A hivatás éve 2020

2020. feb. 7. (péntek) 09:30
Mindenhol

A Boldogasszony Iskolanővérek Magyar Tartománya a 2020-as évet a hivatásnak szenteli. Ebben az esztendőben azért imádkoznak és tesznek, hogy minél több ember felfedezhesse élethivatását, és így kiteljesedjék az élete.

Imádság a hivatás évében – hivatásokért

Istenünk, te Jézusról nevezett Boldog Mária Terézia anyát arra hívtad, hogy Veled egyre bensőségesebb kapcsolatban, szerzetesként szentelje Neked életét.

Arra indítottad, hogy közösséget alapítson, melynek küldetése a nevelés által jobbá tenni a világot.

Bátorságot adtál neki, hogy kockáztasson, és merjen találkozni a szükséget szenvedőkkel, hogy velük is megismertesse a Te szeretetedet, és ezáltal ráébressze őket emberi méltóságukra, értékességükre.

Kérünk, áldd meg a Boldogasszony Iskolanővéreket és azokat, akik iskolanővérnek készülnek, hogy Terézia anya karizmájához hűen, közösségként és személyesen is gyógyító és éltető módon lehessenek jelen embertársaik körében! Add, hogy mély hittel, igaz nagylelkűséggel, krisztusi szeretettel és örömmel munkálkodva szolgálhassák a rájuk bízottakat!

Kérünk, áldd meg mindazokat, akik világi tanárként, nevelőként, munkatársként részesednek az iskolanővéri küldetésben! Add, hogy Jézus példája nyomán szívbéli örömmel, szeretettel és bölcsességgel tudják segíteni tanítványaikat abban, hogy hitből élő, keresztény értékek iránt elkötelezett nemzedékké váljanak!

Kérünk, áldd meg szerte a világon mindazokat a gyermekeket és fiatalokat, akik a Boldogasszony Iskolanővérek óvodáiban, iskoláiban, kollégiumaiban és misszióiban tanulnak, növekednek. Add, hogy örömmel fedezzék fel Tőled kapott talentumaikat, és egyre jobban kibontakoztassák őket!

Vezess Szentlelkeddel, hogy Mária nyomán mi is ráébredjünk, mire hívsz minket, és milyen küldetést szánsz nekünk embertársaink körében és teremtett világunkban! Adj bátorságot a kereséshez és az útnak induláshoz, és segíts bennünket, hogy másokat is bölcs figyelemmel és tevékeny szeretettel támogassunk ebben!

Áldd meg, Urunk, azokat is, akik szükséget szenvednek. Őértük is kérünk Téged: küldj munkásokat aratásodba! Add, hogy legyenek olyan bátor szívű fiatalok, akik felismerik hívásodat, hogy iskolanővérként vagy más élethivatásban, Terézia anya bizalmával és bátorságával adják át Neked az életüket – a gyermekek, az ifjúság, a szegények és a társadalom peremén élők szolgálata által.

Ámen.

Forrás és fotó: iskolanoverek.hu

Videók

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41