Jedlik István Jedlik Ferenc és Szabó Rozália gyermekeként született 1800 elején a Felvidéken, az Érsekújvár közelében fekvő, ma is zömében magyarok lakta faluban, Szímőn. Édesapja, aki gazdaember létére nem volt vagyonos, minden áldozatot meghozott, hogy fiát taníttassa. A magyar mellett a szlovák nyelvet is jól ismerő ifjú István a nagyszombati bencéseknél kezdte meg gimnáziumi tanulmányait, a harmadik osztály után azonban átkerült a rend pozsonyi gimnáziumába, hogy az ekkor zömében német ajkú városban ezt a nyelvet is elsajátítsa. A kiváló bencés tanárok által nevelt ifjú a hatodik osztály után, 1817-ben Pannonhalmán jelentkezett bencés növendéknek. Vele tartott unokatestvére, barátja és osztálytársa, Czuczor István is, későbbi rendi nevén Czuczor Gergely, jelentős író és nyelvész, a legendás Czuczor–Fogarasi-féle A magyar nyelv szótárának megalkotója. Noviciusként Jedlik István is új nevet kapott, a későbbiekben Jedlik Ányos néven írta be magát a magyar tudomány és kultúra történetébe. A két fiatal a próbaév után a rend győri líceumába került bölcseleti képzésre, ahol Ányos a teológiai és a filozófiai tárgyak mellett elsősorban a matematika és a fizika területén képezte magát. Azért, hogy rendi tanár lehessen, 1822-ben a pesti egyetemen doktorált filozófia és történelem mellett matematikából és fizikából, rendi stúdiumai végeztével pedig 1825-ben pappá szentelték. A győri gimnáziumban és líceumban a fizika tanára lett, hat évvel később azonban átkerült a Pozsonyi Királyi Akadémiára. Ekkor már elkötelezte magát a fizika mellett: „minden tudományban tanulhattam volna eleget és szépet, de a fizikában tanulok és egyszersmind gyönyörködöm is”.
A fizika magyar nyelve
1840-ben sikerrel pályázta meg a pesti egyetem fizika tanszékét, amelyet ő vezetett a következő három évtizedben. Közben élénk figyelemmel kísérte a korszak történelmi eseményeit, a reformországgyűlések vitáit. Különösen a magyar nyelvnek az oktatásban való használatát érintő javaslatok érdekelték.
Ebben az időben a pesti egyetemen még a latin és a német volt az oktatás nyelve, Jedlik azonban már a fizika magyar nyelven való tanításának előkészítésén fáradozott. Első magyar nyelvű fizika tankönyvének kézirata 1843-ban készült el. Új lendületet adott munkájának, hogy a következő évben az országgyűlés elfogadta a magyar nyelv oktatási használatát előíró törvényt, így 1845-ben elsőként ő szólalt meg magyarul az előadóteremben. Ám ez különösen a természettudományok területén nagy feladat elé állította a szakembereket. A technikai, műszaki kifejezések, műszavak még hiányoztak a magyar nyelvből, megalkotásuk valóságos nyelvújítói feladat volt. Jedlik itt vette hasznát unokatestvére és rendtársa, Czuczor Gergely támogatásának, aki ekkorra már elköteleződött anyanyelvünk pallérozása mellett. Az ő és Kazinczy biztatására Jedlik számos új fizikai fogalmat alkotott, amelyek bekerültek az általa és Toldy Ferenc által szerkesztett, 1858-ban megjelent Német–magyar tudományos műszótár anyagába, és meghonosodtak nyelvünkben.
Jedlik többek között olyan, ma már természetesnek tűnő szavakat alkotott meg, mint a dugattyú, a merőleges, a tehetetlenségi nyomaték, a hullámhossz, a kiloliter, a kilogramm, a légnyomás és a szögsebesség.
Közben a fizika professzoraként az egyetem épületében, a fizikai szertár szomszédságában lakott, a szertár számára és kutatásaihoz maga állította elő az eszközöket, műszereket. Az oktatás mellett folyamatosan végezte tudományos, kutatói munkáját, az 1846–47-es tanévben pedig ő volt a bölcsészeti kar dékánja.
Dinamó, kép: Wikimédia Commons
Tudósi ars poétikáját dékáni beköszöntőjében úgy fogalmazta meg, hogy „nincs egyéb hatalom a földön, mint a tudományok varázsereje, mely mind egyeseknek, mind köztársaságoknak annyira óhajtott jóllétét eszközölhetné és biztosíthatná”. A szabadságharc kirobbanásakor rokonszenvezett a haza ügyével, ám diákjait józanságra intette. Ám ez sem mentette meg attól, hogy az osztrák csapatok bevonulása után eltiltsák a tanítástól. Kézirataival foglalkozott, a tavaszi hadjárat idején azonban beállt nemzetőrnek, erődítési munkákon dolgozott. Amikor Buda magyar ostroma idején Hentzi tábornok lövetni kezdte Pestet, gondja volt rá, hogy a fizikai szertár anyagát biztos helyre mentse.
A tudós felfedező Jedlik
A szabadságharc leverése után visszatérhetett a katedrára, de csak német nyelven taníthatott, közben azonban fontos magyar nyelvű munkát adott ki saját költségén Súlyos testek természettana címmel 1850-ben, amelyben a mechanika, a hangtan és a kémia témáit tárgyalta, ezt pedig idővel újabb kötetek követték. Fizikai, műszaki alkotásainak sorát még 1826-ban az a készülék nyitotta meg, amely gazdaságos megoldást kínált a víz szénsavas dúsításához, azaz a szódagyártáshoz. Legnagyobb alkotásai azonban az elektromossághoz és a fény tanulmányozásához kapcsolódtak.
Így ő alkotta meg az első működni képes villanymotort, vagy ahogy ő nevezte, a villámdelejes forgonyt, amelyet folyamatosan tökéletesített, de úttörő volt a dinamó-elv megfogalmazójaként is.
Az általa szerkesztett rácsosztó gép a későbbi színképelemzésnek lett jelentős eszköze, csöves villámfeszítője pedig az elektromos áram feszültségének növeléséhez, a magasfeszültség gerjesztéséhez kínált megoldást. Nem is maradtak el a tudósnak kijáró elismerések az életéből. 1858-ban lett a Tudományos Akadémia rendes, másfél évtized után tiszteleti tagja, a kiegyezés évében királyi tanácsos, 1879-ben a Vaskoronarend kitüntetettje lett. A magánéletben paphoz, szerzeteshez méltó egyszerű életet élt, de aktív részese volt a tudományos közéletnek, megfordult tanulmányúton külhonban is, és komoly, szakmailag igényes könyvtárat tudhatott a magáénak. Idővel tehetséges kollégája is akadt, a fiatal Eötvös Loránd, aki 1871-ben került az egyetemre, hét évvel később pedig, amikor Jedlik harmincnyolc esztendei professzori működése után nyugdíjba vonult, tanszékének vezetését is megörökölte. Leköszönése után visszaköltözött Győrbe, a bencés rendház közösségébe, de továbbra is tagja maradt tudományos testületeknek, idős kora ellenére szakmai rendezvényeknek is állandó résztvevője volt. A halál végül közel kilencvenhatodik születésnapjához, 1895 végén érte, halotti bizonyítványa szerint végelgyengülés formájában.
Halálos ágyán azzal búcsúzott rendtársaitól, hogy „nemsokára a Teremtő előtt fogok állani, és meg fogom tudni, hogy mi a fény és a villamosság”.
A győri belvárosi temető lett első nyughelye, annak felszámolása után a nádorvárosi temető bencés kriptája fogadta be, fél évszázad elmúltával pedig díszsírhelyre helyezték át maradványait. Nevét emléktáblák, hely- és intézménynevek, díj és tudományos verseny, a fizikatörténet és a magyar tudománytörténet könyvei őrzik, és a győri kétalakos szoborkompozíció, amely unokatestvérével, Czuczor Gergellyel, egymást átölelve ábrázolja őket.
Horváth Pál filozófus
Forrás: kepmas.hu