Kápolnamegáldás Kozármislenyben

2018. okt. 7. (vasárnap) 17:00
Kozarmisleny

A kozármislenyi ferences nővérek új kápolnáját és a kolostor új épületrészét áldotta meg Udvardy György megyéspüspök október 7-én.

Az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei szerzetesrend tagjai 1996 óta élnek Kozármislenyben. Ekkor készült el svájci támogatással a kolostor és a Flüe-i Szent Miklós kolostortemplom, majd néhány évvel később (1998 és 2004 között) felépült a Dorothea Otthon, amely 2004 és 2014 között 44 idős embernek nyújtott teljes ellátást, gondozást.

2014-ben a gazdaságosabb működtetés érdekében a nővérek az otthon épületének egyik szárnyában található kápolnát, valamint öt szobát átadtak a lakóknak, így 49 fő befogadására vált alkalmassá az idősek otthona. Most, négy évvel később sikerült befejezni azt az építkezést, amelynek köszönhetően a kolostor új szobákkal és egy kápolnával bővült.

Az új kápolnát Udvardy György pécsi megyéspüspök október 7-én, a 17 órakor kezdődő szentmisét követően áldotta meg. A főpásztor homíliájában az evangéliumi részlethez kapcsolódóan elmondta, Jézus házasságról szóló tanításából is az emelkedik ki, hogy az Isten nem korlátozni akar, hanem mindent oda akar adni az embernek. A férfi és a nő egymásnak tett ígéretében, az életszövetségben ott van a szó teremtő ereje, amelyre hagyatkoznak a házastársak, amikor elkötelezik magukat egymás mellett. Erre az erőre, Isten szavának erejére épül az Egyház is, és benne minden: a hivatás, a küzdelem, az állhatatosság, a parancsok megtartása.

Majd elmondta, ugyanígy tekintünk a mai ünnepre is, amikor az Úr áldását kérjük mindazokra, akik szolgálatukkal, munkájukkal, adományaikkal lehetővé tették az új épületrész kialakítását. Mindenekelőtt pedig a nővérek közösségére kérjük az áldást, akik Isten szavának erejében bízva ismerték fel és fogadták el saját küldetésüket, azt a karizmát, amivel meg akarják ajándékozni az egyházat: a szegények, elesettek, betegek gondozását. „Imádkozunk azért, hogy ez az épületrész segítse elő a karizmában való elmélyülésnek és megújulásnak a lehetőségét. A csendes visszavonulás, az imádság helye, a kápolna az Úr igéjével való találkozás erősítse napról napra az elköteleződést, hogy a nővérek külön-külön, de a közösség is tegye prófétai módon jelenvalóvá mindannyiunk számára a kimondott szó hűségét, erejét. Mert ez nem rólunk, emberekről szól, nem a mi nagyszerűségünket emeli ki, hanem az Isten jóságát.” – tette hozzá a megyéspüspök.

Végül az egyházmegye főpásztoraként és az idelátogatók nevében is köszönetét fejezte ki, hiszen, mint mondta, ha valakit örömtelinek látunk, úgy látjuk, a helyén van, az megerősítő mások számára is, így az egyházban a hivatások, karizmák kölcsönösen erősítik egymást.

Fotó: Loósz Róbert

Forrás: A Pécsi Egyházmegye honlapja

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41