Károly testvér ereklyéje Vasadon

2020. júl. 19. (vasárnap) 17:00
Vasad

Elhelyezték Boldog Charles de Foucauld, Károly testvér ereklyéjét a vasadi kápolnában. 

Urr Zsolt atya - monori plébános - 2020. július 19-én 17 órakor helyezte el ünnepélyesen az ereklyét a kápolnában.

A szép ünnepen sokan vettek részt. A vasadi és monori hívek jöttek el együtt ünnepelni, ezen kívül a Jézus Kistestvérei Női Szerzetes Közösség tagjai, a Názáret közösség tagjai, ill. barátok és ismerősök.

A Duna TV Tanúságtevők című műsora készített egy összefoglalót a helyszínről, a lelkiségről, az ünnepről, melyet a cikk végén található külső hivatkozásban nézhetnek meg.

Ferenc pápa május 26-án, kedden kihallgatáson fogadta Angelo Becciu bíborost, a Szentek Ügyei Kongregációjának prefektusát. Elismerik a Boldog Charles de Foucauld atyának tulajdonított csodát, aki Strasbourgban született 1858-ban és az algériai Tamanrassetben halt meg 1916-ban. Így megnyílt az út Károly testvér szentté avatásához.

Forrás és fotó: www.nazaret.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás - projekt koordinátor
Formanek Tamás - szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária - EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia - EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor - zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia -  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia - zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János - tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41