Mátraverebély-Szentkúton a megszentelt élet világnapján

2020. feb. 2. (vasárnap) 09:15
Mátraverebély-Szentkút

Egy nappal a megszentelt élet világnapja és Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe előtt, február 1-jén, szombaton váci egyházmegyei szerzeteseket láttak vendégül Mátraverebély-Szentkúton. A szentmisén Marton Zsolt püspök mondott homíliát, a délutáni előadást Balogh Piusz premontrei apát tartotta.

Marton Zsolt üdvözli a megjelenteket Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének alkalmából, negyven nappal karácsony után, amikor Mária és József bemutatták Jézust a templomban, és két szent életű ember tanúságot tett róla. A gyertyaszentelésben azért imádkozik, hogy Isten árassza a hívek szívébe kegyelme fényességét, majd minden nővér és szerzetes kezébe fog egy mécsest, és miután bevonultunk a templomba, az oltár elé helyezi a magáét.

Marton Zsolt bevezetésként a szerzetesek iránti elfogult szeretetéről beszél: a szent kapcsolatokról, amelyek hozzájuk fűzik. A családjában két vincés nővér is volt, a kecskeméti piarista gimnáziumba járt, hat évig a kismarosi ciszterci nővérek lelkivezetőjeként működött, Angliában a premontreieknél vendégeskedett, a központi szeminárium rektoraként egy korábbi pálos kolostor épületében szolgált, ezért püspöki címerébe is bekerült a kert pálos barátokat ábrázoló kútja, és a szupervizora is szerzetes.

A mai ünnep még a karácsonyhoz tartozik, de már az évközi idő veszi körül – folytatja. – Mária és József a törvénynek engedelmeskedve bemutatja Jézust a templomban, és az egyiptomi menekülés emlékére, mint elsőszülöttet, áldozati madarakkal váltja meg. Kedves történetet hallunk két szent öregről: Anna és Simeon megláthatják, akire vártak, találkoznak a fénnyel, és ezáltal beteljesedik az életük. Ezért vagyunk ma itt mi is: a fénnyel találkozni. Az Isten találkozik szolgáival, és ők is egymással. Szembenézünk a hivatásunkkal, és ki-ki megújítja szerzetesi fogadalmát.

Mi a szerzetes hivatása? Ugyanaz, mint mindenkinek: az evangélium életre váltása és hirdetése, de valamilyen habitushoz-karizmához kapcsolódva, és közösségben. A szerzeteseknek jelnek és fénynek kell lenniük a világ számára.

A mécses és a gyertya Krisztus és a mi krisztusi életünk jelképe, erőforrásunk, életünk fénye. Ez a fény a hivatásunk forrása. Feladatunk ennek tanúságtevő továbbadása. Életünk legyen csonkig égő áldozat. Isten lefoglalja magának a szerzeteseket, akik egészen neki és Isten népének szolgálatára szentelik magukat.

A cikk teljes terjedelmében itt olvasható: magyarkurir.hu

Fotó: Lambert Attila

Kiss Péter/Magyar Kurír

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41