A mianmari Ann Rose nővér tanúságtétele

2021. máj. 12. (szerda) 14:30
Mianmar

Lefegyverző őszinteséggel vall arról a pillanatról, amikor halált megvető bátorsággal kiállt a rohamrendőrök elé, és saját testével védte a békésen tüntető fiatalokat. Isten eszköze voltam – mondta el az Osservatore Romano – című vatikáni napilapnak.

Bejárta a világsajtót annak a szerzetesnőnek a képe, aki egymaga, fegyvertelenül szállt szembe az erőszakhoz folyamodó rendfenntartó erőkkel. Mianmarban a február elsején végrehajtott katonai puccsot követően rendszeressé váltak a békés tüntetések, amelyekre azonban sokszor erőszak volt a válasz. Ann Rose nővér elmondta, hogy a mianmari nép azóta szenved. A koronavírus-járvány miatt sokan elveszítették a munkahelyüket, az államcsíny hírére pedig azonnal félni kezdtek. Volt, akit sokkolt a hír, másoknak már volt róla tapasztalatuk, és éppen ezért töltötte el őket aggodalommal a politikai és katonai elnyomás.

Február 28-án Ann Rose Nu Twang nővér a Myitkyina városban működő klinikán gyógyított. Vasárnap volt, látta elmenni a kórház előtt a tüntetők csoportjait, összesen ezren lehettek, mind fiatalok. A székesegyház és a kolostoruk közelében lévő klinikát úgy döntöttek, hogy nyitva tartják, ugyanis a politikai helyzet miatt az állami kórházakat bezárták. Orvok és ápolók körében volt Ann Rose nővér, amikor meghallotta a tüntetők hangját. Aztán megérkeztek a katonai és rendőri egységek. Az egyenruhások leugráltak a járművekről, majd azonnal gumibottal és csúzlival támadtak a demonstrálókra. Két kő az apácát is eltalálta. Akkor azt kiabálta a tüntetőknek, hogy húzódjanak be a klinikára, sokan így is tettek. Ő pedig a rendőrség elé állt.

„Amint megláttam, hogy a demonstrálók veszélyben vannak, elhatároztam, hogy megvédem őket akár az életem kockáztatása árán is. Odamentem a rendőrökhöz, és könyörögtem, rimánkodtam nekik, ne lőjenek a civilekre, ne verjék meg őket bottal, vagy ne sebesítsék meg parittyával. A feszültségtől és a megindultságtól sírtam és kiabáltam. Térdre ereszkedtem és égnek emeltem a karomat, az Úr segítségét kérve. „Ha meg akarjátok verni az embereket, vagy rálőni a tüntetőkre, inkább velem tegyétek, mert nem tudom elviselni, hogy szenvedjenek az erőszak miatt. Engem öljetek meg, ne az embereket.” Azért mondtam ezt, mert láttam, mi történt más városokban, Yangonban, Mandalayban és Naypyidaw-ban, ahol sokakat állatok módjára mészároltak le”.

Miből merített bátorságot, hogy fegyvertelenül odaálljon egy szakasz puskával felfegyverzett férfi elé? Ann Rose nővér erre így válaszolt: „Azt hiszem, Isten eszközéül választott engem abban a pillanatban, mikor a katonák elé térdeltem. A Szentlélek adott erőt hozzá. Csak Isten kegyelméből voltam rá képes. Az utcára vonuló lakosok fiatalok, az ország kincsei. A rendőrök és a katonák megölték őket, ez súlyos veszteség Mianmarnak. Sose lesz demokratikus ez az ország, amíg a rendőrség és a katonaság, ahelyett, hogy megvédené, legyilkolja az embereket. Isten nem szereti a vérontást”.

Ferenc pápa több ízben felemelte szavát Mianmar békéjéért, szolidaritásáról biztosította az ország lakosságát. Március 17-én, az általános audiencia végén Ann Rose nővér gesztusára utalva így szólt: „Én is letérdelek Mianmar utcáin és azt mondom: Szűnjön meg az erőszak!” Hogyan reagált ezekre a szavakra? – kérdezte az Osservatore Romano – c. vatikáni napilap a szerzetesnőt, mire ő így válaszolt: „Nagy hatást tett ránk és megerősített a pápa együttérzése. Ezért én is kérem: imádkozzatok tovább Mianmarért, és segítsetek nekünk, nagy szükségünk van rá.”

A tiltakozásokban sokszor láthattunk utcára vonulni papokat, szeminaristákat, apácákat és világi hívőket. Ezáltal vajon az egyházat közelebb érzik az emberek magukhoz egy túlnyomóan buddhista országban?

„Természetesen. A katolikus egyház számos tagja részt vett az államcsíny elleni tüntetésekben. Ezzel kifejezte a Jézusban hívők közelségét a néphez. Sok ember látta és megértette, hogy mély egységben vagyunk a néppel, hogy átérezzük az emberek fájdalmát, mint testvérek, mint állampolgárok, ugyanannak a családnak a tagjai. Mi mindent küldetésként élünk meg a mianmari egyházunk számára.”

Minden vallás azt tanítja, hogy az igazságtalanságot csak úgy lehet legyőzni, ha harcolunk az igazságosságért és az igazságért. Ma azonban Mianmarban az igazság bonyolulttá vált. Mi az igazság és a szabadság pártján akarunk állni, és készek vagyunk megfizetni az árát. Mert jól tudjuk, hogy nem lesz könnyű visszaállítani a puccs előtti helyzetet. De a remény hal meg utoljára” – zárta az Osservatore Romano – című napilapnak adott interjúját a bátor mianmari apáca.

Forrás és fotó: www.vaticannews.va

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41