Pálosan szép az élet! - Boldog Özséb emlékév

2020. jan. 15. (szerda) 11:00
Mindenhol

2020-ban ünnepeli  a Magyar Pálos Rend Boldog Özséb halálának 750 éves évfordulóját, melyhez kapcsolódóan szeretnék az egész évet az ő emlékének szentelni. 

A Boldog Özséb Évet Magyarországon megnyitó ünnepi szentmise 2020. január 20-án, hétfőn, (esztergomi Boldog Özséb ünnepén) 10 óra 30 perckor lesz a budapesti Szent István Bazilikában. Az ünnepi szentmisét Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutatja be.

A Boldog Özséb Év keretében egy pálos kiállítóbuszt is szeretnének útjára indítani, mely 2020-ban bejárja az országot, illetve eljut majd Erdélybe, a Felvidékre és Lengyelországba is. Ennek az autóbuszos kiállításnak a megnyitása a január 20-ai ünnepi szentmiséhez kapcsolódóan lesz a Szent István Bazilikában.

Bíznak abban, hogy az ünnepi év, illetve annak megnyitása sokak figyelmét ráirányítja majd erre a magyar alapítású, középkori eredetű, de mára az egész világon elterjedt szerzetesrendre.

Mindenkit szeretettel várnak a pálos testvérek!

Forrás és fotó: palosrend.hupalosnoverek.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41