Szalézi munkatársak nagyböjti lelkigyakorlata a remény jegyében

Péliföldszentkereszt
Már hagyomány, hogy a szalézi munkatársak nagyböjt első hétvégéjén lelkigyakorlattal indítják a 40 napos nagyböjtöt és készülnek Húsvét ünnepére. Idén a három napos lelkigyakorlatot Péliföldszentkereszten tartottuk P. Emmanuel Ilodigwe szalézi atya vezetésével. Pénteken már közel negyvenen vettünk részt a nyitó szentmisén, amelyet Kukuczka Robert szalézi atya celebrált. Vacsora után Emmanuel atya reményről szóló bevezető impulzusát követően dicsőítő szentségimádással fejeztük be a napot.

 

Szombat reggel újabb munkatársak csatlakoztak hozzánk, így ötvenen mondtuk el a kápolnában a szerzetesekkel a reggeli dicséretet. Reggeli után Emmanuel atya folytatta a reményről szóló elmélkedését. A tanítást egyéni feldolgozás követte az elmélkedéshez kapcsolódó gyakorlati kérdések segítségével. Az egyéni munka alatt elcsendesedve élveztük a hely varázsát és a napsütést. Válaszainkat és gondolatainkat később kiscsoportos beszélgetésekben osztottuk meg egymással. Az Úrangyala után bőséges ebéddel csillapítottuk éhségünket, majd a kávézás alatt volt lehetőségünk kötetlenül beszélgetni, örülni a találkozásoknak. Ezt Emmanuel atya harmadik elmélkedése követte, majd az egyéni feldolgozás után a meleg tavaszi délutánon sétáló rózsafüzért mondtunk a keresztút mentén. Meglátogattuk a temetőt is, és imádkoztunk az elhunyt szalézi szerzetesekért és nővérekért. Ezután bűnbánati liturgia, majd vacsora és egy újabb kiscsoportos megosztás következett, ahol ismét a keresztény reményről elmélkedtünk. Az esti szentmisével ért véget a program, de Emmanuel atyával többen még játszani szerettünk volna, így előkerült a Fedőnevek társasjáték, ami egy kellemes plusszt és vidámságot ajándékozott a társaságnak.

Vasárnap a reggeli dicséret és a reggeli után Emmanuel atya szentévről szóló elmélkedését hallgattuk meg. Ezután együtt, közösen énekelve léptünk be a szent kapun keresztül a kegytemplomba, és imádkoztunk a Szentatya szándékára. Az ezt követő szentmisén csatlakozott hozzánk P. Andrásfalvy János SDB, a munkatársak tartományi delegátusa. A vasárnapi szentmisét Emmanuel atya és János atya koncelebrálták. A zsúfolt templomban a hideg ellenére a szívünk átforrósodott és az áldás után megajándékozva távoztunk.

A lelkigyakorlat Emmanuel atya összegzésével és János atya beszámolójával zárult. Az Úrangyala és az ebéd után búcsúztunk Emmanuel atyától és egymástól. Élményekben és lelki ajándékokban gazdagon, lelkesen tértünk haza. Még sokáig emlékezni fogunk Emmanuel atya gondolataira, a tartalmas csendekre, a szentségimádásokra, az új barátságokra és az együttlét örömére.

Sárvári Miklós SC - szaleziak.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  minden munkanapon: 9-13 óra
 

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dánielné Zelei Emese – irodai adminisztrátor
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
 

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41