Mintegy kétszáz szerzetes gyújtott gyertyát Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, a megszentelt élet ünnepén a pesti Jézus Szíve Jezsuita Templomban Székely János püspökkel. A szerzetesek testi-lelki jóllétéről és megújulásának lehetőségeiről pedig Kővári Magdolna szociális testvér, Orosz Andrea bencés obláta és Lukács János jezsuita beszélt a Párbeszéd Házában.
Február másodikán hagyomány, hogy összegyűlnek a szerzetesközösségek együtt ünnepelni. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében az idei program, amelynek a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya volt a házigazdája, kerekasztal-beszélgetéssel kezdődött a szerzetesi élet kihívásairól, a megújulás lehetőségeiről, amit közös zsolozsma, majd szentmise követett, az est pedig agapéval és kötetlen beszélgetéssel zárult.
„Urunk bemutatásának ünnepén hálát adunk értetek, Istennek odaadott életetekért, amivel a szolgáló Krisztust élitek bele a világba” – köszöntötte a magyarországi szerzeteseket a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. A evangéliumra utalva azt mondta, a szerzetesek, mint az öreg Simeon, kezükben tartották a Megváltót, s az élet forrása megfiatalítja őket, általa pedig a világ is meg tud változni.
Székely János két személyes gyermekkori példát is említett a szerzetesek életét formáló jelenlétére: öt éves volt, amikor egy öreg ferences lehajolt hozzá és bekötötte cipőfűzőjét, a kántoruk pedig egy titkos nővér volt, aki Jézus valóságos jelenére tanította ministránsként, biztatva őt és társait, hogy szólítsák meg bátran.
A testi-lelki-szellemi jóllét fontossága hangsúlyos téma a szerzetesi közösségekben, a mindennapok rohanásában azonban mégis háttérbe tud szorulni az odafigyelés önmagunkra és egymásra – ez volt a kiindulópontja Kővári Magdolna szociális testvér, valamint az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat és a jezsuiták beszélgetésének.
A különböző karizmájú szerzetesekben közös vonás, hogy Isten közelségét, barátságát keresik. „Amikor ebben vagyunk, akkor vagyunk jól” – emlékeztetett Lukács János jezsuita. Kővári Magdolna szerint is jellemző, hogy megbomlik az egyensúly, ha nem az istenkapcsolatot meg a szerzetesi önképet, hanem az abból fakadó cselekvéseket helyezzük előtérbe: „Nem a teljesítmény mutatja meg, kik vagyunk. Ha csupán számokban gondolkodunk, elvesztíjük a szerzetesség lényegét.” A dobogókői Manréza lelkivezetői képzésének vezetői arra bátorítottak: nem erőből, hanem az Úrra hagyatkozva végezzük a feladatainkat.
Az imádság és a közösség fontosságát hangsúlyozta Orosz Andrea is, az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat vezetője: „Tudjunk és akarjunk egymáshoz kapcsolódni, legyen időnk, terünk egymásra Istennel és a társainkkal.” A bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor oblátája arra buzdította a szerzeteseket, hogy ápoljanak valós kapcsolatokat, figyeljenek oda egymásra és éljék meg az együttlét felszabadult örömét, imádságban, dicsőítésben, vagy épp közös kirándulásban.
Forrás és fotó: jezsuita.hu
