Szelfi egy rászorulóval

2019. ápr. 5. (péntek) 12:15
Esztergom

„Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok...”

Az ételosztásnál kígyózó sorok. Kéregető emberek az aluljárókban. Cigány gyermekek az osztályban. Fogyatékossággal élő felnőtt a tömegközlekedésen. Mindannyiunk számára ismerős képek ezek, társadalmunk peremének látható lenyomatai.

Sok szervezet dolgozik velük és értük. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés keretében - Erdő Péter bíboros kérésére - alakult meg a Karitatív Bizottság. A Bizottság tagjai és élharcosai az Országos Katolikus Karitász, a budapesti Szent Erzsébet Karitász Központja, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Szent Egyed Közösség, a Csak Egyet Szolgálat és a Ferences Szegénygondozó Nővérek. Több más karitatív szervezettel is tervezik az együttműködést.

Milyen ötletekkel és módokon? Milyen pályázati lehetőség kerül majd a fiatalok kezébe? Mi az az „Ezerarcú szeretet” kiállítás? Ezekről beszélgettünk Takács Mária Klarissza ferences szegénygondozó nővérrel, a Bizottság koordinátorával.

A Karitatív Bizottság szívében tartja a társadalom peremére szorult embertársakat, akik nehezített szociális, anyagi és lelki körülmények között élnek. Tagjai feladatuknak érzik, hogy közvetítsék a kenyérben jelenlévő Krisztus szeretetét, és lehetővé tegyék számukra, hogy részesülhessenek abból az örömből és ünnepből, amire a magyar és a világegyház is készül.

„A rászoruló embertársakban hangsúlyosan jelen van Isten, fontos, hogy ők is megérezzék, részesei az Egyháznak ” – vallotta Klarissza nővér. „Ezt a jelenlétet különböző utakon és programokon próbáljuk megvalósítani, például a Kongresszus záró szentmiséjén és fáklyás felvonulásán való részvételük segítésével, odajutásuk támogatásán keresztül.”

Ilyen programterv a Kongresszus nyitómiséjét megelőző napra tervezett szeretetvendégség is. Hatszáz-nyolcszáz főt szeretnének vendégül látni, terített, ünnepi asztalnál, ennek helyszínéül az egyik budapesti teret jelölték ki. „Úgy gondoltuk, hogy mi menjünk ki hozzájuk, oda, ahol jelen vannak” – tette hozzá Klarissza nővér. „Hús-vér módon kell közel hozni azt a szeretetet, amit Isten ad nekünk. Az Eucharisztia lényegét nem mindenki érti.” Ez a szeretetvendégség Erdő Péter bíboros köszöntőjével és asztali áldásával veszi majd kezdetét, aki kiemelten fontosnak tartja ezt az eseményt.

Egy kiállítással is színesíteni fogják a Kongresszus programját, ennek címe „Ezerarcú szeretet” lesz. A Műcsarnok három termében három tematika alapján rendezik be a kiállítást. Ezek a témák: történelmi dimenziók az egyház szociális és karitatív múltjáról; a körülöttünk élő testvérek; valamint a széleskörűen gazdag, jótékony tevékenységek. Kreatív ötletekben nincs hiány: a Bizottság szeretné a kiállítás témáját „kivinni” a városba is, terekre, metrófeljárókra. A fiatalokat egy pályázati kiírással vonják be a kezdeményezésekbe, „Készíts szelfit egy rászorulóval” felhívással, ami személyes találkozásra és kapcsolatteremtésre biztat. A legjobb beküldött képek díjazásban részesülnek. A további tervek között szerepel véradás szervezése, kisfilm készítése a kenyérről, illetve életképekből összeállított keresztút szabadtéren.

Klarissza nővér és a lelkes csapat hittel és frissességgel teli tevékenysége inspiráló lehet mindenki számára, aki tenni szeretne a rászorulókért.

Forrás és fotó: https://www.iec2020.hu/hu/hirek-sajto/szelfi-egy-raszoruloval

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41