Ugrás a tartalomra
normál Rendi
2021. január 18. 8:15
Róma

Szerzetesnővérek mentették meg az életét a náci deportálástól

Leone Pontecorvo nyolcéves olasz zsidó fiú volt a náci üldözés időszakában 1943-ban. Bruno nevű kistestvérével együtt befogadták az intézetükbe a római Jézus Szent Szíve obláta nővérek. Leone most nyolcvanhat éves, de soha nem feledi az életét megmentő segítséget – nyilatkozik a Vatikáni Rádiónak a katolikus-zsidó párbeszéd napja alkalmából.

„Kilenc hónap menedék a nővérek háza oltalmában! Ezt a tapasztalatomat soha nem felejtem el, mert megpecsételte az életemet és megerősítette zsidó identitásomat” – emlékezik a Vatican Newsnak adott interjúban Leone Pontecorvo. 1943 októberében a nyolcéves Leonét a négyéves Bruno kistestvérével együtt befogadták a római Jézus Szent Szíve obláta nővérek az általuk vezetett fiúkollégiumba. Azért, hogy megoltalmazzák őket, nevüket Buoncristiani, „jókeresztény” névre változtatták. A fiúk apjának egyházi segítséggel sikerült elintéznie, hogy a montecassinói bombázás során elhunyt Buoncristiani család dokumentumait felhasználják. Abban a korban sok halott keresztény neve mentette az üldözött zsidók életét. Igaz, mindent a legszigorúbban titokban kellett tartani. A Pontecorvo-Buoncristiani fiúk esetét csak a rendfőnök anya és az iskolát vezető nővér ismerte és ők tudták, hogy titkukat a legszigorúbban őrizniük kell. „Rendkívüliek voltak ezek a nővérek – emlékezik a most 86 éves Leone Pontecorvo – mi pedig olyanok voltunk, mint a többi fiú”. Leone és Bruno azonnal alkalmazkodtak a convitto, a fiúkollégium szigorú életrendjéhez: hajnali kelés, mosdás hideg vízzel, tanulás, imádság. Ám a szabályok mellett nagyon sok emberséget tapasztalak meg és volt idejük játékra, szórakozásra is. Leone, akit Cino nevet szólítottak, megszervezte a kollégiumi focibajnokságot, melyet a magas falakkal körülvett intézet sportpályáján játszottak. De a kistestvére sem unatkozott, mert az óvodás társai között bevezette a „nekem van, nekem hiányzik” játékot, mellyel mindenki saját szentképgyűjteményét gyarapította.         

Miközben a Pontecorvo-Buoncristiani fiúk ily módon beilleszkedtek a kollégium életébe, „szüleiknek bujdokolni kellett, de voltak nekik jó keresztény barátaik – meséli Leone – akik befogadták őket a lakásukba, ahol egy befalazott lakrészben tartózkodtak”. Leone megvallja, hogy „a kollégiumban már az első két hét után latinul tudta mondani az imádságot és így ministrálhatott is”. „Szüleim ajánlásait követve a legjobban akartam utánozni az imákat és így lettem az első a ministránsok között. A két főünnepen, Karácsonykor és Húsvétkor engem hívtak a nővérek, hogy ministráljak a püspöknek. A kollégium ötven diákja közül épp engem választottak. Húsvét alkalmával a szülőknek írt levél azt tanúsítja, hogy száz százalékig katolikus gyermek írta. De sohasem kényszerítettek bennünket arra, hogy térjünk át a kereszténységre” – emlékezik vissza Leone Pontecorvo, aki sok szép mozzanatot őriz a szívében arról az időszakról. Egy ilyen kép a betegsége, amikor magas lázzal betegen feküdt az ágyban és az egyik nővér nagy szeretettel vette a gondjaiba és úgy ápolta őt. Egy másik kép egy találkozás emlékét őrzi, amikor a kollégiumban valaki kereste őt. Leszaladt a portára, ahol egy asszonyt talált, aki a karjába vette Bruno kistestvérét, miközben ezt mondta neki: „Tudom, ki vagy. Te nem Bruno Buoncristiani vagy, hanem Bruno Pontecorvo! Én olyan vagyok, mint te”. Leone ekkor kivette az ismeretlen asszony kezéből a megszeppent testvérét. „Valószínűleg az az asszony is zsidó volt, akit, miután elsietett, többé nem láttam az életemben”.                             

Amikor 1944. június 4-én Rómát a szövetségesek felszabadították, a két fiú könnyekkel és mélyen megindultan vett búcsút az obláta nővérek házától. Leone szíve ma is hálával teli a szerzetesnővérek iránt, kiket többé nem látott már viszont. „Később a sok vita során én mindig XII. Piusz pártjára álltam. A pápa nyitotta meg a kolostorok, a konviktusok ajtaját és ezzel lehetőséget adott a zsidók megmentésére. Egyedül Rómában mintegy ötezret védelmezett meg”.  Leone Pontecorvo megvallja, „bár történelmi szempontból nem érti Pacelli pápa „csendes eljárását”, mégis elismeri, hogy „XII. Pius megérdemli a világ legnagyobb dicséretét és háláját. Egészen rendkívüli volt, ahogy megnyitotta a zsidók számára a templomokat, szerzetesházakat és monostorokat”.

 

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Forrás és fotó: vaticannews.va

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Radnai Kinga - asszisztens
Goreczky Tamás - projekt koordinátor
Formanek Tamás - szociális intézményi tanácsadó
Rudan Mária - EM projektvezető
Biró Szilveszter - EM koordinátor
Virág Benedek - zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia -  zarándoktábor szakmai vezető
Schumicky Mária - NEK kapcsolattartó
Tóth Rezeda - NEK asszisztens
Matolcsy János - tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41