Szociális otthonok intézményvezetőinek találkozója

A találkozó az otthon kápolnájában kezdődött közös imádsággal, amit a fenntartó rend a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulata képviseletében megjelent Dávid M. Bernadette CSSK általános főnöknő vezetett. A közös éneklés után az elmélkedést a következő kérdésekkel kezdte a nővér.

Sokszor kérdezzük magunktól a mindennapokban: hogyan lehet örömmel szolgálni?
Hogyan lehet mosolyogni akkor is, amikor fáradtak vagyunk, amikor talán szót sem érdemlő apróságokkal bántanak meg bennünket, amikor az idősek türelmetlensége vagy értetlensége próbára teszi a türelmünket?

A válasz nem a nagy szavakban és kijelentésekben, hanem a kicsi, mindennapi cselekedetekben rejlik. Van olyan mosoly, amit nem lehet megjátszani. Ez az a mosoly, ami belülről fakad: a szív békéjéből, a szeretetből, abból a tudatból, hogy amit teszünk, annak értelme van. A szolgálat igazi öröme tehát nem abban rejlik, hogy minden simán megy, hanem abban, hogy a legapróbb mozdulat is szeretetté válhat. A szeretetből fakadó mosoly nemcsak a másiknak ad reményt, hanem minket is gyógyít. Megnyugtatja a lelket, és emlékeztet arra, hogy nem vagyunk egyedül: Krisztus ott jár közöttünk – a folyosókon, a szobákban, a mindennapi szolgálatban.

Az intézményvezetői találkozók mindig a résztvevők által előre elküldött kérdések alapján összeállított témákra épül. Az első téma a digitális átállás és ezen belül a GDPR és az adatvédelem, valamint az iratkezelés és tárolás kérdései voltak. Először egy az adatvédelemmel foglalkozó cég meghívott előadóját hallgattuk meg, aki kimondottan a szociális intézmények kérdéseivel is foglalkozik. Előadásában gyakorlati tanácsokat és sok gyakorlati példát mondott, ami segítség ezen a mindenki számára új területen.

A másik nagy téma a személyiségi jogok, az önrendelkezés és a szabadmozgáshoz való jog érvényesülése az intézmény hétköznapjaiban. A vendéglátó intézmény itt mutatkozott be és nem csak Riskó Anita, az intézmény vezetője, hanem az ápolásvezető és a mentálhigiénés csoport vezetője is tartott egy rövid, témába vágó előadást. Nagyon jól bemutatva az egyes szakmai területek feladatát és az együttműködés lehetőségeit.

Formanek Tamás a találkozó szervezője témacsoportokba szedte a beérkezett kérdéseket és elmondta az ellátottjogi képviselőkkel folytatott egyeztetés alapján összeszedett válaszokat. Mi az, amit jogszabály határoz meg, mit lehet a házirendben rögzíteni és mik azok a helyzetek, amit konfliktus kezeléssel és ügyes belső kommunikációval a vezetőnek kell megoldani.

Nagyon sok kérdés és hozzászólás volt ezzel a program jól elhúzódott, de a megjelentek nem bánták a kései ebédet, mert minden ilyen alkalom nagyon fontos, szükség van arra, hogy mindenki érezze nincs egyedül a problémáival. Az egyik résztvevő úgy fogalmazta meg, hogy a találkozókban a legfontosabb a közös nyelv, megvan a saját szeretetnyelvük.  Sok esetben a jelentkező problémák is hasonlóak. Ez mindig megerősítést ad visszatérve a hétköznapokba.

A vendéglátók nagy szeretettel készültek a közös ebédre, a finom ebéd közben is folytatódott a szakmai beszélgetés. Ezt követte az otthon bejárása és megismerése. Volt, aki hamarabb indult, mert még hosszú utat kellett megtenni hazáig. Voltak, akik nagy érdeklődéssel maradtak és bejárták az egész épületet. A visszajelzések mind arról szóltak, hogy nagy szükség van ezekre a szakmai találkozókra, nem csak szakmailag, hanem emberileg is nagyon fontosak.

Formanek Tamás/MSZKI

Bernadette nővér teljes elmélkedése és az ima itt olvasható: 

Hogyan válhat a szolgálat örömmé – a szeretet mosollyá?

Kedves Munkatársak az idősek szolgálatában!

Sokszor kérdezzük magunktól a mindennapokban: hogyan lehet örömmel szolgálni?
Hogyan lehet mosolyogni akkor is, amikor fáradtak vagyunk, amikor talán szót sem érdemlő apróságokkal bántanak meg bennünket, amikor az idősek türelmetlensége vagy értetlensége próbára teszi a türelmünket?

A válasz nem a nagy szavakban és kijelentésekben, hanem a kicsi, mindennapi cselekedetekben rejlik. Van olyan mosoly, amit nem lehet megjátszani. Ez az a mosoly, ami belülről fakad – a szív békéjéből, a szeretetből, abból a tudatból, hogy amit teszünk, annak értelme van. A szolgálat igazi öröme tehát nem abban rejlik, hogy minden simán megy, hanem abban, hogy a legapróbb mozdulat is szeretetté válhat.

Amikor egy idős embernek türelmesen elmagyarázzuk, amit már sokadszorra kérdez, amikor meghallgatjuk panaszát, vagy egyszerűen csak ott vagyunk mellette csendben – ezekben a pillanatokban Isten szeretete emberi alakot ölt. Naponta érezzük, hogy szolgálatunk nem könnyű. Vannak percek, amikor elfáradunk, amikor már nincs erőnk újra és újra mosolyogni. Ám, ha ilyenkor is megpróbáljuk – a mosoly maga válik imádsággá. A szeretetből fakadó mosoly nemcsak a másiknak ad reményt, hanem minket is gyógyít. Megnyugtatja a lelket, és emlékeztet arra, hogy nem vagyunk egyedül: Krisztus ott jár közöttünk – a folyosókon, a szobákban, a mindennapi szolgálatban.

Egy rövid tanmese:

A Csendes-óceán egyik szigetén, egy lepratelepen sok szenvedő ember élt testi és lelki fájdalomban. Közöttük volt egy idős férfi, aki nyugodt és derűs maradt a legnagyobb nyomorúságban is. Minden reggel pirkadatkor a kerítéshez ment, és ott várt valamire. Nem a napfelkeltét nézte, hanem egy idős asszonyt, aki a kerítés másik oldalán megjelent. Az asszony nem szólt semmit, csak mosolygott rá gyengéden. A férfi visszamosolygott, és e rövid, néma találkozás után visszaballagott a barakkokhoz. Ez a mindennapi mosoly adott neki erőt, reményt és életkedvet.

A telepen mindenki csodálta, honnan meríti a békéjét. Az asszony a felesége volt, aki korábban titokban ápolta őt, míg el nem vitték a leprások közé.  A férfi így vallott: „Amikor hajnalban meglátom őt, tudom, hogy még élek, és csak az ő kedvéért élek.”

A mosoly, amit adunk, talán apró, talán fáradt – mégis az isteni kegyelem hordozója lehet.

Reggel, mielőtt új napot kezdünk, jó kimondani csendben:

„Uram, ma is szeretnék örömmel szolgálni. Hadd legyen az arcomon a Te mosolyod.” Ha így gondolkodunk és élünk, akkor abban az otthonban, ahol mi dolgozunk – a munkában, a nevetésben és a fáradtságban – Isten országa csendesen növekedni kezd.

ASSISI SZENT FERENC imája a békéért:

Uram, tégy engem a békéd eszközévé,
hogy szeretetet vigyek oda, ahol gyűlölet uralkodik,
hogy a megbocsátás szellemét vigyem oda, ahol széthúzás van,
hogy harmóniát vigyek oda, ahol békétlenség van,
hogy hitet vigyek oda, ahol kételyek vannak,
hogy örömöt vigyek oda, ahol szomorúság lakik.

Uram, add meg nekem, hogy én vigasztalhassak, ahelyett, hogy engem vigasztalnának,
hogy én értsek meg másokat, ahelyett, hogy arra vágynék, engem értsenek meg,
hogy szeressek inkább, minthogy engem szeressenek.
Mert aki elfelejti magát, az találja meg,
aki megbocsát, annak megbocsátanak,
aki meghal, az fölébred az örök életre.
Ámen.

Kérünk, Urunk, ajándékozd nekünk ezt a békét, amely nem múlik el a nehézségek között sem!
Taníts minket meghallgatni egymást, elfogadni a különbözőséget, és türelmes szívvel hordozni testvéreinket! Amikor szó nélkül kell szeretnünk, adj csendes derűt!
Amikor megbocsátani nehéz, adj emlékezést a Te irgalmadra! Töltsd be házunkat, közösségünket a Te állandó jelenléteddel! Ámen.

MSZKI

Fotó: Török Dénes, Formanek Tamás