Ünnep a Budapesti Szent Ferenc kórházban

2020. aug. 29. (szombat) 10:00
Budapest

Keresztelő Szent János vértanúságának ünnepén tartotta az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció és a Budapesti Szent Ferenc Kórház tavaly átadott kápolnája megáldásának első évfordulóját.

A  2020. 08. 29-én 10 órakor tartott ünnepi szentmisét Michael August Blume SVD, alessanói címzetes érsek, pápai nuncius celebrálta. A nuncius kiemelte, hogy Keresztelő Szent János kétezer évvel ezelőtt meghirdette a zsidó népnek, hogy a Megváltó közel van. János halála Jézus halálának próféciája, amelyben a hatalmas igazságtalanság Isten terve szerint megváltássá válik minden benne hívő számára.

Az alkalom keretében megáldásra kerültek a kápolna újonnan elkészült "Nyolc boldogság" üvegablakai. Pál Csilla, a Szent Ferenc Kórház kommunikációs igazgatója köszöntő beszédében elmondta, hogy azok a nyolc boldogság tematikájára épülnek, és érdekességük, hogy minden egyes ablakon egy bibliai növény ábrázolása látható, úgymint olajfa, ciprusfa. A festmények Asztal Gábor grafikusművész alkotásai. Az ő nevéhez fűződik az oltárkép is, a festett ablakok megvalósítása pedig Soós Károly munkája. A kórház kertjében felállított Krisztus-szobor és szoborkert, Major József adománya, akinek az volt a kérése, hogy a szobrot egy olyan környezetben állítsák fel, ahol az alkalmat nyújthat az elmélkedésre. A szoborkert látványterve Mészáros Zoltán munkája, a kivitelezést a Rotor Kft. végezte, a növénykert Török Renáta és Török Richárd tájépítész tervei alapján készült, az ide kerülő növények pedig a Budai Kertcentrum ajándékai.

A nuncius homiliájában beszélt arról, hogy János halála Jézus halálának próféciája. A Corpus - amelyet ma a kórház udvarán megáldott - számunkra Krisztus halálon aratott győzelmének a jele. A művészeti alkotáson a fakereszt nem látható, azonban a szenvedést Krisztus arcán és egész testén látjuk. Párkányi Raab Péter Corpusa nem csak szép, annál több, lélekre ható kisugárzása is van. Ebben a szoborban benn van a fájdalom, a szenvedés, de a hit is, hogy lesz feltámadás, mondta az adományozó Major József beszédében.

Az ünnepség keretében a szobor és szoborkert megáldása során köszönetet mondott Dr. Toldy-Schedel Emil főigazgató, aki többek között hangsúlyozta, hogy olyan kórház kertjében állunk, ahol nem csak tulajdonosi szinten van jelen az egyház, hanem papjai, szerzetesei konkrétan a betegágy mellett dolgoznak. A mai Európában ez a gyakorlat nem jellemző, pedig a többi egyházi fenntartású kórházban is meg kellene valósítani. A főigazgató hangsúlyozta, hogy bár az egészségügy nehéz helyzetben van, de a betegek helyzete még nehezebb.

Lucetta M. Velebná rendi elöljáró az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció részéről köszönetet mondott a nuncius úrnak, az alkotó művészeknek és mindenkinek, aki közreműködött az alkotások elkészítésben és felállításában. 
 

Forrás és fotó: Formanek Tamás/MSZKI szociális intézményi tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41