Útjelzők-teológiai tanulmányok a szerzetességről

2021. jan. 5. (kedd) 10:30
Budapest

Megjelent a Szerzetesteológiai Intézet Vita Consecrata sorozatának 9. kötete Várnai Jakab OFM szerkesztésében.
 
 

A szerzetesség teológiai kérdései, jelensége és folyamatai számtalan oldalról megközelíthetőek. Érthető ezért, hogy egy szerzetesi hittudományi főiskolán is különféle nézetei tűnnek elő a szerzetességnek az adott teológiai vagy humán tudományos szakterületnek megfelelően.

Főiskolánk húszéves működése során számos olyan előadás, cikk és tanulmány született, amely érinti a szerzetesség teológiáját. Alkalmas tehát, hogy ebből a szüntelenül folyó műhelymunkából – tanáraink tollából – összegyűjtsünk és közreadjunk néhány írást 2020-ban, abban az évben és abban a tanévben, amelyben a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola elindulásának huszadik évfordulóját ünnepeli.

Kötetünk nem kínál teljes körű ismereteket a szerzetességről, mégis szinte minden fontos kérdést érintenek szerzőink. Bízunk benne, hogy a szerzetesség iránt érdeklődők haszonnal forgatják majd.
 
A kötet megvásárolható a Sapientia Főiskola Könyvtárában. 
Kedvezményes ára: 2.600 Ft helyett 1.700 Ft

 
Kérjük, hogy vásárlási szándékával forduljon a Könyvtár munkatársaihoz az alábbi elérhetőségeken: 
Tel. +361-486-4400
Mail: biblio@sapientia.hu

 
Bővebben: 
www.sapientia.hu/hu/tudomany/kiadvanyok/gratuitas-szerzetesteologiai-intezet-vita-consecrata-sorozat

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41