Alapításuk 400. évfordulóját ünnepelték a lazaristák

Párizs
2025. április 28. - május 1. között rendezték meg Párizsban a lazaristák alapítási jubileumának központi ünnepségét. Páli Szent Vince 1625. április 17-én Párizsban alapította meg a Misszióstársaságot (Congregatio Missionis - CM), közismert nevükön a lazaristákat. A 400. évforduló idén nagycsütörtökre esett, így az ünnepségeket húsvét második hetére helyezték át.

 

A program a világ minden tájáról összegyűlt lazarista püspökök találkozójával vette kezdetét, majd ezt követte egy háromnapos felkészülés, amelyen 150 lazarista vett részt, a különböző országok képviseletében. Magyarországot és Romániát Barta Szabolcs CM és Szőke Sándor CM képviselték. 

Íme egy rövid összefoglaló az ottani eseményekről:  

A triduum első napján a szentmisét a Páli Szent Vince által alapított Szeretet Leányai (vincés- vagy irgalmas nővérek) Csodásérmű Kápolnájában ünnepeltük, amelynek befejeztével az Alapítónk szívét tartalmazó ereklyével átvonultunk a lazaristák központi házába, a Páli Szent Vince Kápolnába. Feltűnő jelenség volt ez Párizs utcáin, kivételes lehetőség a tanúságtételre és a jubileum hirdetésére. Ezt követően a szív-ereklye jelenlétében egész napos lelki program következett a különböző kontinensek szervezésében és részvételével. 

A második napra Gannes-Folleville-i zarándoklatot szerveztek. Szent Vince ezen a vidéken tapasztalta meg a falusi lakosság elhagyatott sorsát, és itt tartotta meg első missziós beszédét, amelyen az életgyónás fontosságára hívta fel az emberek figyelmét. Innen indult el a népmissziók gondolata, amely a Misszióstársaság alapításában nyerte el intézményes formáját. Az eredeti eseményekre emlékezve a napot szentmisével ünnepeltük, valamint egy bűnbánati liturgiával, amelynek keretében a rendtársaknak lehetősége volt a szentgyónásukat elvégezni, megtapasztalva Isten irgalmát, amely életünkben továbbra is működik.  

A harmadik nap formációs jellegű volt, amelyen előadások segítségével és csoportos megosztásokkal a vincés karizma és lelkiség mai megélésről beszélgettek a rendtársak.

Az ünnepség csúcsa a párizsi Szent Eustachius Templomban bemutatott ünnepi szentmise volt, melynek főcelebránsa Emmanuel Tois, párizsi segédpüspök volt. A koncelebráló 20 püspök és 150 rendtárs, a Vincés Család tagjai, valamint a templom magasztossága és a gondosan szervezett liturgia, mind hozzájárultak ahhoz, hogy az ünnep valóban lelkileg felemelő és csodálatos élmény legyen.

Közösség, sokszínűség, lelki és kulturális élmények, Szent Vince atyánk szellemi öröksége, a Csodásérmű Boldogasszony közelsége, Isten erejének megtapasztalása és 400 év története - ez az, amit megtapasztalhattunk, ami új erővel tölt el, és amit magunkkal viszünk a mindennapokba. Tomaž Mavrič CM, a lazaristák legfőbb elöljárója ezt így fogalmazta meg: „Kegyelmi időszakot élhettünk át. Ez az évforduló nem csupán emlékezés, hanem egy ösztönzés, amely új lendületet ad. Felhívja figyelmünket arra, hogy kik vagyunk, és merre akarunk tovább haladni.” Igen, ez a 400 éves történet most tovább folytatódik… nagyszerű és megrendítő érzés, hogy velünk folytatódik tovább. 

 

Forrás és fotó: Barta Szabolcs CM és Szőke Sándor CM

                         Misszióstársaság Lazaristák

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  minden munkanapon: 9-13 óra
 

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dánielné Zelei Emese – irodai adminisztrátor
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
 

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41