A Magyar Bencés Kongregáció 2025. október 18-án tartotta a háromévente esedékes általános káptalanját. A tanácskozáson a kongregáció összes házának elöljárói, a konstitúció által meghatározott állandó tagok, valamint a monostorok választott delegáltjai vettek részt. Az általános káptalan kiemelten foglalkozott a bencés iskolákkal.
Állandó tartalmak
A csepeli Kalocsai Iskolanővérek Szent József Otthonában rendezték meg a szerzetesi fenntartású szociális otthonok intézményvezetőinek találkozóját. 2025. október 16-án az ország minden részéből érkeztek a résztvevők.
A gyulafehérvári főegyházmegye területén szolgáló szerzetesnővérek és szerzetestestvérek 2025. október 10-én és 11-én ünnepelték jubileumukat a reménység szentévében. A hargitafürdői pálos és a csíksomlyói ferences kolostor, valamint a csíksomlyói Jakab Antal Ház nyújtották a helyszínt a közös imádsághoz, kiscsoportos foglalkozáshoz, tapasztalatcseréhez, az együttléthez. Az ünnep csúcspontja a csíksomlyói kegytemplomban közösen ünnepelt szentmise volt, melynek Kovács Gergely érsek volt a főcelebránsa. A jubileumi eseményről Farkas Ibolya szociális testvér számol be.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Piarista Rend Magyar Tartománya közös szervezésében november 6-án kerül megrendezésre a Gravissimum Educationis - 60 év a keresztény nevelés távlatában elnevezésű konferencia.
Az Emberi Méltóság Stratégia előrelépéseit méltatja a Szentszék Tutela Minorum c. éves jelentése 2025. október 16-án jelent meg a Szentszék Tutela Minorum 2024-es éves jelentése, amely az egyházon belüli gyermekvédelem és a sérülékeny helyzetben lévő felnőttek védelmének nemzetközi helyzetét és jó gyakorlatait tekinti át, ajánlásokat fogalmazva meg a helyi egyházak és szerzetesrendek számára.
A megszentelt élet jubileuma keretében találkozott Leó pápa szombaton délelőtt a remeték csoportjával, akik ennek az ősi keresztény hagyománynak mai képviselői. Beszédében arra buzdította őket, hogy szívük mélyén keressék, hallgassák és dicsérjék az Istent és így váljék remete-lakjuk az Isten-kapcsolat oázisává.
Múlt héten ünnepelték Rómában a megszentelt életet élők jubileumát, amelyen a több ezer szerzetes között ott voltak szép számmal a magyar szerzetesek is. A találkozó csúcspontja a XIV. Leó pápával közösen ünnepelt szentmise volt. Az alábbiakban Zsódi Viktor SchP, a piarista rend magyar tartományának provinciálisa, a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK) elnöke írását adjuk közre.
2012 június 14-én a Győri Bencés Rendház Szent Mór Bencés Perjelség néven önálló tagja lett a Magyar Bencés Kongregációnak. Az itt élő bencés szerzetesek a Regula értékrendjét próbálják megélni. Szerzetes életünk alapja az imádsággal kísért állandó Isten-keresés, amely utat mutat és erőt ad a közös munkához: a ránk bízott fiatalok oktatásához - neveléséhez és a lelkipásztori munkához. Állhatatosságot, engedelmességet és szerzetesi életalakítást fogadunk. A szegénységet és a tisztaságot a szerzetesi életalakítás fogadalma tartalmazza.
Semmit elébe ne tégy Krisztus szeretetének. RB 4,21
Régebbi híreink
„Senki nem tud megtanítani imádkozni. Csak annyit tehetünk meg a másikért, hogy elvezetjük az ima küszöbéhez, de ott elkerülhetetlenül magára kell hagynunk. Az ima küszöbét mindegyikünk saját páratlan magányában lépi át.” (Ruth Burrows)
Ez az idézet jutott eszembe, ahogy erről a témáról gondolkodtam, és az a vágy született meg bennem, hogy mielőtt bármi másról írok, azelőtt a saját utamra nézzek rá, főleg a kezdeti lépésekre: kik és hogyan tanítottak engem imádkozni és meddig tudtak elkísérni ezen az úton.
A Szentatya október 9-én délelőtt ünnepi szentmisét mutatott be a Szent Péter téren a megszentelt életet élők jubileuma alkalmából, amelyen a több ezer szerzetes között ott voltak a magyarországi szerzeteselöljárók konferenciáinak elnökei és más magyar szerzetesek is.
Szeretettel hívjuk és várjuk az érdeklődő pedagógusokat a Sapientia Pedagógus Fórum alkalmaira!
Hogyan választja a mai világban valaki a szerzetesi pályát? Mit tud adni ez az út és hogyan működik a személyre szabott Gondviselés? Szabóné Jánossy Kinga többek közt ezekről is beszélgetett Tóth Krisztina, Teréz nővérrel, akinek október 5-én volt az örökfogadalma.
,,Boldog az az ember, akinek ereje benned gyökerezik,
s akinek szíve zarándokútra készül." (Zsolt 84,6)
A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája
45 órás akkreditált Zarándoktábor-vezető képzést hirdet,
melyre olyan keresztény pedagógusok, hitoktatók, közösségvezetők jelentkezését várjuk, akik a jövőben - akár már jövő nyáron - szívesen vezetnének egyhetes ifjúsági zarándoklatot maguk által verbuvált 12-25 éves fiataloknak a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája által szervezett Zarándoktábor program keretében. A képzés szakmai támogatója a Viator Természetjáró és Kulturális Egyesület.
Szeptember 29-én a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégiumban rendezték meg a tanév első Szerzetesi Köznevelési Konferenciáját, amelynek központi témája a meghallgatás és kísérés szolgálata volt. Az eseményre a hazai szerzetesi fenntartású oktatási intézmények képviselői érkeztek azzal a céllal, hogy jó gyakorlatokat osszanak meg egymással, és közösen keressék a válaszokat az iskolák előtt álló pedagógiai és lelkipásztori kihívásokra.