Image

Az ausztriai alapítású, Ancilla Christi Regis (Krisztus Király Szolgálói) meghívására az Eger melletti Ostorosra látogattunk: az Úti Boldogasszony Társasága magyar képviselője, egy csoport a Vinculum Caritatis közösség női ágából, és hárman az Egyházközségi Nővérektől. Reméljük, hogy jövőre a többi, világban élő közösség tagjai is együtt tudnak lenni velünk.

Image

2008-ban még a perui Andok 3400 méteres magasságában küzdött a hegyibetegséggel, ma pedig a háború sújtotta Kárpátalján szolgálja az embereket Hernádi Lehel atya. A ferences szerzetes életútja kőművesmunka, egyetemi évek, missziós szolgálat és hivatáskeresés állomásain át vezetett. Beszélgetésünkben Peruról, Szent Ferenc örökségéről, a háború árnyékában végzett lelkipásztori munkáról és a néphez való közelség fontosságáról mesél.

Image

Benke István atya aranymiséjét ünnepelték a Jézus Szíve Társasága péceli intézményében.

 

Image

A Boldogasszony Iskolanővérek háromnapos budapesti tartományi találkozójának fénypontja jubiláns nővéreik köszöntése volt július 4-én. M. Kinga, M. Csilla és M. Réka nővér 35., M. Róza, M. Erzsébet nővér pedig 55 éve tették le első fogadalmukat. Távollétében M. Andrea nővérért is imádkoztak, aki jelenleg Münchenben szolgál, és szintén 35 éves jubiláns.

Image

Szent Benedek ünnepén, július 11-én Bakonybélben hirdette ki Hortobágyi T. Cirill, a Magyar Bencés Kongregáció prézes apátja, hogy a Szent Mauríciusz Monostor önállóvá vált. A bencés család képviselői és barátai együtt ünnepelték a történelmi jelentőségű eseményt, amelynek keretében leleplezték a monostor nemzeti emlékhellyé nyilvánítását tanúsító sztélét is. Trauttwein Éva beszámolója.

Image

A mai modern világban az engedelmesség fogadalma sokak számára riasztónak tűnhet. Hogyan éli meg ezt a szigorú elköteleződést egy, a fiatalabb nemzedékhez tartozó szerzetes? Kis Efrém OFM írásából kiderül, hogy az önkéntes lemondás nem béklyó, hanem a valódi belső szabadság kulcsa.

júl.
24
Liguori Szent Alfonz ünnepe (augusztus 1.)
Imádkozzunk a megváltós nővérekért!
Alapító
Eppinger Erzsébet Mária Alfonza
A rend rövid bemutatása

Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja pápai jogú, apostoli tevékenységet folytató szerzetesintézmény, nyilvános örökfogadalmakkal. Általános célja Isten dicsőségének előmozdítása a keresztény szeretet tökéletességére való törekvés által Krisztus követésében az evangéliumi tanácsok útján. (vö. CIC 573) Sajátos apostoli küldetésünk láthatóvá tenni Jézus Krisztus irgalmas és megváltó szeretetét pasztorális, pedagógiai, karitatív és szociális tevékenység által.

Idézet az alapítótól

Mindent Isten által, Istennel, és Istenben az ő nagyobb dícsőségére és dícsőitésére. (M. Alfonza anya)

Szöveg és fotó: 2016

Régebbi híreink

Image

Hárman tettek idén pünkösdkor örökfogadalmat a szociális testvéreknél. A filozófia szakos Berki Bettina testvért is megkérdeztük szerzetesi hivatásának alakulásáról. Bettina testvér útja – többek között – azért különleges, mert ő nem a családjában nőtt bele a keresztény élet gyakorlatába, hanem a Szentlélek vezette egészen egyedien, "személyre szabottan" a hit és a hivatás útján.

Image

Szentháromságról Nevezett Anna nővér OCD tanúságtétele, aki 2026. május 25-én tett örökfogadalmat a magyarszéki Mindenszentek Kármel kolostorában. 

Image

Leó pápa új vezetőket nevezett ki az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításáért felelős Dikasztériumba: Alessandra Smerilli nővért prefektusnak, Fabio Baggio bíborost a Laudato si' Felsőoktatási Központért felelős pro-prefektusnak, a szlovák Jozef Barlaš prelátust pedig titkárnak.

Image

"Bátán, Magyarország egyetlen Szent Vér kegyhelyén, ahol minden Jézus szeretetéről, és értünk vállalt áldozatáról beszél, kétnapos zarándoklaton voltunk húszan. Társult tagjaink többsége, és baráti körünkből néhányan az ország különböző pontjairól, még Zentáról is."  Az egyházközségi nővérek beszámolóját közöljük.

Image

Egymást érik a hálatáblák a falakon, hosszú sorban várakoznak a hívek a gyóntatásra, gyalogos zarándokok ereszkednek le a Cserhát dombtetőiről. Mátraverebély-Szentkút, a búcsújárók kedvelt úti célja, kiengesztelődésre és hálára hív. Orosz Lóránt OFM, a nemzeti kegyhely igazgatója a hagyományos vallásosság átalakulásáról, a közösségi hit megéléséről, csodákról és a lelki gyógyulás útjáról beszélt Trauttwein Évának. 

Image

Három kérdés-három válasz: Dávid M. Bernadette, a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulatának általános főnöknője válaszol.