Brunner Anna alapítónő halálának 110. évfordulója

2021. ápr. 23. (péntek) 10:00
Budapest

Brunner Anna, az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció alapítóanyja, 1851. december 14-én Alsó Ausztriában Egghatonban Ulrichschlag mellett született, és Přívozban, a mai Csehország területén 1911. április 23 - án halt meg. Az 1890-es években, kezdeményezéséből született Budapesten a Kongregáció. Halálának 110. évfordulója alkalmából a Széher úti kolostorban szentmise keretén belül hálát adtak a nővérek minden jóért, amit Isten általa tett az Ő dicsőségére, és kérték égi közbenjárását a Kongregációért.

A nővérek megköszönték Istennek Anna anya szavait, amelyekkel szüntelenül buzdította őket az Istenbe vetett bizalomra, kölcsönös szeretetre, alázatra és a belső ima gyakorlására. Hálát adtak alapítójuk ferences életéért a Kongregációban, melyet nagy szegénységben, szeretetben, áldozathozatalban élt meg az elhagyatott betegek szolgálatában. Példaadása a szegény és gyógyíthatatlan beteg testvéreihez való hozzáállásban, amely által szeretetét, jóságát és irgalmát megtapasztalták, ma is irányadó számukra. Hittel és reménnyel tekintenek a jövőbe, hisz a karizma  - az ingyenesen kapott kegyelem, amit az alapítóanyán keresztül kaptak - szüntelenül árad a Kongregáció minden egyes tagjára. Ahogy a múltban a Kongregáció az egyház javára tevékenykedett, ma is folytatja.

Kérték a ferences nővérek a mindenható Istent, hogy Anna anya ferences életének tanúsága hozzon jó gyümölcsöt a Kongregációban és az egész egyházban. Az irgalmas Atyaisten bocsássa meg hibáit és bűneit, melyeket életében gyengeségből elkövetett, és pótolja ami hiányzott működéséből. Anna Anya lelki öröksége, hogy „Maradjatok meg a szeretetben és Isten iránti bizalomban” teljesüljön életükben. Az Ő áldozatos példaadása a betegek és elhagyatottak szolgálatában a Kongregációra áldást hozzon új hivatások formájában.

A szentmise végén a Széher úti közösséget Szent József oltalmába ajánlották a nővérek, akit Anna anya is nagyon tisztelt.

 

Forrás és fotó: Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás - projekt koordinátor
Formanek Tamás - szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária - EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia - EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor - zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia -  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia - zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János - tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41