Apátnői benedikálást ünnepeltek az érdi ciszterci nővérek

Érd
A Ciszterci Nővérek Regina Mundi Monostorának örökfogadalmasai február 5-én Kastelik M. Rafaela OCist nővért választották meg a közösség apátnőjévé. A megválasztást követően Rafaela apátnőt Mauro-Giuseppe Lepori generális apát megerősítette és beiktatta hivatalába. Az apátnői benedikálásra május 8-án, ünnepi szentmise keretében került sor Érden, a rend monostorában.

A benedikálás szertartása az evangélium után kezdődött a praesentatióval, vagyis a bemutatással: Rafaela apátnő a közösség két tagja kíséretében a generális apát elé lépett, és kérték, hogy áldásával avassa fel a megválasztott apátnőt.

A bemutatást követő homíliában Mauro-Giuseppe Lepori arra buzdította az új apátnőt, hogy Krisztust, a Jó Pásztort vegye mintául vezetői szolgálatának idejére.

A szentbeszéd után az ígérettétel következett: a generális apát kérdéseire adott válaszokkal az új apátnő ígéretet tett arra, hogy Szent Benedek reguláját megtartva a rábízottakat Isten szeretetére, az evangéliumi életre és a testvéri szeretetre – saját jó példájával elöl járva – oktatja.

Ezt követően felhangzott a Mindenszentek litániája, ezzel az imával kérve a szentek közbenjárását az oltár előtt leboruló apátnőre.

A litánia után a benedictio, vagyis a megáldó imádság következett. A generális apát az áldás szavait követően átadta az apátnői jelvényeket, Szent Benedek reguláját, a gyűrűt és a pásztorbotot.

Rafaela apátnő a szentmise végén 75 szál rózsával köszönte meg Punk M. Gemma emerita apátnő 75 évnyi vezetői szolgálatát.

Az ünnepi szentmisén együtt ünnepelt Bérczi Bernát OCist zirci apát, Maximilian Heim OCist heiligenkreuzi apát, Horváth Olga OCist, a Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza monostor apátnője és nővérei, az oberschönenfeldi, a seligenthali, illetve a marienkroni apátság elöljárói és képviselői.

A zenei szolgálatot Rónaszéki Tamás karnagy vezette.

A lengyel származású Kastelik M. Rafaela az 1945-ben alapított szerzetesközösség második apátnője.

Szöveg és fotó: Sümeghy Kata/magyarkurir.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41