Fiatal szerzetesek találkoztak Krakkóban

2018. szep. 13. (csütörtök) 19:30
Krakkó

Harmadik alkalommal rendezték meg a megszentelt életet élő fiatalok találkozóját szeptember 13. és 16. között Krakkóban, „Szabadok a Szentlélekben” mottóval.

Az esemény elsősorban a lengyel közösségek ünnepe volt, de meghívást kaptak rá más európai országok szerzetesei és szerzetesnői is. Portugáliából domonkos nővérek, Szlovákiából orsolyita és szalézi nővérek érkeztek. Hazánkból három szociális testvér vett részt a találkozón. A programok többségének a Krakkó külvárosában található II. János Pál Központ adott helyet.

A konferencia napjait a Szentlélek hívása, a Lélek erejének és örömének megtapasztalása határozta meg. Előadások és kiscsoportos beszélgetések segítették a megszentelt élet szépségének és értékének elmélyítését, a napi liturgiában pedig a résztvevők együtt dicsőíthették Istent nagyszerű ajándékaiért.

A közel ezer résztvevő szeptember 15-én délután Krakkó belvárosában felvonulás keretében tett tanúságot a szerzetesi élet elevenségéről és öröméről. A záró szentmisét szeptember 16-án tartották a helyi Isteni Irgalmasság-bazilikában.

Forrás és fotó: Takács Anita SSS és Gaál Veronika SSS/Magyar Kurír

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41