Mit jelent a szerzeteseknek Krisztus békéje? Miként indít Krisztus békéje és a Szentlélek a cselekvő szeretetre? E kérdések mentén Bakos Gergely bencés szerzetes, valamint Lothringer Éva és Földváry Katalin szociális testvérek tartottak előadást a Párbeszéd Házában szeptember 12-én.
Frivaldszky János jogfilozófus, politológus, egyetemi tanár, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara Jogbölcseleti Tanszékének vezetője, moderátorként e szavakkal nyitotta meg a délutánt: „A Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia jóvoltából és Gelencsér Katalin munkájának köszönhetően lehetünk ma itt. Magyarországon sok mindent kéne tenni azért, hogy az a krisztusi béke, melyre Jézus olyan nagy hangsúlyt fektetett – »Béke veletek!« – megvalósuljon. Valamit még nem éltünk át, vagy nem úgy fogjuk fel, ahogyan azt az apostolok értették. Úgy éreztük, vissza kell menni a gyökerekhez: Szűz Mária Béke Akadémia ennek a kezdeményezésnek a neve. Nem csak Mária segítségét kérve, hanem hogy utánozzuk őt. Ahogyan ő élte meg a békét, ami az út ahhoz, hogy Krisztus békéje is eljusson hozzánk.”
A jezsuiták házigazdájaként Forrai Tamás Gergely SJ, a Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség lelkésze köszöntötte és közös imára kérte a jelenlévőket.
Ezután Bakos Gergely OSB bencés szerzetes, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola filozófia tanszékének vezetője, habilitált főiskolai tanár személyes kérdésfeltevésként arról beszélt, hogy mit is tanult – mintegy három évtizedes örökfogadalmas szerzetesként – Szent Benedektől és az ő fiaitól Krisztus békéjéről. Szent Benedek reguláját vette alapul, melynek előszavában olvasható: „Keresd a békét és járj utána!” A békét keresnünk kell, törekednünk kell rá, és ha megtaláltuk, meg kell őrizni. Rámutatott arra is, hogy a zsoltároskönyv egyéni és közösségi újra- és újramondása is a békét szolgálja, mert szelíd jellemet alakít ki.
Előadásában Olofsson Placid bencés szerzetes négy túlélési szabályán keresztül – melyeket rabtársaival együtt a munkatáborban fogalmazott meg – mutatta meg, hogyan lelhetünk békére a mindennapjainkban: 1. A szenvedést nem szabad dramatizálni, mert attól még gyengébb lesz az ember; 2. Az élet apró örömeit kell keresni; 3. Ilyen körülmények között kell megmutatnom, hogy különb, nemesebb, értékesebb vagyok rabtartóinknál. Ez mozgósítja az életenergiákat, amelyek szükségesek a túléléshez; 4. Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselnie a szenvedést. Mi, hívő emberek a Jóistenbe kapaszkodunk. Majd hozzátette az általa megfogalmazott ötödik szabályt, melynek Placid atya a megtestesítője volt, és ő maga többször is mondta, hogy az Úristennek is van humora: nézzük, kezeljük helyzetünket jóindulatú, építő humorral.
Szent Benedek Regulájából azt is kiemelte, hogy a jó cselekedetek egyik eszköze: „Ne zúgolódj!” Végül az Istennek adott hála fontosságára is felhívta a figyelmet, mert „a hála gyógyítja az ember szívét”. Ahhoz, hogy békében éljünk magunkkal és a körülöttünk lévőkkel, mindezek útmutatásként, segítségül szolgálhatnak, az Istenbe vetett reményünkkel: Isten irgalma felől soha kétségbe ne essél!” – zárta gondolatait a bencés szerzetes.
A bencés lelkiség kiemelkedő fogalma a Pax Benedictina. A benedeki béke az ember és Isten, ember és ember, ember és a teremtett világ közötti békesség. Lothringer Éva szociális testvér szerint a béke ott van Szent Benedek Regulájában. Békét, harmóniát, elrendezettséget hoz alapvetően az istenkapcsolatban, istenszolgálatban, a lelkiségben.
Hangsúlyozza az alázatot, de az emberi kapcsolatokban is, az erősek és gyengék viszonyában, az időbeosztásban, a vendégfogadás, a betegellátás, a napi munka, a tanulás, a külvilággal való kapcsolat terén is. A 20. század első negyedében alakult Szociális Testvérek Társasága nem véletlenül választotta lelkisége alappillérének ezt az ősi bencés eszményt. Óriási szükségük volt a modern életkeretek és modern küldetés sodrában biztonságos lelki, szerzetesi oszlopokra. Annak a belső stabilitásnak a szellemére, amire Benedek szerzetesei egyenesen fogadalmat tettek és tesznek. A bencésekkel rokonok vagyunk, folytatjuk a sort.
Alapítónk, Slachta Margit, A puszták rejtekéből az élet centrumába című, 1928-ban kiadott ismertetőjéből idézem: »A Társaságot a legújabb idők hívták létre. Benne az ősi szerzetesi gondolat a legmodernebb fejlődés élén való haladáshoz kapcsolódik. A Szociális Testvérek Társasága a felebaráti szeretet összes legegyszerűbb, leggyakoribb szolgálati lehetőségeinek körében (családgondozás, öregek, árvák intézetei, foglalkoztatók, menhelyek stb.) képezi ki tagjait, de kizárólag úgy mint más intézmények és intézetek leendő alkalmazottjait.« Erre égető szükség van. Ennek megfelelve a szociális testvérek nem egy helyre koncentrálódnak, hanem sajátos társadalmi küldetésükkel számos feladatot ellátva szeretnének jelen lenni az egyházban és a világban, ahogyan az alapító fogalmazott: »egy szociális testvér oda is eljut, ahol a látható Egyház véget ér«.”
„Az Egyház, ezen belül a szerzetesség mindig is sokat tett a rászorulókért az irgalmasság testi és lelki cselekedeteivel, ezt jól tudjuk. Szent Benedek monostorából nőttek ki az európai kórházak, a zarándokházak – a szerzetesek később és mindig is támogatták és felsegítették a szegényeket, tanították a tudatlanokat, foglalkoztak a hitetlenekkel, ápolták a betegeket, befogadták az árvákat, gondozták az időseket.
A szociális testvérek közössége is felkarolja az elesetteket. Célunk életre állítani, életre segíteni, nem csak pillanatnyi segélyt adni, és az egyén életében is minél inkább a megelőzést szolgálni. De nem csak az embert, az egyént, hanem az emberi közösséget, a kisebb és nagyobb társadalmi közeget, ami az egyének sorsát is meghatározza – ezt is kell szerzeteseknek, Istennek szentelt embereknek szolgálni. Mi számunkra a béke? Mindezek szolgálata, szociális testvéri módon” – fejtette ki Lothringer Éva.
Átvéve a szót, Földváry Katalin fiatal szociális testvér mutatta be tevékenységét: a Felzárkózó Települések Programban (FETE) dolgozik Heves megyében. Tizenegy hátrányos helyzetű településen a szociális munka szakmai koordinálását végzi. „A tevékenységünk fókuszában a gyermekszegénység elleni küzdelem, a társadalmi kirekesztettségben élő hátrányos helyzetű családok mindennapjainak megsegítése áll. A meglévő alapszolgáltatásokhoz igazodva, szükség szerint kiegészítve azokat igyekszünk a településeken élők mindennapjait segíteni, együttműködve a helyi intézményekkel, a település vezetőivel.”
„»Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy.« (Iz 43,1) »Enyém vagy!« – ebből a két szóból kaptam és kapom a Szentlélek indítását a szívemben, és küldetését a mélyszegénységben élők közé. Tapasztalom a szolgálatomban, hogy csak akkor tudok megindulni, felebaráttá válni, jól segíteni, Isten szeretetét közvetíteni, ha magam is tapasztalom, amit tovább kívánok adni. Ez másképp nem megy. Nem független tőlem a »továbbadás«, hanem befogadva Őt engedem, hogy alakítsa, formálja a vágyaimat, terveimet, cselekedeteimet.
A mi munkánkban engem nagyon segít, hogy mindahányszor, mielőtt megérkezem egy településre, az ott álló útszéli kereszt segít engem, hogy tudjam, kié ez a település: ez nem az én terepem, nem az én bárányaim. Az Úristen a legfőbb pásztor, én pedig béres vagyok, és azzal a reménnyel tudom otthagyni őket, hogy Isten ott van közöttük. Ezek az emberek, ez a település, ez nem az enyém. Ezzel a békével a szívemben tudok továbbmenni, egy másik településen folytatni a munkám vagy otthagyni, merni helyzeteket nem tudni megoldani, azzal a kapaszkodóval és hittel, hogy Isten ott marad.”
Forrás és fotó: magyarkurir.hu
