A LEGO LIGA világújdonsága

2020. már. 1. (vasárnap) 09:15
Előszállás

Az előszállási ministráns csoport tagjai, akik a megszentelt élet napjára legós életképet készítettek a szerzeteseknek, most egy különleges ajándékot kaptak szüleiktől nagyböjtre.

Az előszállási ministránsok már sokadik éve legós adventi naptárakkal várják a karácsonyt. A vasárnapi szentmisék után tavaly decemberben is örömmel nyitogatták a megfelelő naptár ablakokat. Ám nem csak ők nyitottak, hanem plébánosuk is, hiszen őt advent elején a fő ministráns ajándékozta meg egy saját készítésű adventi naptárral, mely édességet rejtett és kereszt alakot formált.

E zseniális ötlet adta az inspirációt Mihályi Miklós plébánosnak, hogy segítőivel egy világújdonságot alkossanak. A gondolatot hamar tett követte. A kereskedelmi forgalomban kapható hivatalos logós adventi naptárak mintájára a felnőttek LEGO LIGA csapata rögtön nekiállt az előszállási legós Nagyböjti Naptár elkészítésének.

A templom nagypénteki keresztjére ötször nyolc, azaz negyven színes hengert erősítettek, melyek így öt hatalmas lego kockát jelenítenek meg. Előtte természetesen mind a negyven hengert feltöltötték lego kiegészítőkkel illetve lego minifigurákkal. Arra is figyeltek, hogy a kockák közé lila szívek kerüljenek, középre pedig egy fehér szív, utalva a nagyböjti bűnbánati időre és a húsvétra. A kockák színvilágában pedig megjelennek mind a magyar trikolor, mind a pápai zászló színei.

Amikor elkészült a mű, hasonlóképp érezték magukat, mint a mennyei Atya a teremtés során: látták, hogy amit alkottak az jó. Arcukon pedig felfénylett az a gyermeki mosoly, amely mindazok osztályrésze, akik felnőttként is örömmel élik át, hogy valamennyien Isten gyermekei vagyunk.

Forrás: LEGO LIGA ELŐSZÁLLÁS PLÉBÁNIA

Fotó: Kanik Edina/ LEGO LIGA

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás - projekt koordinátor
Formanek Tamás - szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária - EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia - EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor - zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia -  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia - zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János - tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41