Fiatal rendtársuk örökfogadalom-tételén együtt ünnepelt a magyarországi bencés közösség. A szentmise elején az orgonaszóra hosszú sorban vonultak be a rendtársak a győri, tihanyi és bakonybéli monostorokból.
Hortobágyi Cirill OSB pannonhalmi főapát külön köszöntötte Tóth Brúnó testvér szüleit, testvérét, a székelyföldi rokonokat, a felvidéki barátokat, volt és jelenlegi osztályának diákjait, régi osztálytársait, a gimnáziumi focicsapat tagjait és a tanárkollégákat, munkatársakat, a Testnevelési Egyetemen és a Sapientia Szerzetesi és Hittudományi Főiskolán megismert hallgatótársakat (hiszen Brúnó testnevelés szakos tanár és hitoktató), valamint a baracskai plébániáról érkező plébánost és híveket, és kiemelten Brúnó testvért.
A főapát a szentmise bevezetésében arról beszélt, hogy Urunk bemutatásának ünnepén kitüntetett szerepe van a templomnak, mely Isten jelenlétének és az Isten előtti kiválasztottságunknak a helye. Az Istennek szentelt életű Anna és Simeon evangéliumi történetére utalva elmondta: a templomban Isten beteljesíti rajtunk az ígéreteit, és „az Istennek szentelt életet mutatja be Annán és Simeonon keresztül. Nem véletlenül lett ez az ünnep a szerzetesek napja az Egyház hagyományában. Különös öröm számunkra, hogy a mai szentmisében Brúnó testvér örökfogadalmát ünnepeljük”.
Az evangélium elhangzása után a magiszter szólította az örökfogadalmat tévő szerzetest, aki a főapát elé vonult, és kérte, hogy az Úr szolgálatában és Szent Benedek családjában mindhalálig állhatatosan megmaradhasson.
A főapát homíliájának kezdetén Simeonról és Annáról, Jézus Krisztus befogadásában minden szerzetes példaképeiről beszélt. „Ahhoz, hogy Istent befogadjuk, hogy rátaláljunk, várni kell, türelemmel. Ők aggkorukig türelemmel várnak, hogy megéljenek valami egészen különlegeset, az Isten kezdeményezte találkozást. Egy életen keresztül türelemmel várni a beteljesedésre!” – fogalmazott a főapát, majd hozzátette, hogy a templomi bemutatás jelenetében mennyire megkapó, ahogy József és Mária téblábolnak, tanácstalanul állnak, és csak ámulva hallgatnak. „Talán a Te szüleid is így vannak most itt – fordult Brúnó testvér felé. – Lassan 15 évvel ezelőtt mint kisdiákot hoztak ide, és most rácsodálkoznak mindarra, ami az elmúlt években történt veled.”
Azonban mindnyájunknak szól, amit Simeon Máriának mond: „a te lelkedet is tőr járja át” – tette hozzá a főapát. – A megváltó anyja életébe belevegyül a fájdalom, hiszen átéli fia szenvedéseit. Ezt az ellentmondást az egész életén át türelemmel kitartó Simeon is átélte, és ez mindannyiunk sorsa: Jézus számunkra béke és fény, de tőr és szenvedés is! Hívő életünk során megtapasztaljuk a szívünket megörvendeztető Istent, de az érthetetlen Istent is, aki ellentmondást szít bennünk, és ezáltal fájdalmas változásokra hív minket! – hangsúlyozta a főapát.
Sámuel olvasmányban elhangzott története kapcsán Hortobágyi Cirill azon elmélkedett, hogyan lehetséges, hogy „Sámuel még nem ismerte az Urat”, pedig évek óta ott élt a főpap mellett a templomban. Éli nem beszélt neki róla, netán már megfeledkezett saját istenélményeiről, vagy már megszokta, hogy „istentapasztalat nélkül is el lehet éldegélni, még a templomban is? Végül is Isten nélkül is üzemel a kultusz, elmegyeget a mindennapi élet”.
De Isten nem adja fel, keres valakit, „aki meghallja, aki továbbadja üzenetét, aki rábízza életét, aki kalandba bocsátkozik vele, aki tanítvány marad egy életen át. Ez a hivatásunk: az Isten életünket irányító szavára éberen figyelve tanítványnak megmaradni egy életen át” – mutatott rá Hortobágyi Cirill. Nem attól lesz valaki tanítvány, hogy időről időre beül az iskolapadba, és meghallgat egy-egy jó előadást. Tanítványnak lenni nem rendszertelen találkozás, hanem folyamatos kapcsolat, melyben megszakítás nélkül hallgatsz és figyelsz. Tanítvánnyá válni azt jelenti, hogy belépsz a tanítód világába. A tanítvány nem azért időzik mesterével, hogy feljegyezze a mester gondolatait, hanem azért, hogy megváltozzon.
Beszéde végén Brúnó testvérhez szólt: Szerzetesként akkor is, ha tanárok vagyunk, és az életünk jó része tanítással telik, tanítványok szeretnénk maradni, Jézus tanítványai. Amikor egy konkrét szerzetesközösséghez csatlakozunk, nem társakat válogatunk magunknak, hogy megvalósítsuk a közös elképzelésünket, hanem „Jézus választ ki minket önmaga társául, hogy megvalósítsa általunk, amit ő szeretne”.
A szentbeszéd után Brúnó testvér a főapát elé ment, és annak kérdéseire kinyilvánította akaratát, hogy az örökfogadalommal Istennek szenteli magát, vállalja a tökéletesen tiszta, engedelmes és szegény életet, hogy törekszik az embertársat tökéletesen szeretni, az evangélium tanítását követni, betartja a szerzetesi szabályokat, önfeláldozóan Isten népének szenteli életét, és hogy imádságban, munkában egyedül Istennek akar élni.
Cirill főapát imádságra szólított fel, mire Tóth Brúnó az oltár mögött arcra borult. Eközben hangzott el a Mindenszentek litániája, a boldogok között külön kérve a fiatal szerzetesért Salkaházi Sárát és az áprilisban a boldogok sorába felveendő Bódi Mária Magdolnát.
Cirill főapát könyörgése után Tóth Brúnó örökfogadalmat tett, melyet mindketten aláírásukkal erősítettek meg az oltáron.
Ezután Brúnó testvér a népnek háttal az oltár előtt kitárta a karját, és ezt énekelte háromszor, egyre magasabb hangon kezdve, melyet a szerzetesközösség mindig megismételt: „Fogadj el engem, Istenem, szent Igéd szerint, hogy neked éljek, és ne szégyeníts meg engem, mert tebenned bíztam, Uram.” Majd az oltár előtt letérdelt, és a főapát hosszú áldó imádságot, „szerzetesszentelést” mondott felette, kezeit a fiatal testvér fölött tartva.
A kórusruha megáldása után az egyik szerzetes beöltöztette Brúnót, majd minden örökfogadalmas szerzetessel búcsúcsókot váltva köszöntötték egymást.
A szentmise a felajánlással folytatódott, melynek adományait az örökfogadalmat tett bencés szerzetes hetedikes diákjai vitték az oltárhoz.
A szentmisén a szerzetesek, Kiss Zsolt orgonaművész és Kéthelyi Gergely volt pannonhalmi diák trombitán végzett zenei szolgálatot.
Az ünnep fogadással folytatódott az apátság barokk ebédlőjében, ahol az örökfogadalmast énekkel és hatalmas tapssal, koccintással köszöntötték.
Brúnó testvér kérdésünkre elmondta: „Nagyon megható volt a sok találkozás, a szép liturgia, a közösség szeretete, és hogy ilyen sokan eljöttek. Évek óta nem találkoztam az itt jelenlévők jó részével. Nagyon szép pillanat ez az életemben, amelyre megújulásként tekintek. Remélem, Istenhez vezető utam új lendületet kap ezzel a mai nappal. Leginkább a testvérekkel való békecsók érintett meg az örökfogadalomtétel során. Azt jelentette számomra, hogy a szerzetesek tényleg befogadtak a közösségükbe, hogy már vártak, biztatnak, és örülnek nekem.”
Brúnó testvér most a hetedikesek osztályfőnöke, de a tavaly érettségizettek prefektusa is volt két éven át. Elmondta, hogy a Testnevelési Egyetemen végzett, valamint a Sapientián szerzett hittanár és nevelőtanár diplomát. „Úgy látom, örülnek a szüleim az örökfogadalmamnak, mindig támogattak az utamon. Van egy bátyám, és már egy kis unokahúgom is, akinek a keresztapja leszek hamarosan. Korábban azt gondoltam, hogy nehéz lesz ez az ünnep, de amikor elkezdődött a szertartás, már nagyon élveztem, felültem a hullámzására, boldogság volt bennem” – mondja Brúnó testvér megilletődve az ünnepség forgatagában.
Fotó: Lambert Attila
Írta: Vámossy Erzsébet
Forrás és további fotók: magyarkurir.hu
