Rendfőnöknők találkozója

2018. okt. 17. (szerda) 09:00
Budapest

2018. október 17-én tartotta a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) őszi plenáris ülését Budapesten, a Párbeszéd Házában.

Kezdésként Közös mélytörténetünk – „A széthulló falevelek” címmel Lobmayer Judit SSND nővér előadását hallgathatták meg a rendi elöljárók. A Zirci Ciszterci Apátságba 1950-ben betelepített 490 nővér (különféle rendekből) kéthónapnyi életét ismerhettük meg. Endrédy Vendel zirci apát úr és tíz rendtárs szervezte meg a nővérekkel a közös életet. Egy nagyon szép emlékkönyvben örökítették meg a nővérek a közös életüket ajándékképpen az atyáknak. Ebből a könyvből idézett és mutatott képeket Judit nővér.

Ezután kiscsoportos imádság következett, melyben mindenki bemutatta rendje alapítójának képét és megosztott egy idézetet tőle. 

A nap egyik kiemelkedő eseménye volt, hogy Michael August Blume SVD apostoli nuncius eljött a rendfőnöknők közé és szentmisét mutatott be a Jézus Szíve Jezsuita Templomban. Ennek keretében az elöljárók képviseletében - mint az MRK elnöke - Lobmayer Judit megköszönte látogatását és érdeklődését.

Ebéd után a Nuncius úr még szólt a jelenlévő szerzetesnőkhöz pár szót, melynek lényegét itt közöljük:

"Nagyon örülök, hogy láthatlak benneteket és találkozhatok a szerzetes-elöljárókkal! Előkészületül erre a találkozóra lehetőségem volt beszélgetni az MRK-FSzK vezetőivel és megismerni az itteni helyzetet.

Minden bizonnyal vannak kis létszámú közösségek, és ha nézzük a benne lévő tagok létszámát, akkor ez sok esetben aggodalomra ad okot. A megoldás erre nem könnyű, de azt gondolom, hogy szegezzük tekintetünket az Úrra. Abban a nehéz helyzetben vagyunk, hogy a kommunizmus következményeivel éltek együtt. Talán vannak olyan kisebb közösségek is, akik nem látják a folytatást. Ezzel együtt nagyon szeretnék közel maradni azokhoz, akik egyedül maradtak és szívesen meglátogatom őket, hogy személyesen is velük legyek.

Fontos szem előtt tartanunk amit Ferenc pápa hangsúlyoz, hogy menjünk és hirdessük az evangéliumot. Amit mindig meg tudunk tenni, hogy a Szentlélek tüzét, lelkesedését adjuk át az érdeklődő, de nem belépő fiataloknak és ők boldogan távoznak; már ez is nagy tett.

Ahogy járom az országot, látom mennyi sebet okozott a kommunizmus és mennyi mindent lerombolt a kultúrából az ateista világ.  Ám nehéz, ha gyakran ránézünk a sebekre. Deprimáltak lehetünk, ha nem figyelünk arra, hogy az Úr szava az utolsó. Isten szava tudja a világot teljesebbé tenni, és bízunk abban, hogy az Úr szava lesz az utolsó.

Tudom, sok közösségben vannak idős nővérek. Amikor erre reflektáltam, eszembe jutott, hogy pápa milyen sokat beszélt a nagyszülőkről. Sok beszéde található erről az interneten. Fiatal elöljáróknak ajánlom, ahol sok idős van, jó ezeket átolvasni és átgondolni. Az Úr bátorítása mindenhol élhet a közösségben. Visszatérek az evangelizáció gondolatához, amibe az időseket is be lehet vonni. Elmondhatják tapasztalataikat, kérhetjük véleményüket és legfőképpen imájukat.

Nem nagy tudományos előadást tartok ma itt. Szavaim lényege az evangélium örömének megosztása, amit tehetünk magunk és mások felé. Ferenc pápa három apostoli buzdítást írt eddig. Mindnek a címében benne van az öröm. A harmadik csodálatos dokumentum (ami már fordításban van), az életszentég és a  mindennapi élet kapcsolatáról szól. Magam is ebből végeztem a lelkigyakorlatomat. Amikor az életszentségről ír Ferenc pápa, akkor arról ír, hogyan válhatunk misszionáriusokká és tanítványokká.

Kedves Nővérek, tudom, hogy nem adok teljes megoldást a problémákra, inkább lelki orientációt szeretnék itt hagyni: attól függetlenül mit teszünk, az a lényeg, hogy az Úr örömét, örömhírét terjesszük."

Délután beszámolókat hallhattak a résztvevők a hat szerzetesi együttműködési terület munkájáról, a REM beszélgetés-sorozatról, a SOLWODI-ról és a jövőbeli tervekről. 

A plenáris ülés befejezése után az Oázis (Lelkigondozó és mentálhigiénés szolgálat) munkatársai szeretettel várták az érdeklődő nővéreket, testvéreket, hogy a Párbeszéd Házában található munkahelyüket bemutassák. 

 

MSZKI (Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája)

A fotókat készítette: MSZKI; Mészáros Andrea és Lajos

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41