Ferences jubileumi konferenciát rendeztek november 15-én a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. A szervezők az esemény mottóját Assisi Szent Ferenc imádságából vették: „érzéket és értelmet, Uram…” Kora délután A ferences család a szociális szférában címmel kerekasztal-beszélgetésre került sor.
Állandó tartalmak
Az Apostoli Penitenciária ez év január 10-én szombaton kelt, a Szentatya döntése jegyében született dekrétumával elrendeli, hogy 2026. január 10-től 2027. január 10-ig különleges Szent Ferenc jubileumi évet tartsanak halála nyolcadik centenáriuma alkalmából teljes búcsú elnyerésével a Szent Ferenc család tagjai és minden hívő számára.
A Zarándoktábor-vezető képzésre olyan keresztény pedagógusokat, hitoktatókat és közösségvezetőket várunk, akik akár már jövő nyáron szívesen vezetnének egyhetes ifjúsági zarándoklatot maguk által verbuvált 12–25 éves fiataloknak, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája által szervezett Zarándoktábor program keretében.
A Legfőbb (Férfi) Szerzeteselöljárók Uniójának (USG) 2025. november 26-28. között tartott 104. közgyűlésének témája az "Az ima megélése a digitális korban” volt, amely a spiritualitás, a közösségi élet és a lelkipásztori szolgálat metszéspontjait vizsgálta egy alapjaiban átalakuló világban.
Nemrégiben jelent meg a Kairosz Kiadó gondozásában az a hiánypótló munka, amely Sík Sándor piarista költő színműveit gyűjtötte három kötetbe. A darabokról a szerkesztőkkel, Bozók Ferenc piarista szerzetessel és Koltai Andrással, a piarista levéltár vezetőjével beszélgetett Polgár Marcell.
Rövid imával indítja beszélgetését Körössy Lászlóval a szécsényi ferences kolostor vendégszobájában a január 5-én nyolcvanadik születésnapját ünneplő Barsi Balázs ferences szerzetes, akinek könyveit olvasva, prédikációit hallgatva generációk nőttek fel úgy, hogy ezáltal mélyebben beleláthattak a keresztény hit titkába, hívő önmagukba.
A Jézus Szíve Társasága ebben az évben ünnepli alapításának 105. évfordulóját.
A Verbum Dei Közösség a megszentelt élet új formái, azaz egyházi családok közé tartozik, melyhez Istennek szentelt nők, férfiak és missziós házaspárok is tartoznak valamint mindazok a hívők is, akik ugyanebben a lelkiségben és küldetésben osztoznak. Célja és szándéka, hogy Krisztusnak apostolokat formáljon minden életállapotú, nemű, fajú vagy szociális helyzetű nép között, bevezesse őket az Istennel való személyes kapcsolatba.
Tudatában vagyunk annak, hogy Isten élő Igéjének hirdetése kapcsolatba hozza az embereket Krisztussal, és Krisztus tanítványaivá tesszük őket azáltal, hogy megismerik[1] és követik őt, valamint ők maguk is tanítványokká tesznek másokat. Éppen ezért, a Verbum Dei Missziós Testvéri Közösség Jézus első tanítványainak jelmondatával: „Orationi et ministerio verbi instantes”[2] és az első keresztény közösség szellemével Isten Igéjében konkretizálja és összpontosítja sajátos küldetését: imádkozni az Igét, elsajátítani, egészen addig, amíg saját életünkké nem válik, átalakulni benne és így továbbadni másoknak is,[3] hogy ők is imádkozzák, éljék és élményszerűen tanítsák másoknak.[4] (Verbum Dei Missziós Testvéri Közösség Konstitúció 17.)
[1] A “megismerés” bibliai értelmezése. Vö., Óz 2, 22.
[2] ApCsel 6, 4 (Vulgata).
[3] Vö. Mt 28, 20
[4] Vö. 2 Tim 2, 2.
[1] A “megismerés” bibliai értelmezése. Vö., Óz 2, 22.
[2] ApCsel 6, 4 (Vulgata).
[3] Vö. Mt 28, 20
[4] Vö. 2 Tim 2, 2.
Régebbi híreink
Az új év kezdete kultúránkban rendszerint a változtatás, az új célkitűzések és az önmenedzselés idejeként jelenik meg. Mindenki számára ismeretes az újévi fogadalom fogalma: új év, új lendület, új élet. Az ember számára szükségesek a „nullpontos” kezdetek, hogy elrugaszkodhasson régi önmagától.
Krisztus születésének éjszakáján a Betlehem mezején nyájaikat őrző pásztoroknak angyalok hirdették Isten dicsőségét, a Megváltó születését. A pásztorok – akárcsak a szerzetesek – virrasztó emberek, írja XVI. Benedek pápa; ezért hallották meg ők, és nem a nyugodtan alvók az örömhírt. Simeon, Anna, a pásztorok és mindazok, akik a szerény kezdetben felismerték a megváltás ígéretét a remény emberei voltak.
A Sarutlan Kármelita nővérek Kármelhegyi levelek (2025/3) hírleveléből adunk közre egy írást.
Intervíziós csoport munkájának adott otthont a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája.
„Az Úr végső eljövetele, habozás nélküli várakozás” címmel tartotta meg Roberto Pasolini kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka első adventi prédikációját december 5-én pénteken kora délelőtt a VI. Pál aulában XIV. Leó pápa, a Római Kúria tagjai és a legfőbb szerzeteselöljárók jelenlétében. A kapucinus szónok a kegyelem észrevétele és a gonoszság eltörlése témák után végül Noé példáját elemezte, aki egyedül vette észre Isten kegyelmét egy általános pusztulásban és műve az üdvösség jele lett.
December 9-én tartotta az Emberi Méltóság Stratégia a következő Bartimeus képzési alkalmát. A „Bartimeus – Add, hogy lássak!” képzés célja, hogy közösen gondolkodjanak és beszélgessenek az emberi méltóság védelméről, a bántalmazás jelenségéről és a megelőzés lehetőségeiről. A szakmai napot a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Dísztermében tartották meg.