Beszélgetés Harmath Károly ferences szerzetessel

2018. aug. 6. (hétfő) 08:45
Budapest

Negyven évvel ezelőtt indult útjára az Agapé Kiadó. A katolikus szellemiségű könyvek és kiadványok megjelentetésével, terjesztésével foglalkozó vállalkozás lelke és motorja a kezdetektől Harmath Károly ferences szerzetes volt. 

– A családja életében milyen szerepet játszott a vallás?

– Apai nagyszüleim életében nem volt nagy jelentősége a hitnek, de édesanyám szülei kifejezetten vallásosak voltak. Anyai nagyapám koszorúfő volt, csoportja nálunk, a tanyán is gyakran összegyűlt titokcserére. Szülőfalumtól, Oromtól – ami Zenta és Szabadka között fekszik – hét kilométerre, Tóthfaluban volt a templom, általában ide mentünk vagy bicikliztünk misére. Ugyanakkor a családom nem volt kiemelkedően templombajáró, magam is csodálkoztam, hogy a Jóisten a ferencesek felé vezérelt engem. 

– Miért lett ferences?

– Nem én találtam a ferences hivatásra, hanem az talált meg engem. Szabadkán kerültem közelebb a ferencesekhez: megtetszett az egyszerűségük, a közvetlenségük. Ministráltam is náluk, a segítségükre mindig számíthattam.

– A kiadó kezdetei a ’70-es évekre nyúlnak vissza. Mesélne erről az időszakról?

– Azzal, hogy a Szentszék és Jugoszlávia 1970-ben diplomáciai kapcsolatot létesített, szabadabbá vált a vallásgyakorlat, és a keresztény szellemiségű sajtó is nyugodtabban működhetett. A hetvenes évek elején Lotspeich Amat atya Szabadkán, a világi ferencesekkel együtt stencilezéssel sokszorosította a Testvéri Szolgálat Krisztusban című lelkiségi lapot. A stencilezés annyit jelentett, hogy egy írógéppel a betűk helyén átlyukasztottunk egy lapot, majd ezt ráhelyeztük egy másik lapra, és végig húztunk rajta egy festékes hengert. Ez persze igen időigényes és nehézkes eljárás volt. Emellett Huzsvár László – akiből később a nagybecskereki egyházmegye első püspöke lett – irányításával a közép-bácskai Verbászon újra kiadták a II. világháború után betiltott Hitélet című folyóiratot. Tőlem egyébként nem állt távol a lapkiadás, még gimnazistakoromban adtam ki társaimmal egy folyóiratot. Ez a Próbálkozás nevű újság volt az egyetlen kisszemináriumi lap. Pappá szentelésem után, amikorra már Amat atya máshova került, én vettem át az újságja szerkesztését, amelynek az Agapé – Testvéri Szolgálat Krisztusban címet adtuk. Ezenkívül megjelent egy kis füzetünk is a ferences évfordulóra, amelynek a címe Incipiamus volt. Ez annyit jelent, hogy „kezdjünk neki”. Szent Ferenctől kölcsönöztem ezt a címet, aki a halála előtt azt mondta társainak: „testvérek, eddig semmit sem tettük, úgyhogy most kezdjünk neki”.

Az Agapé folyóirat 1977 karácsonyán jelent meg először. Nagy lépést jelentett, amikor 1982-ben a zágrábi Kršćanska sadašnjost (Keresztény Jelen) kiadóval sikerült társulnunk. Ezt a Horvát Teológusok Társulata működtette, vagyis ők jártak el az állam felé, mi ugyanakkor teljesen önállóan tevékenykedhettünk. Érdekes egyébként, hogy ez az egyesülés a bejegyzés értelmében csak Horvátország területén működhetett volna, mi pedig a Vajdaságban voltunk, ám úgy tűnik, ez a kis szabálytalanság senkit nem érdekelt.

A vallásos irodalommal egyik nyomda sem foglalkozott szívesen, főleg akkor nem, ha az ráadásul magyar nyelvű volt. Ezért kezdtünk el 1982-től nyomdagépeket beszerezni, és alapítottuk meg a saját nyomdánkat. Egészen 2002-ig magunk nyomtattuk a kiadványainkat.

– Melyek voltak a legfontosabb kiadványaik? Mi volt a szempont a kiválasztásnál?

– A kiadási elvünk az volt, hogy nem szabad leereszkednünk a giccs szintjére, de a teológiai magaslatokat is szerettük volna elkerülni. A középréteget akartuk elérni, ezért olyan kiadványokat jelentettünk meg, amelyeket egy középiskolát végzett ember is megért. Mindig azt vallottam, hogy nekünk a kiadványainkkal „meg kell testesítenünk” Krisztust: megközelíthetővé, tapinthatóvá, megszerethetővé kell tennünk. A bibliai képregénysorozatunk és a Katolikus Kincses Kalendárium – volt olyan év, hogy ötvenezer példányt is nyomtattunk belőle – nagyon kedvelt volt, de a legtöbben a Képes Bibliát ismerik. Ha Tompánál átléptem a határt, mindig azt kérdezte tőlem a határőr, hogy van-e nálam fegyver, forint és piros Biblia. A Képes Bibliából közel félmillió darabot adtunk el.

– Milyen volt a könyvkiadás helyzete az indulást követő időszakban?

– Tulajdonképpen ez volt a kiadónk fénykora. A kiadványainkat nyolc-, tíz-, tizenötezer példányban nyomtattuk ki, s a hetven százalék három-négy hónap alatt el is fogyott. Volt olyan év, hogy száznyolcvanhárom különböző címet – vagyis tizenhat oldalnál nagyobb terjedelmű kiadványt – jelentettünk meg. Az is igaz, hogy akkoriban sokkal kevesebb kiadó foglalkozott vallásos témájú könyvekkel, mint manapság.

– És most mi a helyzet?

– A rendszerváltás óta megszaporodtak azok a kiadók, amelyek vallásos irodalmat nyújtanak az olvasóknak. Ez szerintem egyáltalán nem baj, haragszom is azért, ha valamelyik katolikus kiadó konkurenciának tekinti a másikat. Úgy látom, mi ugyanabban a szőlőben dolgozunk, és ugyanaz a gazdánk, hiszen ez végül is nem a mi szőlőnk. Örülök annak, ha egy másik kiadóról hallom, hogy egy-egy könyvük nagy siker lett.

– Magyarországon a politika még a hetvenes-nyolcvanas években is ellenőrzése alatt tartotta az Egyházakat. Milyen volt a helyzet Jugoszláviában?

– Nem voltak korlátozó előírások, mint ahogy abba sem szólt bele senki, hogy mit jelentetünk meg. Olyan papírra nyomtathattunk, amilyenre akartunk, és a mennyiséget sem írta elő senki.

– Magyarországra hogyan jutottak el a kiadványaik?

– Nagy segítségünkre volt ebben a papság. Sokan látták közülük, hogy a sajtó milyen fontos szerepet tölt be. Mi itt feladtuk nekik postán a könyveket, ők pedig gondoskodtak az árusításról, a terjesztésről. Persze nem minden postahivatalban nézték jó szemmel, hogy nagy mennyiségű könyvet adunk fel, de az is előfordult, hogy kifejezetten örültek neki, hiszen ez bevételt és forgalmat jelentett a számukra. Erdélybe már nem volt ilyen egyszerű eljuttatni a kiadványainkat. Ceaușescu idejében hivatalosan semmit nem lehetett átvinni a határon. Fiatalok segítettek ebben, ők csempészték át a könyveinket hátizsákba rejtve.

– Véleménye szerint mi a feladata egy katolikus újságnak?

– Nekünk keresztény szemmel kell néznünk a jelenségeket. A mai ember nem tudja megkülönböztetni az erkölcsi jót a rossztól. Azt sem veszi észre, hogy a morális rossz keresése, követése a fizikai létére is ki fog hatni. A mai ember felületessé vált, sok minden eljut hozzá, de nem mélyül el benne. Nekünk az a feladatunk, hogy a hátteret megmutassuk és értelmezzük a valóságot.

– Sokan keseregnek, hogy keveset olvasnak az emberek.

– Ma is olvasnak az emberek, csak másképp. Sokkal több információt gyűjtenek össze mostanában, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Lehet, hogy valaki nem olvas el egy nap száz oldalt, de sok területről informálódik. A könyv inkább a formációt támogatja: abban segít, hogy önmagunkat megfelelő módon alakítsuk. Szerintem a lelkiségi irodalomra van ma nagy szükség, mi például Phil Bosmans könyveinél tapasztaljuk ezt. Ma is vannak olyanok, akiknek lételemük a könyv, és persze olyanok is akadnak, akik egyáltalán nem olvasnak könyvet. De ez régebben is így volt, mára inkább letisztult a helyzet.

– Van evangelizációs szerepük a vallásos lapoknak?

– Inkább segédeszközként kell rájuk tekinteni. A sajtóval nem lehet közvetlenül evangelizálni, azt csak az életünkkel és a példánkkal lehet. Pál apostol azt mondja, hogy a hit hallásból ered. A sajtó, a nyomtatott termék akkor segít, ha valaki már nyitottá vált az örömhírre. Evangelizálni csak az egyik személytől a másik személyig lehet.

– Hogyan látja a kiadó jövőjét?

– A könyvek kiadását Szabadkán kezdtük el. Amikor felmerült, hogy áthelyeznek Újvidékre, tiltakoztam, hiszen így a szabadkai magyar hívek ferences lelkipásztor nélkül maradtak. Ma már úgy látom, ez az igazságtalanság kellett ahhoz, hogy az Agapé Kiadó igazán kibontakozhasson. A jövővel kapcsolatban is úgy vagyok, hogy amit a Jóisten akar, az lesz. Ameddig akarja, addig fenntartja, és ha már nincs szükség rá, akkor pedig vége lesz. Nekünk nem kell ezen keseregnünk. Be kell végeznünk a küldetésünket, csak ez a fontos. Számomra csupán az a kérdés, hogy meghallottam-e, amikor Isten hívott, és ott voltam-e, ahova hívott. Isten eddig is vezetett, és ezután is vezetni fog.

Fotó: Bókay László

Forrás:Baranyai Béla/Magyar Kurír

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41