Összes hír
Ferences térerő, nem csak ferenceseknek
Ferences térerő címmel jelent meg Borsodi L. László csíkszeredai költő, tanár, az Erdélyi Ferences Rendtartomány korábbi sajtóreferensének legújabb könyve. A negyvennégy interjút és négy ankétot tartalmazó kötet a rendtartomány kiadásában jelent meg. A könyv bemutatóját vasárnap a délelőtti szentmise után tartották a csíksomlyói kegytemplomban. A szerzővel Urbán Erik ferences tartományfőnök beszélgetett.Pünkösdre készülnek a kaposvári börtönben
2024. április 17-én, szerdán Dr. Sitkei Lukács diakónus, börtönlelkész meghívására ismét a Somogy vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe látogattak Teréz Anya Nővérei, a Szeretet Misszionáriusai. A találkozás alkalmával a nővérek saját hivatástörténetükről beszélgettek a női fogvatartottakkal.Ferenc pápa a Sarutlan Kármelitákhoz
Rendi szabályzatuk revíziója miatt gyűltek össze Rómában a Sarutlan Kármelita Nővérek, akiket audiencián fogadott csütörtökön a pápa. Spanyol nyelvű beszédében arra biztatta őket, hogy a múlt örökségéből merítve bátran keressenek új utakat, nyelvezetet az evangélium örömteli megélésére, az Istentől kapott szeretet tanúiként.Domonkos nővérek tartottak előadást fiataloknak
Fogadjunk, hogy van közöd hozzá! – Krisztus követése leláncol vagy felszabadít? címmel tartottak előadást Deák Hedvig és Hernády Krisztina domonkos szerzetesnővérek április 16-án a Felső-krisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánia Apor Vilmos Közösségi Házában a Ti vagytok a föld „show”-ja programsorozat keretében.Új tanári utak
Tartalmas, sokrétűen gazdag nevelési konferencián vehettek részt április 13-án, szombaton a Piarista Rendtartomány és sok más iskola pedagógusai. A konferencia középpontjában az a téma állt, hogy miképpen reagálhat az iskolai munka a mai nemzedéknek arra az információs túlterheltségére, amely a digitális kommunikáció következtében egyensúlytalanságot hoz az életükbe.„Szeress, és így tégy, amit tenni akarsz”
2023 őszén kezdte vetíteni a Duna Televízió a Nyitott szívvel – Szerzetesélet Magyarországon című dokumentumsorozatot, amely hetven katolikus szerzetesrend életébe enged betekintést. Szerkesztő-forgatókönyvírója, riportere Mészáros Anett, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája kommunikációs munkatársa volt, aki a közelmúltban filmes szerzetesportrékat is készített.Megtalálni a kulcsot másokhoz
Az autizmus világnapja alkalmából a ferences rend fenntartásában működő gyöngyösi Autista Segítő Központ (ASK) idén is különleges programokkal várta az érdeklődőket április első hetében. A sort április 5-én konferencia nyitotta, melynek keretében több elismert szakember – dr. Havasi Ágnes, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának adjunktusa, Formanek Tamás, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány szociális referense és Kocsis Edina dietetikus, a Katolikus Szeretetszolgálat Zárdakert Idősek Otthonának intézményvezetője – tartott az autizmussal kapcsolatos ismeretterjesztő előadást. Szó esett a kommunikáció fejlesztésével kapcsolatos lehetőségekről, a lelki egészségvédelemről, valamint a táplálkozással kapcsolatos dilemmákról is.Szerzetesek zarándoklata Mátraverebély-Szentkúton
Nemzeti kegyhelyünkön, Mátriaverebély-Szentkúton ragyogó, napfényes időben került sor a hazánkban működő szerzetesek zarándoklatára április 13-án, szombaton. Délelőtt Majnek Antal nyugalmazott munkácsi megyéspüspök mutatott be szentmisét. A délutáni programok részeként a spanyol Tristany De Juan Pablo Adolfo marista szerzetes tett tanúságot.Szolgálat-Kész 2024 pályázat
A szerzetesi iroda, a Ferences Rendtartomány és a Piarista Rend Magyar Tartománya pályázatot hirdet 9-12. évfolyamos diákok számára, melynek célja, hogy a diákok megosszák legfontosabb élményeiket és benyomásaikat, amelyek a közösségi szolgálat teljesítése során szereztek.Szerzetesi találkozó Mátraverebély-Szentkúton
Gyalogos zarándoklattal érkeznek a résztvevők a nemzeti kegyhelyreSzerzetesportrék és szerzetespercek
A közelmúltban rövid portréfilmek készültek magyarországi szerzetesekről. A Szent Ágoston-i „Szeress, és így tégy, amit tenni akarsz…” gondolat ihlette tízrészes sorozat valamilyen szabadidős tevékenységen keresztül mutat be egy-egy szerzetest; Egy perc szerzetes címmel pedig rövid elmélkedéseket hallgathatunk meg a YouTube-on, ahova kétheti váltásban kerülnek fel a két új sorozat részei.Minden megkeresztelt ember egy misszió
A Pápai Missziós Művek (PMM) magánkezdeményezésből született a világmisszió támogatására. Ma az Evangelizáció Dikasztériuma alá tartozik, és minden országban, ahol jelen van, az egyetemes Egyház küldetését is szolgálja. Tete Remis verbita szerzetessel, a magyarországi iroda igazgatójával beszélgetett Szalontai Anikó a PMM munkájáról és a feltámadt Krisztus hirdetéséről a mai világban.Interjú Balogh Péter Piusz OPraem gödöllői apáttal
A premontrei rend olyan szerzetesközösség, melyet Szent Norbert alapított a 12. század elején, az érett középkori nagy reformtörekvések hajnalán Nyugat-Európában. Az egyház szükségleteit szolgálják a szegények és kirekesztettek, a fiatalok és öregek felé. Az idei csíksomlyói kántortovábbképzés lelkivezetőjével, Balogh Péter Piusz OPræm gödöllői apáttal Cziple Hanna-Gerda készített interjút.Lúzerség vagy szabadság?
Alázat újratöltve, avagy a teljes belső szabadság útja, mely tartósan megmaradó békéhez és derűhöz vezet- Baán Izsák bencés perjel írása a Szív jezsuita magazinban.Szerzetesi fenntartású szociális intézmények vezetőinek találkozója
Szerzetesi fenntartású szociális intézmények vezetői találkoztak március 19-én Pasaréten. A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány fenntartásában működő Gondviselés Háza Gondozási Központ látta vendégül - a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája szervezésében - az intézmények vezetőit.A remény jele
A gyermekekkel szemben elkövetett szexuális bántalmazások nagy ellenállást, sőt undort váltanak ki az emberek többségéből. Miközben az esetek feltárása, az áldozatok megértése és gyógyulásuk segítése – érthető módon – egyre nagyobb hangsúlyt kap, a bántalmazókkal szemben elsősorban az elutasítás a jellemző. Az interneten megtalálható, korábbi tetteikről beszámoló elkövetőkkel készült beszélgetéseket jó érzésű emberek nehezen fogadják, leggyakrabban azt fogalmazzák meg, nem szeretnének találkozni velük.Cirill ferences atya a Szent Ferenc kórház dolgozóihoz nagyböjtben
A Budapesti Szent Ferenc Kórház dolgozó számára nagyböjti elmélkedést tartott Kovalcsik Cirill ferences atya március 19-én. Szent József napján a szentmisét is ő celebrálta a kápolnában.Amazóniában egy hajó Krisztus reményét és vigasztalását viszi el sok emberhez
Az Amazonas folyó partján egy úszókórház foglalkozik mintegy 5200 ember egészségügyi és lelki ellátásával. Marcia Lopes Assis nővér a brazil őserdőből megosztotta velünk tapasztalatait: Ez a hajó a befogadás háza, a küzdelemé és az élet védelméé, ahol az evangelizálásé, az egyszerűségé és a szereteté a főszerep.Isten gyógyító jelenlétének jele akarok lenni a világban
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye papjai minden hónapban lelkinapot tartanak. A márciusi lelkinapot P. György Alfréd kamilliánus atya tartotta három különböző helyszínen: Szatmárnémetiben, Nagykárolyban és Nagybányán. Őt kérdeztük élettörténetéről, munkásságáról és az egyházmegye lelkipásztori tervéről, a reményről.Kisfilmek a szerzetességről diákoknak
Az idei Megszentelt Élet Ünnepét Debrecenben a Boldogasszony iskolanővérek a gyerekekkel úgy ünnepelték a Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban, hogy videóüzeneteket kértek különböző rendek tagjaitól, és ezekből Lobmayer Judit nővér három kisfilmet szerkesztett: a gimnáziumi korosztálynak, felsős általános iskolásoknak és alsósoknak.
Ezek a filmek nemcsak a svetitseseknek szólhatnak, hanem bármilyen egyházi iskola fiataljainak is.
Szeretettel adják közre, hogy mindenki használhassa a szerzetesek megismertetésére.
Nyílt káptalani órák a szaléziaknál
A 13. Tartományi Káptalanon a "Nyílt káptalani órák" keretében február 26-án délután a Szalézi Család Magyarországon jelen levő ágainak, valamint egyes bizottságoknak a képviselői számoltak be az utóbbi két évben végbement változásokról, feladatokról és a tervekről a következő évekre.A nevelés értéke-a szerzetesi köznevelési fórum találkozója
Március 6-án a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tartották meg a szerzetesi köznevelési intézményt fenntartók tavaszi találkozóját.A tevékeny szeretet ferences formái
A Szó szimfóniája – Kultúra, ferencesség, korkérdések című előadás-sorozat márciusi alkalma arra adott lehetőséget, hogy megismerjük a ferencesek szociális tevékenységét: március 4-én Formanek Tamás, a magyar rendtartomány szociális referense mutatta be a tevékeny szeretet ferences formáit.Bizalomra épülő kommunikáció
A Kisebb Testvérek Szent István Királyról nevezett erdélyi rendtartománya testvérei a csíksomlyói kolostorban március 4-én tavaszi folyamatos képzőre gyűltek össze.Hét Szent Atya ünnepe a szervita nővérek Názáreti Hajlékában
Február 17-én, Hét Szent Atya ünnepén teljesen megtelt a kis názáreti hajlékunk boldogsággal, a Hét Szent Atyánk emlékének megosztásával sok-sok szerzetesnövendékkel (domonkos, karmelita, szalézi, jezsuita, ferences, szociális testvérek, Nyolc Boldogság Kat. Köz.) és mi a Szervita Nővérek a Fájdalmas Anya Szolgálói és az őket „boldog közösségi útra” képző szerzetesekkel, Filoména és Mirjam domonkos nővérekkel és János atyával.Premontrei reneszánsz
Premontreiek 100 éve Gödöllőn címmel látható jubileumi rend- és iskolatörténeti kiállítás a Gödöllői Királyi Kastélyban március 1-től június 23-ig.Nem a halál, hanem hogy még élünk – egy ferencessel a hospice-on
Itt „meg nem mondanád, hogy folyton a halál mezsgyéjén járunk”. Nem halálosztály, és nem elfekvő. Másfajta idő. A kórházlelkésznek olyan ajtók is megnyílnak, amelyek másnak nem. Végstádium és surlófény. Donát testvérrel a Korányi hospice-osztályán. Klementisz Réka írása.Minden idők emberéhez szól
Az idei esztendőben világszerte megemlékeznek arról, hogy hétszázötven évvel ezelőtt, 1274. március 7-én adta vissza lelkét a Teremtőnek Aquinói Szent Tamás domonkos szerzetes, pap, minden idők egyik legnagyobb filozófusa és teológusa. Az „angyali doktort” XIII. Leó pápa 1880-ban minden katolikus tanítói tevékenység védőszentjévé tette. Deák Hedvig domonkos nővérrel, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanárával beszélgetett Vámossy Erzsébet.Imaestet tartottak a szerzetesek a Szent István-bazilikában
A jubileumi szentévre készülve a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI) imaestet szervezett a budapesti Szent István-bazilikában Tégy engem békéd eszközévé címmel február 24-én, az orosz–ukrán háború kezdetének második évfordulóján. Közös szentségimádást követően Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a bazilika plébánosa mutatott be koncelebrált szentmisét.Egyperces lelkigyakorlat a Pápai Ház szónokával
Február 19-e és 24-e között a vatikáni média közösségi oldalain keresztül lelkigyakorlatos gondolatokat hallhatunk a Pápai Ház szónokától, aki a pápa és a római kúria nagyböjti elmélkedéseit vezeti. Hiszünk-e a feltámadásban? - kérdezi a harmadik elmélkedésben.Betegek világnapja a Szent Ferenc kórházban
Dr. Beer Miklós püspök úr a Betegek Világnapja alkalmából a Budapesti Szent Ferenc Kórházban mutatott be szentmisét, amelyen Wojtonis Marek CM atya koncelebrált. Püspök atya homíliájában felhívta a figyelmet arra, hogy a Lourdes-ban történt és történő csodás testi gyógyulások mellett egy még nagyobb ajándék a betegség során a hitre ébredés kegyelme.Dobszay Benedek a Sapientia új gyermekvédelmi képzéséről
A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola a Pápai Gergely Egyetemmel közösen február 2-án interdiszciplináris képzést indított az emberi méltóság védelmében gyermekvédelem fókusszal. A féléves kurzuson elsősorban azok vesznek részt, akik munkájuk, szolgálatuk során találkoznak bántalmazással. Dobszay Benedek OFM képzésszervezővel, az Emberi Méltóság Stratégia szakmai vezetőjével beszélgetett Vámossy Erzsébet.Nabila nővér Gázából a világhoz fordul
Új, erőshangú tanúságtétel a vatikáni médiában az apácától, aki a Gázai-övezet szinte minden keresztényével együtt a Szent Család latin plébánián tartózkodik elbarikádozva: vizet, élelmet és gyógyszereket már nem lehet találni. A tankok újra lövöldöznek a környék utcáin. Aggódnak hét sérült miatt, akiket nem lehet kórházba szállítani: „Még mindig sok szilánk van a testükben. És a gyógyszerek nem elegendőek mindenki számára.” De a reményt nem adják fel.Tartományfőnökök találkozója Manilában
Február 5. és 9. között rendezték meg a piarista rend elöljáróinak találkozóját Manilában. A tanácskozás mottója: „Mezítláb közeledjünk: minden hely szent föld”. A találkozót első alkalommal rendezték az Ázsia-Csendes-óceáni tartományban, a Fülöp-szigeteken, ahol idén ünneplik a piarista jelenlét 30. évfordulóját. A találkozó témáiról és az ott szerzett tapasztalatokról, élményekről kérdezte a piarista média Zsódi Viktor tartományfőnök atyát.Elnökségi napok 2024-ben
2024. január 25-26 -án tartotta meg éves stratégiai találkozóját az MRK-FSzK elnöksége Kismaroson.Hálaadás az esztelneki Madonna palástja alatt
Február 2-án megünnepeltük Urunk Jézus Krisztus bemutatását a templomban, ugyanakkor hálát adtunk saját hivatásunkért, a szerzetes testvérek és nővérek életéért, közösségeinkért, illetve imádkoztunk új hivatásokért.A megszentelt életet ünnepelték Pasaréten
Február 1-jén, a megszentelt élet napja előestéjén a két évtizede élő hagyományhoz híven összegyűltek a különböző rendekben szolgáló szerzetestestvérek és -nővérek, hogy együtt adjanak hálát hivatásukért. Az ünnepi alkalomnak idén is a pasaréti Páduai Szent Antal-templom adott helyet; a házigazda szerepében a pasaréti ferences testvérek szolgáltak.Bencés szerzetesnek állt, mert úgy érezte, nem teljes az élete
Hogyan lett a református franciatanár a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor macskafelelős szakácsa? János testvér története egy varázslatos lelki utazás a teljesség felé. Toókos Péter, vagyis János testvér Szentesen született, Szegeden járt egyetemre, majd 2003-ban Pápára vezetett az útja, ahol középiskolai tanárként dolgozott. A tanári pályán változatos, mozgalmas napjai voltak, de mindvégig úgy érezte, nem teljes az élete.Kettős ünnep az orsolyitáknál
A rendalapítóra, Szent Angélára emlékeztek hétfő este az orsolyita templomban, amit teljesen megtöltöttek a fiatalok. Eljött az ünnepségre dr. Pergel Elza alpolgármester is. A rendezvény szentmisével kezdődött, melynek főcelebránsa Sárai-Szabó Kelemen bencés perjel volt.„Királyok ajándékát...vigyünk mi is magunkkal”
„Királyok ajándékát...vigyünk mi is magunkkal…”- dúdolgattam magamban a jól ismert, lelkemet mindig megvidámító karácsonyi-vízkereszti éneket. Az idén ez a dallambéli ajándék megtestesült a Bethánia Szeretetotthon falai között.Kerkai Jenőre emlékeznek Csesztregen
Egész éves programsorozatot szervez 2024-ben Csesztreg községe Kerkai Jenő jezsuita szerzetes emlékére. A KALOT mozgalom megalapítója 120 éve született ezen a településen.A szociális testvérek jubileumán
Szentmisét ünnepelt a Szociális Testvérek Társasága január 20-án a Budapest-Újpalotai Urunk Színváltozása és Boldog Salkaházi Sára templomban. Alapításuk centenáriumáért adtak hálát, lezárták az emlékező és jövőbe tekintő jubileumi évet. „Ha igent mondunk az Istennek, lesz következő 100 évünk” – ezzel a bizonyossággal adtak hálát.Hírlevelet indítunk
A szerzetesi iroda évek óta működik a szerzetesrendek összefogásának eredményeképpen. Szerteágazó feladatai közé tartozik többek között a szerzetesi élet láthatóbbá tétele is, így az iroda saját honlappal, youtube-csatornával, facebook-oldallal jelen van az interneten is.
Nagy öröm, hogy 2024 elején elindítjuk hírlevelünket is, melynek hasábjain a feliratkozók belepillanthatnak a szerzetesi életbe és az iroda szerteágazó munkájába.
A hírlevélre már lehetőség van feliratkozni ezen az oldalon a fenti Hírlevél menüpont alatt.