Összes hír

Pécel

A Jézus Szíve Társasága Idősotthonának ünnepe

Különlegesen gazdag volt Jézus Szívének ünnepe: a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonának 30. születésnapját és az Otthon épülete felszentelésének 85. évfordulóját is ezen a napon ünnepelte a közösség.
Debrecen

Fr. Juhos Benjamin ferences szerzetes mutatta be újmiséjét

Ünnepi szentmisére gyűltünk össze 2023. június 18-án a debreceni Szent László domonkos templomban: Fr. Juhos Benjamin ferences szerzetes mutatta be újmiséjét, akit június 3-án szentelt pappá Majnek Antal OFM püspök Esztergomban.
Pannonhalma

Visky András író két hete a Pannonhalmi Bencés Főapátságban

„Egy pannonhalmi írórezidenciás látogatás hosszú távon meghatározó találkozás” – mondja Dejcsics Konrád szerzetes, s ez a „hosszú táv” a nézőnek azonnal az apátság több mint ezeréves történetét juttatja eszébe. Az időhöz való másféle viszonyt, amely azonnal megcsapja az embert, ha Pannonhalmán jár.
Budapest

Kozma Imre gyémántmiséje

Már jóval a szentmise kezdete előtt megtelt a Szent Ferenc sebei templom, ahol Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója, irgalmasrendi szerzetes mutatta be június 18-án gyémántmiséjét. Mint mondta: „a szolga ünnepel”. S vele ünnepeltek mindazok, akik hosszú pályafutása során kapcsolatba kerültek vele, így Kardos Mihály atya is Szegedről, és Reisz Pál OFM, a szentmise koncelebránsa.
Szentföld

Jézus nyomában – Egy jezsuita a Szentföldön

Vízi Elemér SJ zarándokként látogatott el a Szentföldre, hogy találkozzon Jézussal az ő földjén, és közel kerüljön ahhoz a világhoz, amelyben született, tanított és gyógyított. Mit tapasztalt zarándokútján, és mit hozott haza magával a jezsuita szerzetes, aki februárig a rend magyar tartományának provinciálisa volt? Élményeiről beszélgetett vele Trauttwein Éva.
Péliföldszentkereszt

Péliföldszentkeresztre látogattak a Gondviselés Háza idősek klubjának tagjai

Péliföldszentkereszten kirándultak a rendtartomány fenntartásában működő Gondviselés Háza Gondozási Központ és Idősek Klubja tagjai május végén. Sándor Viktória, a klub vezetője írt rövid beszámolót az eseményről.

Charles de Foucauld Önátadás imájáról

Atyám, átadom magamat Neked, tégy velem tetszésed szerint. Bármit teszel is velem, megköszönöm, mindenre kész vagyok, mindent elfogadok, csak akaratod bennem és minden teremtményedben beteljesüljön. Semmi mást nem kívánok, Istenem. Kezedbe ajánlom lelkemet, Neked adom, Istenem, szívem egész szeretetével, mert szeretlek, és mert szeretetem igényli, hogy egészen Neked adjam át magam, hogy végtelen bizalommal egészen kezedbe helyezzem életemet, mert Te vagy az én Atyám.
Győr

Örökfogadalom a szervita nővéreknél

A Szervita Nővérek a Fájdalmas Anya Szolgálóinak kongregációjában tett örökfogadalmat június 2-án Labundy Mária Ágnes nővér a Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az ünnepi szertartásra ellátogatott Firenzéből az általános elöljáró, Maria Simone Goretti anya. A szentmisét Veres András megyéspüspök mutatta be.
Budapest

A Budapesti Szent Ferenc Kórház kápolnájának búcsúja

Varga László kaposvári megyéspüspök tartott szentmisét a Szent Ferenc kórház kápolnájában május 31-én. Szűz Mária az Egyház Anyja búcsúkor elmondott szentbeszédét itt közöljük:
Budapest

Interjú Massimo Fusarelli ferences generálissal

Massimo Fusarelli OFM miniszter generális május végén Magyarországra látogatott rendtársaihoz, és pünkösdkor részt vett a csíksomlyói búcsún is. A ferences rend küldetéséről, béketeremtő missziójáról, a 800. évfordulókhoz kötődő jubileumsorozatról kérdezte Thullner Zsuzsanna a pasaréti ferencesek rendházában.
Bodajk

Hálát adtak az „Igent mondok” női lelkigyakorlatért Bodajkon

Igent mondok címmel harmadik alkalommal hirdetett harmincnapos online női lelkigyakorlatot a Szűzanya hónapjában, májusban a Jézus Szíve Társasága. A lelkigyakorlat gyümölcseiért, többek között közösségteremtő erejéért június 4-én hálát adtak hazánk legősibb zarándokhelyén, Bodajkon. A záró szentmisét Mórocz Tamás plébános mutatta be.
Pannonhalma

A bencés bor titka Isten és ember csapatmunkája

Pannonhalma hármas dombján nem csupán az imádságnak, hanem a munkának is évezredes hagyománya van.
Kalifornia

Hét, hazájából elmenekült magyar pap hitének gyümölcse

A második világháború után Magyarországot megszálló kommunisták elől menekülve a hivatásukhoz hű papok máig virágzó szerzetesi közösséget hoztak létre Kaliforniában.
Budapest

Fogadalomtételt és fogadalmi jubileumokat ünnepeltek a szociális testvérek

Jobbágy Borbála testvér örökfogadalmat tett, kilenc ideiglenes fogadalmas testvér pedig megújította fogadalmát május 27-én Budapesten, a remetekertvárosi Szentlélek-templomban, a testvérek, kültagok, vendég atyák, szerzetesbarátok, rokonok, munkatársak és barátok jelenlétében. A fogadalomtételi szentmise főcelebránsa Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke volt.
2023. aug. 25. (péntek) 10:00 – aug. 27. (vasárnap) 22:00
Pannonhalma

Művészeti és lelki zarándoklat téren és időn át Pannonhalmán

A Pannonhalmi Főapátság évente szervezi az Arcus Temporum Művészeti Fesztivált, idén augusztus 25. és 27. között. A fesztivál művészeti ágai – a zene, az irodalom, a képzőművészet és a spiritualitás – a monostor éves választott témájára összpontosítanak, kortárs és klasszikus művekből merítenek.

A Lélek okán

Ötven nappal húsvét után hasonlóképpen valami nem várt esemény gyűjtötte egybe a Jeruzsálemet ellepő hívő zsidó zarándokokat egy ház körül, ahonnan furcsa hangok, fények forrásoztak.
Róma

„Legyetek szerető anyák feltűrt ingujjal”

A pápa arra buzdítja a Don Orione-nővéreket, hogy legyenek szerető anyák és gyengéden szolgáljanak másokat.
Budapest

Ötvenéves a Nyolc Boldogság Közösség

A Nyolc Boldogság Közösség alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából Budapesten találkozott Vámossy Erzsébet a közösség magyarországi tagjaival.

Közel harminc év után jelenik meg ismét a Szárovi Szent Szerafim élete és tanítása

Kevés olyan lelkiségi könyv van Magyarországon, amit annyian keresnének, mint a Szárovi Szent Szerafim élete és tanítása. A Keleten és Nyugaton egyaránt a legnagyobb tiszteletnek örvendő ortodox szerzetes életét, beszélgetéseit, imádságait rögzítő könyvecske 1996-ban jelent meg Hidász Ferenc ferences barát fordításában, és igen gyorsan elfogyott, azóta antikváriumokban sem érhető el.
Esztergom

Esztergomban találkoztak a szerzetesi fenntartású szociális intézmények vezetői

A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája szervezésében Esztergomban, a Ferences Szociális Otthonban találkoztak 2023. 05. 18-án csütörtökön a szociális intézmények vezetői, ápolásvezetői és élelmezésvezetői.
Kolozsvár

Karizma, küldetés, szeretet

Hálaadó szentmisével, 25 és 40 éves fogadalmak ünneplésével, tudományos konferenciával folytatódott május 20-án, szombaton a Szociális Testvérek Társaságának jubileumát köszöntő ünnepségsorozat.

Boldog Salkaházi Sára emléke

1899. május 11-én született Salkaházi Sára, a Szociális Testvérek Társasága pedig május 12-én ünnepli alapításának 100. évfordulóját. A cikkben arról is olvashatunk, hogyan zajlott Sára és bátyja, Lipót utolsó találkozása, és megtudjuk, miként lett egyre ismertebb a vértanúhalált halt Boldog Salkaházi Sára. A szerző Salkaházi Sára testvérének az unokája, Schalkház Miklós.
Máriabesnyő

Kapucinusok nemzetközi találkozóját tartották Máriabesnyőn

Közép-kelet-Európa kapucinus közösségeinek találkozóját tartották május 8. és 12. között Gödöllő-Máriabesnyőn, a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban.

A Lélek teremt új kereteket

Minden szerzetesközösség, minden karizma Isten ajándéka egy-egy kor számára. Igaz ez Ferenc pápa szerint a világ nyolc országában működő, mindösszesen alig több, mint kétszáz tagú Szociális Testvérek Társaságára is, amely – a Szentatyának a januári audiencián tett spontán megjegyzése szerint – „kicsi, de erős, mint a bors”.
Budapest

Jubileumi konferenciát rendezett a Szociális Testvérek Társasága

A Szociális Testvérek Társaságát 1923. május 12-én alapította Slachta Margit. A századik évforduló napján jubileumi történeti konferenciát rendeztek Budapesten, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán..
Budapest

Ferencesek szociális szolgálatban

„Compassio és testvériség – a ferences rend karizmájában fontos, hogy együtt legyünk a szenvedőkkel, és mindenki testvér, a problémájával együtt. A társadalomban élünk, az embereknek valódi segítséget nyújtva kell jelen lennünk” – kezdi a ferences rend szociális szolgálatát bemutató beszélgetést Formanek Tamás szociális referens.
Balatonszemes

Pálos Agapé Balatonszemesen

Április 29-én Pálos Agapét szerveztek Balatonszemesen immáron második alkalommal. Az eseményt hagyományteremtő szándékkal tavaly rendezték meg először azért, hogy a településen élők és a történelem iránt érdeklődők megismerjék a szemesi Mindszent Pálos kolostor feltárásának eredményeit, valamint ezen program keretén belül adták át az elkészült romtanösvényt is.
Budapest

Új provinciális a verbitáknál

Május 1-jén Budapesten, a budatétényi Szent Arnold Lelkigyakorlatos Ház kápolnájában szentmise keretében beiktatták az Isteni Ige Társasága magyarországi rendtartományának új tartományfőnökét, Magung Fransiskus Xaverius SVD atyát.
Budapest

Beszélgetés Hofher József jezsuita szerzetessel

Hofher József, „Hofi atya” jezsuita szerzetes pap, a Magyar Katolikus Egyház egyik legszínesebb egyénisége; szeretetteljes derű, jókedv sugárzik belőle. Hetvenedik születésnapja alkalmából beszélgetett vele Bodnár Dániel.
Árkos

Regula – útjelző, kötelék, identitás

A ferences rend idén ünnepli regulájának, a Szent Ferenc által írt Regula Bullata jóváhagyásának 800. évfordulóját, mely egyben az egész nyugati szerzetességnek is nagy kincse. A ferencesek ünnepüket és örömüket megosztották más rendek tagjaival is. Április 22-én az egyházmegye regionális szerzetesi találkozójára az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreinek Sepsiszentgyörgyhöz közeli árkosi kolostorába hívtak meg minden szerzetest. Magyar Marietta Mirjam OP, budakeszi domonkos nővér beszámolója a találkozóról.
Róma

Ferenc pápa üzenete a hivatások 60. világnapjára

Húsvét negyedik vasárnapja a hivatások világnapja. A Jó Pásztor vasárnapján a Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a papokhoz, szerzetesekhez és minden hívőhöz. Ferenc pápa a hivatások 60. világnapjára Hivatás: Kegyelem és küldetés címmel írt üzenetének magyar fordítását közölte a Magyar Kurír.
Róma

A kolostorok szerzetesei közbenjáró imádságukkal evangelizálnak

Az apostoli buzgalomról szóló sorozatában Ferenc pápa ezúttal a kolostorok és monostorok falai közt élő szerzetesek és szerzetesnővérek sajátos evangelizáló szolgálatáról elmélkedett a szerdai általános kihallgatás keretében. Az egész egyház gondját a szívükre veszik és az Istenhez emelik közbenjáró imádságukat.

Ferenc pápa mérföldkövei az emberi méltóság területén

A Szentatya 2023. április 28–30. között Magyarországra látogat. Ezzel összefüggésben érdemes áttekinteni, hogy milyen intézkedésekről döntött Ferenc pápa az emberi méltóságot érintően.
Budapest

Horváth Árpád jezsuita Ferenc pápáról és találkozásaikról

Ferenc pápával április 29-én este találkozik a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya. Horváth Árpáddal, a budapesti Jézus Szíve Jezsuita templom igazgatójával beszélgetett készülődésükről Vámossy Erzsébet, és arról, hogy A Szív újság főszerkesztőjeként hogyan élte meg tavaly a személyes találkozót a Szentatyával. Szó esett a pápa napirendjéről, viccelődéseiről, és hogy honnan tud pár magyar szót.
Online

Igent mondok-női lelkigyakorlat harmadszor

Szeretnénk a figyelmedbe ajánlani a Jézus Szíve Társasága szervezésében immár harmadik éve megrendezésre kerülő Igent mondok online női lelkigyakorlatot.

Örömút - via lucis

A nagyböjti időben szívesen járjuk a keresztutat, hogy végigkísérjük megváltó Jézusunkat szenvedésének útján, a Pilátusi elítéléstől a kereszthalálon át egészen a sírba tételig. Több mint fél évezrede úgy alakult a keresztút, hogy tizennégy állomásnál elmélkedünk Krisztus szenvedéséről. De a krisztusi megváltásnak nem a kereszthalál volt a záróaktusa. Hiszen Jézus Krisztus harmadnapra feltámadt. Nagypéntek gyászát húsvét öröme követte.
Velence

Zarándoklat Bakonybélből Velencébe

Az évkönyvek tanúsága szerint Gellért remeteségbe vonulására éppen ezer esztendővel ezelőtt, 1023-ban került sor. Az idén újraalapításának 25. évfordulóját ünneplő bakonybéli bencés közösség ennek a két, kerek évfordulónak örömében hirdetett zarándoklatot Bakonybélből Velencébe, melyhez csatlakozott az olaszországi magyar lelkészség is.
Róma

Hálát adunk Istennek karizmátokért!

Április 17-én délelőtt a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában fogadta a Nyolc Boldogság Közösség küldöttségét a közösség alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából. A Franciaországban alapított, s mára öt földrészen elterjedt, hazánkban is több helyen működő egyházi család jelentős apostoli tevékenységet folytat a fiatalok, az elesettek és a vallások közötti párbeszéd érdekében.
Budapest

Beöltözés az egyházközségi nővéreknél

„Egy közösség hagyománya éled újjá, amikor egy új tag lép be” - ezzel a gondolattal vezette be 2023. április 15-én Budapesten az Egyetemi Templomban Martos Levente Balázs püspök atya az ünnepélyes szentmisét.
Budapest

A szerzetesi hivatásgondozók újabb találkozója

A szerzetesi konferenciák szervezésében április 13-án negyedik alkalommal került megrendezésre a szerzetesi hivatásgondozók találkozója Budapesten.
Budapest

Isten hívja létbe a pillanatokat

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola oktatási és kutatási rektorhelyettese, a Fundamentális teológia tanszék vezetője; a Ferences Rendtartomány tanulmányi-nevelési titkára. Pappá szentelése 25 éves évfordulója alkalmából kérdeztük Ágoston testvért, akinek ezüstmiséjét május 14-én, a 8.30-as szentmise keretében ünnepeljük a pasaréti plébániatemplomban.
Gödöllő

A premontreiek gödöllői jubileumi évéről

A közelmúltban megkezdődött a Gödöllői Premontrei Apátság és a gödöllői Premontrei Iskolaközpont jubileumi időszaka, amely 2024. november 29-ig tart. A premontreiek gödöllői letelepedésének és iskolaalapításának századik, valamint a gimnázium újraindulásának harmincadik évfordulóján a helyi fejlesztésekről, az intézmény életéről, a jubileumi tervekről tájékozódott Körössy László a helyszínen.
Szentföld

Beszélgetés Várnai Jakab ferences szerzetessel

Várnai Jakab OFM három éve a Szentföldön szolgál, a jeruzsálemi ferences Studium Theologicum tanára. Szentföldi életéről kérdeztük, és arról, hogyan hatnak látásmódjának alakulására Jézus kereszthalálának és feltámadásának helyszínei.
Budapest

Interjú Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetessel

Sajgó Szabolcs az egyik legismertebb magyar jezsuita szerzetes, aki csöndes, de nagyon energikus elszántsággal építi a párbeszéd útjait a különböző kulturális és vallási szokások között élők, hívők és hitetlenek, üldözők és üldözöttek, menekülők és menedéket adók között. Sokan verseiről és műfordításairól ismerik őt. Legutóbb a Párbeszéd Háza igazgatója volt nyolc évig – talán ez fejezi ki leginkább sokrétű tevékenységét.
Budapest

A szociális intézményeinkben dolgozó ápolásvezetők szakmai napja

A szerzetesi fenntartású intézményekben dolgozó ápolásvezetők számára ismét találkozót szervezett a szerzetesi iroda 2023. március 29-én.
Budapest

A száz éve alapított Szociális Testvérek Társaságáról

Alapításának századik évfordulóját ünnepeli idén a Szociális Testvérek Társasága. A magyarországi kerület történetéről kérdezte Németh Emmát, a társaság kerületi elöljáróját, a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának elnökét, volt miniszteri biztost Vámossy Erzsébet.
Róma

Legyen bátorságunk, Jézus velünk van a Szentlelkével!

Virágvasárnap előtti pénteken reggel tartotta meg Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros ötödik nagyböjti beszédét a VI. Pál aulában a Római Kúria tagjai jelenlétében, a Gemelli kórházban ápolt Ferenc pápa távollétében. A Pápai Ház szónoka Jézus bíztató ígéretét – „Bátorság! Én legyőztem a világot!” – elemezte Aggeus próféta szavaival, aki a pusztulás reménytelen helyzetében bátorságra és újjáépítésre szólít fel.
Pécs

Nőnapi interjú Versegi Beáta nővérrel

Egyetemen és főiskolán oktat, coachként dolgozik, mindfulness meditációkat tart, balettozik, úszik, személyi edzőhöz jár, a kutyájával játszik. És persze előfordul, hogy nem elégedett azzal, amit a tükörben lát, vagy éppen teljesen kimerül. Akárcsak te és én, azzal a különbséggel, hogy ő örökfogadalmat tett, és apácaként él. A Nyolc Boldogság Közösség nővéreként, két szerzetestársával együtt Versegi Beáta most Pécsett él, ahol egyetemistákkal, felnőttképzéssel fog foglalkozni. Coaching után és kutyasétáltatás előtt beszélgettünk vele arról, milyen az élete egy modern apácának, és mire képesek a nők, ha mernek nagyot álmodni.
Gyöngyös

A citerázó barát

Szerzetes, helytörténész, mesemondó, citerajátékos, és ki tudja, mi vagy mi lesz még Varga Kamill ferences testvér, aki a bicentenárium kapcsán a Petőfi-kutatásba is belekóstolt. Jászberényből indult, jelenleg Gyöngyösön él, de közben megfordult az ország minden ferences kolostorában. Polgár Marcell írása.
Pécs

Együttműködés a Göcseji Múzeum és a Magyar Pálos Rend között

A Göcseji Múzeum és a Magyar Pálos Rend 2023. március 17-én együttműködési megállapodást kötött a Pálos Rend történetének, épített és kulturális örökségének kutatására, a pálos rendtörténet széles körű megismertetésére és pálos vonatkozású anyagok bemutatására.
Bakonybél

A bakonybéli monostor ünnepi étkei

Bakonybélszín – Ünnepi receptek a monostori konyháról címmel jelent meg a Monostorkosságok könyvsorozat első kötete, melynek két szerzője Nagy Ferenc Károlyné és Toókos János OSB.
Mánfa

Lelki séta a Sacré Coeur nővéreknél

Lelki sétánkat Mánfa határában, a 66-os út mentén a Mecsek egyik gyönyörű völgyében, a Szent Szív Társaság/Sacré Coeur nővéreknél folytatjuk. A Szent Szív Társaság alapítójáról, a közösség céljairól, lelkiségéről és szolgálatairól a tavaly október óta itt élő négy fős szerzetes közösség tagjai – Szilágyi Erzsébet, Szulyovszky Hajnalka, Pietrzak Mariola és Berecz Rita nővérek mesélnek:
Gyulafehérvár

Minden szentmisében név szerint soroljuk a kárpátaljai katonákat

Március 20-án, Szent József áthelyezett főünnepén a gyulafehérvári szemináriumba látogatott Magyar Gergely OFM, a kárpátaljai ferences misszió tagja, aki tartalmas előadást tartott a katolikus egyház jelenlegi helyzetéről, amelyet a háborúval és az annak hatásaival sújtott Kárpátalján tapasztalhatnak a hívek. Őt kérdezték a kispapok az ukrajnai háborús helyzetről, a magyarság mindennapos nehézségeiről, a kárpátaljai pasztoráció körülményeiről.
Ukrajna

Redemptorista nővérek Ukrajnában

Teodora Sulak nővér, az ukrajnai redemptorista szerzetesnők (apácák) főnöknője osztja meg gondolatait és belső küzdelmét az országában zajló háborúval kapcsolatban.

A legnagyobb ajándék a szerzetesi hivatásom

A legnagyobb ajándék, amit Istentől kaptam, az a szerzetesi hivatásom. Többen is megkérdezték tőlem az évek folyamán, hogy miért lettem szerzetesnővér, mi indított engem arra, hogy lemondjak a házasságról és Istennek ajándékozzam magam.

Egy 80 éves kistesvér, aki vidámparkban él

Ferenc pápa hétfőn fogadta az olasz Vándor Mutatványosok Országos Szövetségét. Hangsúlyozta az ilyen jellegű előadások fontosságát, amelyeket a tereken kínálnak az embereknek: az ember a szabad levegőn igazán gondtalan hangulatot él meg, az ellenkezőjét annak, ami akkor történik, amikor mindenki egyedül van a mobiljával vagy a számítógépével.
Budapest

A női szerzetes-elöljárók tavaszi ülése

2023. március 14-én tartotta a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) tavaszi plenáris ülését Budapesten, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
Budapest

András Attila egyik munkanapja

A február végén beiktatott András Attila SJ új provinciális mellé szegődött Szőnyi Szilárd és Pásztor Péter egyik első munkanapján, hogy bemutassák tevékenységének egyes helyszíneit, súlypontjait, és rajtuk keresztül személyiségének főbb vonásait.
Esztergom

Örömteli szolgálatban

Komáromi Előd OFM az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium prefektusa. Vele beszélgetett Vámossy Erzsébet Laetare vasárnapra készülve az örömről, amely végigkíséri az életét családjától kezdve a szerzetesi életén át a prefektusi szolgálatáig. Sőt, egészen addig az élményig, amikor Halmai Vilmos OFM atyát kísérték a végső útjára a feltámadás hitében.
Budapest

Sacré Coeur Emlékpont nyílt

Emlékpontot nyitottak a Sacré Coeur nővérek március 11-én Budapesten, a Szent Szív Társaság egykori Sophianum iskolája régi épületében, amely egyben a főváros első katolikus leánygimnáziuma is volt. A helyszínen kamarakiállítást rendeztek be, mely a társaság két, 1948-ban államosított gimnáziuma tárgyi emlékeit mutatja be.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41