Lelkiség

Olyan Istenünk van, akinek az a vágya, hogy nem kevesebbel, mint önmagával töltsön be minket.  Végtelen gazdagságában mégis úgy lép kapcsolatba az egyes emberrel, mintha rajta kívül mások nem is léteznének. Személyre szabottan őt keresi, tiszteletben tartva az egyediségét, az egyetlenségét. Keresztes Szent János nem fél Isten szájába adni e szavakat: „Én a tiéd vagyok, neked élek, s örülök annak, hogy ilyen vagyok, amilyen vagyok, hogy tiéd lehessek, és neked adhassam magam.”

Loyolai Szent Ignác számomra az isteni akarat keresésének bajnoka. Folyamatosan azt keresi, mivel válhatna Isten tetszésére, mivel szolgálhatná szeretett Ura nagyobb dicsőségét, és azt, hogy amit felismer, az mennyiben egyezik meg Isten akaratával. Erről a szüntelen keresésről tanúskodik Lelkigyakorlatos könyve, a Jézus Társasága Konstitúciója (Rendszabályzata), Lelki naplója, különböző levelei. Cselekvési módszere, amelyet ennek a keresésnek konkrét alkalmazására ajánl, és amelyet rendtársainak hátrahagy, az egyenes szándék. Az alábbi gondolatokban helyenként Jean Claude Dhôtel jezsuita írásából ihletődtem.

Kifejezetten nagyböjti időre vonatkozó tapasztalatról nem igazán beszélhetek. Inkább úgy mondanám, hogy a jézusi Negyvennap tapasztalata lassan-lassan beleépül az életembe, valóság lesz az életemben; nem azáltal, hogy a pusztában megkísértett Jézust elképzelem, vagy elgondolom magam mellett, hanem azáltal, hogy Őbenne vágyom élni, engedem, hogy jelenléte jelen legyen bennem. Tehát nem kell Őt elképzelni!