Kolostorkert, komor kőfalak…
Az út mellett kis kápolna áll,
azt regélik az ódon kövek:
hogy itt járt a fekete halál...
Nem csak itt járt, de itt is lakott,
a város népe rettegve félte,
ha megzörgetett egy-egy ablakot:
valaki tudta, hogy jönnek érte . . .
Fekete Nagyúr! Lásd, volt aki nem félt:
bús-barna kámzsás pár koldúsbarát,
ők vigasztalták szelíd szeretettel
a hozzád láncolt árva páriát...
Ha csontkezed, feléjük is kinyújtod:
egy -k ét barát kidőlhet a sorból,
de jön helyette másik, harmadik . . .
egy élet elmúlt?! Hej, mi az?!
Kis csepp csupán az áldozati borból...
Nagyok voltak Ők, hősök, szentek:
szívükben tűz ég, tiszta szeretet,
mert aki másért adta életét:
az mindenkinél jobban szeretett. . .
Ódon falak új köntösben,
beszéljetek . . . regéljetek . . .
huszonöt hős, szent barátról;
sokat adtak: az életet. . .
(fr. László Leonárd ofm.)