Ugrás a tartalomra

Programok idősávban

Régebbi események mutatása

2021. szeptember 27.

  • mo

    Bencés élmények a NEK-ről

    2021. szeptember 27. 8:45
    Budapest
    mo

    Bencés élmények a NEK-ről

    A pápa mosolya, a közös imádság ereje, a találkozások öröme. Pillanatok, élmények és hangulatok, amelyek felejthetetlenné tették a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A vasárnapi zárómisén a teljes gimnázium ott volt, és ahogy diákjaink mesélik felemelő volt élőben hallgatni a Szentatyát. Velük együtt bencés közösségünk több mint ötszáz tagja különvonattal utazott Pannonhalmáról, Budapestre. Öregdiákjaink közül pedig többen a kongresszus lebonyolításában is részt vettek. Egyikük VIP guideként még a francia nagykövet rezidenciáján is járt.

    2021. 09. 27.
    Budapest

2021. szeptember 25.

  • mo

    A 900 éves premontrei rend ünnepi konferenciát tartott

    2021. szeptember 25. 8:30
    Budapest
    mo

    A 900 éves premontrei rend ünnepi konferenciát tartott

    Szeptember 25-én Hagyomány és korszerűség címmel ünnepi konferenciát rendeztek a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Auditorium Maximumában a premontrei rend alapításának 900. évfordulója alkalmából. Thomas Handgrätinger OPraem emeritus generális apát is megtisztelte jelenlétével és előadásával a konferenciát.

    2021. 09. 25.
    Budapest

2021. szeptember 18.

  • rend

    Kettős fogadalom-tétel ünnep a piaristáknál

    2021. szeptember 18. 10:45
    Budapest
    rend

    Kettős fogadalom-tétel ünnep a piaristáknál

    Ismét ünnepelt a Piarista Rend Magyar Tartománya, két fiatal szerzetes tett örökfogadalmat szeptember 18-án, a budapesti piarista kápolnában.

    2021. 09. 18.
    Budapest
  • mo

    Domonkos Fesztivál Budakeszin

    2021. szeptember 18. 9:00
    Budakeszi
    mo

    Domonkos Fesztivál Budakeszin

    2021. szeptember 18-án szombaton került megrendezésre immár második alkalommal a Domonkos Fesztivál Makkosmárián. A magyar tartomány alapításának és Szent Domonkos halálának 800 éves jubileuma kiváló alkalmat adott arra, hogy a Domonkos Család újra összegyűljön az egész országból Szűz Mária kegytemplomában.

    2021. 09. 18.
    Budakeszi
  • mo

    Nyílt nap a segítő nővérek közösségében

    2021. szeptember 18. 8:45
    Csíkszentdomonkos
    mo

    Nyílt nap a segítő nővérek közösségében

    A Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Közössége idén ünnepli alapítónője, a Gondviselésről Nevezett Boldog Mária égi születésnapjának 150. évfordulóját. Ebből az alkalomból nyílt napot szerveztek szeptember 18-án az erdélyi nővérek a csíkszentdomokosi Szent Margit Házban és az annak az udvarán felállított sátorban.

    2021. 09. 18.
    Csíkszentdomonkos
  • rend

    Három fiatal ferences tett örökfogadalmat Pasaréten

    2021. szeptember 18. 8:45
    Budapest
    rend

    Három fiatal ferences tett örökfogadalmat Pasaréten

    A pasaréti Páduai Szent Antal-templomban szeptember 18-án Radványi Atanáz, Gács Paszkál és Kis Efrém testvérek szentmise keretében örökfogadalommal kötelezték el magukat Jézus Krisztus szorosabb követésére a Kisebb Testvérek Rendjében. A szentmisén Berhidai Piusz ferences tartományfőnök volt a főcelebráns.

    2021. 09. 18.
    Budapest

2021. szeptember 17.

  • rend

    Ima és hűség, mint megtartó erő-örökfogadalom

    2021. szeptember 17. 13:45
    Kőszeg
    rend

    Ima és hűség, mint megtartó erő-örökfogadalom

    Nekünk verbitáknak, a szeptember 8-i dátum mindig kettős ünnep, hiszen ezen a napon, amellet, hogy megünnepeljük a Boldogságos Szűz Mária születésnapját, az Isteni Ige Társasága születésnapját is ünnepeljük. Az ünnep még emelkedettebb, ha ezen a napon valamelyik rendtársunk fogadalmakat újít, örökfogadalmakat tesz, vagy esetleg valakinek éppen jubileumi évfordulója van.

    2021. 09. 17.
    Kőszeg

2021. szeptember 8.

  • mofotogaleria

    Egy este szerzetesekkel

    2021. szeptember 8. 15:00
    Budapest
    mofotogaleria

    Egy este szerzetesekkel

    2021. 09. 08.
    Budapest

2021. szeptember 7.

  • mofotogaleria

    Ünnepi vesperás szerzetesekkel

    2021. szeptember 7. 11:15
    Budapest
    mofotogaleria

    Ünnepi vesperás szerzetesekkel

    2021. 09. 07.
    Budapest

2021. szeptember 6.

  • mofotogaleria

    Eucharisztikus nap szerzetesekkel

    2021. szeptember 6. 9:00
    Budapest
    mofotogaleria

    Eucharisztikus nap szerzetesekkel

    2021. 09. 06.
    Budapest

2021. szeptember 2.

  • rend

    Orsolyita örökfogadalom

    2021. szeptember 2. 14:15
    Szákszend
    rend

    Orsolyita örökfogadalom

    2021. augusztus 17-én a szákszendi Munkás Szent József-templomban Szabó Nóra, a Jó Pásztorról nevezett Mária-Sára nővér, a Szent Orsolya Rend tagja, ünnepélyes szerzetesi fogadalmat tett. Megígérte, hogy életét ezután az evangéliumi tanácsok követésében szent engedelmességben, erkölcsi tisztaságban és szegénységben kívánja élni.

    2021. 09. 02.
    Szákszend
  • mo

    Iránytű Hivatástisztázó Műhelysorozat 2021-22

    2021. szeptember 2. 11:00
    Budapest
    mo

    Iránytű Hivatástisztázó Műhelysorozat 2021-22

    Szeretettel, és örömmel hirdetjük meg az Iránytű 2021-22-es kurzusát! Várjuk az új csapatot, akik elhatározták, hogy egy évet rászánnak, hogy megtalálják a hivatásukat!

    2021. 09. 02.
    Budapest

2021. augusztus 19.

  • rend

    Szent Bernát-nap Zircen

    2021. augusztus 19. 8:45
    Zirc
    rend

    Szent Bernát-nap Zircen

    "Augusztus 19-e a ciszterciek főünnepe, amikor Clairvaux-i Szent Bernát atyánkra emlékezünk. Minden évben nagyszámú vendég látogat el ezen a jeles napon a hazai ciszterci rend szellemi, lelki központjába, Zircre.
    Idén sem volt ez másképp, amikor a magyar ciszterci monostorok képviselőivel, intézményeink vezetőivel, több magyarországi szerzetesrend elöljárójával és képviselőjével, valamint a zirci és környékbeli polgármesterekkel, intézményvezetőkkel, munkatársakkal, barátainkkal és ismerőseinkkel ünnepelhettünk együtt.

    2021. 08. 19.
    Zirc

2021. augusztus 17.

  • mofotogaleria

    Csóka Gáspár bencés atya gyémántmiséje

    2021. augusztus 17. 11:00
    Győr
    mofotogaleria

    Csóka Gáspár bencés atya gyémántmiséje

    Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én Csóka Gáspár atya OSB pappá szentelésének 60. évfordulója alkalmából szentmisén adott hálát a győri Loyolai Szent Ignác bencés templomban.

    2021. 08. 17.
    Győr
  • rend

    A szociális testvérek káptalanja

    2021. augusztus 17. 9:30
    Sampor
    rend

    A szociális testvérek káptalanja

    "Hivatásunkban megújulva térünk vissza „a puszták rejtekéből az élet centrumába”, hogy új utakat keressünk apostoli életünkben."

    2021. 08. 17.
    Sampor

2021. augusztus 9.

  • rend

    Jubiláns bencések köszöntése Pannonhalmán

    2021. augusztus 9. 7:45
    Pannonhalma
    rend

    Jubiláns bencések köszöntése Pannonhalmán

    Urunk színeváltozásának ünnepén, augusztus 6-án, pénteken délelőtt a pannonhalmi főapátság bazilikájában Michael August Blume SVD érsek, magyarországi apostoli nuncius mutatott be hálaadó koncelebrált konventmisét (latin nyelvű, gregorián énekkel), köszöntve a papi jubileumukat ünneplő bencés szerzeteseket.

    2021. 08. 09.
    Pannonhalma

2021. július 27.

  • mo

    Gyere az Emmauszba!

    2021. július 27. 13:45
    Budapest
    mo

    Gyere az Emmauszba!

    Miért jelentkezz az Emmausz hivatástisztázó évre? Mire számíthatsz, ha jelentkezel? Ebben segíthetnek, azok, akik már megtalálták, amit kerestek. Jó úton vagy, Emmausz útján vagy! Jelentkezz! Szeretettel várunk!

    2021. 07. 27.
    Budapest

2021. július 5.

  • mo

    Emberi méltóság stratégia – ünnepléssel zárult a közös munka

    2021. július 5. 9:45
    Budapest
    mo

    Emberi méltóság stratégia – ünnepléssel zárult a közös munka

    Ünnepléssel zártuk az Emberi méltóság stratégia megalkotásának folyamatát, 2021.06.28-án a szerzetesi irodában. Hosszú idő óta végre személyesen találkozhattunk a stratégia alkotásban résztvevő munkatársakkal és hálát adtunk az elmúlt évben végzett munkáért.

    2021. 07. 05.
    Budapest

2021. július 1.

  • rend

    Új vezetés a Boldogasszony Iskolanővérek élén

    2021. július 1. 7:15
    Debrecen
    rend

    Új vezetés a Boldogasszony Iskolanővérek élén

    2021. 07. 01.
    Debrecen

2021. június 30.

  • mo

    Első ELZA találkozó

    2021. június 30. 12:30
    Budapest
    mo

    Első ELZA találkozó

    ELZA-Együttműködés Lelkigyakorlatos-és ZArándokházak között

    2021. 06. 30.
    Budapest

2021. június 27.

  • rend

    Örökfogadalmat ünnepeltek a kapucinusok

    2021. június 27. 7:30
    Máriabesnyő
    rend

    Örökfogadalmat ünnepeltek a kapucinusok

    Hosszú idő után van magyar örökfogadalmasa a kapucinusoknak. A rend eddigi novíciusa, Menyik Dániel ünnepi szentmise keretében tett örökfogadalmat június 27-én a máriabesnyői Nagyboldogasszony-bazilikában.

    2021. 06. 27.
    Máriabesnyő

2021. június 22.

  • mofotogaleria

    Beszélni kell arról is, ami természetes módon a miénk

    2021. június 22. 8:00
    Szécsény
    mofotogaleria

    Beszélni kell arról is, ami természetes módon a miénk

    Az ország különböző részeiről érkező hat szerzetesközösség tagjai, elöljárói, hét szerzetesi fenntartású, idősek szociális alap, valamint szakellátásával foglalkozó intézmények világi munkatársai, akolitusai, összesen 26 fő részvételével tartottak Szécsényben szakmai rendezvényt 2021.06.22-én. A szakmai napot még 2020-ban tervezték megrendezni, a járványhelyzet azonban közbeszólt.

    2021. 06. 22.
    Szécsény

2021. június 17.

  • rend

    Káptalan az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreinél

    2021. június 17. 17:45
    Kozármisleny
    rend

    Káptalan az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreinél

    „Minden káptalanon, amit tartanak, keressék először Isten országát és annak igazságát, és buzdítsák egymást, hogy a regulát, amelyet megígértek, jobban meg tudják tartani és hűségesen kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus nyomdokait.” (Szabályzat 25. pont)

    2021. 06. 17.
    Kozármisleny

2021. június 16.

  • mofotogaleria

    Szakmai fórum a gyermekvédelemről

    2021. június 16. 16:00
    Budapest
    mofotogaleria

    Szakmai fórum a gyermekvédelemről

    „Gyökeresen változtatni kell a szemléletmódunkon.” Országos gyermekvédelmi fórumon mutatták be célkitűzéseiket, programjaikat, egyre szélesebb körben megvalósuló együttműködésüket a katolikus intézmények képviselői. A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom (T72) Pedagógiai Műhelyének meghívására gyermekvédelmi szakemberek tanácskoztak június 16-án Budapesten, a Patrona Hungariae Iskolaközpontban. A Magyar Kurír beszámolójából szemléztünk. 

    2021. 06. 16.
    Budapest
  • mofotogaleria

    Új elnököt választott az MRK

    2021. június 16. 9:00
    Budapest
    mofotogaleria

    Új elnököt választott az MRK

    A Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának (MRK) rendes tagjai 2021. június 16-án új elnököt, és ugyanekkor elnökségi tagokat is választottak Budapesten, az MRK tavaszi ülésén. 

    Az új elnök Németh Emma SSS (a Szociális Testvérek Társaságának  kerületi elöljárója) lett.

    Három éven keresztül Lobmayer Ágnes M. Judit SSND (a Boldogasszony Iskolanővérek tartományfőnöknője) töltötte be ezt a tisztet, akinek a tagok megköszönték eddigi elnökségi munkáját.

    A választott elnökségi tagok:

    Suller Melinda SJC (elnökhelyettes)

    Deák Hedvig OP  

    Kórodi M. Veronika SFPS

    Tornya Erika RSCJ

    2021. 06. 16.
    Budapest

2021. június 13.

  • rendfotogaleria

    Alapítása centenáriumát ünnepelte Budapesten a Jézus Szíve Társasága

    2021. június 13. 14:00
    Budapest
    rendfotogaleria

    Alapítása centenáriumát ünnepelte Budapesten a Jézus Szíve Társasága

    Jézus Szíve főünnepe után két nappal, június 13-án ünnepelte létrejöttének századik évfordulóját a magyar alapítású női szerzetesrend, a Jézus Szíve Társasága. Stílszerűbb helyet nem is találhattak volna, mint a jezsuita rend pesti templomát, amely szintén Jézus Szíve nevét viseli. A nővérekkel együtt ünnepeltek barátaik, munkatársaik és számos szerzetesrend képviselője. Agonás Szonja beszámolóját olvashatják.

    2021. 06. 13.
    Budapest
  • rend

    Meghívó centenáriumi ünnepségre

    2021. június 13. 14:00
    Budapest
    rend

    Meghívó centenáriumi ünnepségre

    2021. 06. 13.
    Budapest
  • mo

    Jubileumot ünnepelt a domonkos család

    2021. június 13. 9:45
    Budapest
    mo

    Jubileumot ünnepelt a domonkos család

    Szent Domonkos örök életre születésének és a „Sacra praedicatio” magyarországi kezdetének 800. évfordulóját ünnepelte a domonkos család. Michael August Blume SVD apostoli nuncius, a domonkos rend generálisa és több elöljárója az egész magyar domonkos család részvételével mutatott be szentmisét június 13-án a Mátyás-templomban, majd rendtörténeti kamarakiállítás nyílt a közeli dominikánus udvarban. A Magyar Kurír beszámolóját olvashatják.

    2021. 06. 13.
    Budapest

2021. június 11.

  • rendfotogaleria

    Péceli ünnep

    2021. június 11. 10:00
    Pécel
    rendfotogaleria

    Péceli ünnep

    2021. 06. 11.
    Pécel

2021. június 1.

  • mo

    Újságírás a XXI. században-képzés

    2021. június 1. 12:30
    Budapest
    mo

    Újságírás a XXI. században-képzés

    A Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia Újságírás a XXI. században címmel kommunikációs képzést hirdet. A kurzus azoknak szól, akik el szeretnék sajátítani a kommunikáció, az újságírás, az internetes sajtó és a vizuális kultúra alapjait, a szakma jeleseitől szeretnének tanulni, mindezt a jezsuita igényesség és szellemiség jegyében.

     

    2021. 06. 01.
    Budapest
  • mo

    Bodajkon zárult Magyarország eddigi legnagyobb női lelkigyakorlata

    2021. június 1. 7:15
    Bodajk
    mo

    Bodajkon zárult Magyarország eddigi legnagyobb női lelkigyakorlata

    Igent mondok címmel szervezett harmincnapos online női lelkigyakorlatot a száz éve alapított Jézus Szíve Társasága két szerzetesnője, Balla Erika SJC és Mézinger Gabriella SJC, valamint két világi segítőjük, Jacsó Annamária és Szebedy Bolda. A lelkigyakorlat május 30-án szentmisével zárult hazánk legősibb kegyhelyén, Bodajkon, a szertartást Hiba György jezsuita szerzetes celebrálta. Részletek Agonás Szonja beszámolójából.

    2021. 06. 01.
    Bodajk

2021. máj 30.

  • mo

    Szerzetesek napja: Márton Áron-nagykilenced Csíkszentdomokoson

    2021. máj 30. 7:15
    Csíkszentdomonkos
    mo

    Szerzetesek napja: Márton Áron-nagykilenced Csíkszentdomokoson

    Imádkozzunk papi és szerzetesi hivatásokért, Istennek adott életük töretlenségéért! A Márton Áron kilenced VI. alkalmával papi és szerzetesi hivatásokért imádkoztak a csíkszentdomokosi plébániatemplomban, ahol számos paptestvér, szerzetesnővér és testvér, valamint nagyszámú hívő volt jelen. A szentmisét bemutatta és elmélkedést mondott Urbán Erik OFM tartományfőnök, a megszentelt élet intézményeiért felelő érseki helynök.

    2021. 05. 30.
    Csíkszentdomonkos

2021. máj 29.

  • mofotogaleria

    Megemlékezés Hejcén

    2021. máj 29. 14:30
    Hejce
    mofotogaleria

    Megemlékezés Hejcén

    A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Hejcén, jelenleg a Magyar Szeretetszolgálat által fenntartott épületben - püspöki kastélyban -szerzetesnővérek éltek több évtizeden keresztül. A feljegyzések alapján a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetősége 1950.05.31 - 06.01 dátummal döntött a szerzetesrendek feloszlatásáról és a szerzetesek, szerzetesnők elhurcolásáról. Hejcére 1952.08.01.-én a püspöki nyaraló épületébe a szerzetesnők egy csoportját, 17 rend 47 tagját helyezték el.

    2021. 05. 29.
    Hejce

2021. máj 27.

  • rend

    A valóságra figyelő iskola és a digitalizáció

    2021. máj 27. 14:15
    Mindenhol
    rend

    A valóságra figyelő iskola és a digitalizáció

    „A valóságra figyelő iskola és a digitalizáció” címmel első alkalommal szervezett online tartományi konferenciát a piarista rend. Az intézményi munkatársak és a digitális gyakorlatokban jártas szakemberek részvételével zajló rendezvény online kerekasztal-beszélgetéssel indult, majd szakemberek és piarista diákok előadásai, tematikus műhelyek és szekciók adtak lehetőséget a tapasztalatcserére, szemléletek és módszertanok megvitatására.

    2021. 05. 27.
    Mindenhol

2021. máj 26.

  • rend

    Illatmúzeum nyílik a Pannonhalmi Főapátság Gyógynövénykertjében

    2021. máj 26. 10:15
    Pannonhalma
    rend

    Illatmúzeum nyílik a Pannonhalmi Főapátság Gyógynövénykertjében

    A Pannonhalmi Főapátság gyógynövénykertje újabb turisztikai látványosságot nyit meg az idelátogatók előtt. Az apátság 996-os alapítása óta itt élő bencés szerzetesek egyik hagyományos feladata a gyógyászat, amely Pannonhalmán évszázados történelemre tekint vissza. A gyógynövényekből készített teák, illóolajok és kozmetikumok nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen gyógyászati hatásuk mellett frissítő illatviláguk is elbűvöli a vásárlót. 2021-től minden érdeklődőnek lehetősége van arra, hogy jobban megismerje a Pannonhalmán leggyakrabban használt gyógynövényeket, azok történetét és feldolgozási technológiáját. Az Illatmúzeumban kezünkkel tapintjuk a korabeli növény metszetek rekonstruált kontűrjeit, látjuk a botanikai sajátosságaikat és szárított alapanyagukat, finom illatuk pedig egész látogatásunk alatt elkísér bennünket. Betekintést nyerünk továbbá a speciális feldolgozási technológiák titkaiba is, valamint érdekességeket tudhatunk meg a pannonhalmi szerzetesi gyógyászati hagyományokról is. A gyógynövények világa mellett megismerhetjük a parfüméria alapjait is, olyan hagyományos illatokról tanulhatunk, mint az ámbra vagy a pacsuli. A múzeumban interaktív módokon tesztelhetjük tudásunkat, és biztosak lehetünk benne, hogy a látogatás végén mindent tudni fogunk a levenduláról, az első magyar parfümről és a kozmetikumkészítés titkairól is.

    2021. 05. 26.
    Pannonhalma
  • mo

    Bogner Mária Margit halálának évfordulója

    2021. máj 26. 8:45
    Érd
    mo

    Bogner Mária Margit halálának évfordulója

    Spányi Antal megyés püspök mutatott be ünnepi szentmisét Hajdu Ferenc általános helynökkel, Ugrits Tamás pasztorális helynökkel és Mojzer György plébánossal az Érd-Óvárosi Szent Mihály-templomban május 13-án, amelynek oldalánál áll Tiszteletreméltó Bogner Mária Margit vizitációs nővér sírja. A szerzetesnő halálának 88. évfordulóján a főpásztor visszaemlékezett az apáca rövid, de a szentség hírében eltöltött életútjára, amelyben a feltámadott Krisztus tanújaként, élete minden szenvedésén és nehézségén győzelmet aratott.

    2021. 05. 26.
    Érd
  • rend

    Csodákról szólt a Domonkos Pünkösd a debreceni plébánián

    2021. máj 26. 8:30
    Debrecen
    rend

    Csodákról szólt a Domonkos Pünkösd a debreceni plébánián

    Az Egyház születésnapján, a Magyar Domonkosok 800. jubileumi évfordulóján, valamint Szent Domonkos ereklyéjének átviteli napján, május 24-én családi nappal ünnepelt a debreceni Szent László egyházközség.

    2021. 05. 26.
    Debrecen

2021. máj 25.

  • rend

    Fogadalomújítás és választás a szociális testvéreknél

    2021. máj 25. 8:45
    Budapest
    rend

    Fogadalomújítás és választás a szociális testvéreknél

    Hat testvér újította meg ideiglenes fogadalmát szombat délelőtt a Szociális Testvérek Társaságának hűvösvölgyi kápolnájában – a járványügyi előírások miatt viszonylag szűk körben, amibe a testvérek, rokonok, barátok az on-line közvetítés segítségével kapcsolódhattak be.

    2021. 05. 25.
    Budapest
  • mo

    Közeledik a NEK!

    2021. máj 25. 8:30
    Mindenhol
    mo

    Közeledik a NEK!

    A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) jegyében tartottak online találkozót a szerzetesi intézmények vezetőinek és pedagógusainak május 19-én.

    2021. 05. 25.
    Mindenhol

2021. máj 24.

  • rend

    Szűz Mária, az Egyház anyja kápolna búcsúja

    2021. máj 24. 10:00
    Budapest
    rend

    Szűz Mária, az Egyház anyja kápolna búcsúja

    Pünkösdhétfőn az egyház a Boldogságos Szűz Mária, az egyház Anyja liturgikus emléknapját ünnepli Ferenc pápa 2018-ban hozott döntésének megfelelően. A Budapesti Szent Ferenc Kórház kápolnája viseli elsőként az országban ezt a titulust. Az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregációja - aki a kórház fenntartója - különösen nagy tisztelettel fordul Szűz Mária felé.

     

    2021. 05. 24.
    Budapest

2021. máj 22.

  • rend

    Elkezdődött a Szent Ignác-emlékév

    2021. máj 22. 7:45
    Budapest
    rend

    Elkezdődött a Szent Ignác-emlékév

    Az emlékév nyitányaként Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatott be ünnepi szentmisét május 20-án Budapesten a Jézus Szíve-templomban. A szertartáshoz kapcsolódva a Párbeszéd Házában többek közt egy animációs rövidfilmet vetítettek Szent Ignác életéről, majd bemutatták a Zarándokzsebkönyv – 100 lépés Loyolai Szent Ignáccal című kötetet is.

    2021. 05. 22.
    Budapest
  • mo

    Elindult a Kvíz NEKtek játék versenye!

    2021. máj 22. 6:45
    Mindenhol
    mo

    Elindult a Kvíz NEKtek játék versenye!

    A szerzetesi iroda online versenyt hirdet a szerzetesi fenntartású intézmények diákjai számára. A Kvíz NEKtek játék célja, hogy segítse a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való ráhangolódást és jobban megismertesse a szerzetesközösségeket a diákokkal. 

    2021. 05. 22.
    Mindenhol

2021. máj 17.

  • mo

    Tavaszi Szalézi Animátortalálkozó „Tükröm, tükröm…”

    2021. máj 17. 13:00
    Pesthidegkút
    mo

    Tavaszi Szalézi Animátortalálkozó „Tükröm, tükröm…”

    Pesthidegkúton tartották május 15-én a Don Bosco Szaléziak, a Segítő Szűz Mária Leányai és a Szalézi Ifjúsági Mozgalom fiataljainak közös szervezésében a Tavaszi Szalézi Animátortalálkozót, amely most a szokásos hétvége helyett csak egynapos volt.

    2021. 05. 17.
    Pesthidegkút

2021. máj 5.

  • mo

    Szerzetesi fenntartású szociális intézmények online találkozója

    2021. máj 5. 10:00
    Mindenhol
    mo

    Szerzetesi fenntartású szociális intézmények online találkozója

    A szerzetesi iroda (MSZKI) a szerzetesrendek együttműködését segíti elő. A női és férfi szerzeteselöljárói konferencia hat területet jelölt meg, ahol különösen szeretné az együttműködést, ezek közül az egyik a szociális terület. A szerzetesi iroda felmérte a terület nagyságát, és fontosnak tartotta, hogy a szociális munkacsoporton kívül egy félállású munkatársat is alkalmazzon a szociális területen való együttműködés koordinálására.

    2021. 05. 05-én a szociális munkacsoport a szerzetesi fenntartású szociális intézmények sajátos feladatairól tartott konferencia beszélgetést Formanek Tamás vezetésével. Ez már a harmadik ilyen találkozó volt, most 17 fő részvételével.

    2021. 05. 05.
    Mindenhol

2021. április 28.

  • mo

    Online találkozó szerzetesrendeknek NEK témában

    2021. április 28. 14:00
    Mindenhol
    mo

    Online találkozó szerzetesrendeknek NEK témában

    A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus készületeibe való bekapcsolódás jegyében április 28-án online találkozót tartottak a szerzetesrendek, ahol a NEK szervezői az esemény részleteiről és programjairól és a bekapcsolódási lehetőségeiről tájékoztatták a résztvevőket. A találkozón közel 70 résztvevővel 38 rend képviselője, a szerzetesi iroda munkatársai és a NEK Titkárság projekt koordinátorai voltak jelen.

    2021. 04. 28.
    Mindenhol

2021. április 8.

  • rendfotogaleria

    Jubileum a jubileumban

    2021. április 8. 12:00
    Pécel
    rendfotogaleria

    Jubileum a jubileumban

    Április 8-án a Jézus Szíve Társasága testvéreiként különleges napra ébredtünk, bár ennek az évnek minden napja kiemelkedik a hétköznapok szürkeségéből a megszokott tevékenységeink végzése közben is.

    Az idei év legelső napján közösségünk megalakulásának 100. évfordulójáért adhattunk hálát, most pedig egy újabb 100. jubileumhoz érkeztünk: legidősebb testvérünk, Maróti Margit SJC, éppen egy évszázada látta meg a napvilágot Forráskúton szülei második gyermekeként. 

    2021. 04. 08.
    Pécel

2021. március 12.

  • rend

    Püspöki látogatás a pécsi irgalmasrendi templomban

    2021. március 12. 11:30
    Pécs
    rend

    Püspöki látogatás a pécsi irgalmasrendi templomban

    Az Irgalmasrend megalapítója, Istenes Szent János emléknapját búcsús szentmisével ünnepelték Pécsett, melyet Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált.

    2021. 03. 12.
    Pécs

2021. márc. 9 - 2021. márc. 10.

  • mo

    Megválasztották a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája vezetőit

    2021. márc. 9 10:00 - 2021. márc. 10. 10:00
    Budapest
    mo

    Megválasztották a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája vezetőit

    A Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK) idén március 9-10 én tartotta tavaszi plenáris ülését. 

    2021. 03. 09. to 2021. 03. 10.
    Budapest

2021. márc. 3 - 2021. márc. 4.

  • mo

    Online köznevelési konferencia

    2021. márc. 3 9:00 - 2021. márc. 4. 9:00
    Mindenhol
    mo

    Online köznevelési konferencia

    A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájában működő Köznevelési munkacsoport tagjai és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium két tanára online konferenciát szervezett február 24-én „Lelkigyakorlatok az iskolában” címmel”.  

    2021. 03. 03. to 2021. 03. 04.
    Mindenhol

2021. február 16.

  • rend

    Keresztút megáldása a Budapesti Szent Ferenc Kórházban

    2021. február 16. 10:15
    Budapest
    rend

    Keresztút megáldása a Budapesti Szent Ferenc Kórházban

    A Betegek Világnapján - 2021.02.11-én - a Budapest Szent Ferenc Kórház  Egyház anyja kápolnájában szentmise keretén belül Michael August Blume SVD apostoli nuncius keresztutat áldott meg. Az új keresztúti állomások alkotója Atlasz Gábor festőművész volt.

    2021. 02. 16.
    Budapest

2021. február 10.

  • mo

    Farsang a Dorothea Otthonban

    2021. február 10. 11:45
    Kozarmisleny
    mo

    Farsang a Dorothea Otthonban

    Különleges farsangot szerveztek a Dorothea Otthon lakói számára február 8-án. A kozármislenyi idősotthonba busók látogattak el. A jelmezesek az udvaron adták elő rövid műsorukat, amelyet az idősek az ablaküvegen keresztül nézhettek.

    2021. 02. 10.
    Kozarmisleny

2021. február 3.

  • mo

    Szerzetesek ünepeltek Csíksomlyón

    2021. február 3. 9:15
    Csíksomlyó
    mo

    Szerzetesek ünepeltek Csíksomlyón

    A csíksomlyói kegytemplomban együtt ünnepeltek a környék szerzetesei február 2-án, a megszentelt élet világnapján.

    2021. 02. 03.
    Csíksomlyó

2021. feb. 3 - 2021. feb. 4.

  • mo

    Szerzetesi találkozó másképp

    2021. feb. 3 9:00 - 2021. feb. 4. 9:00
    Erdély
    mo

    Szerzetesi találkozó másképp

    Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe és a Megszentelt Élet Világnapjának előestéjén rendhagyó szerzetesi találkozón vehettek részt az erdélyi, bánáti és partiumi egyházmegyékben szolgáló szerzetesek és szerzetesnők. Közel ötvenen jelentkeztek be a zoomos platformra átívelve a földrajzi tér határain, Temesvártól Csíksomlyóig, Szatmártól Váradig, Nagykárolytól Kolozsvárig, sőt kiterjedve a Szentföldig, hiszen az egyik erdélyi ferences testvér onnan jelentkezett be. A szervező-résztvevők összefoglalóját közöljük.

    2021. 02. 03. to 2021. 02. 04.
    Erdély

2021. feb. 1 - 2021. feb. 2.

  • mofotogaleria

    Megszentelt élet napja Budapesten 2021

    2021. feb. 1 18:00 - 2021. feb. 2. 18:00
    Budapest
    mofotogaleria

    Megszentelt élet napja Budapesten 2021

    Február 1-jén, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének előestéjén szerzetesek gyűltek össze Pasaréten a Páduai Szent Antal templomban, hogy közösen megünnepeljék hivatásukat és megerősítsék elköteleződésüket.

    2021. 02. 01. to 2021. 02. 02.
    Budapest

2021. február 1.

  • mo

    A megszentelt élet napja 2021

    2021. február 1. 17:15
    Budapest
    mo

    A megszentelt élet napja 2021

    A megszentelt élet napját idén Budapesten a Pasaréti Páduai Szent Antal templomban ünneplik meg a szerzetesek.

    2021. 02. 01.
    Budapest

2021. jan. 30 - 2021. jan. 31.

  • rend

    Tartományi Don Bosco ünnep – egy kicsit másképp

    2021. jan. 30 9:00 - 2021. jan. 31. 9:00
    Kazincbarcika
    rend

    Tartományi Don Bosco ünnep – egy kicsit másképp

    „Találjuk meg a közösségépítésnek új, változatos formáit, így tartsuk meg a reményt” - mondta Andrásfalvy János tartományfőnök atya Kazincbarcikán a tartományi Don Bosco ünnepen, amelyhez 2021. január 30-án 10.30-tól a virtuális térben is csatlakozhattak Don Bosco barátai az egész országból.

    2021. 01. 30. to 2021. 01. 31.
    Kazincbarcika

2021. január 18.

  • rend

    A 800 éves jubileum megnyitása Debrecenben

    2021. január 18. 8:45
    Debrecen
    rend

    A 800 éves jubileum megnyitása Debrecenben

    A debreceni domonkos közösség Vízkereszt napján, január 6-án ünnepélyes keretek között szentmisével nyitotta meg azt a jubileumi évet, amelyet Szent Domonkos halálának és a Magyar Domonkos Rendtartomány alapításának 800. évfordulója alkalmából hirdetett meg rendi közösségük.

    2021. 01. 18.
    Debrecen

2021. jan. 13 - 2021. jan. 14.

  • mo

    K A I R O S Z MEGÚJULÁSI PROGRAM

    2021. jan. 13 9:00 - 2021. jan. 14. 9:00
    Manréza
    mo

    K A I R O S Z MEGÚJULÁSI PROGRAM

    Megújulási program papok, férfi szerzetesek számára.

    „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat,

    és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát.” (Mt 11,28-29)

    2021. 01. 13. to 2021. 01. 14.
    Manréza

2021. január 12.

  • mo

    Cebui karácsony

    2021. január 12. 11:45
    Cebu
    mo

    Cebui karácsony

    Lányi Béla SVD verbita szerzetes írása az Országút című folyóiratban.

    2021. 01. 12.
    Cebu

2021. január 11.

  • rend

    Kettős ünnep a Regnum Christiben

    2021. január 11. 13:45
    Budapest
    rend

    Kettős ünnep a Regnum Christiben

    80 ÉVE ALAPÍTOTTÁK A KRISZTUS LÉGIÓJA KONGREGÁCIÓT ÉS 30 ÉVE SZENTELTÉK PAPPÁ MICHAEL DUFFY ATYÁT.

    2021. 01. 11.
    Budapest

2020. nov. 8 - 2020. nov. 9.

  • rend

    Elköteleződni jó!

    2020. nov. 8 11:00 - 2020. nov. 9. 11:00
    Csobánka
    rend

    Elköteleződni jó!

    2020. november 8-án ünnepelte Gabriel Veronika SA nővér szerzetesi fogadalmának 25 éves jubileumát a csobánkai Szent Anna templomban. A szentmisét Hiba György jezsuita atya és Lejtényi Emánuel atya celebrálták. Ezen alkalomból Ilyés Erika SA nővér interjút készített az ünnepelttel.

    2020. 11. 08. to 2020. 11. 09.
    Csobánka

2020. november 3.

  • mo

    A Szent Vince otthon szerzetesnővéreire emlékeztek Csákváron

    2020. november 3. 8:30
    Csákvár
    mo

    A Szent Vince otthon szerzetesnővéreire emlékeztek Csákváron

    2020.11.03. – A csákvári temetőben külön parcellába temették azt a 237 kedvesnővért, akik a vincés zárdában 1950-től, a szerzetesrendek hazai feloszlatását követően a Katolikus Szeretetszolgálat otthonában éltek, dolgoztak. Pirityi Hajnal, a csákvári otthon intézményvezetője kérésére Spányi Antal püspök megáldotta a nővérek sírjait, és imádkozott az elhunyt apácákért.

    2020. 11. 03.
    Csákvár

2020. október 26.

  • mo

    Zarándoktábor-vezető képzés 2020/2021

    2020. október 26. 17:15
    Mindenhol
    mo

    Zarándoktábor-vezető képzés 2020/2021

    „Boldog az az ember, akinek ereje benned gyökerezik,
     s akinek szíve zarándokútra készül."   (Zsolt 84,6)

    2020. 10. 26.
    Mindenhol

2020. okt. 17 - 2020. okt. 18.

  • mo

    MŰHELY GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI CSOPORTOT VEZETŐ FIATALOKNAK

    2020. okt. 17 14:00 - 2020. okt. 18. 14:00
    Budapest
    mo

    MŰHELY GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI CSOPORTOT VEZETŐ FIATALOKNAK

    Az emberkereskedelem európai napjához (október 18.) kapcsolódó műhely foglalkozik a függőségekkel, az online tér veszélyeivel, családon belüli bántalmazással és megoldási lehetőségeket, gyakorlati segítséget kínál, ezzel felkészítve az ifjúsági csoportvezetőket a nehéz helyzetben lévő fiatalok támogatására, hogy mielőbb megfelelő segítséget kapjanak.

    A Párbeszéd Háza és a SOLWODI Hungary Egyesület közös programja.

    2020. 10. 17. to 2020. 10. 18.
    Budapest

2020. október 17.

  • mo

    Hűség és megújulás

    2020. október 17. 9:30
    Budapest
    mo

    Hűség és megújulás

    Szeretettel hívjuk Önt a "Hűség és megújulás" Megemlékezés a szerzetesrendek szétszóratásának 70. és újraindulásának 30. évfordulójáról című konferenciánkra.

    Kövesse nyomon a konferenciát a Bonum TV adásában 2020. október 17-én!

    2020. 10. 17.
    Budapest

2020. szep. 30 - 2020. okt. 1.

  • mo

    Együttműködési megállapodás

    2020. szep. 30 17:00 - 2020. okt. 1. 17:00
    Budapest
    mo

    Együttműködési megállapodás

    A Budapesti Szent Ferenc Kórház és a Katolikus Szeretetszolgálat együttműködési megállapodást kötött.

    2020. 09. 30. to 2020. 10. 01.
    Budapest

2020. szeptember 20.

  • mo

    Szerzetesi iskolák pedagógusainak közös fejlesztése

    2020. szeptember 20. 12:30
    online
    mo

    Szerzetesi iskolák pedagógusainak közös fejlesztése

    2020. szeptember 20-án online konferenciát tartott a szerzetesi fenntartású köznevelési intézmények és az MSZKI által létrehozott köznevelési munkacsoport A közös stratégia nyomában I. - Szerzetesi iskolák pedagógusainak közös fejlesztése címmel.

    2020. 09. 20.
    online

2020. szep. 17 - 2020. szep. 18.

  • mo

    Szerzetesek az Eucharisztiáról – kettős könyvbemutató

    2020. szep. 17 17:00 - 2020. szep. 18. 17:00
    Budapest
    mo

    Szerzetesek az Eucharisztiáról – kettős könyvbemutató

    A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán szeptember 17-én mutatták be Gérecz Imre OSB Tevékeny jelenlét című (Pannonhalmi Főapátság Közhasznú Alapítvány) és Koronkai Zoltán SJ Eucharisztia, a barátság szentsége (Jezsuita Kiadó) című kötetét.

    2020. 09. 17. to 2020. 09. 18.
    Budapest

2020. szeptember 16.

  • rend

    Ünnepeltek az annunciáta nővérek

    2020. szeptember 16. 8:45
    Sárvár
    rend

    Ünnepeltek az annunciáta nővérek

    Alapításuk 100 éves évfordulóját ünnepelte az Annunciáta Nővérek Kongregációja Sárváron szeptember 14-én.  

    2020. 09. 16.
    Sárvár

2020. szeptember 11.

  • rend

    Harminc éves a pálos nővérek közössége

    2020. szeptember 11. 8:30
    Erdőkürt
    rend

    Harminc éves a pálos nővérek közössége

    "ADJATOK HÁLÁT AZ ÚRNAK, MERT JÓ, MERT ÖRÖKKÉ SZERET MINKET.„ 

    2020. 09. 11.
    Erdőkürt

2020. szep. 10 - 2020. szep. 11.

  • mofotogaleria

    Nyilvánosság és gyermekvédelem műhely

    2020. szep. 10 10:00 - 2020. szep. 11. 10:00
    Budapest
    mofotogaleria

    Nyilvánosság és gyermekvédelem műhely

    Olyan médiára van szükségünk, amely segít az embereknek, különösen a fiataloknak, hogy megkülönböztessék a jót a gonosztól, megalapozott ítéleteket alkossanak a tények világos és elfogulatlan bemutatása alapján, és megértsék az igazságosság, a társadalmi együttműködés és tisztelet fontosságát közös otthonunk érdekében. (Ferenc pápa üzenete a Katolikus Sajtószövetség tagjainak 2020.06.30.)

    2020. 09. 10. to 2020. 09. 11.
    Budapest

2020. aug. 29 - 2020. aug. 30.

  • mofotogaleria

    Ünnep a Budapesti Szent Ferenc kórházban

    2020. aug. 29 10:00 - 2020. aug. 30. 10:00
    Budapest
    mofotogaleria

    Ünnep a Budapesti Szent Ferenc kórházban

    Keresztelő Szent János vértanúságának ünnepén tartotta az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció és a Budapesti Szent Ferenc Kórház tavaly átadott kápolnája megáldásának első évfordulóját.

    2020. 08. 29. to 2020. 08. 30.
    Budapest

2020. augusztus 24.

  • mo

    Domonkos káptalan 2020

    2020. augusztus 24. 10:15
    Budapest
    mo

    Domonkos káptalan 2020

    A domonkos rend magyar vikariátusa 2020. augusztus 24-26. között tartotta éves nagykáptalanját a budatétényi Szent Arnold Lelkigyakorlatos Házban.

    2020. 08. 24.
    Budapest

2020. aug. 21 - 2020. aug. 22.

  • rend

    „Országépítő szerzetesek”

    2020. aug. 21 10:00 - 2020. aug. 22. 10:00
    Budapest
    rend

    „Országépítő szerzetesek”

    Idén Szent István király napjához kapcsolódóan ünnepelték fogadalmi jubileumukat a szociális testvérek.

    2020. 08. 21. to 2020. 08. 22.
    Budapest

2020. augusztus 20.

  • rend

    Véget ért a ferences zarándoktalálkozó

    2020. augusztus 20. 9:15
    Mátraverebély-Szentkút
    rend

    Véget ért a ferences zarándoktalálkozó

    Zarándoktalálkozót szerveztek a ferencesek Mátraverebély-Szentkúton. A kétnapos eseményre közel ötven fő érkezett, akik együtt vettek részt az esti fényünnepen, a virrasztáson, másnap pedig a Szent István király napi búcsún és a körmeneten. Az elmaradt zarándoklatot ezúttal a ferences testvérek egy csoportja járta végig.

    2020. 08. 20.
    Mátraverebély-Szentkút

2020. aug. 6 - 2020. aug. 7.

  • rendfotogaleria

    Fogadalomtétel a domonkos nővéreknél

    2020. aug. 6 10:00 - 2020. aug. 7. 10:00
    Köszeg
    rendfotogaleria

    Fogadalomtétel a domonkos nővéreknél

    A noviciátusi idő befejeztével került sor 2020. augusztus 6-án Kőszegen Eszter nővér, Jácinta nővér, Johanna nővér ideiglenes fogadalom tételére. 

    2020. 08. 06. to 2020. 08. 07.
    Köszeg

2020. augusztus 6.

  • movideogaleria

    Iránytű Hivatástisztázó Műhelysorozat

    2020. augusztus 6. 8:30
    Budapest
    movideogaleria

    Iránytű Hivatástisztázó Műhelysorozat

    Szeretettel és örömmel hirdetik meg az Iránytű 2020-21-es kurzusát a szervezők! Várják az új csapatot, akik elhatározták, hogy egy évet rászánnak hivatásuk megtalálására!
     

    2020. 08. 06.
    Budapest

2020. augusztus 3.

  • rend

    Születésnapi zarándoklat

    2020. augusztus 3. 18:15
    Pécs
    rend

    Születésnapi zarándoklat

    Örömmel számolunk be arról, hogy az Egyházközségi Nővérek 85 éve alakultak a Pécsi Székesegyház altemplomában, és a születésnap emlékére zarándokoltunk el, a társaság nővér-; és társult tagjai az alapítás helyszínére, és a múlthoz kapcsolódó helyekre. A zarándoklatot a közösség jövőjéért, hazánkért, egyházunkért, és a résztvevők saját szándékaiért ajánlottuk fel.

    2020. 08. 03.
    Pécs

2020. aug. 1 - 2020. aug. 2.

  • rend

    Nővéreiket ünnepelték az iskolanővérek

    2020. aug. 1 10:00 - 2020. aug. 2. 10:00
    Budapest
    rend

    Nővéreiket ünnepelték az iskolanővérek

    Tartományi lelkigyakorlatukat követően augusztus 1-jén a reggeli imaóra, a laudes keretében ünnepelték új fogadalmas nővérük, M. Sára nővér tartományi befogadását, majd a szentmisében 60, 50, 30, 25 és 20 éves jubiláns nővéreikért imádkoztak a Boldogasszony Iskolanővérek tagjai.

    2020. 08. 01. to 2020. 08. 02.
    Budapest

2020. július 24.

  • rend

    Tábor Hegyi Napok lelki délutánnal

    2020. július 24. 9:30
    Kecskemét
    rend

    Tábor Hegyi Napok lelki délutánnal

    A Tábor Hegyi Napok (THN) a Nyolc Boldogság Közösség ifjúsági tábora, melyet minden év júliusában rendeznek meg Homokkomáromban. Idén július 21–26. között, rendhagyó formában zajlott a tábor.

    2020. 07. 24.
    Kecskemét

2020. júl. 19 - 2020. júl. 20.

  • rendvideogaleria

    Károly testvér ereklyéje Vasadon

    2020. júl. 19 17:00 - 2020. júl. 20. 17:00
    Vasad
    rendvideogaleria

    Károly testvér ereklyéje Vasadon

    Elhelyezték Boldog Charles de Foucauld, Károly testvér ereklyéjét a vasadi kápolnában. 

    2020. 07. 19. to 2020. 07. 20.
    Vasad

2020. július 3.

  • rend

    Ünnep a Jézus Isteni Szívéről Nevezett Kármelita Nővéreknél

    2020. július 3. 8:45
    Budapest
    rend

    Ünnep a Jézus Isteni Szívéről Nevezett Kármelita Nővéreknél

    2020. 07. 03.
    Budapest

2020. jún. 29 - 2020. jún. 30.

  • rend

    85 - 71 - 70

    2020. jún. 29 11:00 - 2020. jún. 30. 11:00
    Piliscsaba
    rend

    85 - 71 - 70

    Isten koronájában a szerzetesrendek, mint apró kövek csillognak.

    2020. 06. 29. to 2020. 06. 30.
    Piliscsaba

2020. június 27.

  • rend

    Közös idő hivatásunk megerősítésére

    2020. június 27. 9:30
    Markaz
    rend

    Közös idő hivatásunk megerősítésére

    Mi, a rendtartomány fiatalabb tagjai, huszonhét nővér időt és energiát ajándékoztunk egymásnak és magunknak, hogy hivatásunk megerősítésével foglalkozzunk a hivatás évében. Legtöbben életünk derekán járunk, így az életközépi megújulás került a középpontba. Áldásként éltük meg, hogy háttérsegítőként jelen voltak körülöttünk legfiatalabbjaink, a noviciátusba készülő vidám posztulánsok is.

    2020. 06. 27.
    Markaz

2020. máj 7.

  • mo

    Megjelent A remény emberei című könyv a szerzetesrendekről

    2020. máj 7. 13:15
    Mindenhol
    mo

    Megjelent A remény emberei című könyv a szerzetesrendekről

    „A megszentelt élet különböző formái az apostoli időktől jelen vannak az Egyház életében Isten és az emberszeretet szolgálatában. A történelem során más-más formái jelentek meg, a remetéktől a monasztikus szerzetektől az apostolkodó kongregációkon keresztül. Az elmúlt két évezredben nők és férfiak milliói köteleződtek el Krisztus szorosabb követésére, hogy életük felajánlása által Krisztus vigasztaló, gyógyító, bátorító jelei legyenek a világban a világért.”

     

    2020. 05. 07.
    Mindenhol

2020. ápr. 24 - 2020. ápr. 25.

  • mo

    SZERZETESEK GYALOGOS ZARÁNDOKLATA 2020

    2020. ápr. 24 18:00 - 2020. ápr. 25. 18:00
    Szécsény
    mo

    SZERZETESEK GYALOGOS ZARÁNDOKLATA 2020

    Szeretettel hívjuk a magyarországi szerzetes nővéreket és testvéreket gyalogos zarándoklatra!

    Szeretnénk felajánlani ezt a zarándoklatot minden Magyarországon élő szerzetes közösségért, lelki megújulásunkért és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért.

    Imádkozzunk együtt, hogy napról-napra megtapasztaljuk az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztus eleven szeretetét, közösségbe, egységre hívó hangját!

    2020. 04. 24. to 2020. 04. 25.
    Szécsény

2020. április 22.

  • movideogaleria

    A premontrei örökség - filmbemutató

    2020. április 22. 13:45
    movideogaleria

    A premontrei örökség - filmbemutató

    A premontrei szerzetesrend 2021-ben ünnepli fennállásának 900 éves évfordulóját. Magyarországon már az alapító, Szent Norbert életében jelen voltak a premontreiek, sorsuk az ország történelmével összefonódott. Mit csinálnak ma, a 21. században a rend tagjai? Kicsodák ők? Szerzetesek, papok és nővérek, akiknek ünnepélyes közösségi imádság, lelkipásztorkodás, tanítás és szegénygondozás jelöli meg életüket.

    Három éven át tartó munka lezárultának eredményeképpen készült el A premontrei örökség című, egész estés dokumentumfilmünk, mely megrendítő valóságában ábrázolja a rend közösségét, csendes és alázatos munkáját társadalmunk mindennapjaiban.

    2020. 04. 22.

2020. ápr. 20 - 2020. máj. 7.

  • mo

    Felüdít-Ő szerzetesnőknek

    2020. ápr. 20 8:30 - 2020. máj. 7. 8:30
    Csobánka
    mo

    Felüdít-Ő szerzetesnőknek

    A 2020-as évben is szeretnénk felkínálni a három hetes megpihenési, megújulási lehetőséget szerzetesnővérek részére lelkigyakorlatos formában, gyönyörű természeti környezetben Csobánkán, a Segítő Nővérek Rendházában.

    2020. 04. 20. to 2020. 05. 07.
    Csobánka

2020. márc. 25 - 2020. márc. 26.

  • mo

    Szerzetesi találkozó 2020

    2020. márc. 25 10:00 - 2020. márc. 26. 10:00
    Mátraverebély-Szentkút
    mo

    Szerzetesi találkozó 2020

    Kedves Szerzetestársak!

    Szeretettel hívunk titeket 2020. április 25. szombatra Mátraverebély-Szentkútra, szerzetesi találkozóra!

    Idén – a NEK jegyében is – a napot az Eucharisztia témája köré szervezzük, főként ennek közösségi dimenzióit hangsúlyozva.

    2020. 03. 25. to 2020. 03. 26.
    Mátraverebély-Szentkút

2020. márc. 17 - 2020. márc. 20.

  • mo

    900 éves a premontrei rend - konferencia

    2020. márc. 17 13:45 - 2020. márc. 20. 13:45
    Gödöllő
    mo

    900 éves a premontrei rend - konferencia

    900 éves a premontrei rend konferencia a rend magyarországi történetéről, kulturális és művelődéstörténeti jelentőségéről.

    2020. 03. 17. to 2020. 03. 20.
    Gödöllő

2020. márc. 14 - 2020. márc. 15.

  • rend

    Ökológiai megtérés

    2020. márc. 14 18:00 - 2020. márc. 15. 18:00
    Pécel
    rend

    Ökológiai megtérés

    Március 14-én Laczkó Zsuzsanna SJC tartott előadást Ökológiai megtérés címmel a péceli Magyarok Nagyasszonya templomban.

    2020. 03. 14. to 2020. 03. 15.
    Pécel

2020. márc. 11 - 2020. márc. 12.

  • rend

    Keresztes Ilona az egyházközségi nővéreknél

    2020. márc. 11 18:00 - 2020. márc. 12. 18:00
    Piliscsaba
    rend

    Keresztes Ilona az egyházközségi nővéreknél

    2020. 03. 11. to 2020. 03. 12.
    Piliscsaba

2020. március 9.

  • mo

    A megtört kenyér erejével

    2020. március 9. 14:30
    Budapest
    mo

    A megtört kenyér erejével

    Egy olyan teret kínálunk a megállásra, az Úrral való időzésre, tapasztalatok megosztására, ahol Ő maga táplál, tesz közösséggé minket, hogy a megtört kenyér erejével legyünk társai a ránk bízottaknak.

    2020. 03. 09.
    Budapest

2020. márc. 9 - 2020. márc. 14.

  • intfotogaleria

    Európai Szerzeteselöljárók Konferenciáinak találkozója

    2020. márc. 9 11:30 - 2020. márc. 14. 11:30
    Roggenburg
    intfotogaleria

    Európai Szerzeteselöljárók Konferenciáinak találkozója

    2020. március 9-13. között Roggenburgban rendezték meg a kétévente esedékes európai nemzeti konferenciák találkozóját.

    2020. 03. 09. to 2020. 03. 14.
    Roggenburg

2020. márc. 3 - 2020. márc. 5.

  • mofotogaleria

    Új elnök a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája élén

    2020. márc. 3 10:00 - 2020. márc. 5. 10:00
    Péliföldszentkereszt
    mofotogaleria

    Új elnök a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája élén

    A Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK) megtartotta rendes tavaszi ülését március 3-4-én Péliföldszentkereszten, a szalézi rend lelkigyakorlatos házában. 

    2020. 03. 03. to 2020. 03. 05.
    Péliföldszentkereszt

2020. feb. 22 - 2020. feb. 23.

  • mo

    Imre Margit Ágota bazilita nővér kapta idén a Hit pajzsa díjat

    2020. feb. 22 11:00 - 2020. feb. 23. 11:00
    Budapest
    mo

    Imre Margit Ágota bazilita nővér kapta idén a Hit pajzsa díjat

    Tizenkilencedik alkalommal adták át a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a Parma fidei – Hit pajzsa díjat február 22-én Budapesten, a Párbeszéd Háza dísztermében. Az idei kitüntetett Imre Margit Ágota OSBM görögkatolikus szerzetesnővér.

    2020. 02. 22. to 2020. 02. 23.
    Budapest

2020. feb. 17 - 2020. feb. 18.

  • rend

    Rendalapító atyáikra emlékeztek a győri szervita nővérek

    2020. feb. 17 11:00 - 2020. feb. 18. 11:00
    Győr
    rend

    Rendalapító atyáikra emlékeztek a győri szervita nővérek

    2020. február 17-én Katolikus Egyházunk a Fájdalmas Szűzanya tiszteletét ápoló és elmélyítő Szervita Rend hét szent alapítójára emlékezik: Szent Bonfiglio, Bonagiunta, Manetto, Sostegno, Amadio, Uguccione, és Alessio-ra. Az ünnephez kötődően február 16-án vasárnap délután a Győr-Újvárosban élő szervita nővérek rendházuk kápolnájában emlékeztek meg a szervita rendalapító atyákról.

    2020. 02. 17. to 2020. 02. 18.
    Győr

2020. feb. 15 - 2020. feb. 16.

  • rend

    Apátsági interaktív felfedező séta

    2020. feb. 15 13:00 - 2020. feb. 16. 13:00
    Pannonhalma
    rend

    Apátsági interaktív felfedező séta

    Programot szervez a barátaival? Fedezzék fel interaktív módon a Pannonhalmi Főapátság történetét és ismerkedjenek meg a bencés szerzetesek életével.

    2020. 02. 15. to 2020. 02. 16.
    Pannonhalma

2020. feb. 11 - 2020. feb. 12.

  • rendfotogaleria

    Betegek Világnapja az Egyház Anyja kápolnában

    2020. feb. 11 10:00 - 2020. feb. 12. 10:00
    Budapest
    rendfotogaleria

    Betegek Világnapja az Egyház Anyja kápolnában

    2020. 02. 11-én a Budapesti Szent Ferenc Kórház Egyház Anyja kápolnájában, a Betegek Világnapja alkalmából Lengyel Donát OFM atya tartott szentmisét, és Sillye Jenő énekekkel gazdagította a szertartást. A szentmisén a betegek, a kórház dolgozói és szerzetesnővérek is jelen voltak. A résztvevő betegek és idősek a szent kenet szentségében is részesülhettek a szentmise után.

    2020. 02. 11. to 2020. 02. 12.
    Budapest

2020. feb. 7 - 2020. feb. 8.

  • mo

    Imanap az emberkereskedelem áldozataiért

    2020. feb. 7 17:00 - 2020. feb. 8. 17:00
    Budapest
    mo

    Imanap az emberkereskedelem áldozataiért

    Ferenc pápához csatlakozva immáron 6. alkalommal hívjuk a szerzetestársakat közös imára az emberkereskedelem áldozataiért.

    2020. 02. 07. to 2020. 02. 08.
    Budapest

2020. feb. 2 - 2020. feb. 3.

  • rend

    Örökfogadalom a keresztes nővéreknél

    2020. feb. 2 10:00 - 2020. feb. 3. 10:00
    Budapest
    rend

    Örökfogadalom a keresztes nővéreknél

    Isten hűségében formálódva, örökre elkötelezetten.

    2020. 02. 02. to 2020. 02. 03.
    Budapest

2020. február 2.

  • mo

    Mátraverebély-Szentkúton a megszentelt élet világnapján

    2020. február 2. 9:15
    Mátraverebély-Szentkút
    mo

    Mátraverebély-Szentkúton a megszentelt élet világnapján

    Egy nappal a megszentelt élet világnapja és Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe előtt, február 1-jén, szombaton váci egyházmegyei szerzeteseket láttak vendégül Mátraverebély-Szentkúton. A szentmisén Marton Zsolt püspök mondott homíliát, a délutáni előadást Balogh Piusz premontrei apát tartotta.

    2020. 02. 02.
    Mátraverebély-Szentkút

2020. feb. 1 - 2020. feb. 2.

  • rend

    Ünnepi szentmise Piliscsabán

    2020. feb. 1 18:00 - 2020. feb. 2. 18:00
    Piliscsaba
    rend

    Ünnepi szentmise Piliscsabán

    2020. 02. 01. to 2020. 02. 02.
    Piliscsaba
  • mo

    Michael August Blume a megszentelt élet ünnepén

    2020. feb. 1 18:00 - 2020. feb. 2. 18:00
    Pasarét
    mo

    Michael August Blume a megszentelt élet ünnepén

    A Budapesten és környékén élő és szolgáló mintegy száznegyven szerzetes ünnepelt együtt a budapest-pasaréti ferences templomban február 1-jén, a megszentelt élet napjának vigíliáján. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Michael August Blume SVD, hazánk apostoli nunciusa, az esemény szervezője a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája volt.

    2020. 02. 01. to 2020. 02. 02.
    Pasarét
  • mofotogaleria

    Meghívásunkat ünnepeltük a remény embereiként

    2020. feb. 1 17:00 - 2020. feb. 2. 17:00
    Pasarét
    mofotogaleria

    Meghívásunkat ünnepeltük a remény embereiként

    A Budapesten élő és szolgáló szerzetesek együtt ünnepeltek a budapest-pasaréti ferences templomban február 1-jén, a megszentelt élet napjának előestéjén. 

    2020. 02. 01. to 2020. 02. 02.
    Pasarét

2020. január 27.

  • mo

    LélekTúra a domonkos nővérekhez

    2020. január 27. 9:30
    Budakeszi
    mo

    LélekTúra a domonkos nővérekhez

    A Viator Egyesület következő túráját a budakeszi domonkos nővérekhez szervezi.  

    2020. 01. 27.
    Budakeszi
  • rend

    Örökfogadalom a győri bencéseknél

    2020. január 27. 9:15
    Győr
    rend

    Örökfogadalom a győri bencéseknél

    Ünnepi eseménynek adott otthont a győri Szent Ignác bencés templom. A győri Szent Mór Bencés Perjelség örökfogadalmas szerzeteseinek száma eggyel emelkedett.

    2020. 01. 27.
    Győr

2020. jan. 24 - 2020. jan. 25.

  • mo

    Lelkigyakorlat szerzetesek és papok szüleinek

    2020. jan. 24 12:00 - 2020. jan. 25. 12:00
    Mátraverebély-Szentkút
    mo

    Lelkigyakorlat szerzetesek és papok szüleinek

    Barsi Balázs OFM atya lelkigyakorlata papok és szerzetesek szüleinek.

    2020. 01. 24. to 2020. 01. 25.
    Mátraverebély-Szentkút

2020. január 24.

  • mo

    Monika nővér Afrikában

    2020. január 24. 9:15
    Afrika
    mo

    Monika nővér Afrikában

    Ulrik M. Monika, aki a Boldogasszony Iskolanővérek szerzetesrend tagja, tavaly december 28-án egy hónapra Afrikába utazott. Kenyai és nigériai útja zarándoklatnak is mondható, hiszen azért indult el, hogy megismerje az afrikai nővérek helyzetét, szolgálatát, megismerje az ottani világot, az emberek életét.

    2020. 01. 24.
    Afrika

2020. jan. 22 - 2020. jan. 23.

  • mofotogaleria

    Magyar szerzetesi stratégia - elnökségi napok

    2020. jan. 22 10:00 - 2020. jan. 23. 10:00
    Kismaros
    mofotogaleria

    Magyar szerzetesi stratégia - elnökségi napok

    2020. január 22-23-án tartotta meg stratégiai napjait az MRK-FSzK elnöksége Kismaroson.

    2020. 01. 22. to 2020. 01. 23.
    Kismaros

2020. jan. 20 - 2020. jan. 21.

  • rend

    Boldog Özsébet ünnepelték a Szent István-bazilikában a pálosok

    2020. jan. 20 18:00 - 2020. jan. 21. 18:00
    Budapest
    rend

    Boldog Özsébet ünnepelték a Szent István-bazilikában a pálosok

    Budapesten, a Szent István-bazilikában nyitották meg a Boldog Özséb-évet, melyet a pálos rend alapítója halálának 750. évfordulója alkalmából hirdetett meg a mára Amerikától Ausztráliáig elterjedt magyar alapítású rend. Január 20-án Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be ünnepi szentmisét, és útjára indították a rend életébe, történetébe betekintést nyújtó kiállítóbuszt.

    2020. 01. 20. to 2020. 01. 21.
    Budapest

2020. jan. 15 - 2020. jan. 16.

  • rend

    Fogadalom megújítás Remete Szent Pál ünnepén

    2020. jan. 15 18:00 - 2020. jan. 16. 18:00
    Pécs
    rend

    Fogadalom megújítás Remete Szent Pál ünnepén

    Január 15-én, a Magyar Pálos Rend főünnepén megújították fogadalmaikat a pécsi pálosok. 

    2020. 01. 15. to 2020. 01. 16.
    Pécs

2020. január 8.

  • mo

    „Ők mégis kitartottak”

    2020. január 8. 16:45
    Pécs
    mo

    „Ők mégis kitartottak”

    „Az igazak lelke Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal.” (Bölcs 3,1.4)

    Püspöki szentmisével egybekötött gyászszertartás keretében újratemettek negyvenkilenc szerzetesnőt, akik a kommunizmus évtizedeiben hunytak el. A szertartást a pécsi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomban, ismertebb nevén a dzsámiban tartották január 8-án.

    2020. 01. 08.
    Pécs

2020. jan. 4 - 2020. jan. 5.

  • rendfotogaleria

    A szociális testvérek nyílt napja Budapesten

    2020. jan. 4 10:00 - 2020. jan. 5. 10:00
    Budapest
    rendfotogaleria

    A szociális testvérek nyílt napja Budapesten

    Január 4-én, szombaton Alapítónk nyomában járva – Szociális testvéri küldetés ma címmel műhelynapot tartott a Szociális Testvérek Társulata a budapest-káposztásmegyeri Szentháromság-plébánián.

    2020. 01. 04. to 2020. 01. 05.
    Budapest

2019. dec. 28 - 2019. dec. 29.

  • rend

    Andrásfalvy János szalézi tartományfőnöki beiktatása

    2019. dec. 28 10:00 - 2019. dec. 29. 10:00
    Kazincbarcika
    rend

    Andrásfalvy János szalézi tartományfőnöki beiktatása

    Szép és megható ünnep volt december 28-án a kazincbarcikai Szent Család-templomban: beiktatták hivatalába a Szent Istvánról elnevezett Magyar Szalézi Tartomány új tartományfőnökét, Andrásfalvy János atyát.

    2019. 12. 28. to 2019. 12. 29.
    Kazincbarcika

2019. dec. 15 - 2019. dec. 16.

  • mo

    Rendkívüli Lélek-Túra Péliföldszentkeresztre

    2019. dec. 15 8:00 - 2019. dec. 16. 8:00
    Péliföldszentkereszt
    mo

    Rendkívüli Lélek-Túra Péliföldszentkeresztre

    "Ahol a források vize és a zarándokutak csendje a sasbércek világával találkozik."

    2019. 12. 15. to 2019. 12. 16.
    Péliföldszentkereszt

2019. december 8.

  • rend

    Beöltözést ünnepeltek a premontrei nővérek

    2019. december 8. 10:45
    Zsámbék
    rend

    Beöltözést ünnepeltek a premontrei nővérek

    December 8-án, a szeplőtelen fogantatás ünnepének előestéjén a premontrei nővérek közössége a gödöllői premontrei atyák, a zsámbéki hívek és a rokonság jelenlétében, vesperás keretében új tagokkal gyarapodott. A premontrei rend fehér ruháját Ondrejcsák Eszter és Siket Martina jelöltek öltötték fel.

    2019. 12. 08.
    Zsámbék

2019. dec. 1 - 2019. dec. 2.

  • rendfotogaleria

    Boldog Charles de Foucauld nyomában

    2019. dec. 1 14:00 - 2019. dec. 2. 14:00
    Budapest
    rendfotogaleria

    Boldog Charles de Foucauld nyomában

    A sivatag szentje 103 évvel ezelőtt, 1916. december 1-én hunyt el.

    2019. 12. 01. to 2019. 12. 02.
    Budapest

2019. nov. 28 - 2019. nov. 29.

  • mo

    Táncmeditáció

    2019. nov. 28 15:00 - 2019. nov. 29. 15:00
    Tahi
    mo

    Táncmeditáció

    A Szív Lelkiségi Központ táncmeditációs napokra hív szeretettel mindenkit.

    2019. 11. 28. to 2019. 11. 29.
    Tahi

2019. nov. 25 - 2019. nov. 26.

  • mofotogaleria

    Szerzetesi köznevelési stratégia műhely

    2019. nov. 25 10:00 - 2019. nov. 26. 10:00
    Budapest, Sapientia
    mofotogaleria

    Szerzetesi köznevelési stratégia műhely

    Műhelykonferenciát tartott november 25-én a Sapientia Szerzetesi Főiskolán a női és férfi szerzetesi konferencia elnökségei által létrehívott köznevelési csoport. 

    2019. 11. 25. to 2019. 11. 26.
    Budapest, Sapientia

2019. nov. 12 - 2019. nov. 13.

  • rend

    Asztrik atya a falon

    2019. nov. 12 11:00 - 2019. nov. 13. 11:00
    Pannonhalma
    rend

    Asztrik atya a falon

    Szent Márton ünnepnapján a monostorban este, a vesperás előtt meghitt találkozó keretében leplezte le Cirill főapát elődje, Várszegi Asztrik képmását. Most szeretettel adjuk közre az átadón elhangzott szellemes főapáti beszédet.

    2019. 11. 12. to 2019. 11. 13.
    Pannonhalma

2019. november 11.

  • rend

    Az Egyházközségi Nővérek társult tagjainak lelki napja és ígérettétele

    2019. november 11. 8:15
    Piliscsaba
    rend

    Az Egyházközségi Nővérek társult tagjainak lelki napja és ígérettétele

    Az Egyházközségi Nővérek piliscsabai központi háza ünnepi lelkinapnak és szentmisének adott otthont 2019. november 6-án. A bensőséges találkozás és lelkinap keretében került sor a közösség társult tagjai által tett ígéretek megújítására, valamint egy új társult tag ígérettételére. 

    2019. 11. 11.
    Piliscsaba

2019. november 8.

  • rend

    A pedagógiai megújulás útján-új szövetség Kalazanciussal

    2019. november 8. 18:30
    Budapest
    rend

    A pedagógiai megújulás útján-új szövetség Kalazanciussal

    Új szövetség Kalazanciussal címmel tartotta meg kétévente esedékes pedagógiai konferenciáját a Piarista Rend Magyar Tartománya 2019. október 24. és 25. között a budapesti Piarista Központban. A több mint ötszáz fős eseményen részt vettek a magyarországi piarista oktatási, nevelési intézmények vezetői, pedagógusai, piarista öregdiákok, szülők, diákok, emellett Romániából is érkeztek piarista nővérek, konfráterek, testvériségtagok. A bő két évtizedes múltra visszatekintő rendezvény fókuszában a 2019-es tartományi káptalanon időszerűnek és szükségszerűnek nevezett pedagógiai megújulási folyamat állt.

    2019. 11. 08.
    Budapest

2019. november 5.

  • mofotogaleria

    Női és férfi szerzetes-elöljárók közös plenáris ülése

    2019. november 5. 9:30
    Budapest, Sapientia
    mofotogaleria

    Női és férfi szerzetes-elöljárók közös plenáris ülése

    A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI) szervezésében először volt közös plenáris ülése a női és férfi szerzetes-elöljáróknak (MRK-FSzK) november 5-én Budapesten. A találkozót megtisztelte jelenlétével Michael August Blume SVD apostoli nuncius is. A plenáris ülésen 100 fő vett részt, akik 75 szerzetesrendet képviseltek.

    2019. 11. 05.
    Budapest, Sapientia

2019. okt. 25 - 2019. okt. 26.

  • mo

    Vojtecha anya ikonfestő csoport

    2019. okt. 25 9:00 - 2019. okt. 26. 9:00
    Budapest
    mo

    Vojtecha anya ikonfestő csoport

    Októberben, az Ars sacra Fesztivál keretén belül megrendezett 3. kiállításunk lebontása után, megkezdtük idei ikonfestő foglalkozásunkat.

    2019. 10. 25. to 2019. 10. 26.
    Budapest

2019. okt. 24 - 2019. okt. 25.

  • mo

    A szerzetesi fenntartású iskolák NEK-es összejövetele

    2019. okt. 24 11:00 - 2019. okt. 25. 11:00
    Budapest
    mo

    A szerzetesi fenntartású iskolák NEK-es összejövetele

    A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI) és a NEK Titkárság közös szervezésében találkoztak a szerzetesi fenntartású iskolák képviselői október 24-én Budapesten, a Magyar Szentek templomában.

    2019. 10. 24. to 2019. 10. 25.
    Budapest
  • rend

    Az első Bencés Pedagógiai Napok

    2019. okt. 24 10:00 - 2019. okt. 25. 10:00
    Pannonhalma
    rend

    Az első Bencés Pedagógiai Napok

    Több, mint 200 pedagógus vett részt az első Bencés Pedagógia Napokon a Pannonhalmi Főapátságban október 24-26-ig. A bencés fenntartású iskolák tanárai, igazgatói továbbképzésre és szakmai elmélyülésre érkeztek az ország több pontjáról. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát bevezető előadása mellett Hajnal Gabriella, a Klebersberg Központ elnöke, továbbá számos tekintélyes szakértő és bencés szerzetes fogalmazta meg a 21. századi keresztény, katolikus iskolák előtt álló kihívásokat és megoldási javaslatokat.

    2019. 10. 24. to 2019. 10. 25.
    Pannonhalma
  • rend

    Piarista pedagógiai konferencia Budapesten

    2019. okt. 24 10:00 - 2019. okt. 25. 10:00
    Budapest
    rend

    Piarista pedagógiai konferencia Budapesten

    Budapesten, a Piarista Központban rendezték meg október 24–25-én a kétévente esedékes országos pedagógiai konferenciát – a Piarista Pedagógiai Napokat –, ezúttal Új szövetség Kalazanciussal címmel.

    2019. 10. 24. to 2019. 10. 25.
    Budapest

2019. okt. 18 - 2019. okt. 19.

  • mo

    Az emberkereskedelem áldozataiért - egész napos konferencia

    2019. okt. 18 10:00 - 2019. okt. 19. 10:00
    Budapest
    mo

    Az emberkereskedelem áldozataiért - egész napos konferencia

    Holisztikus szemlélettel az emberkereskedelem áldozataiért - egész napos konferencia a Párbeszéd Házában. 

    „Nyisd meg a vakok szemét és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat és a tömlöcből azokat, akik a sötétségben ülnek” (Iz. 42,7)

    2019. 10. 18. to 2019. 10. 19.
    Budapest

2019. okt. 17 - 2019. okt. 18.

  • mo

    Őszintén a gyermekbántalmazásról Pannonhalmán

    2019. okt. 17 9:00 - 2019. okt. 18. 9:00
    Pannonhalma
    mo

    Őszintén a gyermekbántalmazásról Pannonhalmán

    A csendtől a szóig címmel nemzetközi gyermekjogi szimpóziumot rendeztek október 15-én a Pannonhalmi Főapátságban egyházi intézmények, valamint gyermekvédelemmel foglalkozó állami és civil szervezetek részvételével.

    2019. 10. 17. to 2019. 10. 18.
    Pannonhalma

2019. okt. 12 - 2019. okt. 13.

  • rend

    Alapítóját ünnepelte a Jézus Szíve Társasága

    2019. okt. 12 16:00 - 2019. okt. 13. 16:00
    Budapest
    rend

    Alapítóját ünnepelte a Jézus Szíve Társasága

    A Párbeszéd Háza kápolnaként is használatos díszterme, az oltáron egy különösen szép feszület: P. Bíró Ferenc SJ ezüstmisés keresztje. Ritka, hogy előkerül a vitrinből, de hát az alkalom is különleges: az összegyűltek a Jézus Szíve Népleányai Társasága – mai nevükön: Jézus Szíve Társasága – alapítójának 150. születésnapjára sereglettek össze. Nem véletlenül azon a helyen, ahol a szerzetesi közösség annak idején létrejött, és ahol a testvérek sok elődje csatlakozott a Társasághoz.

    2019. 10. 12. to 2019. 10. 13.
    Budapest

2019. október 12.

  • rend

    A Világmisszió Országos Ünnepe

    2019. október 12. 15:30
    Budatétény
    rend

    A Világmisszió Országos Ünnepe

    Az Isteni Ige Társasága, vagyis a verbita rend és a Pápai Missziós Művek október 12-én immár tizennyolcadik alkalommal rendezte meg – készületként a missziós vasárnapra – a Világmisszió Országos Ünnepét. A programot a Názáret Missziósház, a verbiták budapesti rendháza udvarán tartották.

    2019. 10. 12.
    Budatétény

2019. okt. 7 - 2019. okt. 8.

  • rend

    A Verbum Dei közösség tartott elmélkedést papoknak

    2019. okt. 7 10:00 - 2019. okt. 8. 10:00
    Győr
    rend

    A Verbum Dei közösség tartott elmélkedést papoknak

    Október 7-én, Rózsafüzér Királynője emléknapján papi rekollekció keretében Veres András megyéspüspök szentmisét mutatott be a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban a Győri Egyházmegye papságával.  A szentmisén részt vett a Verbum Dei Missziós Testvéri Közösség képviseletében Zsuzsa nővér és Barbara nővér is, akik a rekollekciós elmélkedéseket tartották.

    2019. 10. 07. to 2019. 10. 08.
    Győr

2019. szeptember 28.

  • mo

    Erdélyi utazás Kelemen Didák emlékművének avatására

    2019. szeptember 28. 7:30
    Erdély
    mo

    Erdélyi utazás Kelemen Didák emlékművének avatására

    Erdélyi utazást szervez 2019. szeptember 28-október 1. között a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és az Éltető Lélek Alapítvány.

    2019. 09. 28.
    Erdély

2019. szep. 21 - 2019. szep. 22.

  • mofotogaleria

    Családi napot tartottak a Jézus Szíve Nővérekkel

    2019. szep. 21 10:00 - 2019. szep. 22. 10:00
    Sopronhorpács
    mofotogaleria

    Családi napot tartottak a Jézus Szíve Nővérekkel

    Szeptember 21-én, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében, a „Jobb jövődNEK záloga” jelmondattal családi napot tartottak Sopronhorpácson az 5-NEK családjainak, amelyre szép számban látogattak el a testvérplébániákról, Egyházasfaluból, Keresztényből, Zsiráról és Undról is. Az esemény vendégei és aktív közreműködői a Jézus Szíve Nővérek voltak.

    2019. 09. 21. to 2019. 09. 22.
    Sopronhorpács
  • rend

    „A Szociális Testvérek Társasága rabul ejt…”

    2019. szep. 21 8:00 - 2019. szep. 22. 8:00
    Budapest
    rend

    „A Szociális Testvérek Társasága rabul ejt…”

    Három új kültag, nagyszerű szolgálati bemutatkozások, és áldáskérés apostoli küldetésünkre – ünnep a szociális testvéreknél.

    2019. 09. 21. to 2019. 09. 22.
    Budapest

2019. szeptember 21.

  • mo

    LélekTúra a csobánkai Segitő Nővérekhez

    2019. szeptember 21. 8:30
    Csobánka
    mo

    LélekTúra a csobánkai Segitő Nővérekhez

    A Viator Egyesület csapat "Mily gyönyörű minden műve, pedig csak szikrányi az amit látni lehet! "  (Sir.5,12 ) mottóval következő túráját a csobánkai Segítő Nővérekhez szervezi.  

    2019. 09. 21.
    Csobánka

2019. szeptember 19.

  • rend

    GPS-a Sacré Coeur Nővérekkel

    2019. szeptember 19. 10:15
    Budapest
    rend

    GPS-a Sacré Coeur Nővérekkel

    Néha úgy érzed, nem tudod, hol tartasz az életben? Zsákutca felé haladsz, nem veszed észre a STOP táblát, esetleg forgalommal szemben találod magad az egyirányú utcában? Nem tudod, hol a kiút a körforgalomból? Mindig van lehetőség az újratervezésre! Ne sodródj a forgalomban, hanem lassíts, parkolj le, keress új koordinátákat az életedhez!

    2019. 09. 19.
    Budapest

2019. szep. 15 - 2019. szep. 16.

  • rendfotogaleria

    Ünnepeltek a Ferences Mária Misszionárius nővérek

    2019. szep. 15 9:00 - 2019. szep. 16. 9:00
    Budapest
    rendfotogaleria

    Ünnepeltek a Ferences Mária Misszionárius nővérek

    Szeptember 15-én a Ferences Mária Misszionárius Nővérek hálaadással ünnepelték, hogy 120 éve vannak jelen Budapesten. 

    2019. 09. 15. to 2019. 09. 16.
    Budapest

2019. szep. 14 - 2019. szep. 15.

  • rend

    Fogadalomtétel a Sacré Coeur Nővéreknél

    2019. szep. 14 11:00 - 2019. szep. 15. 11:00
    Budapest
    rend

    Fogadalomtétel a Sacré Coeur Nővéreknél

    "Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz...Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. " (Jn 15, 1-17)

    2019. 09. 14. to 2019. 09. 15.
    Budapest

2019. szep. 13 - 2019. szep. 14.

  • mofotogaleria

    Szerzetesi összművészeti est

    2019. szep. 13 18:00 - 2019. szep. 14. 18:00
    Budapest
    mofotogaleria

    Szerzetesi összművészeti est

    "Kenyér és borszínben elrejtezett..." címmel megrendezett szerzetesi összművészeti esten vehettek részt az érdeklődők szeptember 13-án a Jézus Szíve Társasága kollégiumában Budapesten. 

    2019. 09. 13. to 2019. 09. 14.
    Budapest
  • mo

    Összművészeti Szerzetesműhely

    2019. szep. 13 18:00 - 2019. szep. 14. 18:00
    Budapest
    mo

    Összművészeti Szerzetesműhely

    Szeptember 13-án 18 órától, az Ars Sacra Fesztivál keretében, a NEK-re való készülődés alkalmából hívunk és várunk szeretettel mindenkit az alábbi lelki-kulturális eseményre.
     

    2019. 09. 13. to 2019. 09. 14.
    Budapest

2019. szep. 8 - 2019. szep. 9.

  • rendfotogaleria

    Vöő Éva szervita nővér ünnepélyes örökfogadalma

    2019. szep. 8 10:00 - 2019. szep. 9. 10:00
    Győr-Újváros
    rendfotogaleria

    Vöő Éva szervita nővér ünnepélyes örökfogadalma

    „Az örökfogadalommal a szerzetes véglegesen, haláláig elköteleződik a szerzetesi élet és közösség mellett, és egész életére Krisztus követésére és Isten szolgálatára szentelődik, aki ettől fogva életének középpontja, öröme, társa és egyetlen igazi szenvedélye. Ez nem csak a közösség életének, de az egész Egyháznak is kiemelkedő eseménye, hiszen azzal, hogy valaki életre szóló igennel kötelezi el magát Isten szolgálatára, arról tesz tanúságot, hogy a szerzetesi életnek van értelme. Hogy az nem emberi menekülés vagy elzárkózás, hanem Isten által adott és boldog életforma azok számára, akiket Ő hív meg erre. A szertartás egyik legmeghatóbb pillanata, amikor a Mindenszentek litániája alatt, a fogadalmat tevő kereszt alakban arccal a földre borulva kifejezi teljes önátadását a mindenek Urának, ezzel is választ adva arra a kérdésre: „…mit adhatnék én az Úrnak…?”

    2019. 09. 08. to 2019. 09. 09.
    Győr-Újváros
  • rend

    Alapításuk évfordulóját ünnepelték Jézus kistestvérei

    2019. szep. 8 9:00 - 2019. szep. 9. 9:00
    Budapest
    rend

    Alapításuk évfordulóját ünnepelték Jézus kistestvérei

    Alapítása 80. évfordulóját ünnepelte a Jézus Kistestvérei Női Szerzetes Közösség.

    2019. 09. 08. to 2019. 09. 09.
    Budapest

2019. szeptember 7.

  • rend

    A magyar jezsuita provincia jubileumát ünnepelték

    2019. szeptember 7. 10:30
    Budapest
    rend

    A magyar jezsuita provincia jubileumát ünnepelték

    A magyar jezsuita rendtartomány szeptember 7-én szentmisével ünnepelte alapításának 110. évfordulóját, egyben a provincia védőszentjei, a kassai vértanúk halálának 400. jubileumát a pesti Jézus Szíve jezsuita templomban.

    2019. 09. 07.
    Budapest

2019. szep. 1 - 2019. szep. 2.

  • rend

    Szalézi szerzetesi fogadalmak megújítása

    2019. szep. 1 10:00 - 2019. szep. 2. 10:00
    Kazincbarcika
    rend

    Szalézi szerzetesi fogadalmak megújítása

    Kazincbarcikán szeptember 1-én a szaléziak Avilai Szent Teréz-templomában az esti szentmise keretében három szerzetesnövendék újította meg ideiglenes fogadalmát.

    2019. 09. 01. to 2019. 09. 02.
    Kazincbarcika
  • rend

    P. Gaál Jenő SVD 65 éves papságának ünnepe

    2019. szep. 1 10:00 - 2019. szep. 2. 10:00
    Sorkifalud
    rend

    P. Gaál Jenő SVD 65 éves papságának ünnepe

    2019. szeptember 1-én szívhez szólóan csendült, hálaimára buzdított és hívott Sorkifalud-Szentléránt kicsi templomának harangja

    2019. 09. 01. to 2019. 09. 02.
    Sorkifalud

2019. aug. 16 - 2019. aug. 17.

  • rend

    Rendházuk megújulását ünnepelték a csornai premontreiek

    2019. aug. 16 10:00 - 2019. aug. 17. 10:00
    Csorna
    rend

    Rendházuk megújulását ünnepelték a csornai premontreiek

    A csornai premontrei közösség nagyszabású beruházást ünnepelt augusztus 16-án. Átadták a csornai rendházban kialakított új látogatóközpontot, a megújult egykori rendi, később városi parkot, megnyitották a rend múltját és jelenét bemutató kiállítást, valamint lerakták egy ötven férőhelyes idősotthon alapkövét.

    2019. 08. 16. to 2019. 08. 17.
    Csorna

2019. augusztus 15.

  • rend

    Ünnep az orsolyita nővéreknél

    2019. augusztus 15. 10:45
    Győr
    rend

    Ünnep az orsolyita nővéreknél

    2019. 08. 15.
    Győr

2019. aug. 10 - 2019. aug. 11.

  • rend

    Hitből táplálkozó töretlen lendület

    2019. aug. 10 10:00 - 2019. aug. 11. 10:00
    Dunasziget
    rend

    Hitből táplálkozó töretlen lendület

    Augusztus 10-én ünnepi szentmise keretében köszöntötték Dunaszigeten Farkas István piarista szerzetest, korábbi igazgatót, házfőnököt, oktatáspolitikust rendtársai, családtagjai, barátai, volt tanítványai és hívei 70. születésnapja alkalmából. A szentmise főcelebránsa Szilvásy László piarista tartományfőnök volt.

    2019. 08. 10. to 2019. 08. 11.
    Dunasziget

2019. augusztus 1.

  • rend

    Lelkinapok a Nyolc Boldogság Közösséggel

    2019. augusztus 1. 15:15
    Veszprém
    rend

    Lelkinapok a Nyolc Boldogság Közösséggel

    A János evangéliumából vett idézet – Az örök élet igéi nálad vannak (6,68) – jegyében rendezte meg a Nyolc Boldogság Közösség augusztus 1. és 4. között a veszprémi Davidikum Római Katolikus Kollégiumban a Betánia Napokat. Az először 2016-ban megszervezett hosszú hétvégén idén százhúszan vettek részt. Az eseményre az ország minden részéről érkeztek családok, egyedülállók, fiatalok és idősebbek

    2019. 08. 01.
    Veszprém

2019. július 28.

  • mo

    Ikonfestő tanfolyam szerzetesnővérek számára

    2019. július 28. 7:45
    Sajópálfala
    mo

    Ikonfestő tanfolyam szerzetesnővérek számára

    Ikonfestő tanfolyamra várják a szerzetesnővéreket Sajópálfalára.

    2019. 07. 28.
    Sajópálfala

2019. július 27.

  • rend

    Emmanuel Ilodigwe örökfogadalma Péliföldszentkereszten

    2019. július 27. 10:45
    Péliföldszentkereszt
    rend

    Emmanuel Ilodigwe örökfogadalma Péliföldszentkereszten

    Péliföldszentkereszt és a szalézi közösség nagy ünnepet ült szombaton, július 27-én, mert örökfogadalmat tett a 2016 óta Magyarországon szolgáló testvér, Emmanuel Ilodigwe.

    2019. 07. 27.
    Péliföldszentkereszt

2019. július 24.

  • mo

    Megújulási program férfi szerzeteseknek, papoknak

    2019. július 24. 8:30
    Manréza
    mo

    Megújulási program férfi szerzeteseknek, papoknak

    „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát.” (Mt 11,28-29)

    2019. 07. 24.
    Manréza

2019. július 11.

  • mo

    „Keresd a békét, és járj utána” – Ünnepi órák Tihanyban

    2019. július 11. 14:15
    Tihany
    mo

    „Keresd a békét, és járj utána” – Ünnepi órák Tihanyban

    Szent Benedek ünnepén, július 11-én Tihanyban zárult az idei bencés zarándoklat. Résztvevője volt Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát is, az ünnepi szentmise szónoka.

    2019. 07. 11.
    Tihany

2019. július 6.

  • rend

    Közvetlen kapcsolatban

    2019. július 6. 11:45
    Szatmárnémeti
    rend

    Közvetlen kapcsolatban

    Szegedről, Kecskemétről, Budapestről, Tahiból, Pécelről és Kolozsvárról is Szatmárnémetibe érkeztek a Jézus Szíve Társasága (SJC) testvérei azért, hogy helyi társaik, - jelenleg négy testvér - vendégszeretetében kezdjék meg zarándoklatukat. A Társaság 1993-óta jelen van a Szatmári Egyházmegye különböző pasztorációs területein. Ennek kapcsán beszélgettek az egyházmegye munkatásrsai Suller Melinda SJC általános elöljáróval és Tyukodi Beáta SJC testvérrel, a Szatmári Római Katolikus Püspökség ifjúsági referensével.

    2019. 07. 06.
    Szatmárnémeti
  • rendfotogaleria

    A Keresztes Nővérek Tartományi Káptalanja

    2019. július 6. 10:15
    Ausztria
    rendfotogaleria

    A Keresztes Nővérek Tartományi Káptalanja

    „Von Gottes Geist bewegt Mutig auf dem Weg”

    „A Szentlélek biztatására bátran az úton”

    Így hangzott a Keresztes Nővérek Europa Mitte (PEM) 3. Tartományi Káptalanjának vezérgondolata. A 2019. július 6-13. között Vöcklabruckban (Ausztria) sorra került tanácskozáson a 7 régióból összevont tartomány 469 nővérét 42 megválasztott nővér képviselte. A magyar delegáció a nővérek előzetes szavazatai alapján három tagú volt. Gabriella, Mária és Zsuzsa nővérek vehettek részt a tartomány e fontos eseményén.

    2019. 07. 06.
    Ausztria
  • mo

    LélekTúra a premontrei nővérekhez

    2019. július 6. 8:30
    Zsámbék
    mo

    LélekTúra a premontrei nővérekhez

    A Viator Egyesület csapat "Minden forrásom Belőled fakad" mottóval az Eucharisztikus Kongresszusra készülve a következő túráját Zsámbékra,  a premontrei nővérekhez szervezi.  

    2019. 07. 06.
    Zsámbék

2019. jún. 28 - 2019. jún. 29.

  • rendfotogaleria

    Fogadalomtétel megújítás és jubileum az Egyházközségi Nővéreknél

    2019. jún. 28 18:00 - 2019. jún. 29. 18:00
    Piliscsaba
    rendfotogaleria

    Fogadalomtétel megújítás és jubileum az Egyházközségi Nővéreknél

    Június 28-án kettős ünnepet ültek az Egyházközségi Nővérek PIliscsabán. A közösség tagjai - a társult tagok és vendégek jelenlétében - megújították fogadalmukat, és ennek keretében Endrődi Rita nővér 70 éves fogadalmi jubileumát ünnepelték meg. A szentmise után - melyet Bindes Ferenc atya mutatott be - a Rita nővérről készült dokumentumfilm vetítésére került sor.

    2019. 06. 28. to 2019. 06. 29.
    Piliscsaba
  • mo

    Isten akaratában látják életüket

    2019. jún. 28 15:00 - 2019. jún. 29. 15:00
    Nagykároly
    mo

    Isten akaratában látják életüket

    Családias hangulatban, szeretetben ünnepeltek a Piarista Nővérek június 24-én, amikor hálát adtak az eltelt évek kegyelmeiért, a gyermekekért és barátokért.

    2019. 06. 28. to 2019. 06. 29.
    Nagykároly

2019. június 26.

  • rendfotogaleria

    Római Megújulási Szeminárium

    2019. június 26. 14:45
    Róma
    rendfotogaleria

    Római Megújulási Szeminárium

    Római Megújulási Szemináriumon vettek részt a Szent Erzsébet Kongregáció tagjai 2019. június 26.– augusztus 3. között.

    Zsuzsanna nővér beszámolóját osztjuk meg erről a csodálatos élményről. 

    2019. 06. 26.
    Róma

2019. június 24.

  • rend

    Hogyan döntsünk jól?

    2019. június 24. 12:45
    Veszprém
    rend

    Hogyan döntsünk jól?

    "Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb." Ward Mária 

    2019. 06. 24.
    Veszprém

2019. június 13.

  • mo

    Azért vagyok, hogy szeress

    2019. június 13. 14:45
    Krakkó
    mo

    Azért vagyok, hogy szeress

    Az értelmileg sérült emberek Egyházban betöltött helyéről beszélgettek a krakkói domonkos kolostorban. A konferencián többek között részt vett és felszólalt Kostecki Andrzej, magyar tartományi vikárius is. 

    2019. 06. 13.
    Krakkó

2019. június 11.

  • rendfotogaleria

    Ünnepeltek pünkösdkor a szociális testvérek

    2019. június 11. 5:45
    Budapest
    rendfotogaleria

    Ünnepeltek pünkösdkor a szociális testvérek

    Június 8-án, pünkösd előtti szombaton a remetekertvárosi Szentlélek templomban Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke celebrálta az ünnepi szentmisét, pünkösdvasárnap pedig Michael August Blume SVD érsek, apostoli nuncius mutatott be hálaadó szentmisét a jubiláns testvérekért.

    2019. 06. 11.
    Budapest

2019. jún. 8 - 2019. jún. 9.

  • mofotogaleria

    Premontrei juniális Csornán

    2019. jún. 8 6:00 - 2019. jún. 9. 6:00
    Csorna
    mofotogaleria

    Premontrei juniális Csornán

    A magyar premontrei cirkáriában több éves hagyománynak számít, hogy minden év június hónapjában megtartják a rendi találkozót. Az összejövetelek megrendezésének feladatát mindig más közösségnek kell ellátnia. Az idén a Csornai Premontrei Apátság vállalta magára, hogy helyt adjon az idei juniálisnak. 

    2019. 06. 08. to 2019. 06. 09.
    Csorna

2019. jún. 1 - 2019. jún. 2.

  • rend

    Hálaadó szentmise Marie-Elisabeth nővérért

    2019. jún. 1 11:00 - 2019. jún. 2. 11:00
    Magyarszék
    rend

    Hálaadó szentmise Marie-Elisabeth nővérért

    “Úgy érzem, dolgom van, úgy érzem, nem hagyhatom el a nővéreimet, azokat, akik hozzám tartoznak, akik közel állnak hozzám. Úgy érzem, ez a Kármel olyan pici. Persze, nem az a fontos, hogy ragyogjon, hanem az a fontos, hogy legyen. Hogy legyünk, hogy imádkozzunk. Hogy legyen egy csöpp kis szeretet.” (Marie-Elisabeth nővér)

    2019. 06. 01. to 2019. 06. 02.
    Magyarszék

2019. máj. 25 - 2019. máj. 26.

  • rend

    ÉletÖröm Szent Domonkos Családi Fesztivál

    2019. máj. 25 10:00 - 2019. máj. 26. 10:00
    Debrecen
    rend

    ÉletÖröm Szent Domonkos Családi Fesztivál

    ÉletÖröm Szent Domonkos Családi Fesztivált rendeztek május 25-én a Nagyerdei Kultúrparkban Debrecenben.

    2019. 05. 25. to 2019. 05. 26.
    Debrecen

2019. máj. 18 - 2019. máj. 19.

  • mo

    Bencés és premontrei papszentelés Pannonhalmán

    2019. máj. 18 10:00 - 2019. máj. 19. 10:00
    Pannonhalma
    mo

    Bencés és premontrei papszentelés Pannonhalmán

    Jurinka Szilveszter bencés és Horváth János premontrei szerzetest szentelte pappá Várszegi Asztrik püspök, emeritus pannonhalmi főapát május 18-án, szombaton a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában.

    2019. 05. 18. to 2019. 05. 19.
    Pannonhalma

2019. máj 18.

  • mo

    Konferencia az ezeréves bakonybéli monostorról

    2019. máj 18. 8:30
    Bakonybél
    mo

    Konferencia az ezeréves bakonybéli monostorról

    A Bakony szívében fekvő bakonybéli bencés monostor alapításának ezredik évfordulója alkalmából rendeztek egész napos tudományos konferenciát május 18-án, szombaton a település Faluházában.

     

    2019. 05. 18.
    Bakonybél

2019. máj 16.

  • mofotogaleria

    Örömteli Egységtalálkozó

    2019. máj 16. 7:30
    Máriabesnyő
    mofotogaleria

    Örömteli Egységtalálkozó

    Május 16-19-ig a Notre Dame közös gyökerű kongregációinak találkozója Magyarországon került megrendezésre. A 2019-es találkozót a Kalocsai Iskolanővérek szervezték, és a résztvevőknek a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház és Konferenciaközpont adott helyet.

    2019. 05. 16.
    Máriabesnyő

2019. máj 15.

  • rend

    Bogner Mária Margit halálának évfordulója

    2019. máj 15. 6:45
    Érd
    rend

    Bogner Mária Margit halálának évfordulója

    Isten szava mindig eleven és hatékony – Püspöki szentmise Bogner Mária Margit vizitációs nővér halálának évfordulóján 

    2019. 05. 15.
    Érd

2019. máj. 1 - 2019. máj. 2.

  • rend

    Beiktatták az Isteni Ige Társasága új tartományfőnökét

    2019. máj. 1 16:00 - 2019. máj. 2. 16:00
    Kőszeg
    rend

    Beiktatták az Isteni Ige Társasága új tartományfőnökét

    Május 1-jén a kőszegi Szent Imre Missziósház kápolnájában szentmise keretében beiktatták az Isteni Ige Társasága magyarországi rendtartományának új tartományfőnökét, Tete Remis SVD atyát.

    2019. 05. 01. to 2019. 05. 02.
    Kőszeg

2019. április 27.

  • rend

    Jubileumi tanítványtalálkozó az iskolanővéreknél

    2019. április 27. 16:45
    Budapest
    rend

    Jubileumi tanítványtalálkozó az iskolanővéreknél

    A szeretteikkel együtt kívánták megünnepelni a Boldogasszony Iskolanővérek hazai működésük kezdetének 160. évfordulóját, ezért hívták össze egykori tanítványaikat, régi és jelenlegi munkatársaikat. Április 27-én a Patrona Hungariae Iskolaközpontban hétszáz vendéggel együtt emlékeztek a múltra.

     

    2019. 04. 27.
    Budapest
  • mofotogaleria

    Szerzetesek gyalogos zarándoklata 2019

    2019. április 27. 13:15
    Mátraverebély-Szentkút
    mofotogaleria

    Szerzetesek gyalogos zarándoklata 2019

    Szentek legyetek!

    Ennek a mottónak a jegyében került sor 2019. április 27-én a magyarországi szerzetesek gyalogos zarándoklatára.

    2019. 04. 27.
    Mátraverebély-Szentkút

2019. ápr. 27 - 2019. ápr. 28.

  • rend

    Jubileumi gála és találkozó a Boldogasszony Iskolanővéreknél

    2019. ápr. 27 14:00 - 2019. ápr. 28. 14:00
    Budapest
    rend

    Jubileumi gála és találkozó a Boldogasszony Iskolanővéreknél

    Szeretettel hívjuk volt tanítványainkat, jelenlegi és egykori kollégáinkat, hogy együtt ünnepeljük a Boldogasszony Iskolanővérek Magyar Rendtartományának 160 éves jubileumát!

    2019. 04. 27. to 2019. 04. 28.
    Budapest

2019. ápr. 26 - 2019. ápr. 27.

  • mo

    Szerzetesek gyalogos zarándoklata

    2019. ápr. 26 18:00 - 2019. ápr. 27. 18:00
    Mátraverebély-Szentkút
    mo

    Szerzetesek gyalogos zarándoklata

    Szeretettel várjuk a magyarországi szerzetes nővéreket és testvéreket gyalogos zarándoklatra, amelyet szeretnénk felajánlani minden Magyarországon élő szerzetes közösségért, hogy hivatásunkat hitelesebben éljük meg.

    2019. 04. 26. to 2019. 04. 27.
    Mátraverebély-Szentkút

2019. ápr. 25 - 2019. ápr. 26.

  • rend

    Élő örökség – Piarista múltidézés Budapesten

    2019. ápr. 25 17:00 - 2019. ápr. 26. 17:00
    Budapest
    rend

    Élő örökség – Piarista múltidézés Budapesten

    „A piarista múlt jelene” címmel tartottak könyvbemutatóval, könyvtár- és múzeummegáldással, valamint kiállításmegnyitóval összekötött rendezvényt a budapesti Piarista Központban április 25-én a Piarista Rend Magyar Tartományának központi gyűjteményei.

    2019. 04. 25. to 2019. 04. 26.
    Budapest

2019. ápr. 12 - 2019. ápr. 13.

  • rend

    Lukács János SJ tartott előadást a Párbeszéd Házában

    2019. ápr. 12 11:00 - 2019. ápr. 13. 11:00
    Budapest
    rend

    Lukács János SJ tartott előadást a Párbeszéd Házában

    „Miért nem változtatnak meg bennünket olyan mélyen a lelkigyakorlatok, ahogyan azt szeretnénk?” Elsősorban erre a kérdésre igyekezett választ adni Lukács János jezsuita szerzetes, a Manréza Lelkigyakorlatos Ház vezetője a budapesti Párbeszéd Házában április 10-én tartott előadásában.

    2019. 04. 12. to 2019. 04. 13.
    Budapest

2019. ápr. 11 - 2019. ápr. 12.

  • mo

    Mi a SZÖSZ?

    2019. ápr. 11 14:00 - 2019. ápr. 12. 14:00
    Budapest
    mo

    Mi a SZÖSZ?

    A hazánkban működő szerzetesrendekről készített beszélgetés-sorozatról való tájékoztatóban elhangzott, hogy a rendek támogatni kívánják az azonos érdeklődésű csoportok létrejöttét és működését. Ezt Németh Katalin Anna FBN biztatásnak érezve konkrét lépésekbe kezdett.

    2019. 04. 11. to 2019. 04. 12.
    Budapest
  • mofotogaleria

    Szerzetesi Pedagógiai Innovációk Konferencia 2019

    2019. ápr. 11 10:00 - 2019. ápr. 12. 10:00
    Budapest
    mofotogaleria

    Szerzetesi Pedagógiai Innovációk Konferencia 2019

    A Férfi Szerzetes-Elöljárók Konferenciája (FSzK) és a Magyar Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) elnökségei által életre hívott köznevelési koordinációs csoport másodízben szervezte meg az iskolafenntartó szerzetesrendek találkozóját április 11-én Budapesten a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. A mostani találkozó központi fogalma a pedagógiai innováció volt, célja pedig, hogy számba vették a szerzetesi fenntartású nevelési-oktatási intézmények innovatív kezdeményezéseit, és néhányat mélyebben ismertettek ezek közül. A konferencián 17 szerzetesrend intézményei 41 fővel képviseltették magukat.

    2019. 04. 11. to 2019. 04. 12.
    Budapest
  • mo

    Szerzetesi Pedagógiai Innovációk Konferencia 2019

    2019. ápr. 11 10:00 - 2019. ápr. 12. 10:00
    Budapest
    mo

    Szerzetesi Pedagógiai Innovációk Konferencia 2019

    A Férfi Szerzetes-Elöljárók Konferenciája (FSzK) és a Magyar Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) elnökségei által életre hívott köznevelési koordinációs csoport 2018 szeptembere után másodízben szervezi meg az iskolafenntartó szerzetesrendek találkozóját. 

    2019. 04. 11. to 2019. 04. 12.
    Budapest

2019. március 30.

  • rend

    Véget ért a magyar piaristák 52. tartományi káptalanja

    2019. március 30. 14:15
    Mátraverebély-Szentkút
    rend

    Véget ért a magyar piaristák 52. tartományi káptalanja

    Március 30-án, szombaton befejeződött a 2019-es tartományi káptalan, melynek utolsó két napján bizottsági és plenáris ülések keretében a káptalan tagjai a jövővel foglalkoztak.

    2019. 03. 30.
    Mátraverebély-Szentkút

2019. március 25.

  • rend

    Örökfogadalom a pálosoknál

    2019. március 25. 7:30
    Budapest
    rend

    Örökfogadalom a pálosoknál

    Több éves állhatatos várakozása után, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén teljesült Fülöp István Vilmos testvér szíve vágya, és letette örökfogadalmát Isten, rendtársai, pap- és szerzetesnővér barátai társai, valamint a szép számmal megjelent vendégek előtt. Azt a fogadalmat, amely megmásíthatatlanul azt jelenti, hogy végérvényesen Istennek szenteli életét.

    2019. 03. 25.
    Budapest

2019. márc. 24 - 2019. ápr. 13.

  • mo

    Felüdít-Ő szerzetesnővéreknek

    2019. márc. 24 0:00 - 2019. ápr. 13. 0:00
    Csobánka
    mo

    Felüdít-Ő szerzetesnővéreknek

    „Jöjjetek hozzám...én felüdítelek titeket.” Mt 11,28

    A 2019-as évben is szeretnénk felkínálni a három hetes megpihenési, megújulási lehetőséget szerzetes nővérek részére lelkigyakorlatos formában, gyönyörű természeti környezetben Csobánkán, a Segítő Nővérek Rendházában.   

    2019. 03. 24. to 2019. 04. 13.
    Csobánka

2019. március 19.

  • rend

    Gergely testvér egyszerű fogadalmas

    2019. március 19. 9:30
    Worms
    rend

    Gergely testvér egyszerű fogadalmas

    2019. március 16-án Wormsban, a domonkosok templomában szentmise keretében tette le első szerzetesi fogadalmát Paál Gergely testvér. A szertartáson jelen volt a német tartomány főnöke, Peter Kreutzwald, a magyar vikárius, Kostecki Andrzej, illetve számos testvér Bécsből és a tartomány más házaiból, illetve rokonok és barátok is.

    2019. 03. 19.
    Worms

2019. márc. 18 - 2019. márc. 19.

  • mo

    Válaszolt a hívásra

    2019. márc. 18 10:00 - 2019. márc. 19. 10:00
    Nagykároly
    mo

    Válaszolt a hívásra

    A szerzetesi élet céltudatos odaszentelődés valakiért és valamiért - mondta Molnár Lehel Schp, Jó Pásztorról nevezett Kanti Ágnes nővér örökfogadalom tételekor.

    2019. 03. 18. to 2019. 03. 19.
    Nagykároly

2019. márc. 14 - 2019. márc. 18.

  • mo

    A kelta lelkiségtől a Laudato Si enciklikáig

    2019. márc. 14 10:30 - 2019. márc. 18. 10:30
    Tahi
    mo

    A kelta lelkiségtől a Laudato Si enciklikáig

    Különleges lelkigyakorlatra hívnak minden érdeklődőt a Szív Lelkiségi Központba.

    2019. 03. 14. to 2019. 03. 18.
    Tahi

2019. márc. 13 - 2019. márc. 14.

  • mo

    Családok keresztútja

    2019. márc. 13 15:00 - 2019. márc. 14. 15:00
    Budapest
    mo

    Családok keresztútja

    A Regnum Christi Mozgalom szervezésében idén is megrendezésre kerül a Családok Keresztútja az Andrássy úton, melyre szeretettel hívjuk és várjuk minden keresztény testvérünket.

    2019. 03. 13. to 2019. 03. 14.
    Budapest
  • mofotogaleria

    Egy élő és sokszínű valóság képei – A szerzetesség helyzetéről tartottak előadást a Sapientián

    2019. márc. 13 14:00 - 2019. márc. 14. 14:00
    Budapest
    mofotogaleria

    Egy élő és sokszínű valóság képei – A szerzetesség helyzetéről tartottak előadást a Sapientián

    „A szerzetesek helyzete Magyarországon – Egy felmérés eredményei” címmel tartott előadást Matolcsy János és Mészáros Anett a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán március 13-án.

    2019. 03. 13. to 2019. 03. 14.
    Budapest
  • mo

    Egy élő és sokszínű valóság képei-előadás a szerzetességről

    2019. márc. 13 14:00 - 2019. márc. 14. 14:00
    Sapientia
    mo

    Egy élő és sokszínű valóság képei-előadás a szerzetességről

    Kiemelt vendégelőadás | A szerzetesek helyzete Magyarországon | 2019. március 13.

    2019. 03. 13. to 2019. 03. 14.
    Sapientia

2019. márc. 1 - 2019. márc. 2.

  • rend

    Jezsuiták közelről-nyílt este

    2019. márc. 1 18:00 - 2019. márc. 2. 18:00
    Budapest
    rend

    Jezsuiták közelről-nyílt este

    "Mi, jezsuiták szeretettel hívunk téged egy találkozóra, amelyen a bennünket valóban érdeklő témákról beszélgethetünk."

    2019. 03. 01. to 2019. 03. 02.
    Budapest

2019. feb. 28 - 2019. márc. 1.

  • mofotogaleria

    Együttműködés nap - Mit tudunk közösen tenni?

    2019. feb. 28 10:00 - 2019. márc. 1. 10:00
    Budapest
    mofotogaleria

    Együttműködés nap - Mit tudunk közösen tenni?

    A Szerzeteselöljárók Irodája 2019. 02. 28-án együttgondolkodásra hívta a szerzeteseket két aktuális és fontos területről a Piarista Gimnáziumba, Budapestre.

    2019. 02. 28. to 2019. 03. 01.
    Budapest

2019. február 23.

  • rend

    Ünnepélyes fogadalomtétel a magyar kapucinus közösségben

    2019. február 23. 10:15
    Mór
    rend

    Ünnepélyes fogadalomtétel a magyar kapucinus közösségben

    2019. február 23-án szentmise keretében ünnepélyes fogadalmat tett Fr. Roberto Tadiello OFMCap tartományfőnök atya kezébe fr. Virth József a móri kapucinus templomban.

    2019. 02. 23.
    Mór

2019. feb. 13 - 2019. feb. 14.

  • mofotogaleria

    Szociális konferencia

    2019. feb. 13 10:00 - 2019. feb. 14. 10:00
    Budapest
    mofotogaleria

    Szociális konferencia

    Második alkalommal rendeztek konferenciát a szociális intézményeket fenntartó szerzetesrendek 2019. 02. 13-án a Sapientia Szerzetesi Főiskolán, Budapesten.

    2019. 02. 13. to 2019. 02. 14.
    Budapest

2019. feb. 8 - 2019. feb. 9.

  • mo

    Imanap az emberkereskedelem áldozataiért

    2019. feb. 8 15:00 - 2019. feb. 9. 15:00
    Budapest
    mo

    Imanap az emberkereskedelem áldozataiért

    Nemzetközi imanap lesz február 8-án az emberkereskedelem áldozataiért - Ferenc Pápa 2015-ös kezdeményezése nyomán - a SOLWODI Hungary Egyesület és a Párbeszéd Háza szervezésében.

    2019. 02. 08. to 2019. 02. 09.
    Budapest

2019. január 24.

  • mo

    Szerzetesi lelkiségek - előadás-sorozat

    2019. január 24. 17:15
    Budapest
    mo

    Szerzetesi lelkiségek - előadás-sorozat

    Szeretettel várják az érdeklődőket a Sapientia Szerzetesi Főiskolára februártól egy előadás-sorozatra a szerzetesi lelkiségről.

    2019. 01. 24.
    Budapest

2019. január 18.

  • rend

    Lezárult a domonkos nővérek ünnepi éve

    2019. január 18. 10:30
    Budakeszi
    rend

    Lezárult a domonkos nővérek ünnepi éve

    Az Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának jubileumi éve ünnepi szentmisével ért véget Budakeszin, a Havas Boldogasszony-templomban január 18-án. A szentmisét bemutatta és a Szent Margit-litániát vezette Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök.

    2019. 01. 18.
    Budakeszi

2019. január 15.

  • rend

    Remete Szent Pált ünnepelték a pálosok Pécsett

    2019. január 15. 10:30
    Pécs
    rend

    Remete Szent Pált ünnepelték a pálosok Pécsett

    A pálos rend névadójának és védőszentjének, Remete Szent Pálnak ünnepét tartotta január 15-én a pécsi pálos közösség, a pécsi Pálos (Szent Imre) templomban. Az ünnepi szentmisén, rendi hagyomány szerint a szerzetesek megújították fogadalmukat.

    2019. 01. 15.
    Pécs

2019. jan. 8 - 2019. jan. 9.

  • mofotogaleria

    Magyar szerzetesi stratégia-elnökségi napok

    2019. jan. 8 9:00 - 2019. jan. 9. 9:00
    Kismaros
    mofotogaleria

    Magyar szerzetesi stratégia-elnökségi napok

    2019. január 8-9-én tartotta meg ez évi stratégiai napjait az MRK-FSzk elnöksége Kismaroson.

    2019. 01. 08. to 2019. 01. 09.
    Kismaros

2019. január 5.

  • rend

    Alapítójukat ünnepelték a szociális testvérek

    2019. január 5. 11:45
    Budapest
    rend

    Alapítójukat ünnepelték a szociális testvérek

    Alapítóját ünnepelte január 5-én Budapesten, a káposztásmegyeri Szentháromság-templomban a Szociális Testvérek Társasága. „Küldetésben járunk” mottóval mutatták be küldetésük, karizmájuk mai megvalósulását. Az ünnepen Erdő Péter bíboros tartott útmutató előadást.

    2019. 01. 05.
    Budapest

2018. december 29.

  • rend

    Testvértalálkozó

    2018. december 29. 8:15
    Tahi
    rend

    Testvértalálkozó

    A Jézus Szíve Társasága testvérei számára az elmúlt évben jubileumi sorozat kezdődött, melynek első állomása augusztus 26, az alapítójuk, Bíró Ferenc SJ halálának 80. évfordulója volt.

    2018. 12. 29.
    Tahi

2018. dec. 15 - 2018. dec. 16.

  • mo

    Adventi lelki nap

    2018. dec. 15 10:00 - 2018. dec. 16. 10:00
    Sárospatak
    mo

    Adventi lelki nap

    A Szent Erzsébet Nővérek Kongregációja szeretettel hív minden fiatalt, aki szeretne az adventi időben elcsendesedni, Istennel találkozni. 

    2018. 12. 15. to 2018. 12. 16.
    Sárospatak

2018. dec. 7 - 2018. dec. 8.

  • rend

    Fogadalom-újítás Adonyban

    2018. dec. 7 10:00 - 2018. dec. 8. 10:00
    Adony
    rend

    Fogadalom-újítás Adonyban

    Fogadalom-újítás volt a Szeplőtelen Szűz Mária Szolgálóleányainál.

    2018. 12. 07. to 2018. 12. 08.
    Adony

2018. dec. 3 - 2018. dec. 4.

  • rendfotogaleria

    Ferences ünnepi könyvbemutató

    2018. dec. 3 12:00 - 2018. dec. 4. 12:00
    Budapest, Sapientia
    rendfotogaleria

    Ferences ünnepi könyvbemutató

    A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tartott ünnepi könyvbemutatót a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében december 3-án. Az eseményen az elmúlt egy év igen gazdag könyvtermésével ismerkedhettek meg az érdeklődők.

    2018. 12. 03. to 2018. 12. 04.
    Budapest, Sapientia

2018. november 17.

  • mo

    A monasztikus lelkiség aktualitása

    2018. november 17. 9:15
    Pécs
    mo

    A monasztikus lelkiség aktualitása

    Mit üzenhet nekünk a bencés lelkiség korunkban? Mi a szemlélődés, és milyen pozitív gyümölcsei lehetnek a 21. század folyton stresszes, rohanó, nyugalmat áhító embere számára? Mit tanulhatunk a misszióról és az inkulturációról egy középkori apácától?

    Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphattak választ a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hallgatói a 2018. november 17-én tartott lelki napon a pálos rendházban. A program célja a keresztény lelkiség hagyományainak és gyakorlatának megismerése mellett a közösségépítés és a közös imádság volt. Mohay Réka beszámolóját közöljük.

    2018. 11. 17.
    Pécs

2018. november 14.

  • rend

    Kőszegi tornacsarnok ünnepélyes átadása

    2018. november 14. 17:30
    Kőszeg
    rend

    Kőszegi tornacsarnok ünnepélyes átadása

    Átadták és megáldották november 14-én az Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium új tornacsarnokát Kőszegen. A domonkos nővérek beszámolóját olvashatjuk itt.

    2018. 11. 14.
    Kőszeg

2018. november 6.

  • rend

    Piarista konferencia a pedagógia új útjairól és tereiről

    2018. november 6. 11:45
    Budapest
    rend

    Piarista konferencia a pedagógia új útjairól és tereiről

    Konferenciát rendeztek november 6-án a piaristák „Új pedagógiák terei, új terek pedagógiái” címmel Budapesten, a tartományfőnökség Duna-parti épületében.

    2018. 11. 06.
    Budapest

2018. okt. 19 - 2018. okt. 23.

  • mo

    Lelkigyakorlat szerzetesnővéreknek

    2018. okt. 19 16:00 - 2018. okt. 23. 16:00
    Magyarszék
    mo

    Lelkigyakorlat szerzetesnővéreknek

    2018. október 19-23. “TALITA KUM!” (A BELSŐ GYÓGYULÁSRÓL) címmel lelkigyakorlatot tart Mirjam OCD nővér és Berkecz Franciska SSS testvér. 

    2018. 10. 19. to 2018. 10. 23.
    Magyarszék

2018. október 13.

  • rend

    Ünnepi szentmise és Pálos Kiállítóház átadása Iharosban

    2018. október 13. 10:45
    Iharos
    rend

    Ünnepi szentmise és Pálos Kiállítóház átadása Iharosban

    Október 13-án, szombaton második alkalommal rendezték meg Iharosban a Fehér Barátok Emlékezete Térségünkben elnevezésű rendezvényt.

    2018. 10. 13.
    Iharos

2018. okt. 7 - 2018. okt. 8.

  • rend

    Kápolnamegáldás Kozármislenyben

    2018. okt. 7 17:00 - 2018. okt. 8. 17:00
    Kozarmisleny
    rend

    Kápolnamegáldás Kozármislenyben

    A kozármislenyi ferences nővérek új kápolnáját és a kolostor új épületrészét áldotta meg Udvardy György megyéspüspök október 7-én.

    2018. 10. 07. to 2018. 10. 08.
    Kozarmisleny

2018. okt. 6 - 2018. okt. 7.

  • rend

    Megerősítette tisztségében elöljáróját a Ferences Szegénygondozó Nővérek Kongregációja

    2018. okt. 6 17:00 - 2018. okt. 7. 17:00
    Esztergom
    rend

    Megerősítette tisztségében elöljáróját a Ferences Szegénygondozó Nővérek Kongregációja

    Megerősítették elöljárói tisztségében Kóródi M. Veronika általános főnöknőt a Ferences Szegénygondozó Nővérek Kongregációjának káptalanján október 6-án. A káptalan tagjainak Erdő Péter bíboros mutatott be szentmisét.

    2018. 10. 06. to 2018. 10. 07.
    Esztergom
  • rend

    Szentelések a Piarista Rend Magyar Tartományában

    2018. okt. 6 10:00 - 2018. okt. 7. 10:00
    Budapest
    rend

    Szentelések a Piarista Rend Magyar Tartományában

    2018. október 6-án Várszegi Asztrik bencés szerzetes, püspök, korábbi főapát diakónussá szentelte Balla János örökfogadalmas piaristát és pappá szentelte Molnár Lehel piarista diakónust a budapesti Piarista Kápolnában. 

    2018. 10. 06. to 2018. 10. 07.
    Budapest

2018. szep. 15 - 2018. szep. 16.

  • rend

    Bérczi Bernát ciszterci apát benedikálási ünnepe

    2018. szep. 15 10:00 - 2018. szep. 16. 10:00
    Zirc
    rend

    Bérczi Bernát ciszterci apát benedikálási ünnepe

    Szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya emléknapján tartották az új ciszterci apát benedikálását Zircen. A szertartást Mauro Giuseppe Lepori generális apát végezte. A zirci ciszterci szerzetesközösség július 13-án választotta meg hat évre Bérczi L. Bernát eddigi kormányzóperjelt a monostor apátjává.

    2018. 09. 15. to 2018. 09. 16.
    Zirc

2018. szeptember 13.

  • int

    Fiatal szerzetesek találkoztak Krakkóban

    2018. szeptember 13. 19:30
    Krakkó
    int

    Fiatal szerzetesek találkoztak Krakkóban

    Harmadik alkalommal rendezték meg a megszentelt életet élő fiatalok találkozóját szeptember 13. és 16. között Krakkóban, „Szabadok a Szentlélekben” mottóval.

    2018. 09. 13.
    Krakkó

2018. szep. 9 - 2018. szep. 10.

  • int

    Bencés apátnőket fogadott Ferenc pápa

    2018. szep. 9 10:00 - 2018. szep. 10. 10:00
    Róma
    int

    Bencés apátnőket fogadott Ferenc pápa

    A Szentatya szombaton a Konzisztórium-teremben találkozott öt kontinens 120 bencés szerzetesnőjével, akik a Bencés Szerzetesnők Nemzetközi Egyesülete szimpóziumán vesznek részt Rómában. A tanácskozás témája Szent Benedek regulájából származik: „Mindenkit fogadjanak be mint Krisztust.”

    2018. 09. 09. to 2018. 09. 10.
    Róma

2018. szep. 6 - 2018. szep. 7.

  • mofotogaleria

    Etikai kódex műhelykonferencia

    2018. szep. 6 10:00 - 2018. szep. 7. 10:00
    Budapest, Sapientia
    mofotogaleria

    Etikai kódex műhelykonferencia

    A szerzetesi fenntartású köznevelési intézmények 2018. szeptember 6-án műhelykonferenciát tartottak Budapesten - a Szerzeteselöljárók Irodája és a Szerzetesi Köznevelési Csoport közös szervezésében - melynek a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adott otthont.

    2018. 09. 06. to 2018. 09. 07.
    Budapest, Sapientia

2018. szep. 5 - 2018. szep. 6.

  • rend

    Alapkőletétel Kiskunfélegyházán

    2018. szep. 5 16:00 - 2018. szep. 6. 16:00
    Kiskunfélegyháza
    rend

    Alapkőletétel Kiskunfélegyházán

    2018. szeptember 5-én Kiskunfélegyházán ünnepélyesen letették a Kalocsai Iskolanővérek a  fenntartásukban működő Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium új épületének alapkövét. Az új épületben a következő tanévtől az alsó tagozatosok (8 osztály) tanulhatnak majd.

    2018. 09. 05. to 2018. 09. 06.
    Kiskunfélegyháza

2018. aug. 22 - 2018. aug. 23.

  • rend

    Kettős ünnep a Boldogasszony Iskolanővéreknél

    2018. aug. 22 10:00 - 2018. aug. 23. 10:00
    Budapest
    rend

    Kettős ünnep a Boldogasszony Iskolanővéreknél

    Ünnepélyes megnyitóra és a már ötödik alkalommal megrendezett nevelési konferenciára szólt a meghívó az Országházba, hogy augusztus 22-én közel 350-en együtt ünnepeljenek a Boldogasszony Iskolanővérekkel.

    2018. 08. 22. to 2018. 08. 23.
    Budapest

2018. aug. 18 - 2018. aug. 19.

  • rendfotogaleria

    Szent Bernát ünnepe Zircen

    2018. aug. 18 11:00 - 2018. aug. 19. 11:00
    Zirc
    rendfotogaleria

    Szent Bernát ünnepe Zircen

    "Szeretek, mert szeretek; szeretek, hogy szeressek."

    2018. 08. 18. to 2018. 08. 19.
    Zirc

2018. aug. 8 - 2018. aug. 9.

  • rend

    Örökfogadalmat tett a domonkos Angelika nővér

    2018. aug. 8 10:00 - 2018. aug. 9. 10:00
    Budakeszi
    rend

    Örökfogadalmat tett a domonkos Angelika nővér

    Beszámoló Schnider Anikó Angelika domonkos nővér örökfogadalmáról, amely augusztus 8-án, a budakeszi Havas Boldogasszony-templomban volt.

    2018. 08. 08. to 2018. 08. 09.
    Budakeszi

2018. augusztus 7.

  • rendfotogaleria

    Ferences kisnővérek fogadalomtétele

    2018. augusztus 7. 17:45
    Bükkszentkereszt
    rendfotogaleria

    Ferences kisnővérek fogadalomtétele

    Az egyik legfiatalabb magyar szerzetesrend, a 27 éve alapított Szent Ferenc Kisnővérei közösség elköteleződési ünnepet tartott augusztus 4-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkszentkereszten. A szentmisén fogadalomújításra és -tételre, az azt követő vesperáson beöltözésre került sor.

    2018. 08. 07.
    Bükkszentkereszt

2018. aug. 6 - 2018. aug. 7.

  • rendfotogaleria

    Beöltözés és fogadalomtétel Pannonhalmán

    2018. aug. 6 10:00 - 2018. aug. 7. 10:00
    Pannonhalma
    rendfotogaleria

    Beöltözés és fogadalomtétel Pannonhalmán

    Urunk Színeváltozásának ünnepe több szerzetesközösségben is az elköteleződés alkalma. Ekkor történik a beöltözés, fogadalomtétel. A Pannonhalmi Főapátságban idén ketten kapták meg a jelöltruhát, egy testvér egyszerű fogadalmát hosszabbította meg, a szentmise keretében örökfogadalomra került sor.

    2018. 08. 06. to 2018. 08. 07.
    Pannonhalma

2018. aug. 2 - 2018. aug. 6.

  • rend

    Kenyértörésre jutni - Liturgikus tanulmányi napok Pannonhalmán

    2018. aug. 2 18:00 - 2018. aug. 6. 18:00
    Pannonhalma
    rend

    Kenyértörésre jutni - Liturgikus tanulmányi napok Pannonhalmán

    A Pannonhalmi Főapátság nyári képzése az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében

    2018. 08. 02. to 2018. 08. 06.
    Pannonhalma

2018. júl. 31 - 2018. aug. 1.

  • rendfotogaleria

    Ünnepélyes fogadalomtétel a jezsuiták Szent Ignác-napi miséjén

    2018. júl. 31 19:00 - 2018. aug. 1. 19:00
    Budapest
    rendfotogaleria

    Ünnepélyes fogadalomtétel a jezsuiták Szent Ignác-napi miséjén

    Július 31-én, a rendalapító emléknapján fogadta be véglegesen a Jézus Társasága Patsch Ferenc jezsuitát a pesti Jézus Szíve-templomban.

    2018. 07. 31. to 2018. 08. 01.
    Budapest

2018. júl. 21 - 2018. júl. 29.

  • int

    Nemzetközi gyalogos zarándoklat

    2018. júl. 21 10:45 - 2018. júl. 29. 10:45
    Franciaország
    int

    Nemzetközi gyalogos zarándoklat

    A SACRÉ CŒUR nővérek és a nyugat-európai MAGISáltal szervezett gyalogos zarándoklat lesz 2018. július 21-29. között Franciaországban, Grenoble közelében, Szent Philippine Duchesne lába nyomában, aki Társaságunk nagy misszionáriusa volt a 19. század elején.

    2018. 07. 21. to 2018. 07. 29.
    Franciaország

2018. júl. 20 - 2018. júl. 22.

  • rend

    „Kelj fel, téged hív!”

    2018. júl. 20 15:00 - 2018. júl. 22. 15:00
    Sárospatak
    rend

    „Kelj fel, téged hív!”

    Július 20-22-ig hivatástisztázó hétvége lesz hivatásukat kereső lányoknak a Szent Erzsébet nővéreknél Sárospatakon.

    2018. 07. 20. to 2018. 07. 22.
    Sárospatak

2018. július 17.

  • mo

    HEPE tábor

    2018. július 17. 13:45
    Pócspetri
    mo

    HEPE tábor

    A „HEPE” (Hitet, Erőt Pakolunk Egymásba) közösség formáló és megtartó program fiatalok számára. 

    2018. 07. 17.
    Pócspetri

2018. júl. 16 - 2018. júl. 17.

  • rend

    Kármelhegyi Boldogasszony Főünnepe

    2018. júl. 16 11:00 - 2018. júl. 17. 11:00
    Magyarszék
    rend

    Kármelhegyi Boldogasszony Főünnepe

    “Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég és Isten angyalai föl-alá szállnak az Emberfia előtt.” (Jn 1,51)

    2018. 07. 16. to 2018. 07. 17.
    Magyarszék

2018. július 12.

  • rendfotogaleria

    Nemzetközi találkozót tartottak a domonkos nővérek

    2018. július 12. 15:15
    Köszeg
    rendfotogaleria

    Nemzetközi találkozót tartottak a domonkos nővérek

    Hetedik alkalommal tartottak találkozót a közép- és kelet-európai országokban működő domonkos közösségek szerzetesnővérei. Július 12. és 17. között 11 országból 80 domonkos nővér gyűlt össze Kőszegen közös stúdiumra, kapcsolatépítésre. Betekinthettünk egyik napjukba.

    2018. 07. 12.
    Köszeg

2018. júl. 6 - 2018. júl. 15.

  • mo

    Lelkigyakorlat fogadalmas szerzetesnők részére

    2018. júl. 6 18:00 - 2018. júl. 15. 18:00
    Dobogókő
    mo

    Lelkigyakorlat fogadalmas szerzetesnők részére

    2018. 07. 06. to 2018. 07. 15.
    Dobogókő

2018. júl. 6 - 2018. júl. 10.

  • rend

    Lelkigyakorlat a Szent Erzsébet Nővéreknél

    2018. júl. 6 17:00 - 2018. júl. 10. 17:00
    Sárospatak
    rend

    Lelkigyakorlat a Szent Erzsébet Nővéreknél

     “LEGYETEK TŰZESEK!” - A Szent Erzsébet nővérek szeretettel várják a fiatalokat nyári lelkigyakorlatukra.

    2018. 07. 06. to 2018. 07. 10.
    Sárospatak

2018. júl. 2 - 2018. júl. 3.

  • mo

    Verbita missziós táborok

    2018. júl. 2 10:00 - 2018. júl. 3. 10:00
    Kőszeg
    mo

    Verbita missziós táborok

    2018-ban is várnak a verbiták Kőszegre gyermek, ifjúsági és családos táborba!

    "Krisztus szeretete sürget minket!"

    2018. 07. 02. to 2018. 07. 03.
    Kőszeg

2018. jún. 26 - 2018. jún. 27.

  • rend

    Bazilita rendi gyűlés

    2018. jún. 26 10:00 - 2018. jún. 27. 10:00
    Máriapócs
    rend

    Bazilita rendi gyűlés

    2018. június 26-án a Nagy Szent Bazil rend Máriapócsi házában rendi gyűlést tartottak a Bazilita Közösség tagjai.

    2018. 06. 26. to 2018. 06. 27.
    Máriapócs

2018. jún. 23 - 2018. jún. 24.

  • rendfotogaleria

    A Szent Krisztiána Társulat 25 éve Pomázon

    2018. jún. 23 17:00 - 2018. jún. 24. 17:00
    Pomáz
    rendfotogaleria

    A Szent Krisztiána Társulat 25 éve Pomázon

    Valójában egy születésnapot ünnepelni jöttünk össze. De mi mindenre ad alkalmat egy találkozás!

    Az osztrák Gabriele Kainz vezetésével 25 éve működik a Jézus és Mária Gyermeksége Társulat Szent Krisztiána védelme alatt - röviden Szent Krisztiána rend - által képviselt lelkiség Pomázon. 

    2018. 06. 23. to 2018. 06. 24.
    Pomáz

2018. jún. 12 - 2018. jún. 13.

  • rendfotogaleria

    A legfőbb elöljáró látogatása a sárospataki rendházban

    2018. jún. 12 8:00 - 2018. jún. 13. 8:00
    Sárospatak
    rendfotogaleria

    A legfőbb elöljáró látogatása a sárospataki rendházban

    Samuela Anya látogatta meg a Szent Erzsébet Nővéreket Sárospatakon.

    2018. 06. 12. to 2018. 06. 13.
    Sárospatak

2018. június 9.

  • mo

    Találkozó Szécsényben

    2018. június 9. 8:45
    Szécsény
    mo

    Találkozó Szécsényben

    2018. 06. 09.
    Szécsény
  • mofotogaleria

    Premontrei közösségek juniálisa

    2018. június 9. 8:30
    Gödöllő
    mofotogaleria

    Premontrei közösségek juniálisa

    A Gödöllői Premontrei Perjelség szervezte még idén, június 9-én, a magyar cirkáriához tartozó premontrei közösségek juniálisát. 

    2018. 06. 09.
    Gödöllő

2018. jún. 7 - 2018. jún. 8.

  • rendfotogaleria

    Diakónusszentelés a csornai premontreieknél

    2018. jún. 7 10:00 - 2018. jún. 8. 10:00
    Csorna
    rendfotogaleria

    Diakónusszentelés a csornai premontreieknél

    A rendalapító Szent Norbertre emlékeztek június 7-én a Csornai Premontrei Apátságban. Az ünnep keretében diakónusszentelés volt.

    2018. 06. 07. to 2018. 06. 08.
    Csorna

2018. jún. 5 - 2018. jún. 6.

  • mo

    Ferences diákok nyerték az innovációs tehetségkutatót

    2018. jún. 5 9:00 - 2018. jún. 6. 9:00
    Budapest
    mo

    Ferences diákok nyerték az innovációs tehetségkutatót

    Első helyezést ért el június 5-én Budapesten a szentendrei Ferences Gimnázium két növendéke, Matányi Marianna és Kákonyi Marcell az Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen. Találmányuk az agyi kérgestest problémáit segít feltérképezni gyorsan, olcsón és egyszerűen.

    2018. 06. 05. to 2018. 06. 06.
    Budapest

2018. máj. 31 - 2018. jún. 1.

  • mofotogaleria

    Férfi szerzetes-elöljárók találkozója

    2018. máj. 31 9:00 - 2018. jún. 1. 9:00
    Zirc
    mofotogaleria

    Férfi szerzetes-elöljárók találkozója

    A Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSzK) soron következő plenárisát 2018. május 31-én tartotta, ezúttal a Zirci Ciszterci Apátságban.

    2018. 05. 31. to 2018. 06. 01.
    Zirc

2018. máj 12.

  • rend

    Meghívó Mazzarello Szent Mária ünnepére

    2018. máj 12. 10:30
    Pesthidegkúton
    rend

    Meghívó Mazzarello Szent Mária ünnepére

    A Don Bosco Nővérek május 12-én, szombaton ünnepelik társalapítónőjük, Mazzarello Szent Mária Dominika ünnepét Pesthidegkúton, amelyre sok szeretettel várnak mindenkit.

    2018. 05. 12.
    Pesthidegkúton

2018. máj. 12 - 2018. máj. 13.

  • rendvideogaleria

    Bogner Mária Margit halálának évfordulója

    2018. máj. 12 10:00 - 2018. máj. 13. 10:00
    Érd-Ófalu
    rendvideogaleria

    Bogner Mária Margit halálának évfordulója

    2018. 05. 12. to 2018. 05. 13.
    Érd-Ófalu

2018. máj. 10 - 2018. máj. 11.

  • mo

    Salkaházi Sára emléknapjának előestéjén

    2018. máj. 10 18:00 - 2018. máj. 11. 18:00
    Budapest
    mo

    Salkaházi Sára emléknapjának előestéjén

    Salkaházi Sára, a tizenkét éve boldoggá avatott vértanú emléknapjának előestéjén, május 10-én Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét a budapesti Örökimádás-templomban. A misét imaest követte, melyet a Szociális Testvérek Társasága tagjai vezettek.

    2018. 05. 10. to 2018. 05. 11.
    Budapest

2018. máj. 7 - 2018. máj. 10.

  • rend

    Konvent-lelkigyakorlat a csornai premontreieknél

    2018. máj. 7 10:00 - 2018. máj. 10. 10:00
    Csorna
    rend

    Konvent-lelkigyakorlat a csornai premontreieknél

    Május 7. és 9. között éves konvent-lelkigyakorlatukat tartották a csornai premontrei szerzetesek. 

    2018. 05. 07. to 2018. 05. 10.
    Csorna

2018. máj. 2 - 2018. máj. 3.

  • mo

    Ikonmegáldás

    2018. máj. 2 13:00 - 2018. máj. 3. 13:00
    Budapest
    mo

    Ikonmegáldás

    A Vojtecha Hasmandová SCB anya ikonfestő csoport ikonszentelési ünnepségéről írt Tombor Kata beszámolót.

    2018. 05. 02. to 2018. 05. 03.
    Budapest

2018. máj 2.

  • rend

    Okosan és szelíden

    2018. máj 2. 10:15
    Budapest
    rend

    Okosan és szelíden

    Állami támogatással megújult épület megáldására, egy lányoknak szállást adó diákotthon Te Deumára, koncelebrált szentmisére hívta a Magyar Kurír Szerkesztőségét az Isteni Szeretet Leányai Kongregáció tartományfőnöknője, Kovács Piroska Mária FDC Sashalomra május 2-án.

    2018. 05. 02.
    Budapest

2018. április 28.

  • rend

    Kelemen Didák minorita rendfőnökre emlékeztek Miskolcon

    2018. április 28. 17:15
    Miskolc
    rend

    Kelemen Didák minorita rendfőnökre emlékeztek Miskolcon

    Már több mint tíz éve minden év április 28-án, Kelemen Didák minorita ferences rendfőnök halálának évfordulóján megemlékezést tartanak Miskolcon, a minorita templomban.

     

    2018. 04. 28.
    Miskolc

2018. április 25.

  • rend

    Domonkosok testvéri találkozója

    2018. április 25. 11:45
    Szentende
    rend

    Domonkosok testvéri találkozója

    2018. április 25-én Szentendrén tartottuk tartományi napunkat, amelyet szentmisével kezdtünk. Mondhatjuk, hogy ez volt a legfontosabb része a találkozásunknak, hiszen az Eucharisztiában válunk közösséggé (communio) a Szentháromsággal és egymással.

    2018. 04. 25.
    Szentende

2018. április 21.

  • rend

    Hivatás-zarándoklat

    2018. április 21. 9:30
    Makkosmária
    rend

    Hivatás-zarándoklat

    Jézus az út (vö. Jn 14,6)

    Áprilisi zarándoklatunkon arra hívunk Benneteket, hogy együtt imádkozzunk a hivatásokért: ki-ki a sajátjáért, papi és szerzetesi hivatásokért, családokért.

    2018. 04. 21.
    Makkosmária

2018. ápr. 14 - 2018. ápr. 15.

  • mo

    Életadó szerzetesség, szolgálat és öröm – zarándoklatunk Mátraverebély-Szentkúton

    2018. ápr. 14 10:00 - 2018. ápr. 15. 10:00
    Mátraverebély-Szentkút
    mo

    Életadó szerzetesség, szolgálat és öröm – zarándoklatunk Mátraverebély-Szentkúton

    „Életadó szerzetesség – Szűz Máriával és Szent Józseffel a szerzetesi úton” címmel rendezték meg április 14-én a magyarországi szerzetesek zarándoklatát a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen. Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi érsek és Jeges Mirjam kármelita perjenő tartottak előadást.

    2018. 04. 14. to 2018. 04. 15.
    Mátraverebély-Szentkút
  • mo

    Magyarországi szerzetesek zarándoklata és találkozója

    2018. ápr. 14 10:00 - 2018. ápr. 15. 10:00
    Mátraverebély-Szentkút
    mo

    Magyarországi szerzetesek zarándoklata és találkozója

    Életadó szerzetesség - Szűz Máriával és Szent Józseffel a szerzetesi úton 

    Az esemény élő adásban követhető lesz erre a linkre kattintva: http://szentkut.diapro.hu/

    2018. 04. 14. to 2018. 04. 15.
    Mátraverebély-Szentkút

2018. ápr. 7 - 2018. ápr. 8.

  • rendfotogaleria

    Türjei búcsú és fejlesztés

    2018. ápr. 7 10:00 - 2018. ápr. 8. 10:00
    Türje
    rendfotogaleria

    Türjei búcsú és fejlesztés

    2018. április 7-én történelmi léptékű esemény részesei lehettünk a türjei premontrei épületegyüttes életében. Ugyanis Dr. Latorcai Csaba az örökségvédelemért felelős helyettes-államtitkár, Manninger Jenő országgyűlési képviselő, Nagy Ferenc László polgármester és Dr. Virág Zsolt projektmenedzser valamint Fazakas Z. Márton premontrei apát, jelenlétében nyilvános sajtótájékoztatón mutatták be, a türjei premontrei prépostsági templom Árpád-kori épületének műemléki helyreállítását. 

    2018. 04. 07. to 2018. 04. 08.
    Türje

2018. márc. 29 - 2018. márc. 30.

  • rend

    Első miséjét ünnepelte az új tihanyi perjel

    2018. márc. 29 18:00 - 2018. márc. 30. 18:00
    Tihany
    rend

    Első miséjét ünnepelte az új tihanyi perjel

    Nagycsütörtök estéjén, az utolsó vacsora emlékezetének, az apostolok közössége ünnepének napján mutatta be első szentmiséjét a tihanyi bencés közösség, a Magyar Bencés Kongregáció Szent Ányos Bencés Perjelségének új elöljárója, Mihályi Jeromos. Március 29-én hívek sokaságával ünnepelt Tihanyban.

    2018. 03. 29. to 2018. 03. 30.
    Tihany

2018. márc. 28 - 2018. márc. 29.

  • mo

    A szeretet arcai-filmajánló

    2018. márc. 28 18:00 - 2018. márc. 29. 18:00
    Budapest
    mo

    A szeretet arcai-filmajánló

    Szeretettel várunk mindenkit egy csodálatos film megtekintésére a Párbeszéd Házába (Budapest, Horánszky út 20.), ahol az Ars Sacra filmklub keretében március 28-án este 6 órai kezdéssel a Faces of Love című dokumentumfilm kerül levetítésre. 

    2018. 03. 28. to 2018. 03. 29.
    Budapest

2018. márc. 21 - 2018. márc. 22.

  • rendvideogaleria

    Beiktatták Hortobágyi Cirillt, az új pannonhalmi főapátot

    2018. márc. 21 11:00 - 2018. márc. 22. 11:00
    Pannonhalma
    rendvideogaleria

    Beiktatták Hortobágyi Cirillt, az új pannonhalmi főapátot

    Az összes magyar szerzetesrend nevében örömünket fejezzük ki és imádkozunk az új főapátért!

    2018. 03. 21. to 2018. 03. 22.
    Pannonhalma

2018. március 17.

  • mo

    A legcsodálatosabb ajándék és a legfélelmesebb titok

    2018. március 17. 7:15
    Budapest, Sapientia
    mo

    A legcsodálatosabb ajándék és a legfélelmesebb titok

    Az Eucharisztiáról szólt a március 17-én megtartott Sapientia-nap egész napos konferenciája a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.

    2018. 03. 17.
    Budapest, Sapientia

2018. március 9.

  • mo

    Kálmán Peregrin a ferences vértanúkról

    2018. március 9. 11:30
    mo

    Kálmán Peregrin a ferences vértanúkról

    A Magyar Hagiográfiai Társaság évadnyitó ülésén, március 8-án Kálmán Peregrin OFM tartott előadást „Ferences mártírok a 20. században” címmel Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar (ELTE BTK) Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtárában.

    2018. 03. 09.

2018. március 5.

  • intfotogaleria

    Labancz Zsoltot választotta elnökévé az Európai Szerzeteselöljárói Konferenciáik Uniója

    2018. március 5. 8:30
    Snagov
    intfotogaleria

    Labancz Zsoltot választotta elnökévé az Európai Szerzeteselöljárói Konferenciáik Uniója

    "Tedd tágassá sátradban a helyet..." volt a 18. UCESM általános gyűlés fő témája.

    2018. 03. 05.
    Snagov

2018. március 3.

  • mo

    A Jézus-imáról tartottak konferenciát Budapesten

    2018. március 3. 11:30
    Budapest, Sapientia
    mo

    A Jézus-imáról tartottak konferenciát Budapesten

    „A Jézus-ima és a keleti kereszténység ΙΙ. Imaélet a monostorban és azon kívül” címmel tartottak konferenciát március 3-án ortodoxok és katolikusok közös szervezésében. Az eseménynek a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adott otthont, miként a 2015-ben rendezett első találkozónak.

     

    2018. 03. 03.
    Budapest, Sapientia

2018. márc. 3 - 2018. márc. 4.

  • mo

    Jézus ima konferencia

    2018. márc. 3 10:00 - 2018. márc. 4. 10:00
    Budapest, Sapientia
    mo

    Jézus ima konferencia

    2018. március 3-án a Sapientia Hittudományi Főiskolán (Budapest) újra konferenciát rendezünk a Jézus-imáról.
     

    2018. 03. 03. to 2018. 03. 04.
    Budapest, Sapientia

2018. feb. 24 - 2018. feb. 25.

  • rend

    Hargitai Anna M. Magna nővér kapta idén a Parma fidei – Hit pajzsa díjat

    2018. feb. 24 9:00 - 2018. feb. 25. 9:00
    Budapest
    rend

    Hargitai Anna M. Magna nővér kapta idén a Parma fidei – Hit pajzsa díjat

    A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a Parma fidei – Hit pajzsa díjat idén a kilencven éves Hargitai Anna M. Magna SDR nővér kapta. A díjátadót február 24-én tartották Budapesten, a Szent Margit Gimnázium dísztermében.

    2018. 02. 24. to 2018. 02. 25.
    Budapest

2018. február 24.

  • rend

    A Ferences Szegénygondozó Nővérek jubileumi ünnepsége

    2018. február 24. 8:30
    Esztergom
    rend

    A Ferences Szegénygondozó Nővérek jubileumi ünnepsége

    Február 24-én Esztergomban, a Loyolai Szent Ignác-templomban, majd a Keresztény Múzeumban Erdő Péter bíborossal ünnepeltek a szegénygondozó nővérek. Arra emlékeztek, hogy kilencven éve született a ferences nagycsaládnak ez az „egyedülálló magyar hajtása”.

     

    2018. 02. 24.
    Esztergom

2018. feb. 21 - 2018. feb. 22.

  • rend

    A piaristák és a főváros – Konferenciával zárult a rend évfordulója

    2018. feb. 21 9:00 - 2018. feb. 22. 9:00
    Budapest, Sapientia
    rend

    A piaristák és a főváros – Konferenciával zárult a rend évfordulója

    A Piarista Rend Magyar Tartománya központi gyűjteményei „A piaristák és a főváros” címmel történeti konferenciát rendeztek február 21-én a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében.

    2018. 02. 21. to 2018. 02. 22.
    Budapest, Sapientia

2018. feb. 17 - 2018. feb. 18.

  • mofotogaleria

    Unitas 2018: Tudok-e örülni annak, ami vagyok?

    2018. feb. 17 10:00 - 2018. feb. 18. 10:00
    Budapest, Sapientia
    mofotogaleria

    Unitas 2018: Tudok-e örülni annak, ami vagyok?

    A pap- és szerzetesnövendékek hagyományos találkozóját február 17-én tartották Budapesten a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Az apostoli élet és imádság kapcsolatára rákérdező téma elgondolkodni hívott. Elkezdeni imádkozni, nem abbahagyni, és innen indítani minden tevékenységet – üzeni.

    2018. 02. 17. to 2018. 02. 18.
    Budapest, Sapientia
  • mo

    UNITAS Találkozó 2018

    2018. feb. 17 10:00 - 2018. feb. 18. 10:00
    Budapest, Sapientia
    mo

    UNITAS Találkozó 2018

    2018. 02. 17. to 2018. 02. 18.
    Budapest, Sapientia

2018. február 17.

  • rend

    A Szervita Rend alapítóinak ünnepe

    2018. február 17. 9:15
    Mezőkövesd
    rend

    A Szervita Rend alapítóinak ünnepe

    Február 17-én ünnepeljük a Szervita Rend Hét Szent Alapítóját. A Szervita Nővérek a Világi Renddel és a szerviták barátaival együtt ülte meg ezt a napot 2018-ban.

    2018. 02. 17.
    Mezőkövesd

2018. feb. 10 - 2018. feb. 11.

  • mo

    Fiatalok találkoztak szerzetesekkel Nyíregyházán

    2018. feb. 10 10:00 - 2018. feb. 11. 10:00
    Nyíregyháza
    mo

    Fiatalok találkoztak szerzetesekkel Nyíregyházán

    Egyházmegyénk ebben az évben is megrendezte a már hagyománnyá vált szerzetesek találkozóját 2018. február 10-én, a Magyarok Nagyasszonya plébánián. A program során a fő cél az, hogy a fiatalok közelebbről megismerkedhessenek a szerzetesi hivatásokkal, életközösségekkel.

    2018. 02. 10. to 2018. 02. 11.
    Nyíregyháza

2018. február 2.

  • rend

    Marista nevelési-oktatási intézmények találkozója

    2018. február 2. 11:45
    Franciaország
    rend

    Marista nevelési-oktatási intézmények találkozója

    2018. január 30. és február 2. között került sor a marista nevelési-oktatási intézmények vezetőinek XIII. találkozójára a francia országbeli L’Hermitage rendházban.

    2018. 02. 02.
    Franciaország
  • mo

    A MEGSZENTELT ÉLET NAPJA MÁTRAVEREBÉLY-SZENTKÚTON

    2018. február 2. 8:45
    Mátraverebély-Szentkút
    mo

    A MEGSZENTELT ÉLET NAPJA MÁTRAVEREBÉLY-SZENTKÚTON

    A Váci Egyházmegyében a megszentelt élet napját idén a nemzeti kegyhelyen, Mátraverebély - Szentkúton ünnepelték a szerzetesek.

    2018. 02. 02.
    Mátraverebély-Szentkút

2018. feb. 1 - 2018. feb. 2.

  • mo

    „Fény a Fényből, Krisztusunk!” – A megszentelt életet élők ünnepe

    2018. feb. 1 18:00 - 2018. feb. 2. 18:00
    Budapest
    mo

    „Fény a Fényből, Krisztusunk!” – A megszentelt életet élők ünnepe

    Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe a szerzetesek világnapja is. Előestéjén, február elsején idén is szentmisére és közös imádságra várták a szerzetesrendek tagjait és a fiatalokat Budapesten, az Örökimádás-templomban, a szerzetes-elöljárói konferenciák és a Nyolc Boldogság Közösség szervezésében.

     

    2018. 02. 01. to 2018. 02. 02.
    Budapest
  • mo

    Ifjúsági imaest szerzetesekkel

    2018. feb. 1 18:00 - 2018. feb. 2. 18:00
    Budapest
    mo

    Ifjúsági imaest szerzetesekkel

    Szeretettel várunk a megszentelt élet napja előestéjén egy ifjúsági imaestre, melyen szerzetesekkel találkozhatsz, imádkozhatsz együtt.

    2018. 02. 01. to 2018. 02. 02.
    Budapest

2018. január 31.

  • mo

    Támaszkodjatok bátran a levegőre!

    2018. január 31. 8:45
    Eger
    mo

    Támaszkodjatok bátran a levegőre!

    A bűnbánat szentségének megélése a kiengesztelődési imaesten, Varga László püspök elmélkedése az Eucharisztia szentségéről, Jeges Mirjam kármelita perjelnő előadása az imádságról. Az Országos Teológiai-Lelkipásztori Napokról.

    2018. 01. 31.
    Eger

2018. jan. 27 - 2018. jan. 28.

  • mo

    Szerzetes-képzés bemutatkozó nap

    2018. jan. 27 10:00 - 2018. jan. 28. 10:00
    Budapest, Sapientia
    mo

    Szerzetes-képzés bemutatkozó nap

    2018. 01. 27. to 2018. 01. 28.
    Budapest, Sapientia

2018. jan. 24 - 2018. jan. 25.

  • rend

    Boldog Özséb rendalapítóra emlékeztek a pálosok Márianosztrán

    2018. jan. 24 10:00 - 2018. jan. 25. 10:00
    Márianosztra
    rend

    Boldog Özséb rendalapítóra emlékeztek a pálosok Márianosztrán

    Boldog Özséb halálának 748. évfordulójára emlékeztek a pálosok Márianosztrán, a Magyarok Nagyasszonya-bazilikában január 24-én. Az ünnepi szentmise celebránsa és szónoka Beer Miklós püspök, pálos konfráter volt.

    2018. 01. 24. to 2018. 01. 25.
    Márianosztra

2018. jan. 23 - 2018. jan. 24.

  • rend

    Káptalant tartott az Isteni Ige Társasága magyar rendtartománya

    2018. jan. 23 17:00 - 2018. jan. 24. 17:00
    Budapest
    rend

    Káptalant tartott az Isteni Ige Társasága magyar rendtartománya

    A társaságot Janssen Szent Arnold  alapította 1875. szeptember 8-án, a hollandiai Steylben. Jelenleg több mint hatezer tagot számlál, és több mint hetven országban van jelen a világon.

    2018. 01. 23. to 2018. 01. 24.
    Budapest

2018. január 22.

  • rend

    A holisztikus ember

    2018. január 22. 13:30
    Tihany
    rend

    A holisztikus ember

    A holisztikus emberképről, azaz a teljességre, az egészre törekvő, a világot egységben, összefüggéseiben láttató szemléletről tartott vetített képes előadást Tihanyban a Tetőtéri esték legutóbbi alkalmán Korzenszky Richárd, a bencés közösség perjele. 

    2018. 01. 22.
    Tihany

2017. december 19.

  • mo

    Adventi lelkigyakorlat Kőszegen

    2017. december 19. 16:30
    Kőszeg
    mo

    Adventi lelkigyakorlat Kőszegen

    Zsoltárokkal és csenddel címmel tartották a verbita atyák az adventi lelkigyakorlatukat a kőszegi Szent Imre Missziósházban december 15. és 17. között. 

    2017. 12. 19.
    Kőszeg

2017. december 9.

  • rend

    Hallgass a szívedre!

    2017. december 9. 17:45
    Budapest
    rend

    Hallgass a szívedre!

    Hivatástisztázó kurzus a Sacré Coeur nővérekkel 2017/18

    "Ne téblábolj a parton, vesd magad a folyóba! A Lélek sodrásában biztonsággal eljutsz a kikötőbe." (Barat Szent Magdolna Zsófia, a Szent Szív Társaság alapítónője)

    2017. 12. 09.
    Budapest

2017. dec. 1 - 2017. dec. 2.

  • mo

    Meghívó

    2017. dec. 1 17:00 - 2017. dec. 2. 17:00
    Budapest
    mo

    Meghívó

    2017. 12. 01. to 2017. 12. 02.
    Budapest

2017. december 1.

  • int

    Hivatáspasztoráció és megszentelt élet

    2017. december 1. 12:30
    Róma
    int

    Hivatáspasztoráció és megszentelt élet

    A Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja szervezésében 2017. dec. 1–3. között a 2018-as ifjúsági szinódust előkészítő konferenciát tartották Rómában. Az esemény a hivatáskultúra építéséről, elsősorban a megszentelt életre szóló hivatás ápolásáról adott átfogó képet.

    2017. 12. 01.
    Róma

2017. november 29.

  • int

    Bemutatták Martin Werlen einsiedelni apát könyvét

    2017. november 29. 7:15
    Budapest
    int

    Bemutatták Martin Werlen einsiedelni apát könyvét

    A budapesti Katona József Színház Sufni kamaratermében mutatták be a svájci Martin Werlen einsiedelni bencés emeritus apát „Hova jutnánk?” című kötetét november 27-én. A könyvet a szerző jelenlétében Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát és Dobszay János újságíró ismertette.

    2017. 11. 29.
    Budapest

2017. november 27.

  • rendfotogaleria

    Szent Erzsébet napok Sárospatakon

    2017. november 27. 14:45
    Sárospatak
    rendfotogaleria

    Szent Erzsébet napok Sárospatakon

    Sárospatakon az idén 10. alkalommal rendezték meg az Őszi Szent Erzsébet Napokat. Az eseménysorozatra november 14-26. között került sor, mely
    keretében ünnepelték a Bazilika cím kihirdetésének 10. évfordulóját is. A Szent Erzsébet Nővérek küldték el beszámolójukat erről a szép ünnepségről.

    2017. 11. 27.
    Sárospatak

2017. nov. 18 - 2017. nov. 19.

  • mo

    A Szentföldre tettek virtuális utazást a Sapientia-nap résztvevői

    2017. nov. 18 11:00 - 2017. nov. 19. 11:00
    Budapest
    mo

    A Szentföldre tettek virtuális utazást a Sapientia-nap résztvevői

    „A Szentföld” címmel rendezték meg november 18-án Budapesten a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola őszi tanulmányi napját.

    2017. 11. 18. to 2017. 11. 19.
    Budapest

2017. november 15.

  • rend

    Megnyitották a piaristák tevékenységét bemutató kiállítást

    2017. november 15. 18:45
    Budapest
    rend

    Megnyitották a piaristák tevékenységét bemutató kiállítást

    Megnyitották a piarista rend többszörös jubileumának alkalmából rendezett kiállítást a Budapesti Történeti Múzeumban november 15-én. Az eseményen jelen volt Labancz Zsolt tartományfőnök, Rétvári Bence parlamenti államtitkár és Tarlós István főpolgármester.

    2017. 11. 15.
    Budapest

2017. nov. 10 - 2017. nov. 11.

  • rend

    Pedagógiai konferencia a szaléziaknál

    2017. nov. 10 10:00 - 2017. nov. 11. 10:00
    Budapest
    rend

    Pedagógiai konferencia a szaléziaknál

    A Szalézi Intézmény Fenntartó 2017. november 10-én rendezte meg már hagyományos pedagógiai konferenciáját. Idén első alkalommal a Számalk-Szalézi Szakgimnázium és a Meta-Don Bosco Szakgimnázium alatti közös épület adott otthont ennek a rangos eseménynek.

    2017. 11. 10. to 2017. 11. 11.
    Budapest

2017. okt. 28 - 2017. okt. 29.

  • rendfotogaleria

    Kettős örökfogadalmat ünnepeltek Miskolcon a ferences kisnővérek

    2017. okt. 28 8:00 - 2017. okt. 29. 8:00
    Miskolc
    rendfotogaleria

    Kettős örökfogadalmat ünnepeltek Miskolcon a ferences kisnővérek

    A 27 éve alapított magyar szerzetesrend, a Szent Ferenc Kisnővérei közösség két tagja, Mészáros Judit Ráhel nővér és Szász Csilla Rita nővér tette le örökfogadalmát október 28-án a miskolc-mindszenti plébániatemplomban szentmise keretében, melynek főcelebránsa Ternyák Csaba egri érsek volt.

    2017. 10. 28. to 2017. 10. 29.
    Miskolc

2017. okt. 21 - 2017. okt. 22.