Összes hír
Magyarul is megjelent az Örüljetek! című levél
Magyarul is megjelent az Örüljetek! című levél, amelyet a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja készített a megszentelt élet évére.
Teljes búcsú nyerhető a megszentelt élet évében
Az Apostoli Penitenciária határozatban rögzítette azokat a teendőket és feltételeket, amelyek teljes búcsú elnyeréséhez szükségesek a megszentelt élet évében.
A Rómában élő hívőkre és az egész világegyházra (Urbis et Orbis) érvényes szentszéki határozat az alábbiakban olvasható.
Ferenc pápa levele a megszentelt élet évére
Ferenc pápa apostoli levele minden megszentelt személyhez a megszentelt élet évének alkalmából.
A szabadság terei
2014. november 27-én a Sapientia Szabadegyetem keretében tartott előadást Deák Hedvig OP és Labancz Zsolt SP. Arra a kérdésre próbáltak választ adni, hogy vajon mi volt a szándéka Ferenc pápának a megszentelt élet évével?
Egyedülálló módon felszabadítja a szívet
„A szerzetesek (...) mindent elhagyva Krisztusért, Őt kövessék mint az egy szükségeset”. Az ötven évvel ezelőtt szervezett II. Vatikáni Zsinat (1962–1965) negyedik ülésszaka során, 1965. október 28-án adta ki VI. Pál pápa a Perfectae Caritatis kezdetű dekrétumot a szerzetesi élet korszerű megújításáról. Erre az alkalomra emlékezve hirdette meg Ferenc pápa a megszentelt élet évét. A zsinati dokumentumot a katolikus.hu nyomán teljes terjedelmében tesszük közzé.
Monostorok imalánca
Imaláncot szerveznek olyan monostorokban, amelyek különösen fontosak a monasztikus élet szempontjából. A monasztikus szerzetesek arra kaptak meghívást, hogy mindig Isten jelenlétében éljenek, élő imádságként az Ő színe előtt álljanak, nemcsak saját nevükben, hanem az egész emberiség nevében.
Létünkkel rámutatunk Istenre
A megszentelt élet évének lehetősége és kihívása, hogy megtaláljuk a szavakat, a kapcsolatokat, melyek érthetővé teszik az önátadás lényegét – fogalmazta meg Ulrik M. Monika SSND, a tematikus év szervezésének koordinátora célkitűzésüket. A vasárnapi megnyitóra készülve kérdeztük az év terveiről.
A megszentelt élet ünnepnapja
A megszentelt életet ünnepeljük február másodikán. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét 1997-ben nyilvánította a megszentelt élet napjává II. János Pál pápa.
A logó magyarázata
Magyarázat a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Kongregációjától
Van célom!
Országszerte jezsuita programokat is szerveznek a szerzetesek évéhez kapcsolódóan.
Kilenceddel készülünk a zarándoklatra
Együtt kelünk útra, hogy megünnepeljük hivatásunkat.
2015. április 25-én várunk minden szerzetest Mátraverebély-Szentkútra. Megünnepeljük hivatásunkat, hálát adva érte a Szentháromságnak. Útra kelünk az ország minden pontjáról; ki gyalog, ki busszal, ki autóval. Az ünnepi esemény lelki vezetője Carballo Rodriguez OFM, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának titkára lesz...
Egy hét a szerzetesi hivatásról
Taizébe várták a fiatal szerzeteseket a megszentelt élet évében. A taizéi közösség 2015-ben háromszoros jubileumot ünnepel. Roger testvér – az alapító – születésének századik, halálának tizedik és a közösség alapításának hetvenötödik évfordulója lesz.
A külső hivatkozás alatt találhatók azok a linkek, ahol angolul ill. franciául elkezdték feltölteni az előadások anyagát írott formában, és ahol fényképeket is lehet nézegetni.