Összes hír
A fotópályázatok győztesei
Lezárult A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája által meghirdetett két digitális fotópályázat.
Egyik a szerzetesek számára "A világ szerzetes-szemmel" címmel, és a másik nem szerzetesek számára
"RENDBEN LENNI – KÉPEK SZERZETESEKRŐL" címmel. Több mint 400 kép érkezett be.
A zsűri a következőket díjazta:
http://www.sajtofoto.szerzetesek.hu/Eredmeny.html
A szerzetesek által készített képek eredménye itt látható:
Meditációk, elmélkedések
Hallottál már tánc- vagy képmeditációról? Esetleg szívesen részt is vennél rajta? Tudtad, hogy az evangélium veled is megtörténik? Szívesen bekapcsolódnál egy kiscsoportos beszélgetésbe, amikor egy szerzetes elmagyarázza, hogy ez mit is jelent? A műhely résztvevői nem csupán énekkel, vagy elmélyülve, hanem a test imájába bekapcsolódva is megtapasztalhatják az imádság közösségi örömét. A szerzetesek szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt, hogy saját hagyományaik tükrében a látogatókkal együtt elmélkedjék, beszéljék át a Szentírás egyes történeteit.
Rockopera Don Bosco élete nyomán
A Gyermekek fénye című rockoperáról.
Farkas András
Farkas András, a a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatójának bemutatkozása és műsora.
A piarista nővérek új gyermekotthona
Kalazanci Szent József ünnepén, augusztus 25-én adták át ünnepélyes keretek között a nagykárolyi piarista nővérek új gyermekotthonát – a Piarista Rend Magyar Tartománya honlapján Szathmáry Melinda számolt be az ünnepségről.Látványkonyha
Izgalmas és egyedi főzőműsor keretében az érdeklődők bepillanthatnak a diétás ételek elkészítésén át az indiai és Fülöp-szigeteki konyha ízvilágába is. Mindezt szerzetesek által.
"Bogárrajzás"
A Szentjánosbogarakról."Bogárrajzás"
A Szentjánosbogarakról.Kerekasztal beszélgetések
A kerekasztal beszélgetéseken egyszerre szólalnak meg szerzetesek és civil szakemberek ugyanabban a témában. Szeptember 19-én szombaton, két helyszínen párhuzamosan.
Csodapatika
Beszélgetésekre várja Halmi Krisztina Jézus Szíve Társasága testvér a Csodapatikába az érdeklődőket 12.00-14.00 és 15.00-17.00 között.
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról.
Nádizumzum
Nádizumzum – egy nem hétköznapi vidám társaság.
Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar
A Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkarról.
Liturgiák
Liturgiák - 2015. szeptember 18-án 20 órától 2015. szeptember 19-én 22 óráig. Hogyan és mit imádkoznak a szerzetesek? Miért fontos számukra az imádság? Tudod-e mi a zsolozsma? Mindezekre választ adnak ők maguk. A látogatók nem csupán bepillantást nyernek a szerzetesek imaéletének gazdagságába, szertartásaik sokszínűségébe, hanem be is kapcsolódhatnak. Minden esetben rövid felvezetés keretében maguk a szerzetesek vallanak arról, hogy milyen szerepet tölt be életükben az aktuális imádság. Várnak mindenkit, aki szeretne velük együtt hálát adni, elmélyülni, beszélgetni, vagy csak egyszerűen kíváncsi arra, hogy hányféle módon, stílusban imádkoznak a mindennapjaikban.
Nagyszínpadi programok
A Nagyszínpad programja - szeptember 18-án (pénteken) 17 órától szeptember 19-én (szombaton) 23 óráig.
A NAGYSZÍNPADI PROGRAMOK ÉLŐ KÖZVETÍTÉSE ÉS WEBKAMERÁRÓL KÖVETVE A SZERZETESEK TERE, INNEN:
Miért várunk a Szerzetesek Terére?
Kedves Barátunk! Nagy szeretettel várunk 2015. szeptember 18-19-én (péntek-szombat) a Szerzetesek Terén, amelyet a budapesti Március 15. téren és a Ferenciek terén rendezünk meg...
A Szerzetesek Tere színes programja
A Szerzetesek Tere rendezvény szeptember 18-án pénteken 17.00-kor kezdődik és 19-én szombaton 22-kor lesz a lezárása.
Várunk, hogy találkozhassunk!
Meghívó kiállításra
Várunk mindenkit szeretettel, hogy megtekintse a szerzetesekről készült fotókiállítást!
A Vigiliában a szerzetességről
A Vigilia folyóirat 2015. augusztusi száma tematikus összeállítást közöl a szerzetességről a megszentelt élet évéhez kapcsolódóan.
LélekTúra Erdőkürtre
Szent Pál apostol: "Örömmel szenvedek értetek..." (Kol. 1, 24)
Szeretettel hívunk benneteket a Galgamácsa-Erdőkürt közötti útvonalra!
Isten szolgálatára elkötelezve
Az Egyházközségi Nővérek Társasága lelkigyakorlatot hirdetett munkatársaknak Isten szolgálatára elkötelezve címmel (2015. aug. 6-8 -ig), melyet Bátor Botond pálos szerzetes vezetett. A lelkigyakorlat keretében a társult tagok megújították ígéretüket és ketten először tettek ígéretet. Az alábbiakban egy résztvevő személyes írását olvashatják.LélekTúra a Pilisben - II.
“Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak...” (Lk 12,49) Újra a Pilisbe hívunk benneteket!
Változások és kinevezések a Magyar Szalézi Tartományban
A Magyar Szalézi Tartomány tájékoztat a tartomány életében bekövetkező változásokról.
Aviz bíboros: A megszentelt élet éve nagy reményt ad az egyháznak
João Braz de Aviz bíboros, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja prefektusa - aki egyben az Örüljetek! és a Fürkésszétek! című levelek összeállítója is- Esztergomba látogatott a piarista káptalanra. A megszentelt élet évéről, a szerzetesi életforma előtt álló kihívásokról kérdezte őt Thullner Zsuzsanna a Magyar Kurírtól.
Angolnyelv-tanfolyam szerzeteseknek
A Boldogasszony Iskolanővérek meghívására négy amerikai iskolanővér érkezett hazánkba, hogy július 6 és 18. között angol nyelvre oktassa az érdeklődő magyar szerzetesnővéreket - olvasható a rend honlapján.
Isten kezében-Rendben vagyok
„Az evangéliumi élet nagyon nagy szabadságra hív!”
FOTÓPÁLYÁZATOK!
A megszentelt élet évében két fotópályázat is meghirdetésre került. Az egyik civileknek szerzetesekről, a másik szerzeteseknek a világról.
Mindkét pályázat elérhető innen a kapcsolódó cikkek alatt.
KÉPEK SZERZETESEKRŐL
A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája "RENDBEN LENNI – KÉPEK SZERZETESEKRŐL" címmel digitális fotópályázatot hirdet!
Alapításuk 25. évfordulóját ünnepelték Szent Ferenc Kisnővérei
Alapításának 25. évfordulóján, ünnepi szentmise keretében adott hálát Bükkszentkereszten a Szent Ferenc Kisnővérei szerzetesközösség. A főcelebráns Ternyák Csaba egri érsek volt, a számos meghívott és résztvevő között jelen volt a rend alapítója: Szőllősy Julianna, Christophora nővér is.
EZER ÉV JELENIDŐ-PANNONHALMA
Bármely irányból is érkeznek hozzánk, majd’ minden esetben „Pannonhalma mintegy királyi széken lebeg” szemük előtt, ahogy Kazinczy Ferenc is megpillantotta és leírta első benyomását Szent Márton monostoráról. Ez a „hegyre épült város” szeretettel hív Mindenkit, hogy legalább rövid időre megajándékozhassa látogatóját szépségével és békéjével, szavakban nem mindig elmondható titkával.
LélekTúra a Nyírségben
"Bölcsek jöttek napkeletről" - A Kelet kincseinek és saját kincseink felfedezése
Megkezdődött a piaristák egyetemes káptalanja
Június 30-án kezdetét vette a piarista rend 47. egyetemes káptalanja, amelyet ezúttal az esztergomi Szent Adalbert Központban tartanak. A rendi tanácskozás három héten át fog zajlani - tájékoztat a piarista.hu
Megtekinthető még itt a Joao Braz de Aviz bíboros előadása (forrás: METANOIA).
A Szeretet Misszionáriusai 25 éve Budapesten
Jubileumi ünnepséget tartottak Teréz anya nővérei, annak örömére, hogy 25 éve élnek és szolgálnak Budapesten. Az ünnepségről készült fotóalbum megtekinthető innen.
Fotók: Gieszer Richárd
Az elhurcolt szerzetesekre emlékeztek Miskolcon
A szétszóratás emléknapján koszorúztak a minorita rendház falán elhelyezett emléktáblánál szerdán, június 17-én, emlékezve arra, hogy 65 évvel ezelőtt hurcolták el az ávósok Miskolcon a minorita szerzeteseket - tájékoztat az Egri Főegyházmegye honlapja.
Dokumentumfilm Páli Szent Vincéről
Elkészült a Páli Szent Vincéről készült dokumentumfilm fordítása. Ő a lazaristák, az Irgalmas nővérek és világiak számos közösségének - azaz a Vincés Családnak - a lelki atyja.
Fordítók: Pécsi László, Bíró Bence.
Korponai Gábor SJ hangarchívuma
Szeretettel ajánljuk figyelmükbe Korponai Gábor jezsuita skolasztikus hangarchívumát, melyben főként jezsuiták rádiós megjelenéseit és előadásait gyűjti össze, de helyt kapnak bőven a megszentelt élet éve kapcsán a többi szerzetesrend hanganyagai is.
Megújult a Betegápoló Nővérek honlapja!
Szeretettel ajánljuk figyelmükbe az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei honlapját, amely megújult külsővel és tartalommal rendelkezik. Jó böngészést kívánunk!
Megjelent a Fürkésszétek!
Magyarul is megjelent a FÜRKÉSSZÉTEK! című levél, amelyet a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja készített a megszentelt élet évére.
Az elhurcoltatás éjszakájára emlékeztünk
Hatvanöt éve, 1950. június 9-ről 10-re virradó éjjel az elhurcoltatás első hullámaként rajtaütésszerűen szállították el a Szegeden élő 540 szerzetes több mint felét. A szegedi fogadalmi templomban június 9-én szentmisével emlékeztek meg az elhurcoltatás évfordulójáról. A híradást a könyörgések szövegével bővítettük. A csatolmányban térképpel ellátott felsorolása található a szegedi rendeknek, és számadatok az elhurcolásról. A külső hivatkozás alatt a szegedi médiamegjelenések olvashatók, láthatók.
Akik rendben vannak
Nem normális, aki ma szegénységet, tisztaságot, engedelmességet fogad – tartják egyesek a XXI. századi szerzetesekről. Pedig az egykori szegedi nevelőtanár, Didák testvér örömmel fotózik – Isten szolgálatába állítva a szépet –, míg a vásárhelyi Ármella nővér 86 évesen a szabadságot éli meg biciklijén. Egy új kampány szerint ők is „Rendben vannak". A delmagyar. hu cikkét olvassák.
Kisfilm a zarándoklatról
A kisfilmet Halper Dávid készítette, érzékeltetve azt, hogy a zarándoklat egyaránt szól a lélekről és a testről.
Rendben vagyok kampány
Budapest, 2015. június 1. - Kik a szerzetesek? Barátok. Nővérek. Testvérek, társak. Köztünk élnek, de sokszor mégis „láthatatlanok”, bár közel 1600-an vannak Magyarországon. Szerepük a 21. század társadalmában épp oly fontos, mint akár több száz évvel ezelőtt. Az ő életüket, szerteágazó tevékenységüket, emberközeliségüket bemutatandóan indította útjára a „RENDBEN VAGYOK” címet viselő integrált kampányt a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája.
A megszentelő szeretetről tett tanúságot életével és halálával
Életének 73. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után, 2015. május 22-én elhunyt Sztrilich Ágnes szociális testvér - rá emlékezünk.
Szelíd erő - Sacré Coeur nővérek
A Magyar Nemzet hétvégi Magazinban könyvajánló Szelke László tollából, Embermentő nővérek címmel
Az 1897-ben, Bázelben született Hildegard Gutzwiller Sacre Coeur nővérnek, a Mikszáth Kálmán téri Sophianum házfőnöknőjének 1944 karácsonyától 1945 húsvétjáig írott, most közreadott, kis terjedelmű naplójából a budapesti zsidók mentésébe aktívan bekapcsolódó Szent Szív Társaság hétköznapjaiba és ünnepnapjaiba nyerhetünk bepillantást. A Szent Szív Társaságot az 1925-ben szentté avatott Barat Magdolna Zsófia alapította 1800-ban Franciaországban. A rend legfontosabb célja az volt, hogy bentlakásos leányiskoláiban a növendékeket magas színvonalú oktatásban részesítsék, lelki fejlődésüket a hitélet szilárd alapjain biztosítsák, hogy később a családjaikon keresztül hozzájárulhassanak a társadalom keresztény szellemű megújításához. A Szent Szív Társaság 1883-ban érkezett Magyarországra, a Sophianum alapítására 1917-ben került sor, amely egészen az egyházi iskolák 1949. évi államosításáig ezen falak között működött. 1944-ben a Hildegard Gutzwiller vezette Sophianumban a német megszállást, majd a szövetséges bombázást követően még tavasszal bezárták az iskolát, majd ezt követően az apostoli nunciatúra és a svájci követség védelmét is élvező épület már ősszel aktív szereplője lett a budapesti embermentő akcióknak. A Sacre Coeur nővérek bátor helytállásukkal több száz zsidó életét mentették meg ezekben a különösen nehéz hónapokban. Hildegard Gutzwiller és társai szeretettel fordultak a zsidó menekültekhez, a legnagyobb szorongattatásban és sötétségben is erőt merítettek a hitükből, pedig az épületet a tél folyamán egyre pontosabb találatok érték. A Sophianum házfőnöknőjének, Hildegard Gutzwillernek 1995-ben a Világ Igaza címmel is elismert tevékenysége szervesen kapcsolódik tehát a náciellenes katolikus szellemi ellenállás és embermentés magyarországi történetéhez, neve jogosan és méltán kapcsolható Angelo Rotta, Salkaházi Sára, Slachta Margit, Apor Vilmos, Márton Áron, Mindszenty József vagy az 1944 tavaszán még igen óvatosan, ám 1944 őszén már annál bátrabban fogalmazó Serédi Jusztinián személyéhez. A könyv küldetését Erdő Péter bíboros, prímás, az Esztergom-budapesti Főegyházmegye érseke a kötet ajánlásában ezekkel a szavakkal fogalmazza meg: "Legyen példájuk és tanúságtételük kitörölhetetlen része népünk és egyházunk emlékezetének!"
(Jörg Gutzwiller: Szelíd erő. Hildegard Gutzwiller - Egy bátor keresztény, aki zsidókat mentett meg. Ford.: Hortobágyi-Bogdán Ildikó. Új Ember Kiadó, Budapest, 2015. Ára: 980 forint)
Testvéri együttlét
Ez év alkalmából jobban megnyíltunk arra, hogy más rendbéli szerzetesekkel is építsük a kapcsolatot. Először a piliscsabai Egyházközségi Nővérek hívtak meg minket, és most ők jöttek el hozzánk almavirágzáskor.
Válogatás az eddigi média megjelenésekből 3.
A szerzetes zarándoknapról és a Rendben vagyunk kampányhoz kapcsolódó– a médiában megjelent – cikkekből, riportokból adunk közre itt válogatást.