Összes hír
Meghívó
Boldog Charles de Foucauld - Károly testvér- halálának 101. évfordulóján, 2017. december 1-én 18:00 órakor hálaadó szentmise lesz.
Előtte 17:00 órától Szentségimádás a templomban
Szeretettel várnak mindenkit: Jézus Kistestvérei és a Názáret Közösség tagjai.
Helyszín:
Páli Szent Vince templom
1096 Haller u. 19–21.
A Pálos templom búcsúja
November 5-én, Szent Imre ünnepén tartották a pécsi Pálos templom búcsúját. Minden évben az ünnephez kapcsolódva tartja lelki délutánját a Pálos Baráti Kör, amelyen egy meghívott vendég tart előadást. Idén Porpáczy Attila, görcsönyi plébános beszélt az összegyűlt mintegy negyven résztvevőnek.
Nem vonakodom a munkától!
Fazakas Zoltán Márton premontrei apát, csornai prépost–prelátus két éve tölti be apáti tisztségét a Csornai Premontrei Apátság élén, melyet 2009 óta kormányzó perjelként vezetett.
Krisztus vértanúi és az iszlám barátai
1996. március 26-ról 27-re virradó éjszaka terroristák egy csoportja az algériai tibhirine-i trappista monostor kilenc szerzetese közül elrabolt hetet, akiket később kivégeztek. Az Emberek és istenek című filmből ismert szerzetesek boldoggá avatásáról kérdezték Thomas Georgeont, ügyük posztulátorát.
Bemutatkoznak a ferences iskolák
Varga Mónika Dobszay Benedek ferences tartományfőnököt és Dobszay Ambrust, a rend közoktatási referensét kérdezte a ferences rend közoktatási intézményeinek helyzetéről. Az interjú a Ferences Alapítvány honlapján jelent meg.
Tajvan elektromos orgonát adományozott
Andrew W. Chang nagykövet Budapesten, a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium kápolnájában október 24-én ünnepség keretében adta át az ázsiai szigetország ajándékát, egy elektromos orgonát.
Kettős örökfogadalmat ünnepeltek Miskolcon a ferences kisnővérek
A 27 éve alapított magyar szerzetesrend, a Szent Ferenc Kisnővérei közösség két tagja, Mészáros Judit Ráhel nővér és Szász Csilla Rita nővér tette le örökfogadalmát október 28-án a miskolc-mindszenti plébániatemplomban szentmise keretében, melynek főcelebránsa Ternyák Csaba egri érsek volt.
Káptalan a ferences nővéreknél
Püspökszentlászlón tartotta négynapos káptalanját az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei közössége október 16-19 között. A háromévente tartott káptalani gyűlés a ferences nővérek számára az elmélyülés, a visszatekintés és az új elhatározások időszaka.
Szalézi misszionáriusok a világból – Magyarországon
A missziós világnap alkalmából rendjén való, hogy ne csak a távoli, idegen országokban szolgáló misszionáriusokról emlékezzünk meg, hanem a hazánkban önzetlenül szolgáló szalézi misszionáriusokról is. Jelenleg négy indiai, négy vietnami, egy lengyel és egy nigériai szalézi misszionárius szolgál hazánkban.
Magyarország volt az első európai tartomány, amely a szalézi rend Európa Terv projektje során külhoni misszionáriusokat kapott a rendtől.
Hallgass a szívedre!
Hivatástisztázó kurzus a Sacré Coeur nővérekkel 2017/18
"Ne téblábolj a parton, vesd magad a folyóba! A Lélek sodrásában biztonsággal eljutsz a kikötőbe." (Barat Szent Magdolna Zsófia, a Szent Szív Társaság alapítónője)
Elmélkedés Tiszacsegén
A Szent József Plébánia és a Tiszacsegei Római Katolikus Templomért Alapítvány közös szervezésében került sor 2017. október 7-én a plébánia munkáját segítő munkatársak találkozójára.
Kápolnaszentelés Kőszegen
Székely János szombathelyi megyéspüspök október 14-én felszentelte az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Domonkos Nővérek kőszegi rendházának új kápolnáját.
Testvéri közösségben a verbitáknál
magyarkurir.huOktóber 14-én a keresztény közösség erejét, derűjét tapasztalhattuk meg Budatétényben, a misszió 16. országos ünnepén, az Isteni Ige Társasága vendégeiként. Varga László kaposvári püspök a nap fő témáiról: a kenyér színébe öltöző Krisztusról és evangelizációs küldetésünkről beszélt.
Salvatore Perrella mariológus a Mária-jelenésekről: Csodákat keresünk, vagy Isten szavát?
Magyarok Nagyasszonya főünnepén, október 8-án Salvatore Perrella mariológus, szervita szerzetes, a Marianum Pápai Teológiai Fakultás emeritus igazgatója mutatott be szentmisét az angyalföldi Szent Mihály-templomban. Látogatása alkalmából a Mária-jelenésekről kérdezte a Magyar Kurír riportere.
A pápa a Vincés család szerzetesközösségeihez
Örömteli találkozóra került sor október 14-én, szombaton délelőtt a Szent Péter téren Ferenc pápa és a Vincés család szerzetesközösségei között. A rend alapításának 400. évfordulóját ünnepli és ebből az alkalomból szimpóziumot tart Rómában az „Idegen voltam és befogadtatok…” témáról. Közel 11 ezren jöttek el a pápai audienciára a világ minden részéről, hogy meghallgassák a pápa szavait Páli Szent Vince ereklyéje előtt, amelyet a Szent Péter bazilika előtti téren helyeztek közszemlére.
A Szent Erzsébet Nővérek Kongregációja 175 éves!
175 éve alapították a Szent Erzsébet Nővérek Kongregációját. A világ különböző részein dolgozó kb. 500 Szent Erzsébet Nővér tartott jubileumi ünnepséget szeptember 27-től 30-ig a lengyelországi Nysában, ahol a sárospataki Szent Erzsébet Nővérek közössége is részt vett.
A kereszténység legyen a kreatív kisebbség - interjú Zatykó Lászlóval
Zatykó László ferences szerzetessel a Magyar Nemzet riportere készített interjút.
90. évforduló
A Ferences Szegénygondozó Nővérek rend megalapításának 90. évfordulóját ünnepelte október 6-án az Egri Érseki Palota Látogatóközpontban.
A kereszténység a kezdetek óta jelen van Indiában
Október 4-én Fernandes Loyd SVD verbita atya tartott előadást Szentgotthárdon.
Nyolcvan éves a Budapesti Szent Ferenc Kórház
A betegápolással foglalkozó Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció budapesti kórháza jubileumán nemcsak a múltba tekint, hanem a jövőbe is: a napokban megkezdődik új szárnyának építése. A nővérek október 4-én Beer Miklós püspökkel adtak hálát az intézmény létrejöttének 80. évfordulója alkalmából.
Marista konferencia
A maristák (Mária Iskolatestvérek Szerzetesrend) szeretettel vár mindenkit konferenciájára!
Jubileumot ünnepeltek a Jézus Szíve Nővérek
25 évvel ezelőtti magyarországi visszatelepülésüket ünnepelték a Jézus Szíve Nővérek a Budapest-Pestszentlőrinc Mária Szeplőtelen Szíve Főplébánián. A hálaadó jubileum szentmiséjét Erdő Péter bíboros mutatta be szeptember 30-án. Udvardy György püspök a misszióra való meghívottságunkról beszélt.
Baritz Sarolta Laura OP nyerte a Ratzinger Alapítvány "Tágabb értelem" nemzetközi díját
Szeptember 26-án, kedden délelőtt 11 órakor a Szentszék sajtótermében mutatták be az újságíróknak a Joseph Ratzinger-XVI. Benedek Vatikáni alapítvány soron következő kezdeményezéseit. Első helyen a „Tágabb értelem” – pályázatról esett szó, amelyet a madridi Francisco de Vitoria Egyetemmel karöltve szervezett az alapítvány, s amelynek díjkiosztóját a vatikáni Tudományos Akadémia székházában tartják szeptember 27-én. A pályázat magyar díjazottja Baritz Sarolta Laura domonkos nővér, a Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KETEG) képzés és misszió képviselője.
Magyarországra látogatott Remigie Anna Češíková nővér
2017. szeptember 20-án Prágából Magyarországra látogatott Remigie Anna Češíková SCB nővér, Vojtěcha Hasmandová SCB anya római posztulátora, aki vetítéssel egybekötött előadás keretében mutatta be Vojtěcha anya életét és boldoggá avatási eljárásának részleteit.
Vojtecha anya ikonfestő csoport kiállítása a lazaristáknál
„Égi és földi világ határán” címmel nyílt kiállítás szeptember 16-án a Misszióstársaság Lazaristák szervezésében a Ménesi úti kápolnában. A kiállításon daganatos betegséget átélt amatőr ikonfestők képeit mutatták be.
A Boldogasszony Iskolanővérek 24. Általános Káptalanja
Negyvenöt Boldogasszony iskolanővér (School Sisters of Notre Dame - SSND) gyűlik össze a világ minden tájáról szeptember 26. és október 24. között az egyesült államokbeli Marriottsville-ben a Boldogasszony Iskolanővérek 24. Általános Káptalanjára. A magyarországi rendtartományt Lobmayer M. Judit tartományfőnöknő, valamint Gazdag M. Gemma és Ulrik M. Monika nővérek képviselik, Németh M. Luca nővér pedig tolmácsként segíti munkájukat.
Ferenc pápa a trappisták nagykáptalanjához: Szeretetben születő egység jelei vagytok!
A Szentatya szeptember 23-án szombaton délben a Kelemen teremben fogadta a ciszterciek szigorú szabályzatát követő trappista rend nagykáptalanjának 230 tagját. „Lélekben belépek csendes kolostoraitok világába, ahonnét állandó imádság száll fel az Istenhez az egyházért és a világért” – kezdte beszédét a pápa, „hálát adva a monasztikus közösségek pótolhatatlan szolgálatáért, mellyel az odafönt valókat keresik”.
Aláírták a megállapodást a Jézus Társasága és a Kommunikációs Titkárság együttműködéséről
Szeptember 21-én, csütörtökön délelőtt került sor az aláírásra, néhány nappal Stefanizzi atya századik születésnapja után - mondta Dario Edoardo Viganò prelátus, a vatikáni Kommunikációs Titkárság prefektusa.
Jubileumi Kalzancius-páyázat
A Piarista Rend Magyar Tartománya képzőművészeti pályázatot hirdet csodás történetek Kalazanci Szent József életéből címmel.
90 évesek lettünk!
Az Egri Norma megvalósítására - a szegények szolgálatára - egy közösség született Egerben!
Pálos 70 zarándoklat
2017. OKTÓBER 6-7-8 KÖZÖTT IMMÁR HETEDIK ALKALOMMAL KERÜL MEGRENDEZÉSRE A PÁLOS REND AKTÍV KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL A PÁLOS 70 ZARÁNDOKLAT.
A szociális testvérek nyári napjai
Szeptember 8-án, Szűz Mária születésének ünnepén – a hagyományoknak megfelelően – Veni Sancte misével és az elmúlt nyárra történő visszatekintéssel kezdődött az új munkaév a Szociális Testvérek Társaságában. A Veni Sancte szentmisét Fehérváry Jákó OSB mutatta be.
Ünnepség a Közép-Európai Tartományhoz való csatlakozás alkalmából
2017. szeptember 2-án a magyarországi Congregatio Jesu Közép-Európai Tartományba való integrációjának alkalmából, Zugligetben tartott ünnepi igeliturgián CJ nővérek és a CJ világi munkatársai közösen imádkoztak az új hivatásokért, a CJ magyarországi küldetéséért és hogy a vezetésben részvevő nővéreknek adjon meg a Jóisten minden kegyelmet, hogy az új szolgálatot okosan, nagylelkűen és vidáman végezzék.
Andrzej atya az új vikárius
A magyar domonkosok augusztus 28. és szeptember 1. között nagykáptalant tartottak, amely során a magyar vikáriátus számára következő 4 évre szóló döntéseket hoztak. Többek között megválasztották Andrzej Kostecki atyát tartományi vikáriusnak Barna Máté atya kilencéves elöljárói szolgálata után.
Andrzej atya a lengyel tartomány tagja, 1998-ban jött Magyarországra. A lengyel tartományfőnök beleegyezése után a káptalani döntést a német tartományfőnök Peter Kreutzwald atya is megerősítette és Andrzej atya a hitvallás letétele után átvette hivatalát.
Temesvári Károly Benedek atya, pálos szerzetes jubileumi szentmiséje
Ötven éve tett örökfogadalmat Temesvári Károly Benedek atya, pálos szerzetes, Kóspallag plébánosa. Istennek szentelt életéért 2017. augusztus 28-án, Márianosztrán, a Magyarok Nagyasszonya Bazilikában jubileumi szentmise keretében, adott hálát, Dr. Beer Miklós váci megyés püspökkel - aki pálos konfrater (szerzetesrend tiszteletbeli tagja) - és szerzetes testvéreivel közösen.
Philippine Duchesne az indiánok között
A Szent Szív Társaság (Sacré Coeur) nemzetközi szerzetesrend jubileumi évet kezdett 2017 nyarán. Gazdag programokkal ünnepeljük egy teljes éven át, hogy Szent Rose Philippine Duchesne nővérük négy társával 1818-ban az Amerikai Egyesült Államokba érkezett, hogy Jézus Szent Szívének szeretetét terjessze a lánynevelésen keresztül az Újvilágban. Ugyanez év szeptember 14-én megalapították az első ingyenes iskolát a Missouri folyó nyugati partján, amely a mai napig működik, egy St. Charles nevű kisvárosban.
Újra indul az Iránytű!
Újra indul az Iránytű Hivatástisztázó Műhely a Sapientia Főiskolán, Budapesten.
Ferences pedagógiai napokat rendeztek Esztergomban
A Ferences Alapítvány és a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány augusztus 24-én és 25-én szervezte meg a III. Ferences Pedagógiai Napokat Esztergomban. A rend által fenntartott összes hazai közoktatási intézményből érkeztek pedagógusok a kétnapos programra.
Interjú Orosz Lóránt ferencessel
A közelmúltban Dobszay Benedek ferences tartományfőnök Orosz Lóránt ferences szerzetest nevezte ki a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely igazgatójává és házfőnökévé. Vele beszélgetett a Magyar Kurír.
Közösségi napok és lelkigyakorlat a Mecsek csendjében
A nyári szünidő közepén minden évben közösségi találkozót és lelkigyakorlatanak a Boldogasszony Iskolanővérek melyhez kapcsolódva köszöntötték fogadalomtételi jubileumukat ünneplő nővéreiket.
Ezt a csaknem 10 napos programot idén is Püspökszentlászló rejtekében szervezték.
Arcus Temporum tizenharmadik alkalommal
Augusztus 25-én kezdődik az Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztivál. Az augusztus 27-ig tartó programsorozatra Dejcsics Konrád OSB, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója küldött meghívót.
Hármas jubileumot ünnepelt a piarista család
Jubileumi megemlékezésre hívta öregdiák püspökeit, papjait, konfrátereit és a testvériség tagjait a Piarista Rend Magyar Tartománya. A budapesti piarista kápolnában augusztus 18-án bemutatott szentmisén Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mondta a szentbeszédet.
Szerzetesi fogadalom és templombúcsú Miskolcon
Háromnapos lelkigyakorlattal készültek a hívek a miskolci minorita Nagyboldogasszony-templom búcsúünnepére. A triduumot Győrfi Béla Szabolcs pálos szerzetes, a budapesti Sziklakápolna és kolostor gvárdiánja vezette.
Elindult a szalézi missziós önkéntesség Magyarországon
Ezen a nyáron, miután befejezték a felkészítő képzéseket két fiatalnak lehetősége volt rövid külföldi missziós önkéntes szolgálatra, a harmadik pedig egy zarándoklaton vehetett részt korábbi önkéntesekkel. Ezzel a missziós önkéntes mozgalom elindult a Magyar Szalézi Tartományban. Felelőse Derosi Raja atya.
Ars Sacra Fesztivál Péliföldszentkereszten is
A Don Bosco Szaléziak magyarországi letelepedésének helye 2017-ben ismét bekapcsolódik az Ars Sacra Fesztivál eseménysorozatába. Előadással, tárlatvezetéssel, fotókiállítással és gyertyafényes koncerttel várnak mindenkit szeptember 17-én Péliföldszentkereszten.
Piarista szerzetesek római zarándoklata
A piarista rend jubileumi évében Rómába zarándokoltak a magyar piaristák 2017. július 17. és 22. között.
A Vianney Testvérek Közösség franciaországi zarándoklata
Vianney Szent János ünnepére, augusztus 4-ére készülve egyhetes zarándoklatot szervezett a Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért Közösség. A Pócspetriből, Nyíregyházáról és Budapestről érkezett zarándokok úti célja a közösség védőszentjének működési helye, Ars-sur-Formans volt.
A Ferences Szegénygondozó Nővérekről nyílt kiállítás
A Ferences Szegénygondozó Nővérek Közössége megalakulásának 90. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás a Kálmán Imre Kulturális Központban, Siófokon.
Fogadalomújítás a Szatmári Irgalmas Nővérek közösségében
Az esztergomi Szatmári Irgalmas Nővérek éves lelkigyakorlata keretében, július 23-án újította meg hét évtizeddel ezelőtt, Szatmárnémetiben tett szerzetesi fogadalmát Ambrus Ilona M. Anzelma és Oláh Etelka M. Eusebia nővér.
Ünnep és szabadság – A Nyolc Boldogság közösség táborában
Július 18-ától 23-áig a Nyolc Boldogság közösség tábora zajlik a Nagykanizsa melletti Homokkomáromban. A zsákfalu, a rendház és a templom környezete, a természet háborítatlan nyugalma ideális helyszíne az elmélyülésnek. De játékra is bőven akad alkalom.
Elkészült a Don Bosco Kiadó webáruháza
Elkészült és már működik a Don Bosco Kiadó hiánypótló webáruháza, ahonnan kényelmesen, az otthonukból is feladhatják rendeléseiket a vásárlók.
Fülöp-szigetek – A szerzetesi hivatást népszerűsítik a szalézi középiskolában
Sokan talán csodálkozhatnak azon, hogy Makatiban, a Don Bosco Műszaki Intézetben miért indítottak szerzetesi hivatás népszerűsítő programot már a tanév elején, mindössze három héttel a tanítás megkezdése után. Lehet, hogy ez nem tűnik logikusnak, de ha megismerjük indokaikat, megértjük, miért döntöttek így.
Szent Benedek ünnepe Pannonhalmán
Szent Benedeket, Európa védőszentjét, oblátus beöltözéssel, oblációval és főapáti liturgiával ünnepelték nyári ünnepén, július 11-én Pannonhalmán. Az ünnepet az oblátusközösség hagyományos lelkigyakorlata előzte meg.
Suller Melinda lett a Jézus Szíve Társasága új elöljárója
Július 12-én a Jézus Szíve Társasága nagykáptalanja megválasztotta új általános elöljáróját és tanácsát.
Suller Melinda SJC lett az általános elöljáró.
Tanácsosai: Gergely Katalin SJC, Vancsó Ilona SJC és Tyukodi Beáta SJC testvérek.
Hálásan köszönjük mindazoknak, akik a káptalan alatt imádságban hordozták közösségünket!
Személyi változások, kinevezések a Magyar Szalézi Tartományban 2017-ben
Depaula Flavio Silvio, a Don Bosco Szalézi Társasága képviselője 2017. július 6-án kelt leveléből értesülünk a kinevezésekről és áthelyezésekről a Szent Istvánról elnevezett Magyar Szalézi Tartományban.
A rendfőnök és az Egyetemes Tanács, miután a Tartományi Tanács hozzájárult, jóváhagyta a következő javaslatokat:
Örökfogadalom-tétel a Tihanyi Bencés Apátságban
Június 29-én, Szent Péter és Pál apostol ünnepén a tihanyi bencés közösségben ünnepélyes örökfogadalmat tett Czakó Dávid András testvér.
Fókuszban a szerzetesség – Egyháztörténeti konferenciát rendeztek Pannonhalmán
„Szerzetesség az Egyházban a Kárpát-medencében” címmel tartották meg a Pannonhalmi Főapátságban az Egyháztörténészek IV. Országos Találkozóját június 29. és 30. között.
Fogadalom megújítás az Egyházközségi Nővéreknél
2017. június 28-án a piliscsabai Egyházközségi Nővérek szerzetesi fogadalmuk megújítását ünnepelték.
Monostorszentelés a pálos nővéreknél
A pálos nővérek több évi fáradságos munka után a monostoruk bővítésének munkáit befejezték.
Elhunyt a Verbum Dei Missziós Testvéri Közösség és Missziós Család alapítója
Ft. Jaime Bonet Bonet, a Verbum Dei Missziós Testvéri Közösség és Missziós Család alapítója, a szentségekkel megerősítve 2017. Június 25-én a Hernaresi Egyetemi Kórházban (Coslada, Madrid) hazatért az Atya házába.