Összes hír

Beszélgetés Kiss Didák testvérrel

A Magyar Kurír beszélgetése Kiss Didák testvérrel, aki a női és férfi szerzetes-elöljárók közös irodájának új vezetője.

„Vágyakozás a mennyország után”

Carballo atya, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának titkára  az augusztus másodikai „Assisi megbocsátás” ünnepe kapcsán elmélkedést írt Szent Ferenc lelkiségének irgalmasság vonásáról, melyet az Osservatore Romano napilap pénteki számában olvashatunk.

2016. aug. 4. (csütörtök) 10:00
Budapest

Köszöntjük a 80 éves Lukács Lászlót

Lukács László piarista szerzetes, pap, teológus, irodalomtörténész, középiskolai és egyetemi tanár, a Vigilia főszerkesztője, a katolikus közélet kimagasló képviselője. Július 31-én ünnepli 80. születésnapját. Életéről, hivatásáról, a Vigiliáról, társadalomról, fejlődésről kérdezte a Magyar Kurír a Tanár Urat.
2016. aug. 1. (hétfő) 13:30

A Szent Ignác-i lelkiség

A katolikus egyház július 31-én emlékezik meg Loyolai Szent Ignácról, a Jézus Társasága megalapítójáról, aki 1556-ban ezen a napon hunyt el – s hitünk szerint e napon született újjá az égi hazában. Forrai Tamást, a jezsuiták magyarországi rendtartományának vezetőjét kérdezte a Magyar Kurír szerkesztősége ebből az alkalomból.

2016. júl. 25. (hétfő) 00:00 – júl. 31. (vasárnap) 00:00
Kőszeg

Általános káptalan

2016. júl. 25-31. között tartják a Domonkos Nővérek általános káptalanukat, mely egyben választókáptalan is. Kis ízelítő az elmúlt napok eseményeiből:

2016. júl. 22. (péntek) 00:00 – júl. 29. (péntek) 00:00

Lelkigyakorlatozó Boldogasszony Iskolanővérek

Idén először nem saját rendházunkban és iskolánkban tartjuk az éves közösségi lelkigyakorlatot, hanem elvonultunk a Mecsekbe, hogy Püspökszentlászló csendjében találkozzunk Istennel és egymással. "Megszálltuk" a kis települést.

2016. júl. 20. (szerda) 14:30
Győr

Verbum Dei Ifjúsági Találkozó Győrben

A krakkói Ifjúsági Világtalálkozót megelőzően a Verbum Dei Missziós Testvéri Közösség ráhangolódó előtalálkozót szervezett Győrben július 20. és 24. között. A találkozót a fenti mottóval szervezték meg, amelyen többek között Spanyolországból, Portugáliából, Mexikóból, Szingapúrból, Nagy-Britanniából, Tajvanról, Kamerunból, Oroszországból és Olaszországból vesznek részt fiatalok - tájékoztat a Magyar Kurír.

Isten Arcának keresése - Apostoli konstitúció a szemlélődő női rendekről

Július 22-én, pénteken délben, a Szentszék Sajtótermében az újságíróknak bemutatták Ferenc pápa Vultum Dei Querere (Isten Arcának keresése) kezdetű új apostoli konstitúcióját a szemlélődő női rendekről. 

2016. júl. 22. (péntek) 09:45
Róma

Új csoport a Szalézi Családban

Don Bosco tizedik utóda, Ángel Fernández Artime, tanácsának jóváhagyásával 2016. július 11-én befogadta a Názáreti Mária Szemlélődő Testvériségét Don Bosco Szalézi Családjába. A Testvériség a hívek közhasznú egyesülete, és a 31. ága annak a nagy, karizmatikus fának, amelyet Bosco Szent János alapított.
2016. júl. 16. (szombat) 11:00
Magyarszék

A Mária-tisztelet mint életmód

Kármelhegyi Boldogasszony ünnepére várták a híveket július 16-án a magyarszéki kármelita kolostor nővérei.

Az irgalom és a határterületek - riport Laczkó Zsuzsanna testvérrel

Örömmel osztjuk meg Laczkó Zsuzsanna testvérrel való beszélgetésünket, aki a Jézus Szíve Társasága általános elöljárója. 

Verbiták 100 éve Magyarországon

Az Isteni Ige Társasága, a verbita missziós rend 2016-ban ünnepli 100. évfordulóját magyarországi letelepedésének. Ennek állít emléket ez a film.

Didák testvér vezeti a szerzetesi irodát

A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájának vezetését a közelmúltban Kiss Didák ferences vette át Ulrik Monika, Boldogasszony Iskolanővértől. Kettejükkel beszélgetett Szerdahelyi Csongor 2016. július 3-án a Katolikus Rádióban. A műsor ide kattintva is meghallgatható.

A mi arcaink – Könyvbemutató

Riport Kiss Didák testvérrel

Köszönjük Monika nővér!

Ulrik M. Monika Boldogasszony Iskolanővér 2013. december elsejével kezdődően lett a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájának vezetője, ám nemrégen rendje visszahívta, megbízva másik feladatkörrel.

2016. jún. 19. (vasárnap) 18:00
Budapest

Ábrahám Béla atya ezüstmiséje

Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök atya június 19-én hálaadó szentmisét mutatott be szentelésének 25. évfordulója alkalmából Péliföldszentkereszten a kegytemplomban 10 órai, Óbudán, a Segítő Szűz Mária kápolnában 18 órai kezdettel. Az ünnepen jelen volt családja, rendtársai, barátai, munkatársai, számos fiatal és hívő, akik az évforduló alkalmával szeretettel köszöntötték, vele együtt adtak hálát és Isten áldását kérték további papi szolgálatára.
2016. jún. 17. (péntek) 18:00
Kőszeg

P. Rostás Sándor gyémántmiséje

Rostás Sándor atya június 17-én ünnepelte papszentelésének hatvanadik évfordulóját. A kőszegi Szent Imre Missziósház lakóin és hívő közösségén kívül a hálaadó szentmisén részt vett a kőszegi plébános, valamint a káplán atya, továbbá Sándor atya két unokahúga is, akik a Szociális Testvérek Társasága tagjai. Bár a szentmisének a hétköznapi dátum miatt nélkülöznie kellett a sokaságot és bizonyos díszítő elemeket, a kis közösségben megült ünnepség családiasságával kárpótolta a résztvevőket.

2016. jún. 17. (péntek) 16:00
Budapest, Sapientia

A nyolcvanéves Lukács Lászlót köszöntötték

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola aulájában köszöntötték egykori diákjai, munkatársai és tisztelői Lukács László piarista szerzetest nyolcvanadik születésnapja alkalmából június 17-én.

Egyedülálló kiállítás Szent Márton szülőföldjének kincseiből

Páratlan régészeti kiállítás nyílik a Szent Márton-év keretében Pannonhalmán és Szombathelyen, melyre mindenkit várnak 2016. június 3-tól. (Pannonhalmán szeptember 30-ig, míg Szombathelyen november 30-ig látogatható.)

2016. jún. 20. (hétfő) 00:00

Egyén és közösség - konferenciakötet

2016. június 20-án megjelent a Sapientia füzetek újabb kötete - Egyén és közösség címmel - amely a megszentelt élet éve fontosabb előadásait, leveleit tartalmazza.

2016. jún. 17. (péntek) 16:00
Budapest

Mester Margit Mária halálának 55. évfordulója

Meghívó megemlékezésre

Interjú a Boldogasszony Iskolanővérekkel római megújulási heteikről

Stúdióbeszélgetés Lobmayer Judit nővérrel, a Boldogasszony Iskolanővérek tartományfőnökével és Csermely Irén nővérrel, római lelki megújulási heteikről.

2016. jún. 3. (péntek) 18:00
Pannonhalma

Megnyílt a „Szent Márton és Pannónia” című tárlat

A Szent Márton köpenyéhez hasonlóan kettéosztott tárlatot Carlos Alberto Azevedo, a Kultúra Pápai Tanácsának tagja nyitotta meg június 3-án. Veres András, a Szombathelyi Egyházmegye kormányzó püspöke és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát mondtak mindkét helyen köszöntőt.
2016. jún. 3. (péntek) 08:30

Közlemény a Sacré Coeur nővérektől

Közreadjuk a Sacré Coeur nővérek (Szent Szív Társaság) közleményét, melyet a szerzetesrend tulajdonát képező ingatlanról megjelent sajtóhírek kapcsán adtak ki:

Jézus Szíve és az irgalom - beszélgetés Pető Éva nővérrel

Ebben az évben június 3-án van Jézus Szentséges Szívének ünnepe. Ebből az alkalomból beszélgettünk Pető Éva nővérrel, a Szent Szív Társaság (Sacré Coeur) tagjával.

2016. jún. 1. (szerda) 13:45
Budapest

Fogadjuk el a világot olyannak, amilyen, de alakítsuk pozitívan

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Paedagogia Christiana díjat adományozott Görbe László piarista szerzetesnek, a Szent Margit Gimnázium igazgatójának. Több mint negyven éves oktatatói-nevelői pályája tapasztalatairól kérdezte a Magyar Kurír szerkesztősége a szerzetes tanárt.
2016. máj. 29. (vasárnap) 16:00
Debrecen

Domonkos szentek és szent helyek

Tudományos konferenciát tartottak a Domonkos-rend megalakulásának 800. évfordulóján.

Szent Magdolna Zsófia Barat rendalapító ünnepe - kisfilm

Szent Magdolna Zsófia Barat rendalapítót  (1779-1865) május 25-én ünneplik a Sacré Coeur nővérek. Meglepetéssel készültek, egy fiatalos bemutatkozó kisfilmmel, melyet örömmel osztunk meg itt.

 

2016. máj. 20. (péntek) 00:00
Róma

Ferenc pápa rendelete

Ferenc pápa rendelete: szentszéki konzultáció kell a megszentelt élet intézményei egyházmegyei felállításához.

„Isten szeretete ingyenes” – interjú Béri Renátó kármelita szerzetessel

Az irgalmasság szentéve kapcsán Béri László Renátó kármelita szerzetessel, a győri Kármelhegyi Boldogasszony-templom igazgatójával, a szombati Nagymarosi Ifjúsági Találkozó főelőadójával beszélgetett Várkonyi Borbála. A Magyar Kurír cikkét közöljük.

2016. jún. 4. (szombat) 00:00 – jún. 5. (vasárnap) 00:00

LélekTúra Zalába

Úton a Boldogság felé-LélekTúra Zalába június 4-5 én.

2016. máj. 12. (csütörtök) 00:00
Róma

Ferenc pápa beszélgetése a női szerzetesrendek legfőbb elöljáróival

Szükség van a nők látásmódjára!

Május 12-én délelőtt Ferenc pápa a női szerzetesrendek legfőbb elöljáróinak nemzetközi unióját (UISG) fogadta a VI. Pál teremben. Az unió plenáris ülésének résztvevői egy közös tanfolyamon vesznek részt és szervezetük alapításának ötvenedik évfordulóját ünneplik Rómában. A világ minden tájáról érkezett nővérekkel való találkozó párbeszédes formában zajlott.

Az érintett főbb témák: Jobban be kell vonni a nőket az egyház döntési folyamataiba. Szükség van a nők látásmódjára, meg kell hallgatni őket. Hasznos lehet, ha egy hivatalos bizottság vizsgálja meg a női diakonátusi szolgálatot. A nők prédikálási lehetősége. A feminizmus és a klerikalizmus kísértése. A megszentelt nők az egyház anyaságát képviselik és élik meg. Nem szolgai munkára hivatottak, hanem szolgálatra. Az egyházi törvénykönyvön is lehet változtatni a megújulás érdekében. Minden változtatáshoz szükséges a megkülönböztetés és az imádság. Az ideiglenesség kultúrájában nehéz a végleges elköteleződés. Súlyos probléma a házasságra való felkészítés hiányossága. Súlyos problémát jelent a pénz, a pénzsóvárság az egyház életében. A szentségekért nem szabad pénzt kérni! A szegénység a szerzetesélet őre. Arra is fel kell készülni, hogy rágalmaznak minket. Okosságra és pihenésre is szükség van.

2016. máj. 8. (vasárnap) 00:00
Mezőkövesd

Ezüstmiséjét ünnepelte Guba András piarista

Május 8-án, a mezőkövesdi Jézus Szíve templomban tartotta Guba András piarista szerzetes, tanár, a rendtartomány korábbi oktatási igazgatója ezüstmiséjét.

Elhunyt Fogassy Judit nővér

67 éves korában, május 7-én Los Angelesben, magyar idő szerint délelőtt háromnegyed 10-kor a Jézus Szíve Nővérek Társasága rendházában az érte imádkozó társaival körülvéve Fogassy Judit nővér visszaadta lelkét Teremtőjének – adja hírül a szerzetesrend.

2016. ápr. 26. (kedd) 00:00
Budapest

Az iskolafenntartó rendek találkozója

2016. április 26-án találkoztak az iskolafenntaró rendek képviselői Budapesten, a Sapientia Főiskolán.

A találkozó elősegítette, hogy az iskolafenntartó rendek kihívásairól párbeszéd alakuljon ki, ezenkívül azt, hogy egymásnak segítséget tudjanak nyújtani.

A meghívott előadó Rudolf Luftensteiner volt, az osztrák szerzetesi iskolák fenntartói szervezet vezetője (Vereinigung von Ordensschulen Österreichs), aki a tapasztalatairól beszélt előadás formájában, majd a rendek kérdéseire adott válaszaiban.

A fotókat Kiss Didák OFM készítette.

Megjelent A MI ARCAINK könyv!

Örömmel tudatjuk, hogy megjelent A MI ARCAINK című könyv, amely 42 szerzetes hitvallását tartalmazza, valamint Boldog Salkaházi Sára és Boldog Sándor István életét (ők e század boldoggá avatott magyar szerzetesei), és magában foglal még egy ismertető írást arról, hogy kik is a szerzetesek.

„Ez a könyv, melyet most a kezében tart, két szép és gazdagító folyamat találkozása, folytatása.

2016. ápr. 13. (szerda) 00:00
Budapest

Az MRK plenáris ülése

A Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) megtartotta tavaszi plenáris ülését.

Gondolatok az irgalmasságról

A Görögkatolikus Szemle 2016. évi Kalendáriuma tizenkét szerzetest kért meg, hogy írjanak az irgalmasságról. Szeretnénk ezeket a gondolatokat itt is megosztani.

2016. ápr. 25. (hétfő) 00:00
Győr

Szárnyaló szívvel-ünnepségsorozat

375 éve szentelték fel a győri Loyolai Szent Ignác-templomot. Ennek megünneplésére emlékév nyílik, melynek színes programsorozatára mindenkit szeretettel várnak!

Az egész évet átfogó rendezvénysorozatról programfüzet készült, melyet itt is megnézhetnek, lapozgathatnak.

A jó Pásztor és az irgalom - riport

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, amely egyben a hivatások világnapja is. Ebből az alkalomból beszélgettünk Dutra Máriával, a Jó Pásztor Nővérek Kongregációjának magyarországi elöljárójával.

2016. ápr. 15. (péntek) 11:00
Pannonhalma

Pannonhalmán bemutatták a Szent Márton-életrajz első teljes magyar nyelvű kiadását

A „Martinus pauper et dives – Szent Márton öröksége” címmel rendezett konferencia második napján mutatták be Pannonhalmán Sulpicius Severus teljes Szent Márton-életrajzának friss kiadását, és nyitották meg az Ernst-kódex kiállítását.

Közös noviciátusa lesz a Boldogasszony Iskolanővérek nemzetközi közösségének

2016 augusztusában nyílik meg a Boldogasszony Iskolanővérek nemzetközi noviciátusa Rómában, az iskolanővérek generalátusában. Egyre több területen fog össze a nemzetközi közösség, melynek tagjai Ausztrália kivételével minden földrészen, összesen 31 országban szolgálnak. Legújabb kezdeményezésük, hogy minden ezután belépő fiatal iskolanővér közös kezdeti képzésben részesüljön.

2016. már. 28. (hétfő) 00:00
Péliföldszentkereszt

Szerzetesi lelkigyakorlat az irgalmasság évében

Bár a nagyhetet itt töltő családok Húsvétvasárnap távoztak és az ünnepi szertartásokon résztvevő hívők is hazatértek, a péliföldszentkereszti szalézi közösség március 28-án, Húsvéthétfőn ismét népesebb lett: este a szerzetesi lelkigyakorlat résztvevőit fogadták a szaléziak lelki erőművében, no, nem vendégként, inkább testvérként, hazatérő családtagként. A március 28-tól április 2-ig tartó rendi lelkigyakorlatról Nádudvari Géza testvér írt rövid beszámolót.

2016. már. 4. (péntek) 00:00
Mocsa

Hetven év után népmissziót tartottak Mocsán

Horváth István plébános meghívására március 4-én missziós atyák érkeztek a mocsai plébániára. Három napot töltött Mocsán a lengyel származású Burbela Gergely atya, a magyarországi verbita közösség tartományfőnöke és Tete Remis atya, aki Indiában született. A meghívást az tette aktuálissá, hogy falunkban utoljára hetven évvel ezelőtt 1946-ban jártak misszionáriusok. Csodálatos egybeesés és ajándék ez a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság szentévében.

2016. máj. 6. (péntek) 00:00 – máj. 8. (vasárnap) 00:00
Pannonhalma

Hivatástisztázó lelkigyakorlat Pannonhalmán

Hivatástisztázó lelkigyakorlatra várunk Pannonhalmára!

Keresztút Botond testvérrel

Az Isten kezében című műsor 2016.03.06-i adása egy különleges keresztútjárás volt Botond pálos testvérrel, amelyet -megnézve a műsort- innen is végig lehet járni.

2016. már. 19. (szombat) 10:00
Budapest, Sapientia

Vallások együttélése Európában – kérdések és válaszok a Sapientia-nap konferenciáján

Tanulmányi napot tartottak március 19-én a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán a verbita rend szervezésében „Az európai egyház küldetése – a 21. század kihívásai” címmel. A vallásközi párbeszéd, a misszió és az iszlamizáció jelenségével foglalkoztak a konferencia verbita előadói.
2016. már. 16. (szerda) 10:00
Budapest

Szerda délelőtt a domonkosokkal

Domonkos atya a domonkos nővérekkel együtt a Bonum TV vendége volt. A Szerda Délelőtt műsorban a jubileumi év alkalmából hallhatunk a domonkos élet és apostolság gazdagságáról, aktualitásáiról és szépségéről. A beszélgetések meghallgathatók itt is.

Választó kerületi gyűlésünkről-Szociális Testvérek Társasága

Március 12. és 14. között tartotta kerületi gyűlését közösségünk, amelynek keretében elöljárót és vezetőséget választott.

2016. már. 7. (hétfő) 18:00
Budapest, Párbeszéd Háza

Aquinói Szent Tamás közérthetően

A Kairosz Kiadó gondozásában március 4-én jelent meg Jean-Pierre Torrell OP „Szent Tamás Summája” című művének magyar nyelvű fordítása. A kötet bemutatóját és a hozzá kapcsolódó kerekasztal-beszélgetést három nappal később tartották a Párbeszéd Házában.
2016. feb. 26. (péntek) 10:00
Budapest

Szalézi „családregény” a szétszóratás idejéből

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából február 26-án mutatták be Budapesten, a Terror Házában B. Varga Judit „Kényszer ellenére” című könyvét, amely szalézi szerzetesek sorsáról szól a kommunizmus és a szocializmus ideje alatt.
2016. már. 12. (szombat) 18:00
Budapest

Vízenjárók éjszakája 2016.

IDÉN MEGÚJUL A VÍZENJÁRÓK ÉJSZAKÁJA! Kíváncsi, bátor és kalandvágyó fiatalok, figyelem!

2016. feb. 26. (péntek) 00:00
Budapest

LÉLEK-GYÓGYÍTÁS

Lelki segítők nemzetközi találkozója volt a Párbeszéd Házában Budapesten 2016. február 26-án.

A mi szerzeteseink!

A megszentelt élet éve alkalmából olyan szerzeteseket szólítottunk meg a Regina Krónikában, egyházközségünk havilapjában, akiknek volt valamilyen kapcsolatuk a Regina Mundi Egyházközséggel, esetleg éppen innen indult a hivatásuk. Áprilistól októberig a következő szerzetesek életútját és szerzetesrendjét tudtuk bemutatni: Borián Elréd bencés, Kaszap Viktória CJ (angolkisasszony), Borián Tibor piarista, Ágnes nővér (Keller Mónika) kármelita, Hiba György jezsuita és Ticz Zsuzsanna CJ (angolkisasszony).

2016. már. 19. (szombat) 10:00
Budapest

Sapientia nap

A Sapientia Főiskola tisztelettel meghívja a Az európai egyház küldetése: a 21. század kihívásai címmel megrendezendő konferenciára (Sapientia nap).

2016. feb. 18. (csütörtök) 12:00
Markaz

Elindult a BIPA!

Örömmel hirdetjük, hogy beindítottuk a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán akkreditált Szerzetesi Pedagógiai Alapképzés programnak az iskolanővérek pedagógiájára alakított formáját, a BIPÁ-t (Boldogasszony Iskolanővérek Pedagógiai Alapképzése).

Ferenc pápa a papokhoz és szerzetesekhez

Február 16-án, mexikói apostoli útjának utolsó előtti napján a Szentatya papokkal, szerzetesekkel és papnövendékekkel mutatott be szentmisét Moreliában, a Venusiano Carranza stadionban. Homíliáját teljes terjedelmében közöljük.

2016. feb. 13. (szombat) 00:00
Nyíregyháza

Fiatalok találkoztak szerzetesekkel

"Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért" (Jn 15,13).

Közlemény a megszentelt élet évének lezárására

A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája közleményét olvashatjuk itt, amelyet a megszentelt élet éve lezárása alkalmából adtunk ki.

A Katolikus krónika rólunk

A Katolikus krónika 2016.02.14-i adása rólunk szólt. A megszentelt élet évének lezáró ünnepségéről, hogy milyen ajándékoknak voltunk a befogadói ebben az évben, és a hogyan továbbról is.

Itt visszanézhető:

http://www.mediaklikk.hu/video/katolikus-kronika-2016-02-14-i-adas/

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41