Összes hír
Ferencesség a XXI. században - kisfilm
Szilágyi Péter Álmos a szentendrei Ferences Gimnázium 11. osztályos tanulója a Ferences Ösztöndíjprogram (FÖP) keretein belül a XXI. századi ferencességről készített kisfilmet.
Versegi Beátával a gyermek-szentségimádásról
Versegi Beáta nővér, az Eucharisztikus Élet mozgalom vezetője a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítő munkáiban is tevékeny részt vállal, néhány éve pedig gyermekeknek vezet szentségimádást az Örökimádás-templomban. Ki ne szeretné Jézus Krisztus társaságában, az ő jelenlétéből erőt és bátorságot merítve megélni a mindennapokat? A Nyolc Boldogság közösség szerzetesnővérével a gyermek-szentségimádásról beszélgettünk.
A tisztaság lehetséges? - Tiszta sor
Egy értékes és segítséget nyújtó weboldalt ajánlunk.
Interjú Labancz Zsolt UCESM elnökkel
Márciusban Labancz Zsoltot, a Piarista Rend Magyar Tartománya tartományfőnökét választották a Szerzetesi Nagyobb Elöljárók Európai Konferenciáinak Uniója (UCESM) elnökévé. A szervezet lényegéről, céljairól és az európai szerzetesség helyzetéről kérdezte Baranyai Béla a tartományfőnököt.
Magyar jezsuiták a nagyvilágban
Virtuális térképen helyezték el a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának házait, és a magyar provinciához tartozó jezsuiták állomáshelyeit.
Lando Modest atyát, verbita misszionáriust, magához szólította az Úr
Május 13-án este, a kőszegi Szent Imre Missziósházban hirtelen halállal elhunyt Modest atya.
Piarista hivatások: Urbán József SP
Urbán Józsefet a 2015-ben Esztergomban megrendezett 47. egyetemes káptalan a rend ázsiai cirkumskripcióért felelős generálisi asszisztensévé választotta. A korábban Szegeden és Pesten tevékenykedő szerzetes közel három éve járja az európai ember által gyakran csak a filmekből vagy az internetről ismert egzotikus területeket, ahol nemrégiben telepedett meg a rend, de máris számos taggal rendelkezik, iskolákat tart fenn és plébániákon szolgál egy számunkra távoli kultúrában. A közelmúltban életútjának új állomásáról Szathmáry Melinda beszélgetett vele.
Verbita missziós táborok
2018-ban is várnak a verbiták Kőszegre gyermek, ifjúsági és családos táborba!
"Krisztus szeretete sürget minket!"
Bogner Mária Margit halálának évfordulója
Idén is számos zarándok érkezett imával és énekelve gyalogosan és buszokkal Érd-Ófaluba, hogy együtt emlékezzenek meg Bogner Mária Margit nővér halálának évfordulójáról, és imádkozzanak boldoggá avatásáért. Sokan jöttek el hálából, és látogatták meg a szentéletű vizitációs nővér sírját, azok, akik eddig is kérték égi közbenjárását mindenféle ügyeikben.
Lelkigyakorlat a Szent Erzsébet Nővéreknél
“LEGYETEK TŰZESEK!” - A Szent Erzsébet nővérek szeretettel várják a fiatalokat nyári lelkigyakorlatukra.
Salkaházi Sára emléknapjának előestéjén
Salkaházi Sára, a tizenkét éve boldoggá avatott vértanú emléknapjának előestéjén, május 10-én Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét a budapesti Örökimádás-templomban. A misét imaest követte, melyet a Szociális Testvérek Társasága tagjai vezettek.
Konvent-lelkigyakorlat a csornai premontreieknél
Május 7. és 9. között éves konvent-lelkigyakorlatukat tartották a csornai premontrei szerzetesek.
Domonkosok testvéri találkozója
2018. április 25-én Szentendrén tartottuk tartományi napunkat, amelyet szentmisével kezdtünk. Mondhatjuk, hogy ez volt a legfontosabb része a találkozásunknak, hiszen az Eucharisztiában válunk közösséggé (communio) a Szentháromsággal és egymással.
Meghívó Mazzarello Szent Mária ünnepére
A Don Bosco Nővérek május 12-én, szombaton ünnepelik társalapítónőjük, Mazzarello Szent Mária Dominika ünnepét Pesthidegkúton, amelyre sok szeretettel várnak mindenkit.
Ikonmegáldás
A Vojtecha Hasmandová SCB anya ikonfestő csoport ikonszentelési ünnepségéről írt Tombor Kata beszámolót.
Közösségben hordozzuk egymást – Beszélgetés Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapáttal
Hortobágyi T. Cirillt, a pannonhalmi bencés közösség új főapátját Szent Benedek ünnepén, március 21-én iktatták be tisztségébe. Szent Asztrik apát 86. utódát eszményeiről és terveiről kérdezte a Magyar Kurír. A főapátot szerzetestársa, Fehérváry Jákó, a budapesti Szent Szabina-kápolna igazgatója is elkísérte.
Okosan és szelíden
Állami támogatással megújult épület megáldására, egy lányoknak szállást adó diákotthon Te Deumára, koncelebrált szentmisére hívta a Magyar Kurír Szerkesztőségét az Isteni Szeretet Leányai Kongregáció tartományfőnöknője, Kovács Piroska Mária FDC Sashalomra május 2-án.
Dejcsics Konrád OSB Pannonhalma kulturális missziójáról
A Pannonhalmi Főapátság idei spirituális és művészeti programjainak kulcsszava a kibékülés. Dejcsics Konrád bencés kulturális igazgatóval a 2018-as esztendő jövőbe mutató „szellemiségéről” beszélgetett a Magyar Kurír Szerkesztősége.
Kelemen Didák minorita rendfőnökre emlékeztek Miskolcon
Már több mint tíz éve minden év április 28-án, Kelemen Didák minorita ferences rendfőnök halálának évfordulóján megemlékezést tartanak Miskolcon, a minorita templomban.
Ábrahám Béla atya tartományfőnöki kinevezésének megerősítése
Óbudán, a Segítő Szűz Mária-kápolnában április 21-én, szombaton Tadeusz Rozmus, római regionális elöljáró, Ángel Fernández Artime rendfőnök, Don Bosco tizedik utóda képviseletében hivatalosan meghosszabbította Ábrahám Béla atya tartományfőnöki megbízatását.
Ferenc pápa a Bencés Konföderációhoz: Semmit ne helyezzünk Krisztus elé!
Ferenc pápa fogadta az Apostoli Palotában a Bencés Konföderáció 400 apátját és képviselőjét, akik abból az alaklomból gyűltek össze az Aventinus-dombi Szent Anzelm monostorban, hogy megemlékezzenek és hálát adjanak a konföderáció létrejötte óta eltelt 125 évért.
Pizzaballa érsek beszéde a szerzetesi zarándoklaton
2018. április 14-én - a közös szerzetesi zarándoklaton - Pierbattista Pizzaballa ferences szerzetes, jeruzsálemi érsek volt a magyar szerzetesek vendége, a nap egyik előadója. Előadása itt olvasható.
Interjú Szocska A. Ábel kinevezett püspökkel
A közeljövőben fogják püspökké szentelni Szocska A. Ábel apostoli kormányzót. Ferenc pápa 2018. április 7-én nevezte ki a bazilita szerzetest a Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspökévé. Az előtte álló feladatokról, eseményekről, a változás élményéről beszélgetett Polyákné Tóth Nóra a kormányzó atyával.
Mária, társunk az úton - Mirjam nővér elmélkedése
Mirjam nővér, a Sarutlan Kármelita Nővérek Szerzetesrend perjelnője az április 14-én megtartott szerzetesi zarándoklaton: Mária, társunk az úton címmel elmélkedést tartott, amely itt olvasható el - elmélkedhető végig.
A szalézi szerzetesrend előtt tisztelegtek a Terror Házában
A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja alkalmából Ádám László szalézi szerzetesre, egykori tartományfőnökre emlékeztek a Terror Háza Múzeum előtt. A megjelenteket Tallai Gábor, a múzeum programigazgatója köszöntötte. Beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, Ábrahám Béla, a szalézi rend magyarországi tartományfőnöke, valamint B. Varga Judit, a Terror Háza Múzeum történész-muzeológusa.
Életadó szerzetesség, szolgálat és öröm – zarándoklatunk Mátraverebély-Szentkúton
„Életadó szerzetesség – Szűz Máriával és Szent Józseffel a szerzetesi úton” címmel rendezték meg április 14-én a magyarországi szerzetesek zarándoklatát a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen. Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi érsek és Jeges Mirjam kármelita perjenő tartottak előadást.
A magyar szerzetesség előtt álló feladatokról
Lobmayer Judit és Dobszay Benedek a magyar szerzetesség előtt álló feladatokról
Nyíregyházi megyéspüspökké nevezte ki Szocska A. Ábel atyát Ferenc pápa
Konzultori ülésre gyűltek össze 2018. április 7-én a Nyíregyházi Egyházmegye görögkatolikus papjai a Püspöki Hivatal épületében. Déli 12.00 órakor Kocsis Fülöp metropolita és dr. Orosz Atanáz megyéspüspök is megjelent a találkozón. Érsek atya ekkor jelentette be, hogy Őszentsége nyíregyházi megyéspüspöknek nevezte ki Szocska A. Ábel OSBM bazilita szerzetest, az egyházmegye apostoli kormányzóját.
Hivatás-zarándoklat
Jézus az út (vö. Jn 14,6)
Áprilisi zarándoklatunkon arra hívunk Benneteket, hogy együtt imádkozzunk a hivatásokért: ki-ki a sajátjáért, papi és szerzetesi hivatásokért, családokért.
Ferenc pápa üzenete a megszentelt élet spanyolországi találkozójára
„Nagy félelmem, hogy fiataljaink elveszítik gyökereiket. Félek ettől. Ma talán az a feladat, hogy előkészítsük az utat, hogy látható legyen, amit Jóel hirdetett: „véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak” (Jóel 2,28).”
Türjei búcsú és fejlesztés
2018. április 7-én történelmi léptékű esemény részesei lehettünk a türjei premontrei épületegyüttes életében. Ugyanis Dr. Latorcai Csaba az örökségvédelemért felelős helyettes-államtitkár, Manninger Jenő országgyűlési képviselő, Nagy Ferenc László polgármester és Dr. Virág Zsolt projektmenedzser valamint Fazakas Z. Márton premontrei apát, jelenlétében nyilvános sajtótájékoztatón mutatták be, a türjei premontrei prépostsági templom Árpád-kori épületének műemléki helyreállítását.
Első miséjét ünnepelte az új tihanyi perjel
Nagycsütörtök estéjén, az utolsó vacsora emlékezetének, az apostolok közössége ünnepének napján mutatta be első szentmiséjét a tihanyi bencés közösség, a Magyar Bencés Kongregáció Szent Ányos Bencés Perjelségének új elöljárója, Mihályi Jeromos. Március 29-én hívek sokaságával ünnepelt Tihanyban.
A bakonybéli monostor millenniumi éve
A millenniumi év logója
Beiktatták Hortobágyi Cirillt, az új pannonhalmi főapátot
Az összes magyar szerzetesrend nevében örömünket fejezzük ki és imádkozunk az új főapátért!
Magyarországi szerzetesek zarándoklata és találkozója
Életadó szerzetesség - Szűz Máriával és Szent Józseffel a szerzetesi úton
Az esemény élő adásban követhető lesz erre a linkre kattintva: http://szentkut.diapro.hu/
A legcsodálatosabb ajándék és a legfélelmesebb titok
Az Eucharisztiáról szólt a március 17-én megtartott Sapientia-nap egész napos konferenciája a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
Új elnök az FSzK élén
A Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának (FSzK) rendes tagjai 2018. március 20-án új elnököt, és ugyanekkor elnökségi tagokat is választottak Érden, az FSzK kétnapos ülésének első délutánján.
Kitüntetés Egyházközségi Nővéreknek
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetéseket adott át a Pesti Vigadóban.
Magas színvonalú munkája, példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott ENDRŐDI EMMA RITA, az Egyházközségi Nővérek Társasága tagja, a Piliscsaba-Klotildligeti Plébánia nővérmunkatársa, és GÁTI EDIT ÁGNES az Egyházközségi Nővérek Társasága volt vezetőnővére, a Piliscsaba-Klotildligeti Plébánia nővérmunkatársa, a piliscsabai Szent Péter Kollégium alapítója és volt vezetője.
Új elnök az MRK élén
A Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának (MRK) rendes tagjai 2018. március 19-én új elnököt, és ugyanekkor elnökségi tagokat is választottak Budapesten, az MRK tavaszi ülésén.
A szeretet arcai-filmajánló
Szeretettel várunk mindenkit egy csodálatos film megtekintésére a Párbeszéd Házába (Budapest, Horánszky út 20.), ahol az Ars Sacra filmklub keretében március 28-án este 6 órai kezdéssel a Faces of Love című dokumentumfilm kerül levetítésre.
„Ami után az erősek vágyódnak, s amitől a gyengék sem riadnak vissza”
Mihályi Jeromost, az újonnan megválasztott tihanyi perjelt hivatásáról, a bencés lelkiségről, a bencések küldetéséről és Tihany jövőjéről kérdeztük.
Labancz Zsoltot választotta elnökévé az Európai Szerzeteselöljárói Konferenciáik Uniója
"Tedd tágassá sátradban a helyet..." volt a 18. UCESM általános gyűlés fő témája.
P. Cantalamessa harmadik nagyböjti prédikációja
Március kilencedikén péntekén tartotta meg Raniero Cantalamessa kapucinus atya harmadik nagyböjti prédikációját „Ne legyetek magatokkal eltelve” címmel. A keresztény alázat értelmezéséről szóló elmélkedésén részt vett Ferenc pápa a római kúria tagjaival együtt az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában.
Marista nevelési-oktatási intézmények találkozója
2018. január 30. és február 2. között került sor a marista nevelési-oktatási intézmények vezetőinek XIII. találkozójára a francia országbeli L’Hermitage rendházban.
Kálmán Peregrin a ferences vértanúkról
A Magyar Hagiográfiai Társaság évadnyitó ülésén, március 8-án Kálmán Peregrin OFM tartott előadást „Ferences mártírok a 20. században” címmel Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar (ELTE BTK) Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtárában.
Keresztút a ciszterci nővéreknél
A kismarosi ciszterci nővérek vendégházától elindulva, a domb aljába leereszkedve különleges keresztút fogadott. Alig faragott kövek, szikladarabok a földön, rajtuk mindössze két-két szó az egyes stációk jelzéseként. Az innen meredeken felfelé kanyargó ösvényen, miközben egyre nehezebben vettem a levegőt, s meg-megálltam az egyes állomásoknál, éreztem, hogy mennyire mélyre hatolnak ezek a szavak: valójában imádkozom!
A Jézus-imáról tartottak konferenciát Budapesten
„A Jézus-ima és a keleti kereszténység ΙΙ. Imaélet a monostorban és azon kívül” címmel tartottak konferenciát március 3-án ortodoxok és katolikusok közös szervezésében. Az eseménynek a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adott otthont, miként a 2015-ben rendezett első találkozónak.
Neved mint kiöntött olaj - a Jézus imáról
"Amikor Jézus nevét kimondom, akkor végigcsordul rajtam mint az olaj, ami megvéd a támadástól, gyógyít, felken, örömet ad."
A Jézus-ima konferencián (2018. 03. 03. Budapest) Vigasztaló Szentlélekről nevezett Mirjam nővér, a Sarutlan Kármelita Nővérek Szerzetesrend perjelnője is előadást tartott, melynek szövegét örömmel és szeretettel osztjuk meg.
Budapestre látogatott a pálosok általános elöljárója
Március 2-án Budapestre látogatott a pálos rend általános elöljárója, Arnold Chrapkowski. A Częstochowában élő rendfőnök megtekintette a Balatonszemes egykori pálos kolostorának leleteit bemutató kiállítást, valamint egyeztetett a régészeti feltárás résztvevőivel.
Interjú Mihályi Norbert Jeromos atyával, a Tihanyi Bencés Apátság új perjelével
A Vatikáni Rádió Szerkesztősége interjút készített Mihályi Norbert Jeromos atyával, a Tihanyi Bencés Apátság új perjelével. Az interjú teljes szövege itt olvasható.
A Ferences Szegénygondozó Nővérek jubileumi ünnepsége
Február 24-én Esztergomban, a Loyolai Szent Ignác-templomban, majd a Keresztény Múzeumban Erdő Péter bíborossal ünnepeltek a szegénygondozó nővérek. Arra emlékeztek, hogy kilencven éve született a ferences nagycsaládnak ez az „egyedülálló magyar hajtása”.
A Szervita Rend alapítóinak ünnepe
Február 17-én ünnepeljük a Szervita Rend Hét Szent Alapítóját. A Szervita Nővérek a Világi Renddel és a szerviták barátaival együtt ülte meg ezt a napot 2018-ban.
Hargitai Anna M. Magna nővér kapta idén a Parma fidei – Hit pajzsa díjat
A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a Parma fidei – Hit pajzsa díjat idén a kilencven éves Hargitai Anna M. Magna SDR nővér kapta. A díjátadót február 24-én tartották Budapesten, a Szent Margit Gimnázium dísztermében.
A piaristák és a főváros – Konferenciával zárult a rend évfordulója
A Piarista Rend Magyar Tartománya központi gyűjteményei „A piaristák és a főváros” címmel történeti konferenciát rendeztek február 21-én a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében.
A ferencesek és a Szentföld
Dobszay Benedek rendtársaival a nagyböjt kezdete előtt tett látogatást a Szentföldön. A ferences provinciálissal Szerdahelyi Csongor, a Ferences Sajtóközpont igazgatója készített interjút.
Unitas 2018: Tudok-e örülni annak, ami vagyok?
A pap- és szerzetesnövendékek hagyományos találkozóját február 17-én tartották Budapesten a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Az apostoli élet és imádság kapcsolatára rákérdező téma elgondolkodni hívott. Elkezdeni imádkozni, nem abbahagyni, és innen indítani minden tevékenységet – üzeni.
ÖRÖK SZOLGÁLAT ISTEN KEGYELMÉBŐL
Mindig megkaptam a kegyelmet, az égi támogatást ahhoz, hogy helyt tudjak állni a legnagyobb megpróbáltatások idején is – jelentette ki Hargitai Anna Magna nővér, SDR. Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek tagját az 1950-es években az ÁVO üldözte, volt vizsgálati fogságban és internálótáborban, sőt a hatalom parancsára nehéz fizikai munkát is végzett. Sokszor nélkülözött és éhezett, de hitét nem adta fel sem a Rákosi-, sem a Kádár-korszakban. A nehéz élete ellenére nem bánt meg semmit, mindent végigcsinálna újra.
Új elöljáró a Tihanyi Bencés Apátság élén
A Tihanyi Bencés Apátság közleményét olvashatják az alábbiakban.
Hortobágyi Cirill a Pannonhalmi Főapátság új apátja
A Pannonhalmi Főapátság szerzetesközösségének közleménye a pannonhalmi főapát megválasztásáról.
Fiatalok találkoztak szerzetesekkel Nyíregyházán
Egyházmegyénk ebben az évben is megrendezte a már hagyománnyá vált szerzetesek találkozóját 2018. február 10-én, a Magyarok Nagyasszonya plébánián. A program során a fő cél az, hogy a fiatalok közelebbről megismerkedhessenek a szerzetesi hivatásokkal, életközösségekkel.