Összes hír

2022. már. 21. (hétfő) 12:45
Budapest

Nagyböjtben a saját feltámadásunkra is készülünk

Szkaliczki Örs ciszterci szerzetessel, a Budai Ciszterci Szent Imre templom plébánosával beszélgetett Ungvári Ildikó a nagyböjt lényegéről, és arról, hogy hogyan élhetjük meg minél mélyebben ezt az időszakot.

2022. már. 21. (hétfő) 12:45
Budapest

Béri Renátó OCD nagyböjti triduuma

A nem tudás bölcsessége és békéje címmel szentmisék keretében tartott háromnapos nagyböjti lelkigyakorlatot Béri Renátó kármelita szerzetes a budapesti Örökimádás-templomban március 18–20-án.

2022. már. 21. (hétfő) 12:15
Budapest

A szerzetesek szinodális tapasztalata

A szerzetesek hangja – egy szinodális egyházért címmel rendezték meg a tavaszi Sapientia-napot március 19-én Budapesten, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Az esemény egyik előadója Nathalie Becquart XMCJ, a püspöki szinódus altitkára volt.

2022. már. 21. (hétfő) 12:15
Róma

Krisztussal mi is váljunk szentségi áldozattá

„Vegyétek és egyétek: ez az én testem” címmel tartotta meg március 18-án pénteken délelőtt P. Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros, a Pápai Ház szónoka második nagyböjti prédikációját Ferenc pápa, a Római Kúria tagjai jelenlétében a VI. Pál aulában. Múlt héten a Szentlélek szerepét értelmezte a szentmise igeliturgiájában, mostani „misztagógikus katekézisében” a szentmise központi részéről, az eucharisztikus imádságról elmélkedett.

2022. már. 21. (hétfő) 12:15
Róma

A pápa az Ágoston-rendi Recollectusoknak

Ferenc pápa március 17-én, csütörtökön fogadta az Ágoston-rendi Recollectusok általános káptalanjának küldöttségét, és Szent József alakját állította eléjük, mint a szerzetesek és papok példaképét.

2022. már. 17. (csütörtök) 11:00
Budapest

Fórum a gyerekekért

A Piarista Rend Magyar Tartománya Pedagógiai Szolgálat Bizottsága és a fenntartó központ küldetésterületi fejlesztő munkatársai online tartományi beszélgetéseket indítottak Fórum a Gyerekekért címmel. A háromhetente megvalósuló kétórás keddi alkalmakon kiemelten fontos témákban közösen inspirálódunk és beszélgetünk.

2022. már. 16. (szerda) 08:30
Róma

Krisztus gyógyító jelenléte a szentmise igeliturgiájában

Március 11-én pénteken délelőtt tartotta meg P. Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros, a Pápai Ház szónoka első nagyböjti prédikációját Ferenc pápa, a Római Kúria tagjai és a főbb szerzetesrendek elöljárói jelenlétében a VI. Pál aulában. A „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” (Mt 26,26) címmel az Eucharisztia titkáról tartott ötrészes sorozatának első alkalmával a szónok a szentmise első részét alkotó igeliturgiáról és abban is főként Isten Szavának hatékonyságáról elmélkedett.

2022. már. 16. (szerda) 08:30
Budapest

A jezsuiták alapítójuk szentté avatásának 400. évfordulóját ünnepelték

A Jézus Társasága 2022. március 12-én ünnepelte 400. évfordulóját annak, hogy alapítóját, Loyolai Ignácot 1622-ben szentté avatta Rómában XV. Gergely pápa. A jeles alkalom tiszteletére napra pontosan az évfordulón, március 12-én, szombaton este Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök mutatott be koncelebrált szentmisét a pesti Jézus Szíve jezsuita templomban.

2022. már. 11. (péntek) 08:45
Mindenhol

Kódexmásoló apácák szólnak hozzánk a margószélről

Néha egy nyelvbotlás, pontatlanság többet mondhat el valakiről, mintha tökéletes, hosszú mondatokban beszélne anélkül, hogy egyszer is elszólná magát. Olykor maga a hiba is üzenet, akkor különösen, ha szélsőségesen szabályozott körülmények között, vagy éppen azok ellenére jön létre. Ha kiszól a sorok közül, szinte megszólítja az olvasót. Ilyen szeretnivaló és személyes „hibaüzenetek” a kódexmásoló apácák lapszéli megjegyzései.

2022. már. 11. (péntek) 08:30
Róma

Pápai üzenet


Ferenc pápa március 8-án kedden este üzenettel fordult a női egyházdoktorok és Európa női társvédőszentjeinek szerepéről tartott nemzetközi konferencia résztvevőihez, melyet március 7-én és 8-án tartottak a római Pápai Orbán egyetemen, közös rendezésben az Avilai Katolikus Egyetemmel és az Apostolok Királynője Pápai Ateneumnak a nők témájával foglalkozó főiskolájával.

2022. már. 10. (csütörtök) 08:00
Szentpéterfa

Szabó Alajos verbita atya 90. születésnapi köszöntése

2022. március 6-án vasárnap ünnepelte a Szentpéterfai Plébánia közössége Szabó Alajos verbita atya 90. születésnapját és vasmiséjét.

2022. már. 9. (szerda) 09:00
Kismaros

Új gyümölcsfeldolgozó üzem a ciszterci nővéreknél

Március 7-én Kismaroson átadták a ciszterci nővérek Boldogasszony monostorának új gyümölcsfeldolgozó üzemét.

2022. már. 9. (szerda) 09:00
Pannonhalma

Kurt Schubert-emlékdíjjal ismerték el Várszegi Asztrik főapátot

Az ökumenizmusért, a békéért és a vallásközi megértésért végzett szolgálata elismeréseként, és mert fáradhatatlanul tett a baráti kapcsolatért Ausztriával, Kurt Schubert-emlékdíjjal tüntették ki Várszegi Asztrik emeritus főapátot. A püspökatya 2022. március 3-án, csütörtökön Ausztriában, Kismartonban vette át az elismerést. Mint mondta nem várt, megtisztelő egyben örömet jelentő meglepetésként érte a kitüntetés. A díjat a bécsi székhelyű Világvallások Fóruma nyolcadik alkalommal ítélte oda.

2022. már. 9. (szerda) 08:45
Szécsény

Barsi Balázs atyánál jártunk

Másfél hete Szécsényben voltunk, hogy a ferences kolostorban Barsi Balázs atyával találkozzunk, és interjút készítsünk vele a húsvéti szám címlapjára. Kivételes pár óra volt, készülés a nagyböjtre, megmerítkezés mélységben, magasságban. A ködös, nyálkás, szürke reggelen kívül rekedt minden, ami félelmetes és kopár, bent virágzó citromfa, forró kávé és remény várt ránk. Pár nap múlva kitört a háború. Hirtelen nagyon távolinak tűnt a kolostor világa. Vörösmarty sora járt a fejemben: „Mély csend lön, mint szokott a vész előtt…”

2022. már. 9. (szerda) 08:30
Mindenhol

A kísértés valósága

A húsvét előtti negyven nap során komolyan szembe kell néznünk önmagunkkal. A kísértés lényege az arányok összezavarása. A bűn aránytévesztés: magunkat gondoljuk a világ urának. Istenítjük az e világit, Istenről pedig nem vagyunk hajlandók tudomást venni.

2022. már. 3. (csütörtök) 10:00
Mindenhol

Segítsünk Ukrajnának az ott dolgozó domonkosokon keresztül!

A LENGYEL PROVINCIÁLIS KÖZLEMÉNYE

(Az ukrajnai domonkosok a lengyel provinciához tartoznak.)
 

2022. már. 3. (csütörtök) 09:45
Nagyszőlős

Adománygyűjtésre hívnak a kárpátaljai ferences misszióban élő testvérek

A kárpátaljai ferences misszióban élő testvérek felhívására gyűjtést indít a Ferences Rendtartomány. Támogatásokat több módon fogadnak.

2022. már. 3. (csütörtök) 09:45
Mindenhol

Jezsuiták a menekültekért

Miközben megrendülten olvassuk az Ukrajnában dúló háború híreit, jóleső érzés megtapasztalni, milyen sokan nyújtanak támogatást a harcok elől menekülőknek, illetve mindazoknak, akik a fenyegetés közepette továbbra is a szülőföldjükön maradnak. A magyar jezsuiták is igyekeznek kivenni részüket a bajba jutottak megsegítéséből, valamint a barátaiktól már most sorra érkező felajánlások minél hatékonyabb felhasználásából, elosztásából, közvetítéséből.

2022. már. 3. (csütörtök) 09:45
Mindenhol

A szalézi világ összefogása Ukrajnáért

A szalézi világban se szeri se száma azoknak a tevékenységeknek, amelyekkel az ukrán lakosságot, a háború áldozatait támogatják. Az imakezdeményezések és a béke iránti érzékenyítés, valamint az együttérző demonstrációk szinte spontán módon terjedtek el a Szalézi Családban minden szinten. Ezzel párhuzamosan konkrét kampányok indultak, különösen a vészhelyzetek kezelésére legjobban felkészült szervezetek részéről, hogy szükség szerint anyagi segítséget nyújtsanak.

2022. már. 3. (csütörtök) 09:30
Budapest

Az ukrajnai menekült diákok megsegítése

A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom Pedagógus Műhelye és a hozzá csatlakozó egyházi iskolák felhívása az Ukrajnából menekülő diákok támogatására. A felhívást teljes terjedelmében közöljük.

2022. már. 2. (szerda) 16:45
Budapest

A békeszerzés és segítségnyújtás lehetőségeiről

A békeszerzés és segítségnyújtás lehetőségeiről tanácskoztak a női és férfi szerzeteselöljárói konferenciák elnökségei

2022. már. 2. (szerda) 09:00
Budapest

Istennek szentelt élet az „átkos rendszerben”

A szerzetesek sokak számára két lábon járó bizonyítékai annak, hogy Isten létezik, és kapcsolatba lehet lépni vele. Különben semmi értelme nem lenne annak, hogy felnőtt, intelligens emberek „fura ruhában” járnak, és döntéseiket egy láthatatlan lényhez igazítják. De mi történik, ha tilos a hivatásukat „szabályosan” megélni? A kommunista rendszerben sokan nem élhettek közösségben, titkolózniuk kellett. Hogyan lehet ilyen körülmények között hűségesnek maradni Jézushoz?

Szabó Katalint, a Szociális Testvérek szerzetesrend tagját a hivatásáról és a rendszerváltozás előtti közösségi életről kérdezte Elekné Fábián Krisztina.

2022. már. 1. (kedd) 09:15
Mindenhol

Szentszéki felhívás a szerzetesekhez

Február 28-án a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának prefektusa és titkára levélben kérte a világ valamennyi szerzetesét, hogy buzgó imájukkal és életük tanúságtételével segítsék elő a békét a világ minden táján.

2022. feb. 28. (hétfő) 11:15
Budapest

Beszélgetés Kontra Évával, a Hit pajzsa díjazottjával

A Parma fidei – Hit pajzsa díjat minden évben egy-egy olyan papnak vagy szerzetesnek ítélik oda, aki a kommunista diktatúra idején is hűséges maradt a hitéhez, magyarságához. Az idei év egyik díjazottja a 92 éves Kontra Éva testvér, a Magyarok Nagyasszonya Társaság volt elöljárója. Vele beszélgetett Bodnár Dániel.

2022. már. 19. (szombat) 10:00
Budapest

A szerzetesek hangja – egy szinodális egyházért

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola A szerzetesek hangja – egy szinodális egyházért címmel Sapientia Napot rendez, amelyre szeretettel hív és vár minden érdeklődőt.

2022. feb. 22. (kedd) 12:00
Szeged

Piarista jubileumi kiállítás nyílt Szegeden

Háromszáz évvel ezelőtt kezdte meg működését a piarista rend Szegeden. A jubileumi év alkalmából Hitre, tudásra. A piaristák 300 éve Szegeden címmel kiállítás nyílt a Dóm Látogatóközpontban.

2022. feb. 19. (szombat) 12:15
Gödöllő

Ötven éve szentelték pappá Ullmann Péter Ágostont

Ullmann Péter Ágoston OPraem 61 esztendeje él Istennek szentelt életet, s mellette ötven éve lát el papi szolgálatot. Örökfogadalmat 1968-ban tett, majd 1972-ben Krakkóban szentelték pappá – titokban. A Gödöllői Premontrei Apátság emeritus kormányzó perjele rendtársaival együtt február 16-án adott hálát Isten kegyelmeiért a gödöllői premontrei Szentlélek és Gyümölcsoltó Boldogasszony-templomban.

2022. feb. 18. (péntek) 09:15
Budapest

Beszélgetés Ivanics M. Andrea SSND tartományfőnökkel

A Boldogasszony Iskolanővérek Magyar Tartománya tavaly június 30-án Debrecenben megválasztotta új vezetését. A távozó Lobmayer M. Judit helyett a következő négy esztendőre Ivanics M. Andrea nővér lett a tartományfőnöknő. Vele beszélgetett Bodnár Dániel.

2022. feb. 16. (szerda) 08:30
Budapest

A Világ egyik elfelejtett Igaza

Az elesettek szolgálatát bátran vállaló lazarista szerzetes, Köhler Ferenc a zsidóüldözés hónapjaiban ezreket mentett meg a biztos haláltól. A nyilasok az életére törtek, a kommunizmus elől rendje külföldre menekítette. Alakját a családi emlékezet nyomán testvérének unokája eleveníti fel. 

2022. feb. 11. (péntek) 12:00
Budapest

Betegek világnapja a Szent Ferenc kórházban

A Budapesti Szent Ferenc Kórházban a Betegek Világnapja alkalmából 2022.02.11-én ünnepélyes szentmisét tartottak a kórház Egyház anyja kápolnájában. A betegeken kívül a dolgozók is részt vettek a szentmisén, melyet Barta Szabolcs CM tartományfőnök celebrált. 

2022. ápr. 27. (szerda) 09:00
Csobánka

Felüdít-Ő - szerzetesnőknek

A 2022-es évben is szeretnénk felkínálni a három hetes megpihenési, megújulási lehetőséget szerzetesnővérek részére lelkigyakorlatos formában, gyönyörű természeti környezetben Csobánkán, a Segítő Nővérek Rendházában Felüdít-Ő címmel.

„Jöjjetek hozzám, … én felüdítelek titeket.” (Mt 11,28) 

2022. feb. 2. (szerda) 09:00
Székesfehárvár

Az Istennek szentelt élet belső fényességből fakad

A Megszentelt Élet és Urunk bemutatásának ünnepén együtt adtak hálát Istentől kapott hivatásukért, meghívásukért a székesfehérvári egyházmegye területén működő papok, szerzetesek, szerzetesnők, plébániai közösségek és lelkiségi mozgalmak vezetői, a harmadrendek képviselői, valamint a Prohászka Imaszövetség tagjai Székesfehérváron. Spányi Antal püspök a szentmisében arról az elköteleződésről beszélt, amely mindenekfölött Isten iránti szeretetből, Isten akarata szerint cselekszik, rendezi az életet.

2022. feb. 2. (szerda) 08:45
Eger

„Úgy tekintek rátok, mint egyházunk gazdagságára”

Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, a megszentelt élet napján Ternyák Csaba egri érsek mutatott be ünnepi szentmisét az egri Szent Bernát ciszterci templomban, az Egri Főegyházmegyében jelen lévő férfi és női szerzetes közösségek tagjaival.

2022. feb. 8. (kedd) 08:45
Debrecen

A szerzetesek életpéldájukkal díszítik fel lelkük templomát

Február 2-án ünnepli az Egyház Urunk bemutatását, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét, amelyet Szent II. János Pál pápa 1997-ben a megszentelt élet napjává nyilvánított. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök erre az alkalomra meghívta a debreceni Szent Anna-székesegyházba az egyházmegye területén szolgáló szerzeteseket, hogy a szentmisében, a legszentebb áldozatban közösen ünnepeljenek, imádkozzanak újabb papi és szerzetesi hivatásokért, és hálát adjanak meghívásuk kegyelméért. A szerzetesek a fogadalmukat is megújították a szentmise végén.  

2022. feb. 8. (kedd) 08:30
Budapest

Születésnapi beszélgetés Versegi Beátával

Versegi Beáta-Mária nővér a Nyolc Boldogság Közösség tagja, teológus, keresztény antropológus, szupervizor, coach. Számos egyetemi képzés oktatójaként és könyveiről is sokan ismerik. Életútja során megtapasztalta a mélységet és a vargabetűket is, de ötvenedik születésnapjára, mely február 4-én van, az életeseményekből összeállt a kép: kirajzolódtak az összefüggések, értelmet nyertek a részletek. Vámossy Erszébet beszélgetett Beáta nővérrel.

2022. feb. 4. (péntek) 08:45
Mindenhol

Isten életem legszebb döntése

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án a megszentelt élet világnapját is ünnepeljük. Ebből az alkalomból a Nagyváradi Egyházmegye néhány szerzetesközösségébe "bekopogtak" azzal a kéréssel, hogy válaszoljanak arra, mit jelent számukra szerzetesnek lenni, valamint hogy fogalmazzák meg azt a szándékot, amelyet a hívek imáiba helyeznének ezen a napon. 

2022. feb. 3. (csütörtök) 08:45
Róma

Ferenc pápa a szerzeteseknek

Február 2-án este, az Úr bemutatásának ünnepén, a Szentatya szentmisét mutatott be a megszentelt élet huszonhatodik napja alkalmából a Szent Péter-bazilikában. Az evangélium alapján három kérdést intézet a szerzetesekhez: Mi mozgat bennünket? Mit lát a szemünk? Mit tartunk a karunkban?

2022. feb. 1. (kedd) 17:15
Budapest

A megszentelt életet ünnepelték Pasaréten

Február elsején, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének előestéjén a pasaréti Páduai Szent Antal-plébániatemplomban a Budapesten és környékén élő szerzetesek közül vagy százötvenen összegyűltek, hogy vesperás és szentmise keretében együtt ünnepeljék Istennek szentelt életüket. A szentmisét Mohos Gábor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke mutatta be szerzetes papok koncelebrálásával.

2022. feb. 2. (szerda) 09:30
Budapest

Szerzetesi fenntartású tanodák találkozója

A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája 2022. 01. 26-án találkozót tartott a szerzetesi fenntartású tanodák szerzetes fenntartói és világi munkatársai részére. A járványhelyzetre való tekintettel részben online formában került megrendezésre. A személyesen jelen lévők a szerzetes iroda tárgyalójában találkoztak. Az összejövetel 10 - 14 óráig tartott, egy ebédszünettel és nagyon aktív, jó hangulatú volt.

Köszönjük a résztvevőknek!

2022. feb. 2. (szerda) 09:00
Mindenhol

A szerzetesek sem maradhatnak ki a szinodális folyamatból

Levélben köszöntötték az Istennek szentelt életet élő személyeket a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának vezetői február 2-a, a megszentelt élet napja alkalmából január 25-én. Idei írásukat a szinódus három alapszavából a másodiknak, a részvételnek szentelték.

2022. feb. 2. (szerda) 09:00
Mindenhol

A megszentelt életű személyek a testvériség igazi építői

Február 2-án ünnepli az egyház a Megszentelt élet 25. Világnapját. Ez alkalmat ad arra, hogy elgondolkozzunk e különleges hivatáson az egyházban és a világban, valamint a megszentelt életet élő személyek számára, hogy megújítsák a hűségüket hivatásukhoz. A világnap középpontjában a Ferenc pápa „Fratelli tutti” (Mindnyájan testvérek) kezdetű enciklikájában található iránymutatások állnak, amint arról beszámolt a Vatikáni Rádiónak João Braz de Aviz bíboros.

2022. feb. 2. (szerda) 09:00
Róma

Februárban a szerzetesnőkért szól az ima

Imádkozzunk a női szerzetesekért, köszönjük meg missziójukat és bátorságukat, hogy új válaszokat találjanak korunk kihívásaira – buzdít Ferenc pápa februári imaszándékában.

2022. feb. 2. (szerda) 08:45
Mexikó

A piarista rend generálisa és asszisztensei

A január 20. és február 11. között Mexikóban zajló 48. Egyetemes Káptalanon a Szentszék engedélyével a következő hatéves ciklusra is Pedro Aguado atyát választották meg a káptalani atyák generálisnak. Tisztségét a Szerzetesrendek Legfőbb Elöljáróinak Nemzetközi Uniója Nevelési Bizottságának elnökeként végzett munkájával összehangolva végzi továbbra is.

2022. jan. 31. (hétfő) 09:00
Győr

Szent Angélára emlékeztek a Prohászka-iskolában

Január 27-én szentmisével emlékeztek az orsolyita rend alapítójára, Merici Szent Angélára liturgikus emléknapján a győri Szent Anna-templomban. 

2022. jan. 29. (szombat) 08:30
Budapest

Együtt a Szalézi Család!

Egy nem mindennapi esemény zajlott egy különleges helyen január 29-én: a Magyar Szalézi Tartomány Budapesten, az Eiffel Műhelyházban tartotta alapítójának idei ünnepét.

2022. jan. 28. (péntek) 13:15
Győrújbarát

SZEO és LEO

Szent Erzsébet, akiről az Alexiánus Testvérek Szent Erzsébet Otthonát (továbbiakban SZEO) elnevezték, és én (továbbiakban: Leo testvér) alexiánus szerzetes barátsága már több, mint 10 éve tart.

2022. jan. 27. (csütörtök) 09:30
Kazincbarcika

Előadássorozat a Szalézi Szent Ferenc-évforduló tiszteletére

A Don Bosco Sportközpontban a fenntartó szalézi rend névadója, Szalézi Szent Ferenc halálának 400. évfordulója alkalmából meghirdetett jubileumi évben egy hat előadásból álló sorozattal tiszteleg és emlékezik meg róla csütörtökönként 17 órás kezdettel a kazincbarcikai szalézi közösség.

2022. jan. 27. (csütörtök) 09:00
Mindenhol

Újrakezdés, reform, megújulás

"1990-ben és az azóta eltelt évtizedekben a magyarországi szerzetesség számára nem pusztán az Istennek szentelt élet materiális kereteinek újraszervezése volt a feladat, hanem a szerzetesi élet belső megújítása is, válaszolva a szerzetesi élet önazonosságát érintő kihívásokra. Tanulmányomban arra keresem a választ, mik voltak ezek a kihívások, és sikerült-e az újraindításnak ez a szempontja; milyen szerzetesi modellhez nyúltak vissza a rendek, és vajon az 1950-es állapottal való folytonosság volt-e ebben a domináns."

2022. jan. 20. (csütörtök) 10:45
Erdőkürt

30 éves fogadalmi évfordulót ünnepeltek a pálos nővérek

Oltáriszentségről nevezett Mária Benedikta és Jézus Öt Szent Sebéről nevezett Mária Euzébia nővér Erdőkürtön a Magyarok Nagyasszonya-monostorban ünnepelte a kerek évfordulót január 20-án. A szertartást Puskás Antal, a pálos rend tartományfőnöke mutatta be Borsos József emeritus tartományfőnökkel együtt, aki a pálos nővérek közösségét alapítása óta kísérte és támogatta.

2022. jan. 26. (szerda) 10:15
Róma

Ferenc pápa beszéde a Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend káptalanjához


Január 24-én hétfőn délelőtt fogadta Ferenc pápa a francia alapítású Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend nagykáptalanját. Beszédében arra buzdította őket, hogy nevelési karizmájukkal, együttérző pillantással, új távlatok keresésével és az összetartozás építésével álljanak az új nemzedékek és a családok szolgálatában, egy átfogó humanizmusért és egy mind testvéribb világért.
 

 

2022. jan. 18. (kedd) 09:45
Budapest

Megkezdődött az Emberi Méltóság Stratégia trénerképzése

A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolával és az Egyházi Fejlesztőkkel együttműködésben, az Emberi Méltóság Stratégia keretében 120 órás trénerképzést indított, melynek első alkalma 2022. január 18-19-én volt.

2022. jan. 24. (hétfő) 08:45
Budapest

Szociális műhelymunka

A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája 2022.01.18-án a szociális intézmények fenntartóinak, intézményvezetőinek és gazdasági munkatársainak részvételével műhelymunkát tartott, a járványhelyzetre való tekintettel részben jelenléti részben online formában.

2022. jan. 20. (csütörtök) 12:15
Mindenhol

Zarándoktábor-vezető képzés 2022

2022. március 4-5-6-án újra indul Zarándoktábor-vezető képzésünk, melyre olyan keresztény pedagógusok és közösségvezetők jelentkezését várjuk február 21-ig, akik szívesen vezetnék diákcsoportjukat a jövő évi zarándoktáborokban!

2022. jan. 20. (csütörtök) 12:00
Budapest

Megjelent a Sapientiana folyóirat 2021/2. száma

A Sapientia Főiskola legfrissebb folyóiratában Lukács László: Az isteni irgalmasság fölfedezése korunkban, Somos Róbert: Órigenész az eucharisztiáról, Papp Miklós: A lelkiismeret fogalma az ortodox etikában, Sipos Katalin: Közeledés Istenhez a teológiai erények útján Szienai Szent Katalin tanításában és Garai Dávid Péter: Bálint Sándor a boldoggá avatás küszöbén című tanulmányát teszik közzé.

2022. jan. 19. (szerda) 10:15
Budapest

130 éve született Lafranco Margit

130 éve született Lafranco Margit, a Jézus Szíve Társasága hajdani vezetője

2022. jan. 17. (hétfő) 11:00
Budatétény

Találkozás, ünneplés, fogadalomújítás, búcsúzás

Az év második hetében az Isteni Ige Társasága magyar rendtartományának tagjai – huszonketten – összejöttek Kőszegről és az ország különböző plébániáiról Budatétényben egy testvéri találkozásra.

2022. jan. 12. (szerda) 09:00
Kismaros

Elnökségi nap 2022.

2022. január 12-13-án tartotta meg éves stratégiai napját az MRK-FSzK elnöksége Kismaroson.

2022. jan. 12. (szerda) 16:00
Bakonybél

Fémbe foglalt imádságok

„Krisztus alakjának megformálása tiszteletet ébreszt és az alázatot építi bennem (...) A szent tárgyak szerepe az életünkben elsődlegesen az, hogy emlékeztessenek minket: Krisztus tanítványai, Isten gyermekei vagyunk. Ehhez csak a legnagyobb tisztelettel szabad közelíteni” – vallja Vásárhelyi Anzelm OSB, aki egy valóságos bakonybéli csodába vezetett be minket.

2022. jan. 10. (hétfő) 19:00
Szikszó

Karácsonyi csoda

Az idei karácsony ajándéka a Bethánia Szeretetotthonban

2022. jan. 10. (hétfő) 09:15
Újvidék

Beszélgetés Harmath Károly ferences atyával

Harmath Károly újvidéki ferences atyát a legtöbben az Agapé Kiadó alapítójaként, illetve a Lurkóházak atyjaként ismerik. Most az életéről mesélt nekünk, megtudhattuk, hogy a háborúk és a politikai döntések hogyan alakítottak országhatárokat és sorsokat. Történetéből kiviláglik a derűs, a jót szüntelenül tenni akaró ferences lelkület, amelyen semmi sem változtathat.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41