Összes hír

2018. nov. 30. (péntek) 08:00
Argentína

Interkontinentális interjú

Hallottál már a verbitákról? Nos, a rendet 1875-ben a német származású Szent Arnold Janssenalapította Hollandiában, kimondottan missziós célokra.

Varga János atya magyar származású verbita szerzetes jelenleg Argentínában teljesít missziós szolgálatot. A Shoeshine megkeresésére örömmel reagált, és egy izgalmas telefonbeszélgetés során válaszolt kérdéseikre, miközben épp csempét cipelt át a hóna alatt a brazil határon.

Interkontinentális interjú következik.

2018. nov. 23. (péntek) 09:00
Budapest

Véget ért az első szerzetesi vezetőképzés

Ha célkitűzésként fogalmazzuk meg, hogy a magyar szerzetes olyan valaki, aki képződik, akkor ezzel nagyon tudjuk egymást segíteni. Ha én képződöm, ezzel hatok a másik közösségben lévőre, hogy ő is fontosnak tartsa ezt. Erre van lehetőségünk most, ami nagyszerű dolog... Kezdetén vagyunk a folyamatnak, valamit útjára indítunk és mondhatnám, hogy ez még csak a kezdet. Tetszik az a görög mondás: »A kezdet az egésznek a fele.« Vagyis, ha már megtettünk egy lépést a kezdetnél, akkor azzal hatalmasat léptünk. (Labancz Zsolt SchP) 

2018. nov. 25. (vasárnap) 15:30
Budapest

Beszélgetés Kiss Didák testvérrel

A Ferences Sajtóközpont stúdiójában Szerdahelyi Csongor beszélgetőtársa Kiss Didák testvér volt, aki laikus testvérként tagja a ferences családnak. Életéről, hivatásáról, munkájáról beszélgettünk.

2018. nov. 17. (szombat) 09:15
Pécs

A monasztikus lelkiség aktualitása

Mit üzenhet nekünk a bencés lelkiség korunkban? Mi a szemlélődés, és milyen pozitív gyümölcsei lehetnek a 21. század folyton stresszes, rohanó, nyugalmat áhító embere számára? Mit tanulhatunk a misszióról és az inkulturációról egy középkori apácától?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphattak választ a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hallgatói a 2018. november 17-én tartott lelki napon a pálos rendházban. A program célja a keresztény lelkiség hagyományainak és gyakorlatának megismerése mellett a közösségépítés és a közös imádság volt. Mohay Réka beszámolóját közöljük.

2018. nov. 23. (péntek) 12:45
Budapest

Piarista hivatások - Sóczó Ferenc SP

Sóczó Ferenc szerzetestanár idén tavasszal ünnepelte 80. születésnapját a budapesti piarista rendház tagjaként. A kortalan, precizitásáról és szigoráról híres, emellett szellemes bölcsészdoktorként is ismert tanár urat kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesítette Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr augusztus 20. alkalmából a Pesti Vígadóban, Áder János, Magyarország Köztársasági Elnökének megbízásából. Szathmáry Melinda interjúja.

2018. nov. 22. (csütörtök) 09:15
Budapest

Puskás Antal pálos szerzetes az élet védelméről

Puskás Antal pálos szerzetes, pap, aki különösen érzékeny a tisztaság, a megfogant, de veszélyben lévő gyermekek védelme és az abortuszon átesettek lelki gyógyítása iránt. Alapvetően szemlélődő szerzetes, mégis az életvédelem egyik hazai „arca”.

2018. nov. 19. (hétfő) 16:00
Budapest

Mi a szaléziaknak szurkolunk!

Magyarországi látogatása harmadik napján, november 3-án délután a rendfőnök az újpesti Clarisseumba, Boldog Sándor István szalézi tevékenységének helyszínére tette át „székhelyét”, ahol a Szalézi Család csoportjaival töltötte az időt.

2018. nov. 16. (péntek) 18:00
Tihany

Szent Ányos püspök ünnepe Tihanyban

A Tihanyi Bencés Apátság társvédőszentjére, Szent Ányos püspökre emlékeztek ünnepének előestéjén, november 16-án.

2018. nov. 19. (hétfő) 15:45
Budapest

Beszélgetés Elek László jezsuitával

Elek Lászlót nemrég szentelték pappá, és augusztusban ünnepelte elköteleződését. Életútjáról kérdezte Trauttwein Éva.

2018. nov. 14. (szerda) 17:30
Kőszeg

Kőszegi tornacsarnok ünnepélyes átadása

Átadták és megáldották november 14-én az Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium új tornacsarnokát Kőszegen. A domonkos nővérek beszámolóját olvashatjuk itt.

2018. nov. 10. (szombat) 09:00
Jánoshalma

Verbita missziós hétvége Jánoshalmán

Az Isteni Ige Társasága (verbiták) magyarországi tartományának szerzetesei a verbita nővérekkel és világi segítőikkel együttműködve évente két alkalommal missziós hétvégét tartanak egy-egy plébánián. November 10-én Bács-Kiskun megyébe kísérte el őket Körössy László.

 

2018. nov. 9. (péntek) 15:15
Girincs

Fogadalomtétel a verbitáknál

Marco Antonio de Miranda SVD testvér Brazíliából érkezett 2016. január 21-én Magyarországra. Nem beszélte a nyelvet, nem ismerte a kultúrát és a hagyományokat, de közelebb került ahhoz, hogy teljesítse régi álmát, hogy ad gentes misszionárius legyen. Hurgoi Sándor SVD atya volt a direktora, segítette az első lépéseit a magyar kultúrában.

2018. nov. 6. (kedd) 11:45
Budapest

Piarista konferencia a pedagógia új útjairól és tereiről

Konferenciát rendeztek november 6-án a piaristák „Új pedagógiák terei, új terek pedagógiái” címmel Budapesten, a tartományfőnökség Duna-parti épületében.

2018. nov. 7. (szerda) 09:00
Budapest

Interjú Molnár Lehel piarista szerzetessel

Az 1984-es születésű Molnár Lehel 2005-ben lépett a piarista rendbe. Felsőfokú tanulmányait a  Sapientia Szerzetesi Hittudományi Fősikola teológus és hittanár szakán (2005-2010), az ELTE BTK történelem szakán (2009-2012) és a Sapientia és ELTE PPK hittanár-nevelő- történelemtanár szakán (2012-2014) végezte. 2011-2014 között Budapesten gimnáziumi tanárként, 2014-2016-ig Vácott gimnáziumi és kollégiumi tanárként tevékenykedett.  A 2016/17 -es tanévtől  a hivatásgondozás tartományi felelőse, gimnáziumi tanár a budapesti gimnáziumban. Molnár Lehelt 2018. október 6-án szentelte pappá Várszegi Asztrik OSB püspök a Kalazanci Szent József Piarista Kápolnában. Ebből az alkalomból is beszélgetett vele Lonkay Márta, a Keresztény Élet újságírónője.

2018. nov. 6. (kedd) 13:30
Budapest

„Óriási a magyarok vendégszeretete” – interjú a szalézi rend vezetőjével

Négynapos magyarországi látogatáson vett részt Don Ángel Fernández Artime, a szalézi szerzetesrend vezetője, Don Bosco utódja. A világ harmadik legnagyobb rendje 136 országban van jelen, a magyar tartomány pedig a legkisebb létszámát tekintve. Beszélgetés a rendfőnöki szolgálatról, a fiatalokról, és arról hogy vajon hogyan lehet keresztényként élni a mai világban.

2018. okt. 30. (kedd) 13:00
Gödöllő

Benedikálták Gödöllő első premontrei apátját

Október 30-án a gödöllői Szentlélek és Gyümölcsoltó Boldogasszony-plébániatemplomban benedikálták a Szent Ágostonról elnevezett Gödöllői Premontrei Apátság első apátját, Balogh Péter Piusz eddigi perjelt.

 

2018. nov. 6. (kedd) 09:30
Budapest

Beszélgetés Bano Maria Blandina missziós nővérrel

A Szentlélek Szolgálói Missziós Nővérek idén ünneplik annak tizedik évfordulóját, hogy hat évtized után, 2008-ban újra letelepedtek Magyarországon. Bano Maria Blandina nővérrel, a budatétényi közösség házfőnöknőjével beszélgetünk.

2018. nov. 5. (hétfő) 17:00
Algéria

Az algériai egyház készülete boldoggá avatásra

Oran főpásztora, Jean-Paul Vesco püspök az El Watan napilapnak örömmel nyilatkozott arról, hogy a testvériség jegyében készülődnek a 19 algériai vértanú keresztény boldoggá avatására. Az ünnepi eseményre december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás napján kerül sor és az új boldogok között lesz, elődje, Claverie püspök, Oran egykori mártír főpásztora is.

2018. nov. 2. (péntek) 16:45
Kazincbarcika

Don Boscóval Kazincbarcikán

November 2-án Kazincbarcikán vendégeskedett Ángel Fernández Artime, a szalézi rend főnöke, Don Bosco tizedik utóda.

2018. okt. 31. (szerda) 13:30
Budapest

Fuss Krisztussal a határokig! - riport Teréz testvérrel

Kurczina Teréz - a Jézus Szíve Társaságának tagja - éjszakánként és hajnalonként is fut. Hogy hová és miért, a beszélgetésből kiderül.

2018. okt. 17. (szerda) 09:00
Budapest

Rendfőnöknők találkozója

2018. október 17-én tartotta a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) őszi plenáris ülését Budapesten, a Párbeszéd Házában.

2018. okt. 16. (kedd) 09:00
Budapest

Férfi szerzetes-elöljárók találkozója

2018. október 16-án tartotta a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSzK) soron következő plenáris ülését a Szent Arnold Lelkigyakorlatos Házban Budapesten.

2018. okt. 13. (szombat) 10:45
Iharos

Ünnepi szentmise és Pálos Kiállítóház átadása Iharosban

Október 13-án, szombaton második alkalommal rendezték meg Iharosban a Fehér Barátok Emlékezete Térségünkben elnevezésű rendezvényt.

2018. okt. 24. (szerda) 09:30
Szécsény

Klarissza novícia

Örömmel adunk hírt arról, hogy a Klarissza Remeteség "Szécsény Ágacskája" közössége új novíciát köszönthet:  Pásztor Mónika beöltözése 2018. augusztus 31-én volt a Klarissza Remeteség kápolnájában. Az új novícia neve a Megváltóról nevezett Mária-Ráchel nővér lett.

Forrás és fotó: Klarissza Remeteség

A rendről itt: szecseny-agacskaja-klarissza-remeteseg 

2018. okt. 24. (szerda) 09:00
Róma

Kreatív hűséggel közel a szenvedő világhoz

A pápa október 22-én, hétfőn fogadta kihallgatáson a passzionista szerzeteseket, akik október 6-27. között tartják nagykáptalanjukat Rómában. A rendet 1720-ban alapította Keresztes Szent Pál. A Szentatya arra buzdította őket, hogy legyenek a kiengesztelődés kiszolgáltatói, mert az egyháznak szüksége van erre a szolgálatra: meghallgatni az embereket anélkül, hogy elítélné őket, befogadni őket irgalommal, valamint szembenézni az új kihívásokkal, mint a migráció, a szekularizáció és a digitális világ.

2018. okt. 20. (szombat) 10:00
Bakonybél

Templomszentelést ünnepelt a bakonybéli bencés közösség

Teljes körűen felújított temploma újraszentelésével ünnepelhette millenniumát a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor szerzetesközössége október 20-án a rend prímás apátja, számos európai monostor elöljárója és nagyszámú vendégsereg jelenlétében.

2018. okt. 20. (szombat) 10:45
Püspökszentlászló

Ikonfestéssel egybekötött lelkigyakorlat

Ikonfestéssel egybekötött lelkigyakorlaton vett részt Püspökszentlászlón, az Életrendezés házában a Vojtecha Hasmandova SCB anya nevet viselő ikonfestő csoport.

Az öt éve működő, 18 főből álló csoport tagjai daganatos betegséget átélt amatőr festők, akiknek eddigi munkáit a tavalyi és az idei Ars Sacra fesztivál keretein belül lehetett megtekinteni a Misszióstársaság Lazaristák Ménesi úti kápolnájában. 

2018. okt. 15. (hétfő) 10:00
Róma

Interjú Hortobágyi Cirill főapáttal

Stúdióbeszélgetés a pannonhalmi főapáttal hivatásáról., a bencés rendről. Római látogatásakor kereste fel a Vatikáni Rádiót Hortobágyi Cirill bencés és vallott új megbizatásáról.

2018. okt. 12. (péntek) 10:00
Kőszeg

150 éves a kőszegi domonkos iskola

Emléktábla-avatással, szentmisével, könnyed és tudományos előadásokkal emlékeztek meg október 12-én az Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium alapításának 150. évfordulójáról Kőszegen.

2018. okt. 11. (csütörtök) 08:00
Budapest

Interjú Horváth Ferenc jezsuita atyával

A ReligiOn interjúsorozat részeiben különböző felekezetek képviselőivel készülnek interjúk. Első beszélgetésük alanya Horváth Ferenc SJ. 

2018. okt. 10. (szerda) 11:45
Budapest

A Missziós Nővérek tíz éve szolgálnak Magyarországon

Minden, a legkisebb évforduló is jó alkalom, hogy visszatekintsünk az elmúlt időszakra és hálát adjunk Istennek a kapott kegyelemekért. Mi, a Szentlélek Szolgálói Missziós Nővérek idén tízévnyi magyarországi szolgálatunkra tekintünk vissza, és szeretnénk hálát adni Istennek azért az időszakért.

2018. okt. 6. (szombat) 10:00
Budapest

Szentelések a Piarista Rend Magyar Tartományában

2018. október 6-án Várszegi Asztrik bencés szerzetes, püspök, korábbi főapát diakónussá szentelte Balla János örökfogadalmas piaristát és pappá szentelte Molnár Lehel piarista diakónust a budapesti Piarista Kápolnában. 

2018. okt. 6. (szombat) 17:00
Esztergom

Megerősítette tisztségében elöljáróját a Ferences Szegénygondozó Nővérek Kongregációja

Megerősítették elöljárói tisztségében Kóródi M. Veronika általános főnöknőt a Ferences Szegénygondozó Nővérek Kongregációjának káptalanján október 6-án. A káptalan tagjainak Erdő Péter bíboros mutatott be szentmisét.

2018. okt. 7. (vasárnap) 17:00
Kozarmisleny

Kápolnamegáldás Kozármislenyben

A kozármislenyi ferences nővérek új kápolnáját és a kolostor új épületrészét áldotta meg Udvardy György megyéspüspök október 7-én.

2018. okt. 8. (hétfő) 13:00
Hatvan

A szeretet virtuóza - Kriszten Rafael emlékezete

A vészkorszakban zsidókat mentett, a háború utáni ínségben szegénykonyhát üzemeltetett, majd Hatvanban szervezte a népek kulturális életét. Kriszten Rafael ferences atya végül mégis az ÁVH börtönébe került, ahol megkínozták és később a börtönben halt meg.

2018. okt. 8. (hétfő) 12:30
Budapest

Fiatalok látogatása idős testvéreknél

Fiatalok építettek hidat intézményeink között Társadalmi Felelősségvállalási projekt keretében. Szakkollégiumunk lakója, Török Bettina a Jövőt Építők Generációja Egyesület keretén belül csoportjával e projekten dolgozva kézenfekvőnek találta, hogy felajánlja a Jézus Szíve Társasága Idősotthonában lakó testvérek meglátogatását.

2018. okt. 8. (hétfő) 12:00
Budapest

A három új verbita diakónus tanúságtétele

A Világmisszió Országos Ünnepe keretében október 6-án, Budapesten Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök diakónussá szentelte Ngamba Mungwala Albert, Mawasala Mbela Fabien és Hernandez Elmer verbita szerzeteseket. Az ő bemutatkozásukat és tanúságtételüket olvashatják.

2018. szep. 27. (csütörtök) 08:15
Tallin

Ferenc pápa a Brigitta-rend kolostorában ebédelt

Kedden, egynapos észtországi látogatásának részeként déli egy órakor érkezett a Szentatya a tallinni Brigitta-nővérek kolostorába.

2018. nov. 1. (csütörtök) 12:00
Budapest

November elején Magyarországra látogat a szalézi rendfőnök

A szalézi rendfőnök, Ángel Fernández Artime november 1-én este érkezik hivatalos magyarországi látogatására és november 4-én, vasárnap délután indul tovább. Az egyszerűség kedvéért csak két városban tesz látogatást: Budapesten (három helyszínen) és Kazincbarcikán.

2018. szep. 22. (szombat) 16:00
Budapest

Megáldották a megújult bencés tanulmányi házat Budapesten

A Pannonhalmi Főapátság budapesti tanulmányi házában befejeződött az egy évig tartó átalakítás, s a végre visszaköltöző szerzetesek a laikus közösséggel együtt adtak hálát szeptember 22-én.

2018. szep. 20. (csütörtök) 19:30
Mindenhol

EXAMEN: A SZERETŐ FIGYELEM IMÁJA

Lelkigyakorlatos könyvében ír Szent Ignác egy imamódról, mely arra vezeti rá az elmélkedőt, hogy felismerje Isten jelenlétét az életében, és kapcsolatba kerüljön vele. Ez az ima, amit examennek (egész pontosan examen generalénak) nevezett, már szerepelt korábban is néhány lelkiségi szerzőnél, de Szent Ignác nyomán vált széles körben ismertté. 

2018. szep. 13. (csütörtök) 19:30
Krakkó

Fiatal szerzetesek találkoztak Krakkóban

Harmadik alkalommal rendezték meg a megszentelt életet élő fiatalok találkozóját szeptember 13. és 16. között Krakkóban, „Szabadok a Szentlélekben” mottóval.

2018. szep. 20. (csütörtök) 19:30
Róma

Ferenc pápa a Szeplőtelen Szűz Fiai szerzeteskongregációhoz

A pápa csütörtökön fogadta a Vatikánban a Szeplőtelen Szűz Fiai kongregáció 150 tagját. Arra bátorította a szerzeteseket, hogy álljanak az ifjú nemzedék mellé, követve a 150 éve elhunyt alapítójuk, Tiszteletreméltó Giuseppe Frassinetti példáját.

2018. szep. 20. (csütörtök) 19:15
Róma

Interjú Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapáttal


Szeptember 10- és 14-e között a Püspöki Kongregáció szervezésében bevezető képzést tartottak Rómában az utóbbi két évben felszentelt püspököknek és kinevezett ordináriusoknak. A 144 résztvevő közt a kurzus végén Hortobágyi Cirill OSB, pannonhalmi főapát felkereste a szerkesztőségünket és egy interjúban beszámolt személyes élményeiről.
 

2018. szep. 19. (szerda) 18:15
Worms

Domonkos novíciusok

Bemutatkoznak Paál Gergely és Horváth Gábor Jordán testvérek, akik 2018-ban kezdték el az újoncidőt a magyar domonkos közösség tagjaiként Wormsban két német novíciussal Lucas és Simon testvérekkel együtt Laurentius atya, novíciusmester vezetése alatt.

2018. szep. 15. (szombat) 10:00
Zirc

Bérczi Bernát ciszterci apát benedikálási ünnepe

Szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya emléknapján tartották az új ciszterci apát benedikálását Zircen. A szertartást Mauro Giuseppe Lepori generális apát végezte. A zirci ciszterci szerzetesközösség július 13-án választotta meg hat évre Bérczi L. Bernát eddigi kormányzóperjelt a monostor apátjává.

2018. szep. 6. (csütörtök) 10:00
Budapest, Sapientia

Etikai kódex műhelykonferencia

A szerzetesi fenntartású köznevelési intézmények 2018. szeptember 6-án műhelykonferenciát tartottak Budapesten - a Szerzeteselöljárók Irodája és a Szerzetesi Köznevelési Csoport közös szervezésében - melynek a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adott otthont.

2018. szep. 17. (hétfő) 09:15
Róma

Ferenc pápa a kapucinusok nagykáptalanjához

Pénteken délben az Apostoli Palota Kelemen-termében fogadta Ferenc pápa a kapucinusok nagykáptalanjának, azaz rendi nagygyűlésének 250 résztvevőjét. Átnyújtotta nekik a megírt beszédét majd kötetlen beszélgetést folytatott a kapucinus rend vezetőivel.

2018. szep. 9. (vasárnap) 16:00
Strasbourg

Boldoggá avatták Alphonse-Marie Eppinger nővért

Szeptember 9-én, vasárnap Angelo Becciu bíboros, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa boldoggá avatta a Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációjának alapítóját. 

2018. szep. 11. (kedd) 07:30
Mindenhol

Zarándokoljunk!

Az alábbiakban két gyalogos zarándokutat ajánlunk figyelmükbe, amelyek  a szaléziakhoz és a pálosokhoz köthetők.

2018. szep. 8. (szombat) 16:00
Kőszeg

Fogadalomtétel a verbitáknál

2018. szeptember 8-án Kisboldogasszony ünnepnapján, az Isteni Ige Társasága (verbiták) meghívására, részt vettünk a  kőszegi rendházban tartott, új rendi tagok örökfogadalom illetve fogadalom megújításának ünnepén.

2018. szep. 8. (szombat) 10:15
Székesfehérvár

Tanúságtételek az imáról

A Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) programjai közt Smohay András, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója volt annak a beszélgetésnek a házigazdája, mely az imádságról szólt, szeptember 8-án.

2018. szep. 9. (vasárnap) 10:00
Róma

Bencés apátnőket fogadott Ferenc pápa

A Szentatya szombaton a Konzisztórium-teremben találkozott öt kontinens 120 bencés szerzetesnőjével, akik a Bencés Szerzetesnők Nemzetközi Egyesülete szimpóziumán vesznek részt Rómában. A tanácskozás témája Szent Benedek regulájából származik: „Mindenkit fogadjanak be mint Krisztust.”

2018. szep. 9. (vasárnap) 09:45
Balatonkenese

Életvezetés

Teréz és Erzsébet nővér, akik az Assziszi Szent Ferenc Segítő Nővérek Közösségének tagjai és Balatonkenesén szolgálnak, szeretettel megosztottak velünk újra pár örömteli és életvezetési gondolatot. Az írásokat a csatolmányból lehet letölteni.

2018. szep. 5. (szerda) 16:00
Kiskunfélegyháza

Alapkőletétel Kiskunfélegyházán

2018. szeptember 5-én Kiskunfélegyházán ünnepélyesen letették a Kalocsai Iskolanővérek a  fenntartásukban működő Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium új épületének alapkövét. Az új épületben a következő tanévtől az alsó tagozatosok (8 osztály) tanulhatnak majd.

2018. szep. 5. (szerda) 13:45
Kőszeg

Krisztus szeretete sürgeti a verbita családot

Augusztus 27. és 29. között Kőszegen találkozott a magyarországi verbita család. A ünneplés keretében a jelenlévők részt vehettek a lelki programokban és örömet lelhettek az együttlétben.

2018. aug. 27. (hétfő) 08:45
Mátraverebély-Szentkút

Ferences Pedagógiai Napok Szentkúton

Mátraverebély-Szentkúton találkoztak a ferences köznevelési intézmények dolgozói augusztus 27-én és 28-án. A negyedik alkalommal megtartott Ferences Pedagógiai Napokon 188 pedagógus, továbbá tizenhat ferences testvér és a tartományfőnökség dolgozói vettek részt.

2018. aug. 30. (csütörtök) 13:15
Róma

Új könyv Teréz anyáról

„Teréz anya. Egy szent az ateistáknak és a házasoknak” címmel P. Raniero Cantalamessa kapucinus atya, a Pápai Ház teológusa írt könyvet az albán származású Teréz anyáról.

2018. aug. 28. (kedd) 14:00
Dublin

Ferenc pápa beszéde a dublini kapucinusok hajléktalanszállóján

A Szentatya szombaton délután tett látogatást a szerzetesrend által alapított és fenntartott jótékonysági intézményben, ahol a segítségre szoruló szegény családokkal is találkozott. Előre nem tervezett, spontán szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket.

2018. aug. 24. (péntek) 13:15
Budapest

Állami kitüntetés

Állami kitüntetésben részesült Dr. Sóczó Ferenc piarista szerzetes.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41