Összes hír
Ünnep a Jézus Isteni Szívéről Nevezett Kármelita Nővéreknél
2020.05.19-én ünnepeltük Szent Józsefről Nevezett Boldog Mária Terézia Alapítóanyánk 165. születésnapját és egyben Jézus Szíve ünnepét.
Nekünk, Jézus Isteni Szívéről Nevezett Karmelita Nővéreknek ez nagy ünnep. Így ezen a napon kettős ünnepünk volt.
Délelőtt az óvodás gyermekeinkkel ünnepeltünk, este pedig a Skapuláré Közösségünk tagjaival rövid áhitatos szentségimádással és
szentmisével adtunk hálát a sok kegyelemért. A szentmise végén négy új tag vette fel a skapulárét.
(Erzsébet nővér)
Intenzív tanulási folyamat volt
A koronavírus-járvány idején a Szent Szív Társaságnak is át kellett helyeznie a tevékenységét az online térbe. A nővérek hamar megtanulták, hogyan lehet hatékony a jelenlétük az interneten, de pontosan látták, hogy ennek a működésmódnak megvannak a határai. Ezzel és sok más tapasztalattal gazdagodva, összetartozásukban megerősödve élték meg a pandémiás időszakot a Mese utcai közösségükben. Tornya Erikával beszélgetett erről Trauttwein Éva.
Ezüstmise a domonkosoknál
Kostecki Andrzej testvérünk papságának 25 éves évfordulóját ünnepelte június 10-én.
Dr. Fehérváry Jákó a Sapientia Főiskola új rektora
Dr. Fehérváry Jákó OSB lett a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola új rektora.
Emberi méltóság és gyermekvédelem projekt
Korábban már hírt adtuk arról, hogy a szerzeteselöljárók irodájának keretében Emberi méltóság projekt címmel közös gondolkodás kezdődött szerzetesek és szakemberek részvételével a gyermekvédelem, az emberi méltóság védelmének témakörében.
Beszélgetések az Eucharisztiáról szerzetesekkel
"Életünk jelenlét az Isten számára és jelenlét az emberek számára."
Tizedik és egyben utolsó beszélgetőtársam Barbai Kornélia, Nelli kistestvér volt, aki a Jézus Kistestvérei Női Szerzetes Közösség tagja.
Megemlékezés a minoriták szétszóratásáról
Június 18-án megemlékeztek Miskolcon arról a hetven évvel ezelőtti éjjelről, amikor elhurcoltak a városból minden minorita szerzetest. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) miskolci csoportja 2005 óta minden évben koszorúzást tart az évfordulón.
Deportált szerzetesek
Több mint tízezer szerzetest raktak éjszakánként leponyvázott teherautókra 1950 nyarán, hogy kényszerlakhelyre szállítsák őket. A halálos áldozattal is járó kíméletlen akciónak a megfélemlítés volt a célja.
Fáy Zoltán emlékezett meg erről írásában a Magyar Nemzetben június 19-én Kékkő elvtárs kelevénye címmel.
A szegedi KORDA és a Jézus Szíve Társasága történetéből
Szegeden először 1924-től 1950-ig - a szétszóratásig - a Templom tér és a gróf Apponyi Albert utca sarkán állt KORDA könyvkereskedés.
1950. június 9-ről 10-re virradó éjjel, Szegedről 20 ház szerzeteseit szállították ismeretlen helyre. Összesen 308 szerzetest hurcoltak el hetven évvel ezelőtt.
Még abban az évben, augusztusban aláíratták a katolikus egyház képviselőivel az egyház és állam közötti megállapodást, melynek következtében 63 rend működési engedélyét vonták meg.
A szaléziak 70 évvel ezelőtti szétszóratása
Hetven éve, 1950 júniusában "oszlatta fel" az államhatalom a szerzetesrendeket Magyarországon - betiltotta működésüket. 1950. június 9-ről 10-re, majd június 18-ról 19-re virradó éjjel a hazai rendházak sokaságában rendőrök jelentek meg, a szerzeteseket ponyvás teherautókra zsúfolták fel és fegyveres őrség kíséretében elszállították előre kijelölt, távoli kolostorokba.
Rózsák a casciai Szent Rita-nővérektől
Ferenc pápa levelet küldött Casciába, amelyben köszönetet mond a szerzetesnőknek és az ágostonos atyáknak, amiért a lehetetlen dolgok szentjének liturgikus emléknapján megszentelt piros rózsákat küldtek neki.
Ünnep a Regina Mundi Apátságban
Június 11-én ünneplik a Regina Mundi Apátság ciszterci nővérei közösségük alapításának és elindulásának 75. évfordulóját.
70 éve vonták meg a szerzetesrendek működési engedélyét
1950 júniusában, hetven éve kezdődött az a folyamat, amely a szerzetesrendek működési engedélyének megvonásához vezetett Magyarországon. Ennek a szomorú történésnek állítunk emléket ezzel az összefoglalóval.
Trianon 100 - Jézus Szíve Társasága
Tudtátok, hogy alapítónk, P. Bíró Ferenc jezsuita minket a magyar nemzet szolgálatára küldött? Mivel ő maga át is élte a Trianon utáni eseményeket, mindenkor hiteles útmutatást adott számunkra.
A pápa levele a minoritáknak
A minoriták idén ünneplik Páduai Szent Antal ferences hivatásának 800. évfordulóját. Ferenc pápa ebből az alkalomból levelet küldött a rend legfőbb elöljárójának, P. Carlos Alberto Trovarellinek.
Pünkösd a szociális testvéreknél
A bencés lelkiségű szociális testvérek élete - szabályzatuknak megfelelően - a Szentlélekben gyökerezik. Nem meglepő tehát, hogy ebben a Szentléleknek szentelt közösségben legnagyobb ünnep a Pünkösd. Ilyenkor kerül sor a fogadalmak letételére, a különböző fogadalmi évfordulóhoz érkezett testvérek köszöntésére, és ekkor kezdődik a noviciátus is.
A Szentlélek nincs karanténba zárva, de a járvány miatt ebben az évben a Pünkösd ünneplése a Szociális Testvérek Társaságában is rendhagyó formában történt május 30-án, Pünkösd előtti szombaton.
A székelyföldi születésű Vízi Elemér vallomása Trianonról
A Székelyföldről származik Vízi Elemér SJ, a magyar jezsuita rendtartomány vezetője. Trianon 100. évfordulóján arról kérdezte Szőnyi Szilárd, hogyan élte meg a szétszakítottságot, mit kezdjünk a nemzeti sérelmeinkkel, és miként lehet megtalálni Istent mindenben, ez esetben az ország feldarabolásában.
A Karolina Hírmondó legújabb száma
A Boldogasszony Iskolanővérek szegedi iskolája megjelentette legújabb hírmondóját. Digitális szám készült a vesztegzárból, benne a Virtuális Majálisról, tanulói és tanári élményekről, mesék egy jó vírusról (mert ilyen is van), sőt egy képességvírusról (mert még ilyen is létezik), Karanténzsoltárok a végzősök írásaiból és még számos érdekesség, meglepetés. Szeretettel ajánljuk.
Imádságos alkotás
Interjú Kelemen Eszter bőrműves népi iparművésszel, aki a Szociális Testvérek Társaságának tagja.
A remény emberei című könyvről
A szerzetesrendek feloszlatásának 70., és újraindulásuk 30. évfordulóján átfogó képet kaphatunk a magyarországi szerzetességről egy most megjelent könyv segítségével.
A kötetet Kiss Didák, a szerzetesi iroda vezetője mutatta be a Katolikus Rádióban május 19-én.
A Tény-kérdés című műsor itt meghallgatható: www.ferencesek.hu/a-remeny-emberei/
Forrrás: ferencesek.hu/Szerdahelyi Csongor
És ha jezsuita lennél?
Nagy örömmel hirdetjük meg a jelentkezést a jezsuiták Montserrat hivatástisztázó közösségébe, a 2020/21-es tanévre.
Beszélgetések az Eucharisztiáról szerzetesekkel
"A szentmise valóban egységet teremt, az Eucharisztia valóban a szeretet köteléke."
Kilencedik beszélgetőtársam Péceli Bence Imre OCD kármelita szerzetespap volt.
Visszatekintenek az elmúlt időszakra a keresztes nővérek
Közel két hónap telt el, hogy szigorú szabályok és korlátozások között élünk a koronavírus elterjedése miatt. Most, hogy úgy tűnik enyhítésekre számíthatunk, közösségileg is egy újabb határvonalhoz érkeztünk, ami visszatekintésre és hálaadásra hív minket.
A kongresszusi jelvény
Sorozatunk hetedik részében négy olyan szerzetes visszaemlékezését olvashatjuk, akik több mint 80 éven át, sok-sok költözés után is őrzik a gyerekkorukban kapott kongresszusi jelvényt.
A visszaemlékezések itt találhatók: nek.szerzetesek.hu
Interjú az esztergomi Ferences Szociális Otthon vezetőjével
Az esztergomi Ferences Szociális Otthon életét is megváltoztatta a járványügyi helyzet. Mégis: színes kendőkkel és színes maszkokkal ebbe a nehéz időszakba is lehet vidámságot hozni. Az idősotthon vezetőjével, Szabó Zoltánné Mónikával beszélgetett a Ferences Sajtóközpont.
„A séta, a simogatás, a hangok: ezek nem pótolhatók”
Szociális intézményeikről készített interjúsorozatot a Ferences Sajtóközpont. Harmadik részében a Kozármislenyben található ferences idősotthon vezetőjével, Csapi Róbertné Györgyivel beszélgettek.
A Magyar Pálos Rend új tartományfőnöke
PUSKÁS ANTAL ATYA LETT A MAGYAR PÁLOS REND ÚJ TARTOMÁNYFŐNÖKE.
Baritz Sarolta Laura nővér a járvány utánról
„A gazdasági, társadalmi rendszerek minősége az emberi gondolkodásmódon, értékrenden múlik, a paradigmaváltást a mi gondolkodásmódunk változása idézheti elő” – vallja Baritz Sarolta Laura nővér, akit mint közgazdászt és domonkos rendi szerzetest is kérdezte a Vasárnap a koronavírus-járvány okozta változásokról.
Beszélgetés Korzenszky Richárd nyugalmazott tihanyi perjellel
Korzenszky Richárd OSB szerzetes, pap, teológus, a Tihanyi Bencés Apátság nyugalmazott perjele. Egész életében tevékeny lelki és szellemi életet élt, Tihanyt kulturális központtá fejlesztette. A koronavírus-járvány az ő és szerzetestársai fizikai mozgásterét is beszűkítette. Richárd atyával telefonon beszélgetett Bodnár Dániel.
Egy fiatal szerzetesnő vallomása
Balla Erika testvér a Jézus Szíve Társasága (SJC) szerzetesrend tagja. Közvetlenségének és kedvességének hála bepillanthatunk egy huszonegyedik századi szerzetesnő gondolataiba. Ha e cikk sokdimenziós lenne, Erika testvér mély válaszai mellé képzeljük oda sugárzó arcát és mosollyal teli hangját.
Minden lépéssel közelebb a cél
Avagy miért is indulnak útnak a zarándoktábor résztvevői Tihanytól Pannonhalmáig? - interjú a program szervezőivel.
Új elemmel bővül a már jól ismert Vándortábor Programsorozat. Idén először lesz lehetőségük ifjúsági zarándoktáborokban részt venniük a fiataloknak. Bár a zarándoklat kifejezés ismerős fogalom mindannyiunknak, mégis inkább az idősebb generációhoz kötjük, mintsem a fiatalokhoz. Pedig korosztálytól függetlenül mindannyiunknak szüksége van zarándoklatra, önmagunk megismerésére, Istenkapcsolatunk elmélyülésére. A pályaválasztás, a felnőtté válás kapujában álló fiataloknak legalább annyira, mint az idősebb generációknak. Hogy mire számíthat, aki részt vesz a táborban, hogy milyen céllal, tervekkel indulnak a zarándokok a több napos gyaloglásra, erről is kérdeztük a program szervezőit: Kiss Didák ferences szerzetest, Gáll Zsófia pedagógust, a hazai és külföldi zarándokutak nagy ismerőjét és rendszeres részvevőjét, valamint Virág Benedeket, a Zarándoktábor projekt vezetőjét.
Zarándoktábor
"A LÉLEK OTT FÚJ, AHOL AKAR"
ZARÁNDOKTÁBOR FELSŐ TAGOZATOS ÉS KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOK RÉSZÉRE
Megjelent A remény emberei című könyv a szerzetesrendekről
„A megszentelt élet különböző formái az apostoli időktől jelen vannak az Egyház életében Isten és az emberszeretet szolgálatában. A történelem során más-más formái jelentek meg, a remetéktől a monasztikus szerzetektől az apostolkodó kongregációkon keresztül. Az elmúlt két évezredben nők és férfiak milliói köteleződtek el Krisztus szorosabb követésére, hogy életük felajánlása által Krisztus vigasztaló, gyógyító, bátorító jelei legyenek a világban a világért.”
Beszélgetés Bátor Botond pálos szerzetessel
Bátor Botond pálos szerzetes, korábbi tartományfőnök 2015 augusztusa óta plébános Hargitafürdőn. Az ezüstmiséjét tavaly ünneplő lelkipásztorral telefonon beszélgetett Baranyai Béla.
Az 1709-10. évi pestisjárvány és a gyöngyösi ferencesek
Kolostorkert, komor kőfalak…
Az út mellett kis kápolna áll,
azt regélik az ódon kövek:
hogy itt járt a fekete halál...
Nem csak itt járt, de itt is lakott,
a város népe rettegve félte,
ha megzörgetett egy-egy ablakot:
valaki tudta, hogy jönnek érte . . .
Fekete Nagyúr! Lásd, volt aki nem félt:
bús-barna kámzsás pár koldúsbarát,
ők vigasztalták szelíd szeretettel
a hozzád láncolt árva páriát...
Ha csontkezed, feléjük is kinyújtod:
egy -k ét barát kidőlhet a sorból,
de jön helyette másik, harmadik . . .
egy élet elmúlt?! Hej, mi az?!
Kis csepp csupán az áldozati borból...
Nagyok voltak Ők, hősök, szentek:
szívükben tűz ég, tiszta szeretet,
mert aki másért adta életét:
az mindenkinél jobban szeretett. . .
Ódon falak új köntösben,
beszéljetek . . . regéljetek . . .
huszonöt hős, szent barátról;
sokat adtak: az életet. . .
(fr. László Leonárd ofm.)
Késleltetett halál
A múlt héten Pennsylvania állam képviselője, Stephanie Borowicz azt javasolta, hogy hirdessenek ima-, böjt-, és bűnbánati napot. A koronavírus, mondja, „talán egy jogos büntetés bűneink miatt”. A hitetlenkedők reakciója borítékolható volt, bár valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy a keresztények mit értenek imán. Az igazi kereszténység számára az ima nem az okos cselekvés alternatívája, mintha az ima védőoltás nélkül is megakadályozná például a kanyaró kialakulását. Az ima inkább annak elismerése, hogy a teremtett világban minden Isten transzcendens valóságától függ. Vagy, amint a Cromwellnek tulajdonított mondás fogalmaz: bízni kell Istenben, de azért jobb, ha szárazon tartjuk a puskaport.
Beszélgetés Balogh Péter Piusz gödöllői premontrei apáttal
A premontrei szerzetesrend 2021-ben ünnepli alapításának 900 éves jubileumát. Az évfordulóra készülve a Shoeshine kultúrtér Huszár Domonkos rendezésében A premontrei örökség címmel filmben mutatja be, hogyan őrzik elevenen ezt a tekintélyes hagyományt a rend tagjai: szerzetesek, papok és nővérek. Balogh Péter Piusz gödöllői apáttal beszélgetett Bodnár Dániel.
Isten szavát hirdetik a szerzetesnők a pandémia idején
A palermói egyházmegyében is számos pap, diakónus, teológus nyújt spirituális támaszt a híveknek a közösségi oldalak segítségével, eljuttatva Isten szavát az otthonokba. A délutáni és esti órákban közvetítik a szentmiséket, a hét során szentírásolvasást, péntekenként keresztúti ájtatosságot tartanak.
Az első magyar bencés tanárokra emlékezünk
Szent Márk ünnepén, április 25-én emlékezünk a bencés rend visszaállítására, a magyar bencések tanítói munkájának kezdetére.
Beszélgetések az Eucharisztiáról szerzetesekkel
"Számomra ez a Jézus Szívében való lét."
Nyolcadik beszélgetőtársam Milánkovics Tímea volt, aki a Szent Szív Társaság (Sacré Coeur) szerzetesközösség tagja.
A záró körmenet monstranciája
A legújabb szerzetesi visszaemlékezések az 1938-as kongresszussal kapcsolatban.
Új fény támad- Alois testvér üzenete
Lehangoló hírek árasztanak el minket napról napra, ezért Istenhez fordulunk, s kérjük őt, jöjjön az emberiség segítségére, mert nemcsak a tomboló koronavírus járvány miatt vagyunk próbára téve, hanem megannyi egyéb szenvedés miatt is. Istenre bízzuk a betegeket, szeretteiket és mindazokat, akik gondoskodnak róluk.
A premontrei örökség - filmbemutató
A premontrei szerzetesrend 2021-ben ünnepli fennállásának 900 éves évfordulóját. Magyarországon már az alapító, Szent Norbert életében jelen voltak a premontreiek, sorsuk az ország történelmével összefonódott. Mit csinálnak ma, a 21. században a rend tagjai? Kicsodák ők? Szerzetesek, papok és nővérek, akiknek ünnepélyes közösségi imádság, lelkipásztorkodás, tanítás és szegénygondozás jelöli meg életüket.
Három éven át tartó munka lezárultának eredményeképpen készült el A premontrei örökség című, egész estés dokumentumfilmünk, mely megrendítő valóságában ábrázolja a rend közösségét, csendes és alázatos munkáját társadalmunk mindennapjaiban.
A piaristák az utolsó magyarországi pestisjárvány idején
A Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára érdekes, három részből álló rendtörténeti cikksorozatot készített „A piaristák az utolsó magyarországi pestisjárvány idején" címmel.
Koronkai Zoltán vallomása a hivatásáról
„Azt láttam, hogy mérnökből van elég, az evangélium hirdetőiből viszont nincs sok” – emlékszik vissza hivatása kezdeteire Koronkai Zoltán SJ. A magyar provinciális sociusának, azaz segítőjének útja a Műegyetemi Katolikus Közösségtől az egyházmegyés papi szemináriumig, majd a jezsuita noviciátustól a Szent Ignác-i lelkiségű csoportokig. Pásztor Péter interjúja.
Szerviták pestisjárvány idején
Tudjuk, hogy külföldön sok szerzetes és pap is meghalt az újtípusú koronavírus-járvány miatt ez idáig. Sokan az életkoruk miatt, de még többen azért, mert szolgálatukat teljesítették minden nehézség ellenére.
A régebben dúló járványok idején is tevékenyek voltak a szerzetesek. Hogyan éltek és cselekedtek akkor?
Ezen gondolkoztunk, amikor is rábukkantunk egy írásra, amely a szervita rend történetét bontja ki, és ebben a pesti szerviták életéről is ír a szerző. Pestisjárványok pusztítottak Európában, és helyt álltak abban a helyzetben is a testvérek, atyák.
Interjú Várszegi Asztrikkal
Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapátot kérdezte Körössy László a járványveszély okozta új helyzet kihívásairól és lehetőségeiről.
Imaláncot hirdetnek papjainkért az egyházközségi nővérek
Folyamatos, 24 órás imádságra hív az Egyházközségi Nővérek Társasága, melynek tagjai papjaink, plébániáink szolgálatára tettek fogadalmat.
Keresztút a koronavirus-járvány idején
A nagyböjti keresztútjárások ebben az idei évben különlegesek. Nem tudunk közös helyszíneken együtt részt venni rajtuk, hiszen a Covid-19 járvány mindenkit arra kényszerít, hogy otthon maradva, online csatlakozzon az imádsághoz. Még a nagyheti liturgiákon is csak az interneten keresztül veszünk részt. Ugyanakkor hisszük, hogy maga Isten jön el minden ember otthonába, minden családhoz. Lélekben most együtt megyünk azon az úton, amelyen Jézus a kínszenvedésekor járt. Itt érezzük meg Isten szeretetét, hiszen ő mindig mindent megtesz az ember megváltásáért. A járvány idején még keményebben dolgozik, hogy az emberekkel együtt munkálkodva legyőzze a betegséget.
Pozitív hírek, szerzetesi írások vírus idején
A teszted ne, de te LÉGY POZITÍV!
Kozma Imre atya húsvéti üzenete
"A világjárvány egyik napról a másikra megváltoztatta életünket. A bezártság is szolgálhatja lelkünk gyógyulását, ha felfedezzük a kereszténység engesztelő gyakorlatait, a bűnbánatot, a böjtöt, az önmegtartóztatást, az imádságot.
Ami rajtunk múlik, azt megtenni kötelesség, ami nem, azt imádkozva bízzuk Isten kezére." - írja húsvéti üzenetében Kozma Imre atya.
A kereszt köré kell gyülekeznünk
Az Egyház virágvasárnap ünnepli Jézus szamáron való bevonulását Jeruzsálembe. Ez a nap ugyanakkor a nagyhét, vagyis Jézus szenvedéstörténetének kezdete is. Barsi Balázs ferences szerzetessel az ünnep tartalmáról és a jelenlegi különleges helyzetben rejlő lehetőségekről beszélgetett Baranyai Béla.
P. Cantalamessa nagyböjti beszéde - 3.
A Nagyhét előtti utolsó pénteken tartotta meg P. Raniero Cantalamessa kapucinus atya negyedik, befejező prédikációját a Pápai Ház tagjai számára, akik az internet segítségével otthonról követték az elmélkedését. „Asszony, íme a te Fiad” – Mária, a hívők Anyja” címmel a szónok a Szűzanya kiváltságos szerepéről szólt, melyet a kereszten függő Fia bízott rá és aminek jegyében a Mennybe fölvett Asszony mindenkinek segítője és támogatója, aki Fiának testéhez, az Egyházhoz tartozik.
Emberi méltóság és gyermekvédelem
Emberi méltóság és gyermekvédelem – stratégiai tervezési folyamat zajlik szerzetesi körben.
A lelki immunrendszerünket is erősíteni kell
A járvány nem isteni büntetés, hiszen Isten megmenteni szeretne minket, nem pedig büntetni – mondja Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes a Mandinernek. A budapesti Párbeszéd Háza igazgatója hozzáteszi: ha a félelem és a pánik gyilkolta immunrendszer meggyöngül, akkor szélesebbre tárulnak szervezetünk kapui a vírusok előtt. Az atya leszögezi: fontos, hogy ebben az időszakban is megőrizzük a józan eszünket.
Éjjel-nappal rózsafüzér imádság a Világban Élő Kármelitáknál
Kedves Testvérem!
Szeretettel hívlak egy nonstop rózsafüzér imádságban való részvételre, különös tekintettel a mai lelkileg ínséges, testileg pedig sok betegséget és kiszolgáltatottságot hozó időben. Örömömre szolgál Medgyesi Zsuzsa kezdeményezése és buzgósága a Szentlélek erejében, amelyre áldásomat adom!
P. Cantalamessa nagyböjti beszéde - 2.
„Mária az egyház tükörképe és előképe” – ezt a vezérelvet követte ez alkalommal is péntek délelőtti elmélkedésében a Pápai Ház szónoka, rámutatva, hogy életünk minden napján Jézus keresztje mellett kell állnunk, mint ahogy Mária és a szeretett tanítvány tette ezt.
Beszélgetések az Eucharisztiáról szerzetesekkel
"Az Eucharisztiában gyógyító Jézus"
Hetedik beszélgetőtársam Puskás Antal OSPPE pálos szerzetespap volt, aki a budapesti Sziklatemplom házfőnöke és templomigazgatója is egyben.
Ferenc pápa a betegápoló szerzetesnővérekért imádkozott
Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, március 25-e Urunk Születése hírüladásának, a Megtestesülésnek a főünnepe. Ferenc pápa is – a megszorításból adódó szerény körülmények ellenére – ünnepi szentmisét mutatott be a Szent Márta-ház kápolnájában, amelyet immár az internetes élő adás révén milliók követnek szerte a világon. A pápa napról napra más és más szándékra ajánlja fel a szentmisét és kéri, hogy vele együtt mi is kapcsolódjunk be ebbe a világméretű közös imádságba, mely a veszélyhelyzettől leginkább sújtott csoportok tagjaiért fohászkodik.
Kedves szerzetesi iskolás diákjaink!
Szeretettel köszöntünk Titeket a Szerzeteselöljárók Irodájából! (Bár most mi is otthonról dolgozunk…)
Ebben az új helyzetben még inkább csak a virtuális tér marad a kommunikációra. Fontosnak tartjuk, hogy ne csak a szomorú híreket olvasgassuk és osszuk meg, hanem erősítsük egymásban a hitet és a pozitív energiákat!