Összes hír
A vasárnapok családi megszentelése
Az Eucharisztia csúcsa és forrása életünknek. A szentáldozás az Istennel való lehető legteljesebb egység. Nélküle élni nem igazán lehet. Legalábbis hosszú távon. Valahogy úgy van ez, mint minden más személyes kapcsolatunkkal: elképzelhetetlen egy barátság igazi ölelés, együtt töltött idő, sok beszélgetés, valódi fizikai találkozások nélkül. De van úgy – mint most is –, hogy ideig-óráig-hétig a távkapcsolat tartja össze a barátságot. Krisztussal is.
4 + 1 fordulós vetélkedő
A 2020. október 10-én boldoggá avatott, 15 évesen meghalt Carlo Acutis ízig-vérig igazi kamasz volt a 20. és 21. század fordulóján. Erős volt a hite és minden embertársa felé nyitott és elfogadó volt. Kortársaihoz hasonlóan érdekelte a digitális tér, otthonosan mozgott az internet világában. Lehet, hogy egyszer Ő lesz az „internet” védőszentje.
Egy magyar szalézi testvéri hivatás: Nádudvari Géza
Boldog Artemide Zatti szalézi testvér emléknapján előtérbe kerül a szalézi testvéri hivatás, szalézi testvérek élethivatásáról olvasunk, meghallgatjuk történeteiket. Nádudvari Géza testvér azon néhány magyar szalézi szerzetes közé tartozik, akiket a mai szalézi világban szinte mindenhol ismernek.
A lille-i domonkosok online adventi kezdeményezése
A franciaországi Lille városának domonkos rendi konventjének internetes oldala, az “Elvonulás a városban”, amely Isten Szaváról kínál elmélkedéseket a világnak, a közelgő Advent időszakára új kezdeményezést indít. Arra hívja az érdeklődőket, hogy kapcsolódjanak be az „Advent a városban” internetes programba.
Beszélgetés Hiba György újmisés jezsuitával
Amikor Hiba Györgytől interjút kértem, a Sodrás utcai Xavéri Szent Ferenc Jezsuita Rendházba hívott beszélgetni. Miközben körbevezetett a fiatal felnőttek lelkigyakorlatos útkeresését szolgáló budapesti otthonában, megelevenedett előttem a munka, amit végez és az út, amit bejárt. Honnan és hogyan indult az idén szeptemberben szentelt fiatal pap élete? Részlet Trautwein Éva riportjából.
Interjú Komáromi Előd ferences atyával
Mondanék három szót! Mi jut róla eszedbe?
Ferenc pápa a piaristákhoz
A pápa üzenetet küldött a Kegyes Iskolák Isten Anyjáról nevezett Szegény Szabályozott Papjai Rendjének, vagyis a piaristáknak, melyben emlékeztet: a megszentelt életet élők fontos feladata a nevelés. Újítsák meg elkötelezettségüket és lelkesedésüket Kalazanci Szent József karizmája nyomán.
Hálás tekintetük ad erőt a mindennapokhoz
A Ferences Rendtartomány – oktatási és lelkipásztori feladatvállalásai mellett – négy szociális intézmény fenntartója: a kozármislenyi Dorothea Otthon, a pasaréti Gondviselés Háza Gondozási Központ, az esztergomi Ferences Szociális Otthon, valamint a gyöngyösi Autista Segítő Központ szociális otthonának működtetését végzi. A Szociális Munka Napja (november 12.) alkalmából intézményeink vezetőivel beszélgettek a szociális munka örömeiről, hivatásukról, és arról, hogy miben változott a munkavégzésük a járvány első hulláma óta.
Szerzetesi iskolák pedagógusainak közös fejlesztése
2020. szeptember 20-án online konferenciát tartott a szerzetesi fenntartású köznevelési intézmények és az MSZKI által létrehozott köznevelési munkacsoport A közös stratégia nyomában I. - Szerzetesi iskolák pedagógusainak közös fejlesztése címmel.
Barsi Balázs szentbeszédei
A SÜMEGI SARLÓS BOLDOGASSZONY FERENCES KEGYTEMPLOM ÉS KOLOSTOR weboldalán meghallgathatók Barsi Balázs ferences szerzetes vasárnapi beszédei.
Az alábbi linkre kattintva most már Podcast formában is elérhetőek a beszédek:
http://sumeg.ferencesek.hu/hetvegi_beszedek.html
Forrás: sumeg.ferencesek
Elköteleződni jó!
2020. november 8-án ünnepelte Gabriel Veronika SA nővér szerzetesi fogadalmának 25 éves jubileumát a csobánkai Szent Anna templomban. A szentmisét Hiba György jezsuita atya és Lejtényi Emánuel atya celebrálták. Ezen alkalomból Ilyés Erika SA nővér interjút készített az ünnepelttel.
Hivatás és hűség: szerzetesek a szétszóratás idején
Hetven éve, 1950. szeptember 7-én jelent meg az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete, amely négy kivétellel megvonta a működési engedélyt a magyarországi szerzetesrendektől. Fejérdy András történészt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docensét, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettesét kérdezte Bodnár Dániel.
A Szent Vince otthon szerzetesnővéreire emlékeztek Csákváron
2020.11.03. – A csákvári temetőben külön parcellába temették azt a 237 kedvesnővért, akik a vincés zárdában 1950-től, a szerzetesrendek hazai feloszlatását követően a Katolikus Szeretetszolgálat otthonában éltek, dolgoztak. Pirityi Hajnal, a csákvári otthon intézményvezetője kérésére Spányi Antal püspök megáldotta a nővérek sírjait, és imádkozott az elhunyt apácákért.
A különbözőségben is megélt egység útján
Ulrik M. Monika nővér élete során volt osztályfőnök, prefekta, matematika-fizika-hittan szakos tanár, jelölt-és posztulánsmester, házfőnök, rendfőnök, spirituális igazgató. Elindította a cserkészmozgalmat a Karolinában. Egybefogta a szerzetesi iroda munkáját. Új küldetése szerint, amint azt a járványhelyzet engedi, ő lesz az egyik novíciamesternő Rómában.
Zarándoktábor-vezető képzés 2020/2021
„Boldog az az ember, akinek ereje benned gyökerezik,
s akinek szíve zarándokútra készül." (Zsolt 84,6)
Szombathelyi megemlékezés a 70 évvel ezelőtt történtekre
Szomorú évfordulóra emlékezik ebben az évben egyházunk. 70 éve, 1950 nyarán hurcolták el a magyarországi szerzeteseket kolostoraikból. A kommunista államhatalom ezzel a lépéssel is igyekezett legnagyobb ellenségét, a Katolikus Egyházat megtörni hazánkban. A Szombathelyi Egyházmegyét is nagy veszteség érte, hiszen több mint 700 szerzetest távolítottak el addigi szolgálati helyeikről. Az évfordulóra emlékeztek Szombathelyen október 19-én.
Dokumentumfilm készül a szerzetességről
Szerzetesélet Magyarországon alcímmel harmincrészes sorozat készül a hazánkban élő rendi közösségekről. A szerzetesek hatalmas feladatot vállalnak, szolgálatuk hatással van az egész társadalomra. Kik ők, mit csinálnak, és miért teszik? A Szerelmes földrajz sorozat alkotói által készített film betekintést nyújt rejtett életükbe. Trauttwein Éva elkísérte a stábot a forgatásra.
1-től 10-ig Hiba György jezsuita szerzetessel
A cikk eredetileg A SZÍV Jezsuita Magazin 2020. októberi számában jelent meg. Tornya Erika RSCJ 10 kérdése Hiba György jezsuita szerzetessel.
Szerzetesi fenntartású szociális intézmények sajátos feladatai
„Korunk állandó változások kora, amely gyakran aktivizmusba, öncélú cselekvésbe fullad. Ellene kell szegülnünk e kísértésnek, inkább kell „lennünk” mint „tennünk”. Ez a szerzetes belső és állandó vágya, de ugyanez minden ember legbelsőbb törekvése is, aki keresi az Örökkévalót. Mert az ember valójában csak a csöndben és a belső és külső magányban találkozhat Istennel.” (Szent II. János Pál, Novo millenio ineunte)
„Kivártam ezt a jó döntést”
Hogyan lesz egy vegyészmérnök huszonéves lányból szerzetes? Milyen belső és külső ösvényt kell végigjárnia ahhoz, hogy egy ilyen nagy döntést meghozzon? Rendtartományunk fiatal tagja Geröly M. Sára nővér idén júliusban tette le első fogadalmát Rómában. A kilenc elsőfogadalmas között ő az egyetlen magyar. Vele beszélgettünk keresésről, döntésekről, a nemzetközi noviciátusban szerzett tapasztalatokról, feladatokról és tervekről.
Nyolcvanéves a Jézus Szíve Nővérek Társasága
Október 7-én ünnepli alapításának 80. évfordulóját a Jézus Szíve Nővérek Társasága, melynek története 1940-ben Péterfy Ida Istennek adott életre szóló igenjével kezdődött. A közösség rendháza Budapesten, Pestszentlőrincen van, a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-főplébánia-templom szomszédságában. Itt beszélgetett Bodnár Dániel az Amerikából származó Stafford Kriszta nővérrel.
A béke és imádság szigete
A Pécshez közeli kis baranyai település, Magyarszék szomszédságában, festői környezetben található a Sarutlan Kármelita Nővérek Mindenszentekről nevezett kolostora. Bókay László írását közöljük.
Domonkos káptalan 2020
A domonkos rend magyar vikariátusa 2020. augusztus 24-26. között tartotta éves nagykáptalanját a budatétényi Szent Arnold Lelkigyakorlatos Házban.
Együttműködési megállapodás
A Budapesti Szent Ferenc Kórház és a Katolikus Szeretetszolgálat együttműködési megállapodást kötött.
K A I R O S Z MEGÚJULÁSI PROGRAM
Megújulási program papok, férfi szerzetesek számára.
„Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat,
és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát.” (Mt 11,28-29)
A gondolatszabadságért
Október 22-én ítélik oda az idei Szaharov-díjat, melyet az emberi jogok és a gondolatszabadság védelméért osztanak ki. A jelöltek között van Najib Mikhael Moussa domonkos, moszuli érsek, aki sokat tett az iraki nép és kultúra megőrzéséért az Iszlám Állam terrorszervezet előretörése idején.
Könyvajánló
Dr. Sipos Imre SJP szerzetes pap az 1996-ban jóváhagyott Szent János Apostolról és Remete Szent Pálról Nevezett Közösségnek (SJP) a tagja. Galbavy Jenő József prior atyával a lelkipásztori szolgálat és a monasztikus szerzetesélet összhangjára törekszenek, tizenegy külső-somogyi falu (Törökkoppány, Szorosad, Somogydöröcske, Miklósi, Kára, Zics, Somogyegres, Kapoly, Somogymeggyes, Pusztaszemes és Kereki ) lelkipásztori ellátását végzik, lassan 3 évtizede szerkesztik a Magvetés című lapot a hívek tájékoztatására, iskolai hitoktatást végeznek és gondozzák a Koppány-völgy egyházi épületeit. Sipos atya mindemellett a Szegedi Tudományegyetemen végzett biológusként számos biológiai és történelmi szakkönyvnek is szerzője.
In memoriam Pekó M. Adrien nővér
A Boldogasszony Iskolanővérek Magyar Tartománya tudatja, hogy Pekó M. Adrien nővér, a rend egykori általános tanácsosa és 1997–2005 között a magyarországi rendtartomány tartományfőnöknője türelemmel viselt hosszú betegség után szeptember 23-án, életének 72., szerzetességének 52. évében az Atya házába költözött.
Az alábbiakban Lobmayer M. Judit tartományfőnöknő nekrológját olvashatják.
MŰHELY GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI CSOPORTOT VEZETŐ FIATALOKNAK
Az emberkereskedelem európai napjához (október 18.) kapcsolódó műhely foglalkozik a függőségekkel, az online tér veszélyeivel, családon belüli bántalmazással és megoldási lehetőségeket, gyakorlati segítséget kínál, ezzel felkészítve az ifjúsági csoportvezetőket a nehéz helyzetben lévő fiatalok támogatására, hogy mielőbb megfelelő segítséget kapjanak.
A Párbeszéd Háza és a SOLWODI Hungary Egyesület közös programja.
Interjú Sajgó Szabolcs jezsuitával
Sajgó Szabolcs SJ a hetvenes években egyházmegyés papként kezdte Magyarországon, majd – akkori szóval – disszidált. Először Belgiumba ment, onnan pedig jezsuitának Kanadába. A rendszerváltás ismét itthon, az épp harminc éve újjáalakuló rendtartomány ügyes-bajos dolgainak intézése közepette találta. Interjú nagy idők nagy tanújával.
Az istenkép keresése a lelkigondozásban
Bajnóczi Szilvia Sára szerzetesnő, a budapesti Nyolc Boldogság Közösség tagja tizenegy évig szolgált klinikai lelkigondozóként a Budai Irgalmasrendi Kórházban. Ezernyi tapasztalatából merítve tartotta meg előadását 2020 szeptember 5-én, a Váci Püspöki Palotában, a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának lelkigondozói és önkéntes beteglátogatói szakmai napján.
Szerzetesek az Eucharisztiáról – kettős könyvbemutató
A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán szeptember 17-én mutatták be Gérecz Imre OSB Tevékeny jelenlét című (Pannonhalmi Főapátság Közhasznú Alapítvány) és Koronkai Zoltán SJ Eucharisztia, a barátság szentsége (Jezsuita Kiadó) című kötetét.
Ünnepeltek az annunciáta nővérek
Alapításuk 100 éves évfordulóját ünnepelte az Annunciáta Nővérek Kongregációja Sárváron szeptember 14-én.
Szerzetesek kalandos nyara
A szerzetesrendek feloszlatása Magyarországon 1950-ben.
„Itt ülünk a ránk erőszakolt csendben a leponyvázott teherautón. Június 10-e van, nyári hajnal. … Kunszentmárton közelében jártunk már. Meg is álltunk csakhamar a kármelitáknál (hat óra körül), hogy leadjuk lazaristáinkat és a jezsuita frátereket, akiket keblére ölelt a páter, jóllehet a tekintetéből ki lehetett olvasni, hogy nagyot néz váratlan vendégei korai és egyébként is furcsa látogatására. Búcsút intettek volt útitársaságunknak, amelynek kíváncsi körbetekintgetését egy-kettőre lehetetlenné tette a vastag ponyva” – emlékezett Révai József piarista a szegedi szerzetesek 1950. évi közös utazására, amelynek célját nem ismerték. Csak később derült ki, hogy a magyar szerzetesség szinte teljes megszüntetéséhez vezetett.
Nyilvánosság és gyermekvédelem műhely
Olyan médiára van szükségünk, amely segít az embereknek, különösen a fiataloknak, hogy megkülönböztessék a jót a gonosztól, megalapozott ítéleteket alkossanak a tények világos és elfogulatlan bemutatása alapján, és megértsék az igazságosság, a társadalmi együttműködés és tisztelet fontosságát közös otthonunk érdekében. (Ferenc pápa üzenete a Katolikus Sajtószövetség tagjainak 2020.06.30.)
Elhunyt Dr. Tímár Ágnes O.Cist
„Ha most már elvinnél… jó lenne…
Édesanyádhoz szeretnék menni…
Mónihoz szeretnék menni az Atyai Házba.
Te tudod, vársz-e tőlem még valamit…
non recuso laborem, de ha lehet, irgalmas jóságod öleljen magához…
fáradt vagyok… nagyon fáradt vagyok… de ahogy gondolod.” (1999. április 17.)
Harminc éves a pálos nővérek közössége
"ADJATOK HÁLÁT AZ ÚRNAK, MERT JÓ, MERT ÖRÖKKÉ SZERET MINKET.„
Ünnep a Budapesti Szent Ferenc kórházban
Keresztelő Szent János vértanúságának ünnepén tartotta az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció és a Budapesti Szent Ferenc Kórház tavaly átadott kápolnája megáldásának első évfordulóját.
„Itt a döntés egyoldalúan történik”
Hetven évvel ezelőtt, 1950. augusztus 30-án jött létre a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Magyar Katolikus Püspöki Kar között az a megállapodás, amely tisztázatlan jogi besorolása ellenére negyven éven keresztül – amíg Paskai László bíboros, esztergomi érsek és Németh Miklós miniszterelnök 1990. február 6-án fel nem bontotta – az állam és a katolikus egyház közötti kapcsolatok alapját képezte. Az egyezményt megelőző tárgyalásokat, illetve a megállapodás tartalmát és következményeit Fejérdy András a BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa mutatja be.
Ukrajnában felszentelték a Don Boscónak szentelt első templomot
Ukrajnában „valódi ajándékkal” ünnepelték a szalézi rend alapítójának, Bosco Szent János születésének 205. emléknapját augusztus 16-án. Az ifjúság védőszentjének a tiszteletére felszentelték az ország első Bosco Szent János templomát – adja hírül a szalézi rend központi honlapja.
„Országépítő szerzetesek”
Idén Szent István király napjához kapcsolódóan ünnepelték fogadalmi jubileumukat a szociális testvérek.
Beszélgetés a gyémántmisés Nyiredy Maurus bencés pappal
Nyiredy Maurus bencés szerzetes papot 1960. március 19-én titokban szentelte fel Zadravecz István püspök. A koronavírus-járvány miatt azonban csak a napokban volt az ünnepi gyémántmiséje. Az egykori tihanyi alperjellel az apátságban beszélgetett Bodnár Dániel. Részleteket közlünk az interjúból.
Véget ért a ferences zarándoktalálkozó
Zarándoktalálkozót szerveztek a ferencesek Mátraverebély-Szentkúton. A kétnapos eseményre közel ötven fő érkezett, akik együtt vettek részt az esti fényünnepen, a virrasztáson, másnap pedig a Szent István király napi búcsún és a körmeneten. Az elmaradt zarándoklatot ezúttal a ferences testvérek egy csoportja járta végig.
Nővéreiket ünnepelték az iskolanővérek
Tartományi lelkigyakorlatukat követően augusztus 1-jén a reggeli imaóra, a laudes keretében ünnepelték új fogadalmas nővérük, M. Sára nővér tartományi befogadását, majd a szentmisében 60, 50, 30, 25 és 20 éves jubiláns nővéreikért imádkoztak a Boldogasszony Iskolanővérek tagjai.
A szerzetesi iroda a gyermekbántalmazásról
A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI) széles körű összefogást teremtve folytatja azt a munkát, amely a Magyar Katolikus Egyházban a gyermekvédelem területén kezdődött. Az MSZKI szembenézést, megelőzést és szemléletformálást segítő kezdeményezéseit Kiss Didák ferences szerzetes, irodavezető és Rudan Mária, az iroda gyermekvédelmi tanácsadója mutatta be.
Zarándoktábor avagy a vizen járás iskolája
Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda 4 éve indította el a Vándortábor Programot, aminek célja a természetjárás és a sport, azaz az aktív és természetközeli kikapcsolódás, valamint az azon keresztül megvalósuló egészség- és környezettudatos életmód támogatása a felső tagozatos és középiskolás fiatalok körében. A Vándortábor Program gyalogosan, vízen vagy kerékpáron bejárható útvonalakat kínál, amelyek teljesítése során a diákok megismerkednek az adott térség természeti és kulturális értékeivel, és életre szóló közösségi élményben lehet részük. Idén először indultak Zarándoktáborok is a program keretében, amiknek az előkészítésével és lebonyolításával a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodáját bízta meg Révész Máriusz kormánybiztos 2020. január 1-vel. (Virág Benedek projektvezető)
Elindult az MSZKI gyermekvédelmi honlapja
Elindult a gyermekvedelem.szerzetesek.hu weboldal!
Fogadalomtétel a domonkos nővéreknél
A noviciátusi idő befejeztével került sor 2020. augusztus 6-án Kőszegen Eszter nővér, Jácinta nővér, Johanna nővér ideiglenes fogadalom tételére.
Iránytű Hivatástisztázó Műhelysorozat
Szeretettel és örömmel hirdetik meg az Iránytű 2020-21-es kurzusát a szervezők! Várják az új csapatot, akik elhatározták, hogy egy évet rászánnak hivatásuk megtalálására!
Születésnapi zarándoklat
Örömmel számolunk be arról, hogy az Egyházközségi Nővérek 85 éve alakultak a Pécsi Székesegyház altemplomában, és a születésnap emlékére zarándokoltunk el, a társaság nővér-; és társult tagjai az alapítás helyszínére, és a múlthoz kapcsolódó helyekre. A zarándoklatot a közösség jövőjéért, hazánkért, egyházunkért, és a résztvevők saját szándékaiért ajánlottuk fel.
Az egyház újra meg újra megszületik
Fehérváry Jákó bencés szerzetes július 1-jétől a Sapientia Szerzetesi Hittudomány Főiskola rektora. Ebből az alkalomból az intézmény küldetéséről és rektori terveiről kérdezte őt Baranyai Béla.
Károly testvér ereklyéje Vasadon
Elhelyezték Boldog Charles de Foucauld, Károly testvér ereklyéjét a vasadi kápolnában.
Magyar verbiták örökségének nyomában a Fülöp-szigeteken
Magyarország Manilai Nagykövetsége a verbita rend Fülöp-szigeteki Középső Tartományával közösen, az egykor a Fülöp-szigeteken szolgáló magyar verbiták tiszteletére 2020. június 26-án tartotta megemlékezését a Christ the King Mission Seminary-ban található Verbita Temetőben, Quezon Cityben, Manilában.
Tábor Hegyi Napok lelki délutánnal
A Tábor Hegyi Napok (THN) a Nyolc Boldogság Közösség ifjúsági tábora, melyet minden év júliusában rendeznek meg Homokkomáromban. Idén július 21–26. között, rendhagyó formában zajlott a tábor.
Hűség és megújulás
Szeretettel hívjuk Önt a "Hűség és megújulás" Megemlékezés a szerzetesrendek szétszóratásának 70. és újraindulásának 30. évfordulójáról című konferenciánkra.
Kövesse nyomon a konferenciát a Bonum TV adásában 2020. október 17-én!
A másikért tett jó tesz minket igazán boldoggá
Egy szerzetesi közösség számára nem újdonság a külvilágtól elzárt élet, a nyüzsgés nélkül töltött napok, amikor a szerzetesek a csendet hallgatva valódi kapcsolatban lehetnek önmagukkal és Istennel. A jó pásztornak azonban gondolnia kell a tágabb közösségére, törődve a hívőkkel a távolból is. Mihályi Jeromos tihanyi perjellel beszélgetett Szücs Ildikó a karantén alatti kihívásokról, a lehetséges változásokról és az újrakezdésről.
Közös idő hivatásunk megerősítésére
Mi, a rendtartomány fiatalabb tagjai, huszonhét nővér időt és energiát ajándékoztunk egymásnak és magunknak, hogy hivatásunk megerősítésével foglalkozzunk a hivatás évében. Legtöbben életünk derekán járunk, így az életközépi megújulás került a középpontba. Áldásként éltük meg, hogy háttérsegítőként jelen voltak körülöttünk legfiatalabbjaink, a noviciátusba készülő vidám posztulánsok is.
85 - 71 - 70
Isten koronájában a szerzetesrendek, mint apró kövek csillognak.
Odafigyelni az Úr sugallataira
Május közepén Arnold Chrapkowski pálos generális a rendi tanács jóváhagyásával – Csóka János tartományfőnök és a tartományi tanács tagjai hivatali idejének lejártával – Puskás Antalt, a budapesti kolostor jelenlegi házfőnökét nevezte ki a Magyar Pálos Rend tartományfőnökévé. A június 1-jén hivatalba lépett új tartományfőnökkel a gellérthegyi Sziklatemplomban beszélgetett Bodnár Dániel.